Szerzőtársam, Berta Kristóf régóta kutatja a Velencéhez köthető hadtörténet emlékeit. Sorozatának ebben a második részében az 1944. december 2-18 közötti világháborús eseményeket írja le.
Szerző: Berta Kristóf
A leírás és a térkép könnyebb érthetőség érdekében mellékelem az itt előforduló rövidítések jelentését:
gd.=gárda
gd.g.=gárda-gépesített
hdt.=hadtest
ho.=hadosztály
…ezr.=ezred
löv.=lövész
pct.=páncéltörő
Az előző részben bemutattam a forrásul szolgáló tansegédletet, melyből értékes információkat nyerhettem a „Margit-vonal” szovjet áttörésével kapcsolatban. Nem csupán erre a dokumentumra szeretnék azonban támaszkodni, hiszen több forrás felhasználásával teljesebb képet adhatok az eseményekről. A legutóbbi bejegyzésben Fehér Árpi mellékelte Tomka Emil naplójának egy részét, amely a Velence környéki harcokra vonatkozik, s aminek köszönhetően nem csak egy nézőpontból láthatjuk majd a történéseket. Emellett más eszközöket is „bevetek” annak érdekében, hogy a legteljesebben elképzelhessük, milyen harcok folytak annak érdekében, hogy a szovjetek nyugatról bekeríthessék a fővárost.
A szovjet Vörös Hadsereg 1944. december 2-án átlépte Fejér megye határát. Ahogy az már korábban említésre került, a 3. Ukrán Fronthoz tartozó szovjet 4. gárdahadsereg, és a 2. Ukrán Fronttól a könnyebb vezethetőség kedvéért átadott 46. hadsereg 1944. december 9-én felzárkózott a félkész Margit-vonal, Székesfehérvár Velencei-tó(kelet)Kápolnásnyék-Pettend-Baracska északkelet-Százhalombatta terepszakaszára, amelyet akkor még nem tudott áttörni. A visszavert német-magyar csapatok ebben az időben az említett szakaszon megszilárdították védelmüket, melyet a kisebb puhatolózó szovjet támadások nem tudtak áttörni, azokat rendre visszaverték. A támadás előtt a 3. Ukrán Front fő csapásirányában nagyjából 180 000 ember nézett egymással farkasszemet, s mindkét oldalon megtörténtek az előkészületek a várható ütközet előtt. A bal szárnyon a Székesfehérvárt fenyegető 4. gárdahadsereg erői álltak, míg a jobb szárnyon, tehát a Velencei-tótól Százhalombattáig a 46. hadsereg katonái, kiknek az volt a feladatuk, hogy a vonal áttörését követően jussanak ki Budapest északi kijáratánál a Dunához és ott egyesüljenek a 2. Ukrán Front 7. gárdahadseregével.
Elsősorban ezzel a szakasszal szeretnék foglalkozni. Lássuk tehát most a szembenálló erőket és azok helyzetét.
A 46. hadsereg 1941. augusztus 1-i felállítása óta végigharcolta a keleti hadszíntér déli részének számos ütközetét, amelyek lehetővé tették a Vörös Hadsereg számára, hogy visszaszerezzék Ukrajnát, elérjék Romániát és az időközben átállt országon keresztül dél felől megközelítsék Magyarországot. A 46. hadsereg 1944. szeptember 20-án került a 2. Ukrán-front alárendeltségébe, majd októberben részt vett a Debrecenért folyó harcokban. Október 28-án Sztálin parancsot adott a főváros mielőbbi elfoglalására, melyben a 46. hadseregnek is részt kellett vennie. A támadás november elejére lelassult és Pesttől délre elakadt. Malinovszkij, hogy –Tolbuhint megelőzve- Budapestet nyugat felől karolja át, megparancsolta, hogy a 46. hadsereg keljen át Ercsi körzetében a Dunán. (A sors fintora, hogy hamarosan át kellett adnia a Dunántúlon tartózkodó csapatait vetélytársának) Az átkelésre december 4-és 9. között, 4-ről 5-re virradó hajnalban került sor. A szovjet csapatok sikeresen –habár nagy veszteségek árán – átkeltek, majd egyesülve a 3. Ukrán-front 4. gárdahadseregével észak felé törtek az ellenséget üldözve, megakadályozandó, hogy a visszavonulók elfoglalhassák az állásokat. A visszavonuló német-magyar alakulatok a Margit-vonal mögé húzódtak, amely december 5-ig csak félig épült ki. A szovjetek ugyan rövid időre be tudtak törni Baracska és Pettend között, de innen a magyar 10/3. és 1/3. rohamtüzér-üteg 11 Zrínyi II rohamtarackja némi kísérő gyalogsággal 10. december 8-án bravúros ellentámadás során visszavetette őket. A rohamtüzérek kiverték a Baracskára benyomult szovjet csapatokat, “Hanák Sándor százados, osztályparancsnok rohamlövegével taposta le a rá tüzelő páncéltörő ágyút.”, olvasható Ungváry Krisztián Budapest ostroma című könyvében.A szovjetek tehát felismerték, hogy harcrendjük nem alkalmas a kitűzött céljaik elérésére, így a 46. hadsereg és a 4. gárda-hadsereg előkészült az áttörésre, előbbi a magas veszteségek miatt (dec. 5-10-ig 3700 fő) keleti oldalán védelembe ment át.
Ekkor a 46. hadsereg alárendeltségébe az alábbi csapatok tartoztak:
- lövészhadtest
- lövészhadtest
- gárda-lövészhadtest
- gárda-gépesítetthadtest
Ezeknek az erőknek a támadási sávja hozzávetőlegesen 40 km széles volt és mélysége 50-60 km. A fenti hadtestek közül a 10. gárda-lövészhadtest tevékenységéről rendelkezem a legtöbb információval, illetve a Velencén és körzetében folyó harcok tekintetében ezzel a hadtesttel érdemes behatóbban foglalkozni. A hadtest erőinek sávja 10 km széles volt, melyből 3,2 km-t tett ki az áttörési sáv.
Alárendeltségébe 1944. december 14-étől az alábbi csapatok tartoztak:
- gárda(továbbiakban gd.).-löv.ho.: A 144., 147., 149. gd.-löv. ezredek és a 100. gd.-tüz.ezr.
- löv.ho.: A 21., 42., 86. löv.ezredek és a 627.tüz.ezr.
- gd.-löv.ho.: A 306., 309., 312., gd.-löv.ezredek és a 246. tüz.ezr.
A Tansegédlet megjegyzi még a fenti adatok után, hogy a 109. gd.-löv.ho. valamennyi, a 49. gd.-löv.ho. két és a 180. löv.ho. egy ezrede két lövészzászlóaljból állt. Így a hadtest 21 lövészzászlóaljjal rendelkezett. Ezek egyenként öt századot foglaltak magukba(3 lövész, 1 géppuskás, 1 aknavető), mely lövészszázadok ez idő szerint átlagosan 60 főből álltak, a hadosztályok 4500-6000 főből, tehát a hadtest létszáma nagyjából 15100 fő lehetett. Ebből a 49. gd. löv. ho. hozzávetőlegesen 4500 főt, a 109. gd. löv. ho. 4600 főt, a 180. löv. ho. pedig 6000 főt számlált.
Eszközök tekintetében a három hadosztály rendelkezett 700db golyószóróval/géppuskával, 111 db 81 és 82 mm-es aknavetővel, 36 db 120 és 26db 122 mm-es aknavetővel 50 db 45mm-es pct.ágyúval, és 103db 76 mm-es pct.ágyúval. Ezeknek az eszközöknek a száma minden esetben felülmúlta a német eszközök számát.
A hadtest támogatásként megkapta a 437. páncéltörő tüzér-, a 47. gd.-aknavető-, a 462.aknavető-, a 92. gárda-tüzér és a 991. rohamlövegezredeket és a 3. aknavető- illetve a 45. ágyús tüzérdandárokat. Ez 21 darab 76 mm-es pct.ágyú, 15 darab 152 mm-es aknavető, 22 darab M-13 rakéta sorozatvető, 40 rohamlöveg és 36 darab 120mm aknavető tűztámogatását jelentette. Ehhez társulva a hadtest légi oltalmazását a front 17. légihadseregének 55 vadász és 84 csatarepülője biztosította (294. vadász-/ 136. csatarepülő-hadosztály)
A vonalra történő felzárkózást követően december 17-én megkezdődött a tervező, szervező munka, illetve az alakulatok feltöltése és átcsoportosítása. Az átcsoportosítás bonyolult volt és több tényező is nehezítette. Nem elhanyagolható például, hogy a 49. gd.löv.ho 70 km-re volt tervezett működési területétől, kevés szállítóeszközzel rendelkezett és a Dunán is át kellett kelnie, de az is nehézséget jelentett, hogy a hadtest állományába új kötelékek kerültek. Mindezek mellett kevés idő is állt a hadtest parancsnokának, Rubanyuk gárdaaltábornagynak rendelkezésére, ugyanis a készenlétet 19-éig el kellett érni. Érdemes megjegyezni, hogy a szervezés közben folyamatosan zajlott a német-magyar állások támadása, de időnként magyar részről kisebb vállalkozásokra is sor került
A hadtest kevés információval rendelkezett a vele szemben elhelyezkedő német-magyar csapatok állásairól, ugyanis más területen tevékenykedett korábban. Utóbbi hiányzó adatokat a 46.hadsereg törzsétől vette, amely a hadsereg dokumentumai alapján pontosan tisztában volt a vele szemben elhelyezkedő erők létszámával. A hadtest törzse december 17-én éjjel foglalta el és rendezte be harcálláspontját Pusztaszabolcs délnyugati felében. December 18-án reggelre már elkészült a harcparancs, a harctervtábla és az együttműködéshez, illetve a vezetéshez szükséges jelek/jelzések táblázata. December 19-én az alárendeltek befejezték a feltöltést és a tervezést.
A 46.hadsereg által szolgáltatott kiinduló adatok alapján azt lehetett tudni, hogy a német-magyar védelem peremvonala a műút-(mai 7-es főút)vasút-vonalat követi. Előtte 1000 méter mélységű fedezőzóna került kiépítésre, ahol fa-föld, illetve betonbunkerek (Kápolnásnyék térségében) és aknamező helyezkedik el. A jól járható irányokat erős támpontokkal zárták le (pl. Meszleny-kastély szerk.). A kápolnásnyéki vasútállomás is megerősítésre került, környékén harckocsi árkokat ástak. A védelem viszonylag gyengébb volt Kápolnásnyéktől északra, illetve a Velencei-tó mentén. „Hadseregünk előtt a német fasiszta csapatok mélyen lépcsőzött védelmet hoztak létre. A hadsereg támadási sávjában a 2. páncéloshadsereg részei, a 6. német és a 3. magyar hadseregek helyezkednek el.”, jegyzi meg a 46. hadsereg parancsnoka. A német-magyar erők eszközeiről és azok csoportosításairól is kapott információkat a hadtest törzse, melyek a következők voltak: A hadtest előtt az első állást a 8. SS rendőrezred két zászlóalja, az 1. magyar huszárhadosztály 2. ezrede, a 977/3. gyalogzászlóalj és az 1. páncéloshadosztály egy harccsoportja szállta meg. A második állásban a 977/1. gyalog-, az 1/1. páncélos- és a 271. műszaki zászlóaljak védenek. Azt is tudni lehetett, hogy a második és harmadik védőövben kb. egy gyalogezred és jelentős számú páncélos tartózkodik. A védelem hátsó részében még folytak a munkálatok. A védelmet erősítette a Kesseő-csoport erős tüzérsége. A fővédőövben 5-10-es csoportokban nagyjából 50-60 páncélos védekezett. A 46. hadsereg sávjában december 20-i szovjet adatok szerint többek közt ~22250 főnyi német katona, és 112 harckocsi védekezett, szemben a ~36000 fős szovjet katonával. Utóbbiak a támadás kezdetéig személyi feltöltést nem kaptak,ezzel magyarázható alacsony számuk.
-Mivel tudni lehetett, hogy a német-magyar csapatok zöme a fővédőövben helyezkedik el, szükséges volt egy erős kezdeti csapásmérés végrehajtása, illetve a két első lépcsőben támadó hadosztály élőerejének zömére, (84%) mivel jól kiépített védelmet kellett leküzdeni, és a német páncélos fölényt is ellensúlyozni kellett. Páncélosok tekintetében a németek 1:135 arányban jelentős előnyt élveztek a hadtest sávjában. Ezeken felül 41 rohamlöveg is segítette a védők harcát, amit a 10.gd. löv. hdt. mindössze 40 rohamlöveggel tudott ellensúlyozni. Ehhez az arányhoz nem számoltam hozzá a második napon harcba vetendő 2.gd. g. hdt.-et és a Bicske térségében gyülekező 150-160 német páncélost.
-A 46. hadsereg harckocsijainak teljes létszámával kapcsolatban egyelőre nem találtam a támadás idejéhez képest naprakész információkat, és több kérdés továbbra is megválaszolatlan, például az, hogy a 46. hadsereg hány páncélossal rendelkezett a 2. gd. g. hdt. nélkül? Egy december 8-i jelentés 82db T-34-es és 10db JSZ(2)-es harckocsit említ. Ez a szám a későbbi feltöltés után nőhetett. Valószínűleg ezek a járművek a 2.gd. g. hdt.-hez tartozhattak, amit a hadseregnek rendeltek alá, mint hadsereg-gyorscsoport. Ezt megerősíti Ungváry Krisztián is, Budapest ostroma c. könyvében, ahol a 21-én harcba vetett páncélosok számát 82db-ban határozza meg a 2.gd. g.hdt. részéről (Itt a 10db JSZ-2 kimarad). Azonban azt is megemlíti, hogy az első támadási napon a védők 30 harckocsit semmisítenek meg. Vajon ezek melyik alakulathoz tartozhattak?-
Az említett német eszközök valószínűleg a decemberre tervezett német támadásban, a „Spätlese” (Késői szüret) hadműveletben vettek volna részt, ha annak szervezését nem lassítja a felázott talaj, illetve a nehézkes üzemanyag- és lőszerutánpótlás. Erről azonban a szovjeteknek valószínűleg még nem volt tudomása.
Mindezen információk ismeretében Rubanyuk elhatározta, hogy kétlépcsős harcrendben (Az első lépcsőben a 180. lövész- és a 49. gd.lövészhadosztályok, másodikban a 109. gd.lövészhadosztály), az erők és eszközök zömét a jobb szárnyra összpontosítva Kápolnásnyéktől délnyugatra támadást indít Besnyő-Pázmánd irányban, csapataival áttöri és szétveri a védelmet, majd a nap végére birtokba veszi Jenőmajor-Pázmánd-Velence településeket. A terv az első két harcnapon 6-8km-es napi támadási ütemmel számolt amely körültekintő parancsnoki döntést feltételez, ugyanis -ahogy ezt már említettem- a hadtest nem rendelkezett gyalogságot támogató harckocsikkal. Ezt követően a két elsőlépcsős lövészhadosztály szétbontakoztatásával biztosítja a 2.gd.gépesített hdt. ütközetbe vetését. A második lépcsőbe beosztott 109. gd. löv.ho. felkészül egy esetleges ellentámadásra, hogy ellenlökést hajthasson végre. Kihasználva a sikert, a hadtest befejezi a harcászati mélység áttörését és felkészül a támadás folytatására északkeleti-keleti irányba.
A támadást harcfelderítés előzte meg, melyet december 18-án terveztek végrehajtani. A harcfelderítés célja –jelen esetben-, hogy a hadosztályok állományából létrehozott, műszakiakkal, lövészszázadokkal és aknavetőkkel ellátott harccsoportok támadást indítsanak az ellenséges fedezőzóna ellen. A harccsoportokhoz tartozó műszaki rajoknak a harcfelderítés közben átjárókat kell nyitniuk a műszaki zárakon és aknamentesítést kell végezniük. Eközben vizuális- és hangfelderítés, illetve légi felderítés útján bemérik az ellenség tűzfészkeit, vezetési pontjait és légi/tüzérségi csapásokat mérnek rájuk. A harccsoportok felderítését saját aknavetőik és a tüzérség támogatja. Esetünkben a támogató tüzérség 94db tüzérségi eszközt jelentett. A harcfelderítésnek fontos célja továbbá, hogy biztosítsa a főerők harcbavetését, vagyis lehetőséget biztosítson számukra, hogy előrevonják őket a kiindulási állásukba. Ez az eljárás a harcfelderítéseknél már 1943 végétől már megszokottnak volt tekinthető.
A támadás elengedhetetlen része volt a tüzérségi előkészítés és támogatás megszervezése. A tüzérség tevékenységét a 46. hadsereg tüzértörzse tervezte és szervezte meg. A harcfelderítés előtt a tüzérségi előkészítést 65 percesre tervezték, melyből 10 percig tartott volna az összes eszköz tüze, a lehető legnagyobb intenzitással, előre kiválasztott lőszermennyiség felhasználásával, majd 50 percig a módszeres tűz, mely során néhány eszköz lőtt volna célzottan a felderített célokra. Az előkészítés lezárása egy 5 perces erős tűzcsapás lett volna, amelynek célja a peremvonal pusztítása volt. A harcelderítés után a kevés felderített célra és a szűkös lőszerjavadalmazásra való tekintettel a roham tüzérségi előkészítését 35 percre csökkentették. Ebből csak a módszeres tűz csökkent 20 percre, a kezdeti és a befejező csapások hossza változatlan maradt.
A 10.gd.löv.hdt. sávjában több mint 500 löveg és aknavető tartózkodott, nem számolva a 76mm-nél kisebb űrméretű lövegeket és aknavetőket. A tüzérségi támadás magába foglalta a roham tüzérségi előkészítését, a tüzérségi támogatást és a mélységi harc biztosítását. A hadtest a megerősítésül kapott eszközöket alárendeltjeinek adta át, így lehetővé tette, hogy a lövészezredek és lövészhadosztályok tüzércsoportokat szervezzenek.
A tüzérség feladata az volt, hogy a romboló tüzéralcsoport pusztítsa az ellenség megerősített létesítményeit és rombolja a támpontokat . A távolharc tüzéralcsoportnak támadnia kellett az ellenség lövegeit és aknavetőit, miközben akadályozza a tartalékok mozgatását. Az ezredek és hadosztályok korábban említett tüzércsoportjainak feladata az volt, hogy az ellenség élőerejét és eszközeit pusztítsák, illetve különös gondot fordítsanak Kápolnásnyék, Velence és Pettend kijárataira és megközelítési útvonalaira. A tüzérséget a támadás előtti éjszaka során vonták előre és kiadták a tűz megkezdésének jelét, mely telefonon és rádión a „Haza” volt.
Láthatjuk, hogy a nehezítő tényezők ellenére a szovjet 46.hadsereg, és azon belül a 10.gd.löv.hdt. a felzárkózást követően harcrendjét időben átszervezte az áttörés megkezdésének érdekében, a magyar-német erőkkel kapcsolatos információkat begyűjtötte, csapatait feltöltötte, a szárnyak biztosítását és a légvédelmet megszervezte. Az alegységek megkapták és feldolgozták a konkrét harcfeladatot, a lövészek és a műszakiak pedig felvették támadó harcrendjüket.
Képzeljük most magunkat az adott helyzetbe. 1944. december 18-a reggel. A hőmérséklet -4 és +2 celsius fok között mozog, az égbolt részben derült. A lövészhadosztályok katonái az ellenségtől 300 méterre ássák futóárkaikat és lövészgödreiket. Figyelőpontjaik a peremvonaltól 1,5-2km-re lettek berendezve, ahonnan jól láthatták az ellenség mozgását és a saját csapatokat. Az esőzések miatt a talaj felázott, így a főképp közepes minőségű utakon kívül szinte lehetetlen mozogni, azok viszont a támadók szerencséjére a működési irányokkal párhuzamosak, ellentámadás esetén a védők mozgását is megkönnyítik. A terep adottságai viszont a védőknek kedveznek, hiszen a 7-es út és a vasút vonalától északra magasodnak a Velencei-hegység átlagosan 200 méter feletti hegyei. Ezekről jó rálátás nyílik a Velence-Kápolnásnyék-Baracska irányban mozgó csapatokra. A kilátást legfeljebb egy-egy fasor takarja el. Harckocsik számára akadályt jelentenek a kisebb mocsaras részek. A német-magyar csapatok erős támpontokat hoztak létre a falvak körül és a magaslatokon. Erőiket könnyen mozgathatják rejtve a fedett terepen (pl. lovasberényi erdő). Hamarosan az eddigieknél is nagyobb intenzitású harcok érik el Velencét s vele együtt a most is ott tartózkodó lakosságot. A védők is igyekeznek felkészülni az addigi “erőpróbáknak” tekinthető puhatolózó szovjet támadásokat követő várható rohamra. A következő részben utánajárok, hogy hogyan is.
Kapcsolódó bejegyzések:
Tansegédlet: “A 10. gárda-lövészhadtest támadóharcainak megszervezés és végrehajtása a “Margit-vonal” áttöréséért”
Velence, mint II. világháborús hadszíntér- 1. rész
Velence, a II. világháborús hadszíntér- 2. rész: Amit eddig összeszedtem
Velence, a II. világháborús hadszíntér 3. rész: A Margit Állás építésének eddig megismert körülményei
Velence, a II. világháborús hadszíntér 4. rész: Amikor a légifotó idejében előkerül…
Velence, a II. világháborús hadszíntér 5.rész: Ütegállás a Bence hegyen
Velence a II. világháborúban 6. rész: A harcok első szakasza (1944- december 5 és 24 között)
Velence a II. világháborúban 7.rész: A harcok 1944. december 23-1945. február 2. közötti szakasza
Velence a II. világháborúban 8. rész: Tisztogatás
Velence a II. világháborúban 9. rész: Katonabögre
Velence a II. világháborúban 10. rész: Balassa Katalin naplója (1944. december 4-1946. szeptember 15.)
Velence a II. világháborúban-11. rész: A harcok utolsó szakasza (1945. február 3-március 22)
Velence a II. világháborúban 12. rész: Kárjelentés, az újjáépítés első pillanatai (1945. április-augusztus)
Velence a II. világháborúban 13. rész: Polgári áldozatok a tó környezetében -adatközlés
Velence a II. világháborúban 14. rész: Katonai áldozatok
Velence a II. világháborúban 15. rész: Amit az orvosok írtak
Dr Lenci Rezső orvos velencei feltűnése és titokzatos eltűnése (1944-46.)
Velence, a II. világháborús hadszíntér -16.rész rész: Ahogy az egyházak emlékeznek
Velence, a II. világháborús hadszíntér-17. rész: Akik ástak
Velence, a II. világháborús hadszíntér-18. rész: Összegzés
Források:
“Tansegédlet A 10. gárda-lövészhadtest támadóharcának megszervezése és végrehajtása a “Margit-vonal” áttöréséért”
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma
Szabó Péter-Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945
Fejér-megyei történeti évkönyv 22.
arcanum.hu
avalanchepress.com
pamyat-naroda.ru
wikipedia.org
velenceblog.com
Dombrády Lóránd-Tóth Sándor A Magyar Királyi Honvédség 1919-1945
Kategóriák:Uncategorized
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?