Kernya Gábor kiegészítésével
Az elvesztett világháború után, a megmaradt magyar területeken arányaiban megnövekedett népesség fizetőképes részének egyebek mellett elérhető pihenési lehetőség kellett.
Magyar tengerpart már nem volt, volt viszont elszegényedett tömeg. Az immár külfölddé változott területekről elmenekültek jellemzően bizonytalan egzisztenciák voltak, igazából nagyon keveseknek ment jól.
Akinek jó (jobb) jövedelme volt, azoknak jelentett megoldást a Balatonon ekkoriban lendületet vett parcellázás. Aki pedig ennyit sem vehetett, azoknak találták ki a Velencei-tavat és Budapest környékét. Ezzel indult el a máig tartó (át)változás.
1930-69
Az első általam ismert lépést a Nádasdy Uradalmak tette meg 1931 júniusában. Ennek logikája szerint a vasúttól délre fekvő,védettebb, vagy magasabban fekvő területeken alakítottak ki parcellákat elsőként.
Rá egy évre, 1932-ben Beck Lajos hirdette meg-szintén a vasúttól délre- a maga parcellázását- a mai Velence-Velencefürdő-Gárdonyban.
Még ugyanabban az évben, a Hajdu-féle területeken is parcellázás indult-ezúttal azonban már közvetlenül a tóparton, a Hajdu-strand tőszomszédságában.
Ezekkel a területekkel indult el a közvetlen tópart benépesülése.
A parcellázások folyamatosak voltak egészen a világháború végéig. Minél több volt az üdülőnépesség, annál több a konfliktus a hagyományos gazdálkodókkal. Votisky Antal már 1934-ben felvetette egy érdekkülönbségeket, konfliktusokat kezelni hivatott ernyőszervezet alapításának igényét, amit aztán évtizedekkel később Springer Ferenc igazított az akkori időkhöz Velencei -Tavi Intézőbizottság[1]-néven (1958).
A harmincas évek közepétől kialakult a jellegzetes „lábasházak” világa a vasúttól északra, a szikesen, ami fiatalkoromig jellegzetesség maradt. A tópart lassan benépesült-de egyelőre inkább csak a déli oldalon.
Ahogy az ország az ötvenes évek végére lassan magához tért, úgy vett lendületet ismét a tópart további benépesülése.
1968-1989
Az 1963 -as magasvíz és annak előzményei elsőre lépéskényszerbe hozta a politikát. Rendbetették az elhanyagolt állapotú Kajtori-csatorna zsilipet. Megkezdődtek az elővizsgálatai a tó gyökeres átalakításának.
1968-ban elkészült a tó rendezési terve, amit a kormányzat 1969-ben jóváhagyott.[2]
(Klasszikus partvédőmű -értve ezalatt a kövezett partot pl. – 1935-ben épült addig a tavon, az Agárdi Fürdőegylet révén. Ezen túl más, jelentősebb beavatkozás a tóparton nem volt 1962-ig.)
1971-ben indult el a tó átalakítása. A helyzet alaposan megváltozott. Magát a tervet nem ismertetem, a publikumnak szóló kivonata itt olvasható. Ügyünk szempontjából az a lényeg, hogy a nyilvános anyagok szerint 1987-ig 8991 ezer m3 medret, nádast kotortak ki[3], 23,5 km partfalat építettek és 366 hektár területet töltöttek fel. Sajnos, egyelőre arra nem találtam adatot, hogy ebből hány hektárnyi feltöltés jutott Velence közigazgatási területére, a parti sávra. Térképen azonban a kiterjedése – a jelenkori térképre rajzolva- látható lesz mindjárt.
Magában a rendezési tervben nem esik szó a frissen kialakított majdani szárazföld további sorsáról, az ideiglenesnek szánt megoldások későbbi konszolidálásáról. Ez a későbbi, bizonytalanabb időkre maradt. Ennek máig tart a böjtje.
A bonyolult műszaki és jogi folyamat parti terület-feltöltésre vonatkozó fő lépései ismereteim szerint a következők voltak:
1/ Műszaki tervek készítése -többek között- a majdani iszapülepítőkre (zagytér) vonatkozóan.
2/ Állami kisajátítás az érintett magánterületekre. Ennek eredményeként az így szerzett, immár állami földek vízügyi kezelésbe kerültek a feltöltési munkák miatt.
3/ Műszaki munkálatok a kerítő-szűrő gátrendszer kiépítésétől a medencék iszappal való feltöltéséhez.
4/ Szikkadások-feltöltések a kívánt szintig.
5/ A talaj évtizedes tömörülése.
Kernya Gábor kiegészítése: A bajszos úr az előtérben Kecskés Győző, a kormányállásban Dömsödi József (FÁ: Dömsödi úr, Apa horgásztársa volt-ameddig lehetett. Te felismersz másokat a képen?)
6/ A feltöltött parti területek vízügyi kezelésből részleges, szakaszos visszaadásai a helyi és megyei önkormányzatoknak, eleinte a VIB által menedzselve. Ez a szakaszosság nehezíti tovább a folyamat utólagos követését.
A Google-térképre rajzolt új keletű szárazföldek szárazföld felé eső határai következnek (pirossal) A munkamódszer az volt, hogy az eredetileg északról délre haladó feltöltések, meg a személyes terepbejárás információit összevetve vázlatoltam mindezt a mai Google térképre. Nagyvonalú információ ez is, legfeljebb arányokat mutathat.(Az eredetiek forrása: fentrol.hu, 1975-79-es légifotók- bocsánat, rajzi okoból a vörös vonal vékonyra sikerült.) Azért nem tartom ezt a módszert nagy tévesztésnek, mert a korábban kisajátított földek egésze vált -elsősorban (megyei, városi) önkormányzati- tulajdonná, nem csak a feltöltéssel érintett korábbi víz.
Először: nem tudok komolyan vehető választ kapni/adni arra a kérdésre, hogy ténylegesen, 1971 és 1989 között mekkora volt a ténylegesen létrejött új szárazföld, pláne, ebből mennyi Velencén.[4] Először is azért, mert a legtöbb területen a feltöltés részeként kisajátított földek rézsűsen, vagy kimondottan lapályként találkoztak a vízzel.(Ezt mutatja szépen a korábbi, 1940-es fotó) Geodéta sem tudná könnyen rekonstruálni, hogy a végül lefedett területből mennyi volt a korábbi víz, és mennyi a korábbi szárazulat. ( A tó régi határát korábban a magántulajdonban lévő földek nyilvántartási határai határozták meg, ezek pedig nem egy meghatározott vízszinthez igazodtak. Egy ősi belterületi telek tóhoz közeli része hol szárazföld volt, hol tocsogó.) Az biztos: több tízhektáros területről van szó!
Délről északra haladva:
Ebből a helyzetből sokminden fakad:
Másodszor: A fentebb közölt, különböző szakmai anyagokban és reklámbrossúrákban leírt „Tó összesen” -számok ismereteim szerint eleve nem geodéziai pontossággal készültek, mert a tó parti területei a korábbi földhivatali nyilvántartási térképek alapján kerültek lehatárolásra. Akkor, az adott (propaganda)célnak megfeleltek, de nyilvánvalóan, mai gondolkodás esetén vitathatók.[5] Ez sem igazán alkalmas kiindulási pontnak.
Harmadszor: A területek -ennek alapján hevenyészett- soklépéses átadása után az önkormányzatok persze, komolyan kimérhették a parcellázandó területeket, rendezhették a vonatkozó jogi viszonyokat; azonban konkrét esetek mutatják, hogy ez ismét csak nagyjából történt meg, ezeken a földeken számos esetben vannak jogi viták, szőnyeg alatt szunnyadó kisebb-nagyobb bombák a partvédő területekről, szolgalmakról, más jogokról és kötelezettségekről.
Az 1971-es műszaki terv tóhoz kötődő része ugyan elkészült, részben el is avult már azóta, de a területi jogi viszonyok magukon viselik a Kádár-kori, rendszerváltási, majd azt követő idők zavarosságát, a konszolidálás nem feltétlenül örömteli kompromisszumait, ahol emberi és politikai megítélés kérdése, meddig tarthatott a konszolidálást szolgáló megegyezési kényszer, honnan jött valami más, sötét. Ráadásul az akkori döntéseket meghatározó releváns információk nélkül kell(ene) ma látni ezt. Vérmérséklet kérdése is, hogy ki mit lát bele.
***
Aztán ahogy az iszappal feltöltött területek járhatók lettek, úgy lett ez az egész kezeléssel járó költség a köznek, idővel pedig üzleti lehetőség egyeseknek.[6]
Az már egy másik világ volt. A tó üdülő és kirándulónépessége 1971 és 2000 között 27 ezerről 163 ezerre nőtt. Hely kellett! Aki megtehette, annak a tóparton.
Vannak szerintem jó és rossz példák a partvonal mára kialakult tulajdonára, ráadásul közvetlenül egymás mellett. A következő rész az első ilyen bemutatásáról szól. Szerintem tanulságos lesz.
Kapcsolódó bejegyzések:
– A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala II : A parcellázások kora (1930-1945)
-A Velencei-tó és környezete ma ismert formájáról-forrásközlés
–
Irodalom:
– A Velencei-tó rekreációja (Vízgazdálkodási Intézet, 1984.)
– A megfiatalodott Velencei-tó (Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató 2000)
– A Velencei-tavi üdülőtáj általános rendezési terve, városépítési koncepció (1974.)
– Saját, korábbi munkák
– ADT Plusz
– Hungaricana
– Kárpáti Miklós és Csordás Lajos korábbi segítségei
– Fentrol.hu légifotók 1971-79 között
Lábjegyzetek:
[1] Szomorú, de ennek a szervezetnek (VIB) nem találtam tisztességes írásos nyomát. Él még néhány valaha ott dolgozó. Talán, eszébe jutott másnak is, hogy írni kéne róla. Ha tehetem, utánajárok.
[2] A politikai döntés végrehajtási terve a Velencei-Tavi Fejlesztési Program, (VFP) volt, amit az 101/1971-es (I.19.) kormányrendelet hagyott jóvá. Online jogtárban egyelőre nem találom. Segítenél, ha tudsz?
[3] A mederanyaggal töltötték fel a part mentén (meg szigetekként) kiépített zagytározókat. A zagytározók területe, tó felé eső partvonala jelenti döntően azt az új területet, aminek elosztása és tulajdona, az ebből fakadó trükkök, elsősorban azok jövőbeli elkerülése jelenti írásaim célját.
[4] Módszertanilag már a vízpart meghatározása sem túl egyszerű a magamfajta számára. Szakmailag a víz felőli „partvonal” az agárdi vízmércén mért +160 centiméterig számít a tó jogi határának. Ma (2024.02.02.) +127 centiméter (a Balti tenger feletti 102,62 cm-hez képest), ami a tó vízmércéjének 0-nulla szintjét jelenti. Azaz további 33 centimétert kéne emelkednie ahhoz a kiterjedéshez, ahol papíron a szárazföld kezdődne a jelenlegi nyilvántartási tervek szerint. Ettől az elméleti vonaltól további 3-10 méter vízszintes kiterjedés a jogszabály szerinti vízügyi védősáv (83/2014. KR -III.14 II. szak. 3-4p), többnyire önkormányzati és vízügyi jogokkal. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a valamikori VIB a Velencei-tavi Fejlesztési Terv alapján 30 méteres védősávot javasolt. Ezt fogadták el, vagy vitatták később a valamikori települési tanácsok, aztán a majdani önkormányzatok. Néhol ez a 30 méteres sáv megmaradt, néhol pedig a semmi. Ha ezek ellenére a partvédő létesítmény és a Velencei-tó parti mederszakaszának fenntartásához szükséges sávot nem biztosítják, abban az esetben történik a parti területek lekerítése (esetleg) a mederben is. Az ilyen lekerítések jogszerűségét kéne a jövőben felülvizsgálni, és a kerítések elbontásával a parti sávok közcélú megközelítését biztosítani.
[5] Komoly geodéziai munka (költség) lenne az utólagos rekonstrukciós kísérlet. Azonban ennél sokkal fontosabb feladatokra sincs pénz. Nekem nincs. Neked?
[6] (Mindez azzal párhuzamosan történt, hogy bal és jobboldali kormányzatok kurtították folyamatosan az önkormányzatok működtetésre fordítható anyagi mozgásterét máig. Ez folyamatos kiszolgáltatottságot eredményezett javaik kiárusítási kényszerével, amihez aztán vagy társult eladói szakértelem, vagy nem. Egyebekről még nem is kell beszélni…)
Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, Adatok, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, Gárdony, Időszak, képek, Környezet, Légifotó, Sukoró, Témakör, Térképek, Tóbíró köz, Település-szerkezet, Településszociológia, Uncategorized, Velence, XX. század
Velenceblog 
Abból a bizonyos 1975-ös légifotóból elég sokat lehet találni a fentrol.hu-n. Sőt, még más évekből is van pár száz térképészeti légifotó Velencéről.
(Majdnem) igaz. Ez a fotó attól különleges hogy színes (Kodak), és pont azt a rövid, 1975. nyári időszakot mutatja meg, amikor épp a zagyot töltötték a mai Plázs előtt. A többi, sok 1975-ös, nagyjából azonos időpontban, nyáron készült, az vagy még a feltöltést megelőző állapotot mutatja (délebbre, abban az irányban haladt a kotrás, de még nem ért oda) pl Velencefürdő vagy a már szikkadás utáni, (északabbra) amikor az új területen már nőt a gaz, gyengébb a látvány- később, pl 1979-ben nem is feltétlen színes, nagyon változatos minőségű. Itt viszont minden egyben van. E miatt a műszaki folyamat majdnem teljesen -és nagyon plasztikusan- bemutatható. Ettől az együttes felállástól egyedi ez a kép.
A képen a PPV-1-es kotróhajón balra – édesapám Kernya Tibor emlékezete alapján – a bajszos férfi Kecskés Győző, a kormányállásban pedig Dömsödi Józsi bácsi látható. Ezen a hajón több műszak is dolgozott. Ez a műszak Józsi bácsi műszakja volt. A fénykép alapján édesapámból feltörtek az emlékek és rengeteg anekdotát mesélt el a kollégáiról, ami megérne egy külön blogbejegyzést.