Édesanyám, Fehér Györgyné tanítónéni, a „Gyüttmentek Velencén” – bejegyzésem után. elgondolkodott. A Bethlen Gábor-utcai kis „smasszerkolónia” hogyan, honnan lett annamajori, és csak aztán velencei? Nekiindult, és feltérképezte, honnan is keveredtek oda.

szerző: Fehér Györgyné

Azt eleve tudtuk, hogy Annamajor (Baracska) az alacsony fokozatú börtön, mindenféle szerencsét próbálók, odavetődők gyűjtőhelye volt. Ezek között számított kiváltságnak, hogy idővel Velencén, egy jobban élhető világban köthettek ki. Köztük a szüleim.

Felvetettem, írja meg, ki, honnan jöhetett. Így lett ez a bejegyzés a 2015-ös karácsonyi ajándékaim egyike. Nagyon sok munkája van benne. Köszönöm, Anya!

1975-ben, a mai kertek helyén kiégett kukoricaföld volt. Apa emlékeim szerint négy pótkocsi trágyát hozatott és árkokba ásta, hogy a földbe életet vigyen. Ez a fotó egy-két évvel a kezdetek utáni. Még minden kopár volt. A fotón öcsém, én, meg a szánkó.

***

Innentől Fehér Györgyné:

„1972-ben Annamajorban huszonnégy család úgy döntött, hogy együtt és egyszerre Velencén építkezik, és ide költözik. Igaz, hogy munkáltatói segítséggel, de saját költségén.

Az is igaz, hogy elítélt munkaerő is besegített egyes szakmunkákban, de a huszonnégy család férfiai elvégezték az erős fizikai munkát. Az épületekben és a környező utak építésénél. Lakásépítő szövetkezetként kezdtük,, majd a kilencvenes évek elején felbomlott a szövetkezet. Azóta minden család külön-külön, sajátjaként tudja a lakását, ingatlanát.

A kolónia elhelyezkedése. Az alsó erőteljes vonal a Fő utca, a felső a korábbi Ország út, ma Meszleny út

Nem kaptuk. Fizettünk és megdolgoztunk érte. Azért kell ezt leírni, mert vannak még hitetlenkedők, akik ezt a „lakótelepet” jelzőkkel látják el, nem éppen jóindulattal.

A „gyüttmentség” velünk szemben sértő célzatú volt sokáig. Pedig elismerésre méltónak gondolom azt az összefogást, a kitartó munkát, elszántságot, lemondást, amivel ki akartunk törni az elszigeteltségből. Magunkét és a gyerekeinkért. És meg is tettük.

Valóban jöttünk. Születésünk helye szerint a szélrózsa minden irányából. Mégis, szót tudtunk egymással érteni. Akkor is, és az élők ma is. Mert nemcsak a kertjeinkbe ültetett gyümölcsfák öregedtek meg, hanem mi is.

A huszonnégy család férfitagjai három élő kivételével itt maradtak örökre. A velencei temetőben. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy most, 2015-ben, a velencei lakosok közül hányan vagyunk „gyüttmentek”? Az évek folyamán hányan végeztünk itt alkotó munkát? Hányunk gyerekei értékesek a maguk helyén?

Vajjon mit szólnának azok az emberek, azt a bizonyos jelzőt használták; ha az ő innen elköltöző gyerekeit, unokáit valahol mások gyüttmentként kezelnék?

Szerencsére vannak olyan emberek, családok, akik emberként fogadtak, ítéltek minket. Tudtunk együtt dolgozni, élni. Ki-ki lehetsége, tehetsége, szándéka szerint.

Unokáink már nem viselik a „gyüttmentség”, az idegenség bélyegét. Megváltozott a falu, ami immár város. Miattunk is. (A temető pedig mindannyiunkat befogad.)”

A 24 házaspár származási helyei a Kárpát-medencében (Nagyításért kattints -kétszer- a képre!)

***

A 24 család származási helyei- akiknél még volt kit kérdezni:

1.épületsor:

2. épületsor:

3. épületsor

Kapcsolódó bejegyzések:

Önblog 1: Bevezetés

Önblog 2: Káplárok és Vargák

Önblog 3: Hogyan lettem horgász?

Önblog: Apa csónakja

 Önblog: „Gyüttmentségek”: Debreceni, annamajori és velencei évek (1956-1976)

Önblog : Ízek, színek, illatok kora gyerekkorból – a nagyszüleimnél töltött, háború utáni időkből – Fehér Györgyné visszaemlékezése (Minden böszörményinek, akik messze mentek)

Kategóriák:1945-1989, 1989-től napjainkig, Adatok, Önblog, Baracska, Budapest, Csákvár, Emberek, Falusi épületek, Kápolnásnyék, Székesfehérvár, Településszociológia, Velence, Velence térkép, XX. század

Címkék:Annamajor, Baracska, Fehér Györgyné, helytörténet, lakásépítési szövetkezet, Velence, Velencei tó