szerző: Fehér Györgyné Varga Mária
Ez a bejegyzés családunk anyai ágának rövid története úgy, ahogy Édesanyám – VM- emlékszik. (Én meg jól lábjegyzetelem, belefirkálok, na!- FÁ.)
Anyai ágon őseink életéből a település neve és története biztos. A legrégebbi ősök neve és életük összefonódása családi legenda. E szerint nagymamám nagyanyja[1] lengyel származású[2], grófi családból. Elképzelésem szerint (hiteles okmányok híján) a Káplár– foglalkozásnév alapján akár ükapám is hozhatta magául, vehette feleségül.
Szeretett nagyszüleim Hajdúböszörményben éltek. Eszmélésem idején nagyapám, Káplár Péter, már hatvan éves kora fölött járt. A Tizenhárom vértanu utca 23. volt a téli szállás. Kösűlyszeg[3], Angyalháza[4] tanyáik voltak.
Nagyapám számadó gulyás volt a Hortobágyon. Akkoriban hatalmas számú „jószágot”, szarvasmarhát kellett különböző gazdáktól „átvenni” nyári legeltetésre. Nagyapám több száz állatból ki tudta választani az együvé tartozókat. Fejben számolt, számológépét „rovások” helyettesítették. Kiskoromban csodáltam, hogy öregen is képes milliókkal fejben számolni. 1869-ben született, 1965-ben hunyt el. Orvost közben nem sokat látott. Szelíd, csendes öreg volt, ha valami rosszaságot követtünk el, háta mögé bújtunk, menekülve nagyanyánk jogos haragja elől.
Nagymamám, Varga Mária, apró, fürge mozgású, beszédes asszony volt. Nagyapámat „Kend”-nek szólította, magázta, őt viszont tegezte nagyapám. Gondoskodó, melegszívű ember volt. Sohasem haragudott igazán.
Nagyapám és Nagyanyám-VM (szerintem a hatvanas évek elején-FÁ)
1944-ben minden lányukat, unokáikat védelmükbe vettek. Apánk a fronton, újszülött öcsémmel, unokatestvéreimmel velük éltünk. Én nagymamámmal aludtam.
Amikor a nagy harcok voltak a Hortobágyon és Debrecenben, jöttek a bombázó repülők, mindannyian siettünk a saját bunkerba. Állítólag rojtos kispárnámmal én siettem elől, hívtam a többieket. Azt biztosan tudom, hogy lent már féltem a fényes, fekete földből kikunkorodó földi gilisztáktól.
A háború története nyomot hagyott az arcomon. Rohantam az udvarból a házba, hogy meneküljenek a lányok, mert jönnek az orosz katonák[5]. Belerohantam nagyapám védelmül szolgáló nagy fejszéjébe, ami szétcsapta az államat. Orvos híján nagyanyám kamillája gyógyított meg. (Jól esik nagyanyámnak szólítani, nem tiszteletlenségből.)
Padlása tele volt aszalt gyümölcsökkel. Körte, alma, szilva vászonzacskókba gyűjtve. Dézsmáltuk rendesen.
Nincs fényképem a házunkról, csak az emlékeimben. Amikor ők meghaltak, két legfiatalabb nagynéném is férjhez ment ötvenes éveinkben. (Addig a két öregnek ők viselték gondját.) Eladták a családi házat. Soha nem mentem vissza megnézni. Ma egy lakótelep része.
Nagyapáméknak tíz gyerekük született. Kilencen megélték a felnőtt, sőt szép öregkort. A fotón nem szerepel Péter bátyánk, mert a kép készítésekor már elhunyt.
A Káplár család a szülőkkel és a kilencből nyolc gyerekkel. A kép központjában nagymamám, Káplár Mária (ekkor: Varga Gyuláné) mellette jobbra Margitka néni. Sajnos, a többiekre nem emlékszem, illetve nem találkozhattam velük-FÁ
Mihály nevű fiuk „eltűnt” a háborúban. Hosszú évekig keresték a szülők, a felesége, fia. Nem találtak rá. Péter bátyámnak három gyereke volt, István, Juliska, János. Mihály bátyánknak egy fia, Mihály, (Misinek hívtuk). Kettejük halála után feleségeik, gyerekeik el-el maradoztak a nagycsaládi összejövetelekről.
Az öt lány a Káplár családból a negyvenes és a hatvanas években-VM
A harmadik képen az öt lány látható. Közülük édesanyám ment el leghamarabb, 86 évesen. Édesanyám harmadik gyerekként született. Nagyapámék négyen voltak testvérek, a legszorosabb kapcsolatot Káplár Miklóssal tartották.
képek a Hortobágy- albumban Káplár Miklóstól illetve Káplár Miklósról
Miklós bácsi a Hortobágy festője, őstehetség volt. Tanára, Ripl-Rónai és Móricz Zsigmond is barátjának nevezte. Jelenleg háza múzeum, utcát neveztek el Böszörményben róla. Tehetségét anyám örökölte. Miklós kérte nagyapámékat, adják neki, örökbe fogadja, taníttatja anyámat. De a szülők nem egyeztek bele, hogy egyik gyerekük a tíz közül elhagyja őket. Anya néhány festménye túlélte a háborút.
Nagybátyáim, nagynénéim szüleik halála után elhagyták a családi otthont. Péter nagybátyám súlyos érszűkületben meghalt. Három gyereke született, ketten papok lettek, Pannonhalmán végeztek. Rózsika néni, a legöregebb leány története összefügg a szüleimmel.
Udvarlói közül addig válogatott, míg édesapám és édesanyám kitűzték esküvőjük időpontját. Akkoriban lehetetlen volt, hogy a fiatalabb lány „beelőzzön” a házasodással, ezért a következő kérőhöz gondolkodás nélkül feleségül ment. A férj, Pali bácsi, igen figyelmesnek, „kezes”-nek bizonyult élete végéig. Anyám – édesanyámat rövidítve felnőttként „csak” anyámnak szólítottam; története összefonódik Apáéval, róluk kicsit később külön fejezet szól.
Fiúk közül Pista bátyám a legtréfásabb, leghuncutabb volt. Háború után özvegyasszonyt vett feleségül két gyerekkel, sajátjaként nevelte Lacit és Marikát, ők nagy szeretettel vették körül. Mivel születésemkor még nőtlen volt, ő lett a keresztapám. Szüleimmel ő értette meg magát a legjobban. Ózdon lett kohász, utódai ott élnek.
Jóska bácsi és felesége, Jóska Manci” a család humorát jelzi. Nem volt más Margit a keresztanyámon kívül[6], aki viszont Margitka maradt élete végéig. „Jóska Mancit” finoman szólva kotnyeles, mindent „jobban tudok”-elvű asszonynak ismertük, ellentétben Margitkával, akinek szinte hangja sem volt, csak szíve. (Van egy kicsike, barna zománcos láboska, amit akkor kaptam tőle, amikor Árpi született[7]. „Egy adag étel elfér benne”- mondta. )
Juliska néném idős korban ment férjhez Feri bácsihoz,, sok évet töltöttek együtt, szépen kertészkedve a családi kisgazdaságban. Mert Feri bácsival utódot nem hagytak hátra, Juliska otthonban halt meg kilencven éves kora fölött.
Böske néni és Uzonyi Antal a háttérben Gyuszi nagybátyámmal-feltehetően a kilencvenes években-FÁ
Erzsike néném, „Böske”, most halad kilencven felé. Párjával, Uzonyi Antallal regénybe illő életet éltek. Már igen fiatalon szerették egymást, csak a vagyonosabb, „nagyobb gazda” családfő, később pedig lányai tiltották fiukat a „szegény” Káplár Erzsikétől, aki áldott jó természettel volt és van megáldva. Énekelni szépen tudott, volt rádiófelvétele is, fuvolán és harmóniumon játszott.
Mi, gyerekek, leskelődtünk, ha láttuk őket, pedig csak szépen néztek egymásra.
Az öreg szülők halála után köthettek házasságot, ötvenes éveik után. Anti bátyánk most kilencvenkét éves. Sohasem káromkodott, békés, szelíd ember. Mélyen hívő adventista, Erzsikével együtt. Nagy szó az életemben, mindig bizalmas volt a kapcsolatunk. Tegezhettem. Főzési trükkökbe avatott be. Tőlük származó paradicsomot nevelek a mai napig.
Jancsi bátyámat negyvenkét évesen szülte nagymama. Mások megdöbbenésére mondta, meglátjátok, gondomat viseli öreg koromra. (Valóban: élete legutolsó időszakában Nyíregyháza peremén Jancsiék gyümölcsösében élt.) Jártunk náluk is, Árpi fürdött az orgonabokor árnyékában egy kis teknőben, nagyanyám onnan figyelte, miközben beteg lábát napoztatta.
***
Anyám-Apám
Kettőjük sorsa apám fiatal korához kapcsolódott, ezért előbb az apai vonallal kezdem.
Virág” Varga Miklós, dédapám -FÁ
Varga Miklós nagyapám böszörményi viszonylatban: Virág Varga, mert a háza elején mindig nyílt virág. Személyes ismereteim nagyjából tőle indulnak.
1918: „Virág” Varga Miklós feleségével, Molnár Juliannával, lent, állva Gyula, az asztalon Jucika
Csendőr volt. Máig megnyugtat, hogy nem hallottam negatív jelzőt felőle. Munkájából adódóan Mezőtelegden[8] (ma: Románia) teljesített szolgálatot, ott született édesapám. Húga, Jucika néni is mezőtelegdi születésű.
A következő vezénylés Böszörménybe vitte. A kis család rendezett életének Varga nagymamám halála vetett véget 1930-ban. Apám húga négy évesen maradt anya nélkül. Az új feleség az „Ilonka mama” –nevet viselte, aki jó volt a gyerekekhez, csak tüdőgyulladásban korán meghalt.
A második, Kovács Mária nevű mostoha végzetesen megnehezítette a kisfiú és kislány sorsát. Apjukat a gyerekek ellen hangolta, „gyümölcsnek csak magvát, süteménynek az égett szélét” találták a kicsik. Nagyapám halála után, évekkel később kereste a kapcsolatot a testvérekkel a mostoha, de egybehangzóan kerülték a kapcsolatot vele. Jucika néni gyámügyi engedéllyel tizennégy éves kora után férjhez ment Szabados Sándor néptanítóhoz. Innentől a család pedagógiai szárnya. Három gyerekük született, Éva, Sanyi és Laci. Böszörmény elismert pedagógus családjaként élnek.
Varga Gyula nagyapám a harmincas évek elején-FÁ
Apám viszont elment pékinasnak, hogy minél előbb „kenyere legyen”. Nagymamának tudomására jutott a sorsa, befogadták ételre, segítséget is vitt keze munkája. Megismerkedésük pontos történetét nem tudom, de azt igen, hogy az otthon lévő valamennyi fiú és lánytestvér elfogadta, kivéve Rózsika nénit. 1939. augusztus 29-én esküdtek meg, de „nászúton” már augusztus 20-án Pista bácsival és Margitkával (keresztszüleimmel) Pesten voltak, és igen vidám napokat töltöttek ott.
Szüleim esküvői fotója 1939-ből-VM
1941-ben születtem, Varga nagyapám az év nyarán meghalt, őt nem ismerhettem. Apám katonaéveit nem egyhuzamban töltötte, hanem az első időkben magyar földön.
Varga nagyapa az első állomáshelyén (helyőrség, Rahó, írnok). A család szerint Nagyapa az álló katonák közül jobbról a második, mosolygós-ez később ritka látvány volt nála-FÁ
Kislánykori emlékem, hogy minden nap hozott haza nekem „kis kenyeret”[9], ami tulajdonképpen zsemle volt, illatos, szép, finom. Hazajőve lefeküdt pihenni a szobában, én meg a hasára ültem, nem hagytam békén. Anyámnak nem akartam szót fogadni, hogy hagyjam békén pihenni „ésapát”.
A háború kitörése előtt boltot nyitottak a lakóházuknál[10]
A bolt Margitkával
A front alatt egy ideig anyám őrizte a boltot, aztán kifosztották.
Tábori levelezőlap dédapámtól nagyapámnak
Újságcikk 1947-ből, mely Varga nagyapa hazatértéről is számot ad (Nagyításért kattints a képre!)
Amikor a hadifogságból hazajött[11], újra nekikezdtek, de rövid idő múlva az adóterhek miatt becsukták a boltot. Apám az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat dolgozója lett, mint eladó-boltvezető-ellenőr- majd nyugdíjazásakor főellenőr, osztályvezető.
Hogyan gazdálkodott a Varga (Káplár) házaspár az ötvenes-hetvenes években? (FÁ)
Sajnos, Nagymama nem vezetett háztartáskönyvet. Édesanyám emlékei szerint rendszerük nagyjából így működött:
A háztartásban Nagyapának volt állása. Nagymama a háztartást és a kertet vezette. (Persze, a 300 négyszögöles kert felásása és permetezés, metszés Nagyapa feladata volt. )
Hó elején Nagyapa letette a konyhaasztalra a fizetését. Megtanácskozták, mire költik. A bér jellemzően ruházatra, kisebb-nagyobb beruházásokra, kisebb mértékben rezsire ment el.
A család másik, Nagyapa jövedelmével mérhető jövedelemforrása a kis kert volt. Nagymama kertésztehetsége révén innen jött össze a jövedelem és élelem másik fele.
Két, pénzzel bánni tudó ember házassága volt Nagyapáméké. Nagyapa kereskedőként, Nagymama gazdálkodó lányaként tanulta a beosztást. Sajnos, jellemzően fejben művelték.
Édesanyám úgy emlékszik, amikor kicsik voltak, jellemzően szedett-vedett holmijaik voltak. Amikor azonban technikumba került, a szülei nagyon jó ruhákra áldoztak. Nagymama a Sesztina utca egyik szabónőjének hordott gyümölcsöt, zöldséget a kertből. Neki volt elég szabad ideje ahhoz, hogy Édesanyámnak ezért cserébe ruhákat varrjon. Nagymama piaci keresményéből méterárut vásárolt, így lett anyám kopott kislányból jól öltözött nagylány.
Nagymama még a gyerekkoromban is minden nap piacozott. Zöldséget, gyümölcsöt, virágot vitt a kertből a piacra, ahol kicsiként néha én is előfordultam. (Nem sok hasznomat vette, ha jól emlékszem, viszont szem előtt voltam.) Nagymamába komoly kereskedelmi véna szorult. Még ma sem értem igazán, hogy ez a jámbor asszony hogyan találta meg a hangot a mindenféle emberekkel, de sikerült neki. Minden nap sikerült neki. Nem értem. ( Még mindig tanulatlan vagyok az emberek dolgában.)
Kedves Olvasó!
Légy Társszerző! Ha Te személyesen vagy szüleid vezettek háztartáskönyvet, vagy más feljegyzést, légy szíves, oszd meg velünk! Vállalom, hogy kedved szerint névvel vagy név nélkül rögzítem a benne lévő adatokat, (a feljegyzést utána visszaadom) és engedélyeddel publikálom! Egyáltalán nem érdektelen, hogy hogyan, miből élt egy család a XX. században. Úgy vélem, ez legalább olyan fontos része a történelmünknek, mint az, hogyan éltek a gazdagok. (Nem, mert valójában ez fontosabb!) Telefonszámom: +36 20 439-56-48, mailcímem: arpad.feher1@gmail.com
Varga nagyapa egy munkahelyi programon
Varga nagyapa a hetvenes évek elején
Apa gyermekkora-aztán a háború-hadifogság- nyomot hagytak az idegrendszerén és egészségén. Igen szigorú ember volt. Ha egyszer valamire „nem”-et mondott, azt soha nem változtatta meg.
1950-ben egyhavi fizetése 470 Ft volt. Öten voltunk erre. Anyám nagy varázsló volt. A 330 négyszögöles kertből kitermelte a fizetés másik felét. Soha nem éheztünk. Néha irigyeltük mások új ruháját, vagy sajnáltuk nélkülöző társunkat. Apám nem volt soha párttag. Anyámra való tekintettel[12] nem is erőltették, de főnökei megbecsülték – amennyire ez akkor lehetséges volt. Időnként eljutottam a vállalati gyereküdülőkbe is. (Erdőbénye, Lilafüred).
Anya (Varga Mária) Lilafüreden, 1956-ban-FÁ
Aztán jött a kamaszkorom. Lázadás, mert a felnőttek „cigiznek, kiabálnak, káromkodnak…” akkor???
Négyes tanuló voltam átlagosan, a Mezőgazdasági Technikumba azért mentem, hogy kertész legyek. (Anyám hatása) 1956 augusztusában Édesanyám lelkemre kötötte, hogy első a tanulás. Ott fiúk is lesznek! Nehogy elhanyagoljam, amiért oda megyek.
1956 szeptemberében, talán a hónap közepén kiléptem az iskola kapuján, jött velem szemben egy fiú, egymásra néztünk, aztán mentem a villamoshoz.
Néhány nap múlva jött egy kisebb fiú, és azt kérdezte tőlem, mit szólok hozzá!? Fehér Gyurkának (addigra kiderült a minapi fiú neve) „nem tetszik a haja”, mert elől furcsa hullámot fésült bele. Érdekes módon Gyuri attól kezdve simán fésülte.
***
(folytatás: 1956 szeptember-1963. április)
***
Még egy gondolatsor:
István út 4- a szüleim háza[13]
Gyerekkor -a KERT– ahol mindenféle gyümölcs termett, ahol minden tenyérnyi föld adott értéket. Az olaszkék szilvafa, aminek ágai között tanultam a magyar érettségi tételemet: Csokonait.
Ahogy először…
… aztán a kilencvenes években,
végül édesanya halála után, utoljára láttam a Kertet
Apám minden évben hozatott egy szekér homokot az udvarra, jobbnál jobb játékokat találtunk ki benne[14]
Hárman (én, Gyuszi öcsém és Kati húgom) játszunk az udvaron-majd pár évvel később egy tablón
A húzós kút, ami előtt kétszáz literes dézsa lehetett, nyáron abban fürödtünk, vagy a vize ételhűtésre volt jó. Dinnyét vödörben engedtünk hűlni oda. A lejtős udvar, ahol az összegyűlt záporvízben saraztunk. Télen az udvart leöntöttük vízzel, úgy készítettünk csúszkapályát.
Magunkhoz mérten munkára fogtak minket. Kertben, lakásban, nyárikonyhában. Mindenütt volt eldugott könyvem. Olvastam padláson, ha felküldtek, ha befőzéskor tüzelnem kellett, de legjobban a WC-n, mert ott békén hagytak.
Öcsémmel nagyon megértettük egymást. Ha kikaptam, ő sírt jobban. Falazott nekem, ha találkám volt Gyurival. Együtt kértük 1949 nyarán kistestvért, és együtt kaptunk ki, ha Kati húgunk sírt. Húgomat vittem, ha programom volt, tanultam volna vele, ha hagyja. Tövig levágtam elől a frufruját, mert nem értettem hozzá.
Családi kapcsolataim: Nekem, aki eljöttem otthonról, „mert megállok én a saját lábamon is”, bizony, hiányzott a család, amíg meg nem született Árpi. Sokat sírtam, egyedül éreztem magam. Évente egyszer-kétszer mentünk haza, Debrecenbe. Az mindenkinek ünnep volt.
Az első autónk, egy Trabant, ami nagyon sokmindent kiszolgált, amint éppen megérkezünk vele Debrecenbe. Máig emlékszem a rendszámára: IF 14-63[15]
A család otthon maradt tagjai gyakran találkoznak.
Nagyapa, Nagymama, Anya és mi, Zsolt öcsémmel a hetvenes évek elején-FÁ
A nyári debrecen látogatás fénypontja, az akár 3-4 napos közös peca volt. Ott, Nagyapával és Gyuszi nagybátyámmal lettem pecás, nem itthon, ez így esett-FÁ
Gyuszi nagyon szeret horgászni[16], és a Keleti főcsatorna partján nyári víkendházában élő Szabados Lacihoz, unokabátyánkhoz jár rendszeresen. Laci is egyedül él már, kicsi édenkertje van, ahol békében él állatokkal, madarakkal. Tenyeréből eteti a cinkét.
Ha pedig Böszörménybe, a téli szállására költözik be, testvérem gyakran látogatja őt, Anti bátyánkat és Erzsikét.
Az ország minden pontján élnek családtagjaink, de a gyűrű, amiben unokatestvéreink élnek, Debrecent veszi körül.
Nagymama, ahogy én emlékszem rá- az ő utolsó, és az én első fotóim egyike- a kilencvenes évek elejéről. Nagyon szerettem. Ha angyalokról beszélnek, ő jut az eszembe. Kis, púpos hátú, csendesen mosolygós angyalka-FÁ
Források:
- Hortobágy (festők, történetek) -Debrecen, 1991.
Lábjegyzetek:
[1] Megint csak a legendárium szerint Wolosinovszky Julianna lehetett a hölgy neve.- FÁ
[2] Családunk egyes tagjai arcberendezése alapján lehet némi helye ennek a történetnek. Legalább annyi, hogy ősünk lengyel lányt vett feleségül a XIX. században valamikor. -FÁ
[3] Hajduszoboszló egyik dűlője, kb 30 kilóméterre Bösz9rménytől-FÁ
[4] Ugyancsak hajduszoboszlói dűlő-FÁ
[5] Anyám három éves volt akkor, a félelem őt közvetve érinthette-FÁ
[6] Gyerekkoromban még gyakran látogattuk Margitka néniéket. A szombatista egyház budai községének gondnokai voltak. Csodálatos kertjük volt. Nem nagyon ismertem más vallásos embert a környezetemben akkoriban, csak őket és Nagymamát. Mindannyian szombatosok voltak. Margitka néniék húst sem ettek, annak ízét mindenféle praktikával pótolták-ez nekem nemigen tetszett. Nagymama ezeket a formaságokat kevésbé vette komolyan.
[7] 1965. -FÁ
[8] Nagyváradtól 23 km-re keletre található falu
[9] Anyám ezt az emléket és szokást megtartotta. Annamajorban, amíg az asszonyok helyben sütötték a kenyeret, Anya kenyérdagasztás mellett kis „szemes cipókat” sütött nekem, borsszemekkel. Mostanában –ritkán- kis borsdíszítésű sós sütemények formájában támad fel mindez az unokák kedvéért. -FÁ
[10] A boltról –sok egyéb mellett- sohasem beszélt Nagyapa. A nyárikonyhában megmaradt néhány emléke, közte a tekintélyes mérleg, amit Gyuszi nagybácsikám őriz jelenleg. Tóth Gyurka, Nagyapáék utcaszomszédja, Anyunál kissé fiatalabb gyerek akkoriban- jó szívű, kedves embereknek írta le Nagyapát és Nagymamát, aki a szegényeket is rendesen kiszolgálta, ha volt mivel. FÁ
[11] Gyerekként folyton unszoltam Nagyapát, meséljen a háborúról. Sohasem tette meg. Csak azt tudjuk (Gyuszi Nagybátyán húzta ki belőle), hogy az orosz fronton került hadifogságba és Szibériában volt fogoly. Az segítette a túlélésben, hogy kereskedőként nagy rutinja volt a mérésben. Megbízhatóan porciózta ki a kenyeret. Ennek ellenére végletesen soványan, tetvesen, betegen, de élve(!) jutott haza-szemben oly sokakkal.-FÁ
[12] Debrecen komoly város, de nem annyira, hogy Nagymama szombatistasága ne szúrjon szemet. Ő ezt a legkeményebb időkben is vállalta. Még nem tudom, honnan is jött a familiába ez a szombatistaság. Mindenesetre többen ezt a hitet választották egykor.-FÁ
[13] A házat az ezredforduló táján adták el a Varga testvérek. A ház környezete addigra alaposan megváltozott. A valamikori kertes házak helyét az utca egyik oldalán a Tócoskert – lakótelep vette át. Nagyszüleim háza helyén ma társasház áll.-FÁ
[14] Pár évtizeddel később Nagyapa ugyanezt tette. Amikor jött a debreceni nyaralásunk, friss homokot hozatott. Felnőttkoromig bezárólagosan ott építettem a legnagyobb várakat – aztán a fiaimmal mindenféle tengerpartokon.-FÁ
[15] Ronda, sárgászöld színe volt. Apáék valahogy belegyömöszölték a csomagtartójába a rengeteg cementet, és ha máshogyan nem ment, a kis furnérautó teherkocsivá változott. …És többek között ebben a kocsiban érkezett meg Zsolt öcsém Annamajorba.
[16] Ez így semmit sem mond arról a lázról, amit hároméves koromtól megéltem. Ezt az egészet egy külön bejegyzésben írom meg.-FÁ
Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Önblog, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Légy Társszerző!, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?