A Berta testvérek jóvoltából a maga korára jellemző kordokumentumot kaptam egy időre. Ez Tóth Sándor, valamikor Kápolnásnyék-csekési földműves beadási könyve.
Tóthékról szinte semmit sem tudok. A fennmaradt töredékes dokumentumok arra engednek következtetni, hogy idős Tóth Sándornak (aki korábban „bankszolga”, (banki kisegítő alkalmazott) volt, feleségével, Adorján Piroskával kötött házasságából 4 gyermeke született. Margit (1913-), Sándor (1917-), László (1924-) és István (1925-).
Hogy Tóth mikor és miért került vissza Csekésre, nem tudni. 1954-ben mindenesetre ott élt. Ha Margit 1913-as születését veszem alapul idősebb Tóth Sándor életkora becslésére, az 1895 –ös születési dátuma lehet a legvalószínűbb. 1954-ben tehát nagyjából 60 éves lehetett. Ekkor keletkezett a kis füzet.
Előzmények:
A beszolgáltatások történelmi előzménye legalábbis az I. világháborúig nyúlik vissza. A háborúban álló felek országainak többségében már ekkor megszervezték a stratégiai árucikkek állami felvásárlásának és a piaci forgalom korlátozásának rendszerét. Ennek célja a szűkös javak- idetartozott az élelmiszer- lehető legtisztességesebb elosztása volt. Magyarország nem tartozott a központosító államok közé. Ennek megfelelően elszabadultak az élelmiszerárak, a városi lakosság jelentős része egyre komolyabban nélkülözött. Elszabadult a spekuláció és követte azt az éhesek dühe.
A II. világháború kezdetén- valószínűleg ezekből okulva- 1940-ben központosították az agrártermények felvásárlását. Az élelmiszerek terítését az országban leginkább a „Futura”, az államilag favorizált szövetkezetlánc boltjain keresztül igyekeztek megoldani.
A II. világháború után részben az itt állomásozó szovjet haderő ellátására, részben jóvátételként, településenként kivetett kvótát kellett teljesíteni, de jó ideig még létezett a mezőgazdasági termékek piaca.
1947-től, az agrárpolitika változásával összefüggésben egyre fokozottabb nyomás alá került a parasztság. Az először szociáldemokrata, majd kommunista kormányzat egyértelmű előnybe kívánta hozni a szövetkezeti mozgalmat, majd a következő években egyre durvább erőszakkal kényszerítette a parasztokat e szervezetekbe.
Kápolnásnyéken a Vörösmarty Termelőszövetkezet 1949-ben alakult meg. Erről Kupi László így írt:
„1949. szeptemberében kezdték el szervezni Kápolnásnyéken a termelő szövetkezetet. Az első szervezők Kereszturi József, Kereszturi György, Győri József, Sinka János, Sinka Péter és Sebestyén Ernő voltak. A korra jellemző módszerekkel szervezték be a tsz-be az egyéni gazdákat, kit erővel, kit kéréssel, ki önként lépett be. 1949. szeptember 23-án a Südi-féle házban, 17 parasztember jelenlétében alakult meg a Kápolnásnyéki Termelőszövetkezet. Az elnevezéskor a Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Termelőszövetkezet nevet választották. A bevitt közös vagyon jelentéktelen volt, állami támogatásként két pár lovat, szekeret és szerszámot kaptak. Főleg a nagybirtokosoktól megmaradt épületek, üvegházak és egyéb eszközök voltak a kezdési időszakban. 1950-ben 20 kocából álló mangalicatörzzsel és harminc magyartarka tehénnel gyarapodtak. Az ötvenes évek elején az egy tagra jutó földterület 11.7 kataszteri hold volt. 1956-ra ez 7.5 kh. volt, mert növekedett a taglétszám. 1959. január 1-jén a nyéki Vörösmartyba beolvadt, a Nadapi Népakarat TSz., majd 1960. március 26-án pedig a velencei Dózsa Tsz. Így komoly mértékben megnőtt a földterület. 1965-re 12,5 kh./tag. A megalakuláskor traktora a helyi tsz-nek nem volt. 1957-ben 2 traktor, 1960-ban 5, 65-ben 15, 70-ben 28 traktorral rendelkeztek. 1949-ben 17család kezdte meg a munkát, 1956-ban 124 volt a tagok száma, majd az egyesülések után 1960-ban 440 főre duzzadt a létszám, amely 101 nő és 339 férfiből állt, köztük 42 nő nyugdíjas és 109 férfi volt nyugdíjas.”
Az ötvenes évekre a politikailag támogatott szövetkezetek és a be nem lépő parasztság számára is brutális volt a beszolgáltatási kötelezettség. Ennek megfelelően jelentős volt az olykor fegyveres erőszak is az érvényesítésére. Az agrárium kizsigerelése volt az erőltetett iparosítás egyik erőforrása. A fiatalok közül sokan az iparba és városokba menekültek, a maradókra óriási súlyként nehezedett a beszolgáltatási kényszer. A 15 holdasnál többet birtokló gazdákat[1] „kuláknak” minősítették, extra földadóval és beszolgáltatási kötelezettséggel sújtották.
Karikatúra 1950-ből, Rákosi szövetkezetekről és kulákságról szóló beszéde után (forrás: MEK.oszk.hu)
A beszolgáltatási rendszer 1956-57-től bomlott fel, párhuzamosan a hatvanas évtized első harmadában befejeződő szövetkezetesítéssel. A megmaradt magánparasztság súlya addigra elenyésző lett.
Méhteleki nagyapám is kulák volt a maga 21 holdjával. Számos viszontagság után az ötven -hatvanas évek fordulóján, édesapám iskolai tanulmányainak (érettségijének) megakasztásával zsarolták bele, hogy belépjen a szövetkezetbe a falujában[2] és másokat erre agitáljon. Igaz, megúszta az ennél is durvább erőszakot.
A beszolgáltatás karhatalmi erőszakkal való támogatása mindennapos volt (forrás: MEK.oszk.hu)
***
Idősebb Tóth Sándor nem volt „kulák”. Nagygazda sem volt. 8,7 kataszteri holdas kisparaszti földje, tisztes háza állt Csekésen, meg némi szőlő. A beadási könyv szerint itt élt feleségével és két kisebb gyerekével.
Tóth nem lépett be a szövetkezetbe. Kevéske írásban és fotón megmaradt emléke szerint jó eséllyel „reakciósnak” is számíthatott. Mindenesetre úgy tűnik, a beszolgáltatást leszámítva komolyabb erőszak nem esett rajta sem.
Tóth Sándor beadási kötelezettségét az általa birtokolt föld nagysága alapján vetették ki. A beadási könyv 2. oldala szerint (mely e hivatkozáson tölthető le, terjedelme 4,5 MB) a beszolgáltatási kötelezettséget búza-egyenértékes módon adták meg. Ennek alapján Tóthot 3298 kg búza(kilogramm) termény, 140 kg hús, 544 liter tej beadására kötelezték.
A terménybeadáson belül (és azt az előbb hivatkozott számítási kulccsal szorozva) 1386 kg kenyérgabona, 255 kg takarmánygabona, 1216 kg kukorica, 451 kg napraforgómag és 230 kg burgonya beadására kötelezték. Ezt aztán még tovább bontották a különböző növények között. Döntően erről szól a 4-14 oldal bonyolult táblázatrendszere.
Érdekes lenne tudni, ténylegesen hány marhája, sertése, tyúkja volt Tóthéknak, de ez nem maradt fenn a kis könyvben.
1940 és 1953 között a búza átlagtermése 4834 kg/kat. hold és 9725 kg/kat.hold között ingadozott. Gyengébb években ( például: 1953 erősen csapadékos, 1954 történetesen nagyon aszályos év volt.) a termés több, mint kétharmadát, jobb években harmadát kellett beszolgáltatni, ha az egyéb kötelezettségek terheit figyelmen kívül hagyjuk[3].
***
Furcsa dolog ez. Régen elmúlt már a beszolgáltatások és más keservek ideje (hogy aztán másfélék kövessék őket). Tóth Sándorék mégis megőrizték a kopott kis könyvecskét, hogy aztán a közelmúltban szerteszóródjon sok más emlékükkel együtt.
Tóthékról-mint írtam- valójában semmit sem tudok, csak azt a fontosat, hogy valamiért megértették, a múltjuk az övék és megőrzendő akkor is, ha sokszor szomorú.
Tanulni kell belőle, nem radírozni!
Források:
- Kupi László: Kápolnásnyék története-digitális változat, (magánkiadás,2000-2014.)
- Tóth Sándor beadási könyve (1954-56)
- Estók-Fehér-Gunst-Varga: Agrárvilág Magyarországon (Argumentum, 2008.)
Lábjegyzetek:
[1] Egyéb, termőképességre vetített feltételek mellett.
[2] Az őseim ellen folytatott elfogadhatatlan eljárás ellenére közgazdászként a lehető legszerencsésebb szervezeti megoldásnak tartom a szövetkezést, a szervezett együttműködést a mezőgazdaságban – csak teljesen más hatalmi feltételek mellett.
[3] Nem minden parasztnak volt meg minden terménye és húsállata, tehene a beszolgáltatási kötelezettségéhez. Ekkor cserélnie kellett, ami további többletterhet jelentett.
Kategóriák:1945-1989, Adatok, adózás, Emberek, Gazdaság, Kápolnásnyék, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?