Votisky László

(1943 – )

Háromezer kötetnyi könyvtáram van. Alapvetően humán érdeklődésű ember vagyok.

Általános iskolámat az Irányi utcában kezdtem. Akkoriban ez volt az ELTE gyakorlóiskolája. Később a Cukor utca lett az, így átkerültem oda. Akkoriban indult az Apáczai Csere János Gimnázium, kvázi 12 évfolyamos iskolaként. 1957-ben a gyakorlóiskolából négy egész fölötti átlaggal automatikusan mehettek onnan a gyerekek az Apáczaiba. Boldogan újságoltam apámnak, hogy én is mehetek gimnáziumba. Apám közölte, hogy ez nem lehetséges. Ekkor 1956 novembere volt. „Felvételizel a Vegyipari Technikumba, mert téged származásod miatt nem fognak felvenni az egyetemre, és kell, hogy valami szakmád legyen. A természettudományok politikamentesek.”. Nálunk nem volt demokrácia a családban, ezért felvételiztem a Thököly úti Petrik Lajos Vegyipari Technikumba. Felvettek, elvégeztem.

’61-ben érettségiztem, bejött, amit apám mondott. Nem vettek fel az egyetemre. Igaz, ebbe ő is közrejátszott kisebb’56-os szerepvállalásával, melynek eredménye fél év internálás lett. Próbáltam ebből kitörni. Nem sikerült, akkoriban nem igen lehetett. Nem volt lehetőség, vagy nem voltam elég bátor? Próbáltam más irányokat, mindenütt visszautasítottak. Végül 2 évet dolgoztam a Csepeli Kőolajipari Vállaltnál, majd azután az Olajtervben folytattam a munkát vegyésztechnikusként. Levelezőn elvégeztem a Veszprémi Vegyipari Egyetemet, később Környezetvédelmi szakot végeztem ugyancsak Veszprémben.

16 évet az Olajtervnél dolgoztam. Én voltam a kádári szövetségi politika „díszpéldánya”. „A Votisky elvtárs, aki nem elvtárs”. Technikusként, tervezőként kerültem oda és osztályvezető voltam, amikor főosztályvezetőnek akartak kinevezni, amit viszont nem vállaltam, mert nem értettem egyet a vállalat akkor tervezett átszervezésével.

1981-ben meghívtak a Mineralimpex külkereskedelmi vállalathoz a műszaki és szabadalomértékesítési osztály vezetőjének. Az ELTE jogi karán két évig szabadalmi ügyvivő képzésben vettem részt. Négy év után a Mineralipexnél a Bányatermék (export) osztály vezetője lettem. Ez már igazi kereskedelmi tevékenység volt, melyhez szükségessé vált a külkereskedelmi. képzettség megszerzése.

Végül a szocialista külkereskedelem 1990 körüli szétesésekor az OMW Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója lettem, feladatköröm a supply- logisztika és a nagykereskedelem szervezése, irányítása volt. Másfél év után felálltam, mert nem éreztem az osztrák anyacég részéről megbecsülést. Egy magán részvénytársasághoz mentem, a PETRODYNE-hoz. Műszaki-kereskedelmi igazgató voltam. Üzemanyagtárolással foglalkoztam nyugdíjazásomig és utána is. Részt vettem, egy üzemanyagtároló telep koncepciójának kialakításában, terveztetésében és kiviteleztetésében, ami Csepelen a mai napig működik. Akkor ez volt Magyarországon a legkorszerűbb ilyen létesítmény. 1995-ben a társaság tulajdonosai felajánlották a nyugdíjba vonulás lehetőségét. Utána még dolgoztam a szakmában. Megszereztem a veszélyesáru-szállítási biztonsági tanácsadói jogosítványt. Az üzemanyag-logisztikában működtem, mint tanácsadó. (Többek között z SGS svájci tanúsító cégnél auditorként tevékenykedtem). 70. életévemet betöltve második éve már „igazi” nyugdíjasként élek családomnak, kedvteléseimnek.

Feleségemmel 50 éve vagyunk házasok. Két gyerekünk van. Lányunk bölcsész, gyűjtötte a diplomákat, talán hármat vagy négyet. Három leányunokánk van tőle. Itt lakik a közelünkben, a XI. kerületben. Fiunk könyvelő.