Kárpáti Miklós pontosításával

Ahogy az első részben (kissé máshogy)  írtam, az a szándék vezet, maradjon a lehető leginkább rendszerváltás előtti időkhöz hasonlíthatóan közkincs a tópart. „Ahogy „mindig is…”-igaz? Csakhogy ez így nem helytálló. A tó valamikori, természetesen kialakult tópartja, vele a sok évszázados (magán)tulajdoni viszonyok sincsenek már, meg a Kádár-kor („köz”tulajdona) sem. Ez a mai-a jelenlegi formájában viszonylag új dolog.

Leltár:

1/ Van a tó 1920-as évektől fokozatosan megváltozott hivatalos funkciója. Mezőgazdasági területből üdülőövezetté vált. Mellesleg: megváltozott körülötte minden más is:

2/ Van a tó  (1966[1]-1974)-től lépésenként és nagyon ellentmondásosan kialakult, a korábbiaktól gyökeresen eltérő földrajzi-fizikai-kulturális kerete. A korábban spontán létező, szeszélyes szikes tó rosszul karbantartott üdülőtóvá -vele szerves összefüggésben- infrastruktúráját tekintve túlterhelt üdülőövezetté, illetve alvóvárossá lényegült.

Az időszak sajátja, hogy az akkori politikai gondolkodás, a szakmai-műszaki technicizmus mellett zavarosak maradtak a felelősségi, vele kapcsolatban a tulajdoni viszonyok a mindenkori központi hatalom, azok hivatalai, az önkormányzatok és az egyén között. (Volt pl. terv a szakorvosi rendelőre már 1974-ben is, de csak harminc évre rá valósult meg. A lakosság növekedése azonban jóval hamarabb.)

3/ A rendszerváltás gazdasági-politikai viszonyai mellett volt még szándék arra, hogy a térség összérdekeit korábban több-kevesebb sikerrel egyeztető, a ’80-as években egyre erősödő autonómiájú helyi önkormányzatokkal több-kevesebb sikerrel együttműködő, de résztvevői révén önmagában is érdekeiben megosztott Velencei-tavi Intéző Bizottság (VIB) konszolidálja a kialakult új tópart felelősségi és jogi viszonyait. Ez a zavaros időknek megfelelő zavaros megoldásokat eredményezett.

Ez a zavaros helyzet földjogilag ugyan tisztult mára, de átadta a helyét a közvagyon magántulajdonná, vagy magánkompetenciává alakítása kifinomultabb formáinak. Ez nem csak a NER sajátja, előtte is vannak rá példák.

Ez így leírva szörnyen bonyolultnak hangzik! Az aktuális hatalmasok, a befolyásosak loptak és kész, hát nem?- mondhatnád. Ha oknyomozó riporter lennék, adódik a lehetőség, hogy a rendelkezésre álló levéltári, földhivatali információk mentén felháborító, de legalábbis bosszantó eseteket mutassak be 1989-től napjainkig. Az érzelmekre apellálva szép olvasó és vitatkozótábort lehetne ezzel összeszedni, egyetlen komoly bökkenővel.

Nem ez a célom!

Igaz, tervem szerint igyekszem legalább két példát hozni arra, hogy a kompromisszumok rendszerét kihasználó, részben előrelátó(!), bennfentes, sikeres kevesek javára hogyan eredményezett (vagy eredményezett volna) jelentős magánhasznot, vagyont a megosztott hatalom és a jogi-adminisztratív káosz.

Az már azonban jóval fontosabb, hogy az eddigi, sajnos nem, vagy nehezen orvosolható hibákat (bűnöket?-ez már erkölcsi kérdés) ne kövessék újabbak. Ehhez -úgy vélem- más, babrásabb eszköz kell.

Interjúk révén igyekszem bemutatni, hogy milyen megfontolások vezették az elmúlt 35 év vezetőit, döntéshozó csoportjait a jogszabályok határvizein evickélve a tóparttal kapcsolatos döntésekben.

Először: bemutatom a tóparti helyzet kialakulásának lépéseit. Ez ebben a bejegyzésben 1930-ig tart. A következő bejegyzés 1967-ig, esetleg a tókotrás-iszaptöltés kezdetéig. Aztán az 1974-89 közötti időszak következik, végül az 1989 utáni időszak, máig.

Szándékom szerint megszólaltatom a vezető-aspiránsokat a maguk terveiről a küszöbön álló választások kapcsán.

A kampány azonban olyan-amilyen. Az ígéretek földje! Attól lehet több a faggatózásom, ha írásos nyoma marad a hangzatos programoknak és a későbbi, valós tetteknek. Ezek pedig -ha megélem- találkozni fognak.

Ezzel próbálkozom. Elleszek vele!

***

A tópart (tulajdoni) helyzete -1930 előtt- a tópart klasszikusan mezőgazdasági funkciója idején

A török hódoltság után[2] és a parcellázások korszaka (1930-)  előtt a tóval és tóparttal kapcsolatos tulajdonviszonyok először a XIX. században, a század közepétől láthatók világosabban. Ekkor kezdődött a földek tulajdonának fokozatosan pontosított összeírása, az adók kivetésének erre alapítása.

Ennek a folyamatnak a határköve az 1884-es birodalmi kataszteri térkép megalkotása.

Ebből a déli oldali tópartra, a majdani üdülőterületre vonatkozóan a következő lényegi adatokat lehet megismerni[3]:

A/ A tópart Velencére eső részét, azon belül is a déli, szikes lapályt illetve domboldalt, a későbbi üdülőterületet 1884-ben 19 tulajdonos birtokolta.

a/ A vasútvonaltól délre, a belvíztől védettebb területet, összesen 55%-ot jórészt már újonnan betelepült polgárok birtokoltak[4]. Itt működött az Anna-malom (Kuhner), de ekkor még egy kivétellel mindenki más földbirtokos gazdálkodónak számított, hagyományos művelési mód mellett.

b/ Az egy (két) kivétel a Déli Vasút Társaság volt (7%), birtoka a húsz évvel előtti vasútvonal nyomvonalára, és a kiszolgáló-támogató létesítményekre szorítkozott.

Kárpáti Miklós: ” A…Singer-család. Ők a kataszteri felmérés lezárása évében, 1884-ben már felépítették a mai vásárcsarnok helyén mezőgazdasági szeszgyárukat.” Köszönöm, Miklós! A szeszgyár-történetet Miklós korábban -érintőlegesen- ITT írta meg.

(A vasút, a malom és a szeszgyár, a mezőgazdasági feldolgozóipar tehát ott volt a mai nyaralóövezetben. Egy másfelé forduló történelemben lehettek volna ezek is a főcsapás úttörői. De máshogy alakult! Ebben pedig a termék- világpiac változása, és a vesztes világháború volt a fő ok.)

c/ A maradék a vasúttól északra fekvő terület volt, számos tulajdonos kezében. Ez a terület mezőgazdasági művelésre alkalmatlan szikes, nádas,belvizes terület volt. Alkalmi legelőnek és fürdetőnek használták akkoriban.  (Itt létesült negyven év múlva a későbbi névváltoztató Hajdu-testvérek jóvoltából az első komoly velencei strand 1923-ban, a Hajdu-féle strand.)

Az akkoriban szeszélyes, hol belvizes, hol kiszáradt, viszonylag széles tópart széle a mai Béke utcához közel húzódott.

B/ A Bágyom torkolatától északra a falu belterülete volt megtalálható, sokkal kiszámíthatóbb szárazulattal.

Ez nagyjából két részre tagolható.

A Bágyomhoz legközelebbi terület a déli tóparton ismertetett szikes terület volt, a korábban már  ismertetett funkcióval.  Tulajdonosa a Velencei Közbirtokosság volt,  számos résztulajdonos osztozkodott rajta.

Sokatmondó a területhez kapcsolódó vízterület ma is előforduló neve: „Marhafürdető”

Ettől észak-nyugatra, nagyjából a mai önkormányzat vonalától a mai Enyedi utca vonaláig a falu ősi belterületének telkei húzódtak. Itt ritkább volt a magasvíz a földek (akkor) meredekebb emelkedése miatt. A telkek hol közvetlenül vízzel, hol (a Tóbíró-köztől nyugatra) nádassal találkoztak egészen a ’70-es évekig.

Ez értékes terület volt, sokak megélhetésének fontos része.

A partvonal a délebbi részen akkoriban közvetlenül a mai Korzó feletti magaspart, a Tópart utca házainak telkei alatt, valamint a mai „Sport Hotel” képzeletbeli vonalában, a Tóbíró-köztől nyugatra pedig valamivel a mai Kemping utca vonala alatt húzódott.

Ezek a területek birtoka jogilag rendezett volt a kor viszonyai színvonalán. A sorsuk azonban 1930-tól fokozatosan és gyökeresen megváltozott, összhangban a tó funkcióváltozásával.

Először a déli oldal alakult át, majd pedig az észak-keleti, hogy aztán az 1974-es tórendezés még egyet fordítson a helyzeten.

A következő részben a harmincas években kezdődő Hajdu-féle, déli partot érintő parcellázásokat, majd az 1950-60-as évekbeli eseményeket ismertetem, az 1970-es évek nagy átalakításáig.

Kapcsolódó bejegyzések:

– Kié itt a tér? I. rész

• Velence 1848 előtt III: reformok, nyílt parancsok, sokszögelés -történelmi és földmérés-történeti gyorstalpaló

• Velence 1848 után I. rész: Összkép a jobbágyfelszabadítás után

• Velence 1848 után II. rész: A (belső) falu szerkezete 1884-ben

• Velence 1848 után III. rész: (Volt) majorsági birtokok és (többnyire) új tulajdonosaik-összkép

• Velence 1848 után IV: Birtokok és tulajdonosaik 1884-ben-Felső Nyék-ki a határra-dűlőn

• Velence 1848 után V : Az Alsó Nyéki dűlő – Urak földje, paraszt földje

• Velence 1848 után VI: Az Urasági Szilfák-dűlő és tulajdonosai

• Velence 1848 után VII. rész: A Gurjal –dűlő-1884-ben

•  Velence 1848 után VIII. rész: A Szabolcsi útra dűlő

• Velence 1848 után IX. rész: A Rétiföldek

• Velence 1848 után X. rész: A Csontrét és a Kenderföldek

• Velence 1848 után XI. rész: „Velencei-tó”, és a „Tónak alsó részén fekvő” –dűlő

– Velence 1848 után XI. rész: A Szőlőhegy

–A velencei Anna Gőzmalom története IV A malom virágzó korszaka (1866-1896)

-Megy a gőzös…

-Velencei virilisták – V. rész: A Hajdu Testvérek

A velencei közbirtokosságról

–A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala II : A parcellázások kora (1930-1945)

Lábjegyzetek:

[1] A Kajtori -csatorna átadása éve. Innentől a tavi túlvizeknek viszonylag megbízható leeresztési módja alakult ki.

[2] Ádámot és Évát hagynám! A török kor idején a tópart  lassan elnéptelenedett, beleértve ebbe a termőföldek gazdáit is. A part aligha képviselt jelentős gazdasági értéket.

[3] Ennek korábbi, részletesebb kifejtését ITT találod!

[4] Sok esetben olyan városi polgárokról van szó, akik másból megszerzett vagyonukat részben földbirtokosi, akkoriban társadalmilag előkelőbb pozícióra igyekeztek váltani. Beck pl vezető bíró volt, Singer klasszikus iparos vállalkozó. A lista önmagában is beszédes. Később, a Horthy érában mindez folytatódott másokkal.

Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, Adatok, Fotók, Habsburg Birodalom, képek, Témák, történelmi térkép, Település-szerkezet, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XIX. század, XX. század

Címkék:belvíz, kataszteri térkép, Marhafürdető, Tónak alsó részén fekvő dűlő, Velence, Velencei közbirtokosság, Velencei-tó, Velencei-tó dűlő