Az egész a látvány, meg az öregharang miatt van! Kilenc éve már, hogy fotózni vágytam a katolikus templom tornyából. Akkor még új hóbortom, az írás, a régi, a fotó egyazon úton volt kitombolható. Milyen az Ófalu felülről, ha már egyszer… Bővebben ›
Temető
-Katonasírok, hősi halottak..-
Berta Kristóf írása Halottak napján, ahogy a temetőt járjuk, azon a hideg, szeles novemberi napon, “kívül” ugyan fázunk, de belül azért melegség tölt el, mert a mécsesek által sejtelmesen megvilágított fák, virágok és sírkövek közt lépdelve már-már érezzük, hogy… Bővebben ›
A velencei katonatemető felújítása
Szerző: Berta Kristóf Ahogy jó beszámolóhoz illik, kezdem a legelején, hogy kiderüljön, honnan is jött a felújítás ötlete és hogy valósult meg ez a nagyszerű munka. Igyekszem nem kisregényt írni. Tavaly Halottak Napján testvéremmel, Gyulával ellátogattunk a velencei… Bővebben ›
„Feltámadt” a velencei zsidó temető
A velencei zsidó temető maradványa gyerekkorom óta Velence egyik szégyenfoltja volt. A gazdátlan, szeméttel teledobált kis terület inkább a nemtörődömségre emlékeztetett, mint a múlékonyságra. Idén ősz óta más a helyzet. A velencei zsidó temető területe a Velencei Református Egyház tulajdonában… Bővebben ›
„Kinyílt” a Meszleny temető kapuja- 300 éve települt újra Velence
2014. augusztus 19-én este, évtizedek óta először a Meszleny család, a velencei katolikus és református egyház és más velenceiek részvételével előbb ünnepi koncert, majd megemlékezés volt a Meszleny család tagjaiért. Meg valami más is. A falu idén ünnepli újrabetelepítésének 300…. Bővebben ›
Meszleny Ignác : Velencei Tallózások -füzete az interneten
Mától az interneten is elérhető Meszleny Ignác „Velencei Tallózások”-visszaemlékezése. A visszaemlékezést e bejegyzés publikálásakor ITT lehet letölteni! (kattints rá!) Immár elérhető (2014.07.30.) a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) honlapján is. Meszleny Ignác a Velencét 1714-ben újranépesítő Meszleny János leszármazottja, 1925-ben… Bővebben ›
Velence a II. világháborúban 8. rész: Tisztogatás
A tisztogatás viszonylag ismert fogalom a történelmet olvasók körében. Az aktív háborús cselekmények után közvetlenül, a még veszélyes ellenséges gócok felszámolását takarja a csapásmérő harci egység vagy az őket követő rendészeti alakulat által. A tisztogatás hivatalos célja a frissen elfoglalt… Bővebben ›
A velencei temető(k)
Munkám szerencsés kezdete a Nagy Károllyal való eszmecsere volt (amit aztán értékes pontosításai fokoztak tovább-ezúton is köszönöm!). Az itt leírtak az ő szavaira, Kupi László Velence-könyvének információra, valamint Juhász Gyula és Pápai Szabó György tiszteletes szíves tájékoztatására épülnek. Mivel a… Bővebben ›
1927: Velence (eddig előkerült) legrégebbi légifotói III. rész, az Ófalu legbelseje
2015. 01. 17: Kárpáti Miklós hozzászólásaival (továbbiakban: -KM) 2015. 01.23: Pápai Szabó György kigészítéseivel (a továbbiakban: – PSZGY) Légy szerzőtárs! Segíts elmesélni, hogyan nézett ki 1927-ben „alulnézetből” a velencei Zárda(mai Óvoda) a katolikus templom (a régi toronnyal), a Gschwindt… Bővebben ›