Mától az interneten is elérhető Meszleny Ignác „Velencei Tallózások”-visszaemlékezése.
A visszaemlékezést e bejegyzés publikálásakor ITT lehet letölteni! (kattints rá!)
Immár elérhető (2014.07.30.) a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) honlapján is.
Meszleny Ignác a Velencét 1714-ben újranépesítő Meszleny János leszármazottja, 1925-ben született Velencén. Édesapja Meszleny Pál (1889-1975), akiről egyebek mellett a Velencei Közbirtokosság intézménye kapcsán tettem a minap említést.

Meszleny Ignác ezüstlakodalmán, 1990-ben. (Balra lent: Meszleny Ignác. Jobbra felesége: tordai és kásvai Simon Ilona, fent balról jobbra gyermekeik: Meszleny Antal, Meszleny Benedek, Meszleny László)
Meszleny Ignác élete igen kalandosan alakult. Gyerekként és tizenévesen a nemesi középosztály életét élhette, amit meglehetősen kemény háborús évek követtek, melyet az 1947. utáni, alaposan megváltozott politikai viszonyok üldözése, internálásai. Az utána következő években Meszleny Ignác tanult szakmájában, kertészmérnökként dolgozott, amivel nagyapja, Meszleny Pál ( ) kertészeti nyomdokaiba lépett. Budapest közkertjei szépülése mellett jópár falubeli –mások mellett én is- sok tanácsot és elvet köszönhet neki a dísznövényekről.
Életéről 2014.februárjában interjút kaptunk, ez hamarosan meg fog jelenni.
A Velencei Tallózások a maga nemében hiánypótló munka.
Velence és a környékbeli települések XX. század első felére vonatkozó közösségi dokumentumai a II. Világháború alatt jórészt megsemmisültek. Az 1945 előtti korszak(ok) falubeli életéről tehát nagyon nehéz hiteles információhoz jutni. Meszleny Ignác ezen, emlékeit összefoglaló írása mellett csak Tóth Lászlóné Tóth Zsuzsa néni visszaemlékezései ismertek, annak publikálása azonban eddig sajnálatosan félbeszakadt. Így máig Meszleny Ignácé az egyetlen, közvetlenül a falunkat érintő, széles kör számára elérhető visszaemlékezés, mely a XX. század első felének eseményeiről is támpontot ad.
A kis kötet számos apróságot tartalmaz, aminek ismeretétől a Velencei lét ismerősebb, barátságosabb lehet.
Kedves Olvasó, a Tallózásokban ne a történész munkáját keresd! Ember írta, aki szereti ezt a vidéket. Elsősorban ez az, amit érdemes megtanulni tőle (…az írásra való hajlandóságon felül).
A látást és a látványt, amiért itt érdemes élni, és nem valahol másutt!
Kategóriák:1701 1750, 1751-1800, 1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Adatok, Emberek, Főszeg, Gschwindt (Meszleny, Hauszmann stb) kastély, II. Világháború, Katolikus templom, Kápolnásnyék, Lovasberény, Székesfehérvár, Tükröspuszta, Településszociológia, Temető, Vallás, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, Velencei tó, XIX. század, XVIII. század, XX. század
Vélemény, hozzászólás?