Velence a II. világháborúban 8. rész: Tisztogatás

A tisztogatás viszonylag ismert fogalom a történelmet olvasók körében. Az aktív háborús cselekmények után közvetlenül, a még veszélyes ellenséges gócok felszámolását takarja a csapásmérő harci egység vagy az őket követő rendészeti alakulat által.

A tisztogatás hivatalos célja a frissen elfoglalt területek ellenállási gócainak felszámolása, megelőző csapás a rejtőzködő ellenséggel szemben. Nemhivatalos célja az elfoglalt területek lakossága számára egyértelműen értésre adni az új hatalom mibenlétét, kinyilvánítva az ellenállás feleslegességét. Ennek módja többek között az „ellenség” definiálása és kezelésmódjának bemutatása. Cél a potenciális ellenállók kiszűrése és semlegesítése vagy esetleges megsemmisítése is. A tisztogatás járulékos része a hatalommal való visszaélés, felszines fosztogatás ; (ritkábban) a közvetlen szexuális erőszak. A fő eszköz a megfélemlítés.

Az alábbiakban néhány környékbeli, tragikus tisztogatás rövid esetét mutatom be  a helybeli szemtanúk vagy családtagjaik elbeszélése alapján.

Velence, 1944. december 23 vagy 24:

A velencei polgári halotti anyakönyvbe 1944. december 23. 16.00-i dátummal három ember elhunytát jegyezték be.

Idősebb Pálinkás János 55 éves, katolikus napszámos földműves, ifjabb Pálinkás János 34 éves katolikus kőművessegéd és Gerlang József 29 éves katolikus napszámos tarkónlövés általi halálát.

Pálinkás sír

A Pálinkás család síremléke a velencei „új” köztemetőben

A három ember együttes halála és megölésük módja miatt eldöntöttem, hogy az esetnek a végére járok.

A véletlen (és nem a szorgalmam) hozta úgy, hogy a Galambos Györggyel (a továbbiakban GGY) más ügyben készített interjú során került szóba a történet, amire ő a családi elmondások alapján így emlékszik:

GGY: „Akkoriban volt, hogy az utcák naponta nyolcszor cseréltek gazdát. Hol az orosz katonákból maradt vissza, hol a németekből. Az oroszok és a németek is azzal foglalkoztak, hogy leellenőrizték, a pincékben van-e visszamaradt ellenséges katona.

Így történt ez akkor is. Az oroszok bementek, és az a szedett-vedett pincékben lakókat ellenőrizték, többek között a családunk is. Férfi, nő meg gyerek. Lent a pincében ott volt Gerlang, Gerlang József „Poli”-nak az édesapja is.

Amikor az oroszok ellenőrizték, azt mondta: „Gerlang”

–        Germán??? –és már vitték volna el!

Az egyik rokon azt tanácsolta, hogy rendezze el, szaladjon el, mert ezek kivégzik. Gerlang kőműves volt, aki a Kishidat is építette a velenceiekkel együtt. Jó erőben lévő kőművesmester. Behúzott egyet az orosznak és elszaladt. Erre az orosz katona erősítésért szaladt. Összeszedték a férfiakat és ahhoz a magtárhoz vitték, ami (…) a mai Új utca közepén helyezkedett el. Ennek a magtárnak a romjait is láttam még. Oda vitték Nagyapámat, Anyám testvérét, és az egyik rokont.

Menet közben Gerlang megtudta, hogy a család férfitagjait összeszedték az oroszok és vitték kivégezni. Visszament, hogy mentse őket. Szitává lőtték őket.

Anyám tizennégy évesen találta meg őket.

(…)

Az Új utca nem volt beépítve, csak az ötvenes évektől. Ráadásul Apámék oda cseréltek, oda építettek… Anyám (Pálinkás Katalin) húsz éven keresztül nem aludt éjszaka.

(…)

FÁ: Tehát kivégezték őket az Új utcában?

GGY: Igen.

FÁ: Gerlang úr ugyanott nyugszik, mint a Pálinkások. Miért?

GGY: Mert rokon, Anyám sógora volt. Egy helyen is laktak.

(…)

Először a kertben kellett elásni őket… Nem adtak engedélyt a temetésre. …Azt kellett mondani, hogy a németek lőtték agyon őket.

FÁ: Ezt ki mondta? Az oroszok?

GGY: Nem az oroszok, az oroszokat támogató magyarok. Később ásatták ki őket és vihették ki a temetőbe. Nálunk húsz éven keresztül a karácsonyi ünnep egy tragédia volt.

FÁ: Teljesen biztos, hogy december 24-én történt a kivégzés?

GGY: Ezt mondták Nagyanyámék. Mi a jelentősége annak, hogy egy nappal előbb vagy utóbb?”

Kápolnásnyék, 1945. február 2, Balassa Katalin naplója:

„Február 2: idegbomlasztó csend után, reggel bejöttek az oroszok. Felkiabáltunk, hogy csak civil van lenn! Először lelövöldöztek, aztán kézigránátot vágtak le. Füst, por, de senkinek semmi baja. Kirángattam az ablaktorlaszt, hogy meg ne fulladjunk;ott is orosz fogta ránk a fegyvert. Újból kértük, ne lövöldözzenek.

Végre lemerészkedtek. Megsajnáltak, kenyeret hoztak, aztán kivittek, mondván, ebben a romban nem maradhatunk. Átvittek a doktor lakás pincéjébe. Ott átnézték a csomagjainkat, ami érték, pénz volt, nagyrészt elvitték. Közben lőnek, rengeteg orosz. Részeg kozák tiszt és a fia találkoznak. Megható jelenet. Kenessey Pali átlőtt karral orvost keres. Beltovszky Lalit agyonlőtték. Szó nélkül felvitték a pincéből, egy golyó és vége;azt mondták: „bojár”, azért. Estefelé csend, aludtunk.”

Mong Attila: János vitéz a Gulagon (Lovasberény, valahol 1944-45 fordulója):

” Egy magyar katonát fogtak el az oroszok, akinek lövés volt a lábában. Azt mondogatta nekünk, gyerekeknek, akik ott lődörögtünk körülötte, hogy orovostanhallgató, és tudja: ha nem kap gyógyszert, akkor másnapra meghal. Ekkor jött két orosz katona, mondták neki, hogy továbbviszik, e helyett felkapták, a kert hátuljába hurcolták és ott lelőtték.”

(i.m.42.o.)

A német -magyar atrocitásokról-ha a fentieknél kevésbé naturálisan is-  többek között Shvoy Kálmán altábornagy számolt be naplójában:

(1945. január 22., Székesfehérvár visszafoglalásának napja a német-magyar csapatok, közte Ney Károly hungarista alakulataival-köztük a “Halálfejes Légió“) i.m 311. o:

“Székesfehérvárra bevonultak az első magyar csapatok, a halálfejes légió egységei, csupa Ajkán toborzott munkás. Parancsnokuk egy Ney nevű pesti ügyvéd volt.

(…)

A fogoly oroszokat a püspöki palota kapujába hozták be. Sok volt a sebesült, ezeket ezeket a papok s Takácsy gyógyszerész a fiaival kötözték be. Az ajkai bányászok minősíthetetlenül viselkedtek. Durvák voltak a foglyokkal és állandóan azzal traktálták őket, hogy fel lesznek akasztva stb.

(…)

Sajnos, a halálfejes Légió ezen viselkedése később megbosszulta magát, s más ártatlanok szenvedték meg, illetve fizettek érte az életükkel.

(…)

Sok orosz kém maradt a városban, ezek után mindenről tudtak. A belvárosban, majdnem minden terén, tömegesen lettek az elesett oroszok eltemetve.”

 

***

Az I. világháborúban a katonai áldozatok száma 9,7 millió  fő, a civil 10 millió. A II. világháborúban a katonai áldozatok száma 25,3 millió fő, a civil áldozatok száma 41,7 millió.

Ennek a blognak nincs tanulsága. A következtetést pedig vond le Magad!

Források:

–          A velencei, 1944. december 23-vagy 24-i kivégzés emlékei Galambos Györgytől származnak

–          A kápolnásnyéki, 1945. február 2-i tisztogatás leírása Balassa Katalin kápolnásnyéki katolikus tanítónő naplójából származik. (forrás: Veress D Csaba: Magyarország Hadikrónikája 1944-1945. II. kötet (Militaria 2003.)

–          Velence polgári halotti anyakönyve 1941-1954 (Fejér Megyei Levéltár)

–           Mong Attila: János Vitéz a Gulagon (Helikon 2008.)

–          Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918-1945 (Kossuth 1983.)



Kategóriák:1939-1945, 1945-1989, Emberek, Fotók, képek, történetek, II. Világháború, Kápolnásnyék, Temető, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század

Címkék:, , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: