Bakos István (1886-1959) története a háborúkkal és a Nagyhíddal

elbeszélő: Juhász Gyula (JGY) (sz: 1949. Velence); ötletadó: Somhegyi Béláné Judit, (a Velencei Helytörténeti Egyesület tagja); lejegyezte: Fehér Árpád (FÁ)

FÁ: Kedves Gyula, egy egyesületi rendezvényen került szóba Somhegyi Judit révén, hogy az egyik felmenődnek a Nagyhíd emléke adott erőt hazakeveredni a vérzivatarból. Hogyan volt ez a Te tudomásod szerint?

Bakosek kiocsi

1.kép: Bakos István (1886-1959) és felesége Törzsök Éva (1892-1979.) A fotó Juhász Gyula családi gyűjteményéből való

„JGY: A Papa (Bakos István) részvett az I. világháborúban. Hidász volt, az akkor az utász, műszaki katona megfelelője volt. Egyébként hidat építettek, így került el Piave – Isonzóhoz. Szemben az olaszok. Itt komoly sérülést kapott. Ez élete végéig elkísérte, bicegett. Épen hazaért mindenesetre.

Hazaérve megtalálta a családot. Feleségét, a pákozdi születésű Törzsök Évát (1892-1979.) lányát, Máriát, aki 1909-ben született: Erzsi, Bözsike később, 1924-ben született. Később Bözsike hozzáment a baracskai Juhász Gyulához. Az ő három gyerekük E… László és én. A Papa presbiter volt a református felekezetben. A Meszlenyieknél eredeti szakmájában, kertészként dolgozott Meszlenyék kertjében.

Juhász csfa

2.kép: A família családfájának egy részlete

A Szabolcsi úton (értsd: Pusztaszabolcsi út-FÁ) volt a házuk. Ott született Anyukám is.

Kőszeg a következőképpen keveredik ide:

A II. világháborúban idősebb ember létére besorozták. Valamilyen csapattal egészen Kőszegig ment. Onnan jöttek vissza. Már Veszprémben mondta-mert gyalog jöttek vissza- „Jaj, még csak egyszer érjek oda vissza a Nagyhídhoz, hogy lássam a tavat meg a naplementét!”

Ez aztán úgy sikeredett, hogy ’45-ben a Mamáék pedig menekültek a családdal, itthagyták Velencét, s akkor összetalálkoztak menet közben a Papával.

(…)

A Mamáék az oroszok elől menekültek. De Brembergbányánál, Sopron mellett (ez a határsáv széle-FÁ) eldöntötték, hogy nem mennek tovább. Azt mondták: visszamegyünk! A három asszony kisgyerekkel –és jöttek vissza! Mindent láttak. Az oroszok meg mentek tovább az ellenkező irányba.”

***

Honvágy. Különös fogalom. Fiatalabb korában akkor érzi meg az ember, ha nem otthon van. Minden lehet. Sóvárgás a naplemente látványáért, egy csók emléke a Nagyhíd alatt vagy bárhol másutt, anyánk, feleségünk, gyerekeink, az érintésük, hangjuk hiánya; a vizes föld vagy a tavaszi nád szagának érzése, a keresztelések és temetések emlékének összefolyó története, apánk sírja vagy az első szeretkezés emléke; de leginkább mindez együtt.

Később már komolyabban utazni sem kell hozzá, mert körmeivel a bal vállunkba kapaszkodik és követel, mint az elszemtelendett macska.



Kategóriák:1900-1919, 1939-1945, Baracska, Emberek, Falusi épületek, Fotók, képek, történetek, II. Világháború, Nagyhíd, Pákozd, Székesfehérvár, Velencei tó, XX. század

Címkék:, , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: