2014. augusztus 19-én este, évtizedek óta először a Meszleny család, a velencei katolikus és református egyház és más velenceiek részvételével előbb ünnepi koncert, majd megemlékezés volt a Meszleny család tagjaiért. Meg valami más is.
Az augusztus 19-i, esti megemlékezés. A képen új plébánosunk, Récsei Norbert, mellette kissé takarva, kezében húsvéti gyertyával Nagy Károly, tőle jobbra Meszleny László
A falu idén ünnepli újrabetelepítésének 300. évfordulóját. Úgy alakult, hogy sok éve fagyosra fordult a betelepülést megindító, majd a falu sorsát évszázadokig meghatározó Meszleny család és Velence viszonya. Az ünnep és annak méltó megünneplése lehetőséget adott arra, hogy ezen változtasson mind Velence, mind a család.
Nagy Karcsi eligazítása a megemlékezés előtt
Ennek a folyamatnak Nagy Károly volt a motorja a katolikusok részéről. Az ő fejéből pattant ki a Meszleny temető-beli istentisztelet gondolata, az ünnepi koncert, meg a templombeli emlékállítás az egyház valamikori kegyurainak címerével. Ehhez a folyamathoz csatlakoztak a maguk lehetőségei mentén jópáran, így a református egyház és a Velencei Helytörténeti Egyesület is.
Meszleny Benedek és Bárány Károly a takarítás után, kissé viseletesen
Augusztus elején a Meszlenyek, a katolikusok és az egyesület tagjai nagyszámú kasza, metszőolló, és gatyarohasztó hőség társaságában előkészítették a temetőt az augusztus 19-i megemlékezéshez. Úgy vélem, ez így volt helyes. Örvendetesen sokan voltunk, történetesen „éppen elegen”. Meszleny Benedek és László, Nagy Karcsi, Kőszegi Melinda (kösz’ a vödörnyi alkoholmentes sört!), Galambos Misi bácsi és Zsuzsa, Bárány Karcsi, Kovács János, édesanyám, Fehér Györgyné, öcsém, Zsolt, Galambos Marika pogácsája, meg Somhegyi Jutka újságszerkesztői minőségben. Talán nem hagytam ki senkit.
Meló után Meszleny László és Zsolt öcsém “lazulnak”
A barátkozás nem üzlet, mégis, érdemes összefoglalni,mit kaptunk és mit adtunk ebben a kapcsolatépítésben.
Driquet Péter portréja a haláláról megemlékező Vasárnapi Újság-számból (Nagy Károly gyűjtése)
Először is visszakaptunk valamit a falu kézzelfogható múltjából. A temető a jövőben sem lesz szabadon bejárható, de a családdal egyeztetett esetekben, az egyházon keresztül, vezetett formában be lehet jutni oda. A temetőben áll a falu-római kori leleteket leszámítva legrégebbi, háborítatlanul megmaradt- épített emléke, a Meszleny kereszt, 1784-ből. Legalább egy 1848-as hősünk, Driquet Péter nyugszik ott, és egyelőre keressük Izsányi százados állítólagos sírja helyét is (Pápai Szabó György tiszteletes szerint ott kell lennie). Az 1848-as forradalom tehát a velenceiek és utódaink számára könnyebben megszemélyesíthető lesz, mint eddig. Ott nyugszik Meszleny László, az I. világháborúban hősi halált halt két Meszleny egyike, és még sokan, akik a faluban és a falunak fontosak.
A temető legrégebbi sírkövei
Másodszor: visszakaptunk pár falubelit az emlékeikkel és tudásukkal. Velence történelméből meghökkentően sok tudás hiányzik. Rajtuk keresztül ebből pótolható valamennyi. (Bár nem közvetlenül ide kötődik, de a Velencei Helytörténeti Egyesület másik rendezvénye szintén augusztus 19-ére esett. A Velencéről Elszármazottak első találkozóján szép számmal jelentek meg innen messze kerültek. Remélem, lesz résztvevő, aki megírja a találkozót!) Az sem elhanyagolható, hogy e kapcsolat révén jó hírünket költhetik.
A Meszlenyek is kaptak (kapnak) valamit. Egyrészt emberi, közösségi elismerést a generációk teljesítményéért. Másrészt némi fizikai segítséget a temető karbantartása kapcsán, és azt a reményt, hogy nem 300 évente vetődik fel bennünk az együttműködés gondolata.
Jó volt, hogy mindez civil kezdeményezés tudott maradni! Hogy Velencének ma van annyi ereje, ami lehetővé teszi, hogy a hivatalosság mellett kevésbé formális utakon is tudjon közösségi, emberi kapcsolatokat építeni a közösség hasznára. Később az idő meghozza, mit érdemes ebből formalizálni. Normális esetben így építkezik a város kultúrája. (Valójában ettől a sokféleségtől „nőhet fel” egy közösség a reményeim szerint.)
Mint írtam, „kinyílt a Meszleny temető kapuja”. A múltból nem kell mindent kicipelni rajta! Van azonban annyi, amiért érdemes bemenni azon az ajtón. Bölcsesség meg ahhoz kell, hogy tudjuk, mire van szükségünk onnan.
Kapcsolódó bejegyzések:
Meszleny János donációs levele (1724.)
Beszélgetés Meszleny Ignáccal
Velence virilistái – 1. rész
Meszleny Ignác : Velencei Tallózások -füzete az interneten
A velencei közbirtokosságról
300 éve kezdődött Velence újra(le)települése
1714: Még egyszer Velence betelepítéséről,a bizonyítékokról
A velencei temető(k)
Mit jelentett az a szó Velencén, a XVI-XVII. században, hogy “puszta”?
1720: Népszámlálási fejtörő
A XVIII. század eleje: Velence elnéptelenedéséről
Kategóriák:1701 1750, 1751-1800, 1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, Emberek, Fotók, képek, történetek, Településszociológia, Temető, Vallás, Velence, XVIII. század, XX. század
Velenceblog 
Kedves Árpád! Gratulálok tiszta szívből munkásságodhoz, a honlapodhoz, s cikkeidhez. Igen, csodálatos alkalom volt ez a Meszleny-temetőben!!! Izsányi sírja a bemenetel utáni jobbra történő első kanyarulatban van, mégpedig emlékeim szerint a bal oldalon. Sírköve már kb. 10 éve is a földön feküdt, s belepte a borostyán és a gaz, akkor én, s gondnokom, Juhász Gyula letisztítottuk, s a felirat tökéletesen olvasható volt. Sajnos nem volt nálunk fényképezőgép, s a telefonom még nem tudott fotót készíteni. A sírkövön rajta van, hogy a százados egyúttal Velence község jegyzője volt, nyilván a szabadságharc után… Meg kell keresni, s felállítani, s március 15-i ünnepeinken mindkét szabadságharcos sírját meg kell (!) koszorúzni, sőt szívem szerint ott tartanám városi ünnepi megemlékezéseinket… De legalább: ott is…!
Barátsággal: Pápai Szabó György tiszteletes