Körülmények:
1543-tól a terület török kézen volt, mintegy 145 évig.
1688. májusában a Habsburg hadak foglalták el Székesfehérvárt. Az ostrom körülményeiről, és különösen a környékre gyakorolt pontos hatásáról nem találtam pontos forrást. Ami tudható, hogy a törökök körül fokozatosan fogyhatott a levegő 1686, Buda visszafoglalása óta.
A források a védők kiéheztetéséről beszélnek, miközben a vár konkrét ostromzára tudomásom szerint szűk 2 hónap volt 1688 április-májusában.
Némi további nyomozást igényel azon gyanúm vizsgálata, hogy a kor hadászati gyakorlatának megfelelően először portyázó csapatok zavarták-e a török logisztikát, akik fokozatosan szorultak be az erődítésekbe, elvesztve ezzel az eddigre amúgy is zilált utánpótlási forrásokat. Így van arra komolyabb esély, hogy az ország (az 1690-ben eleső Kanizsa után) második legerősebb török hadereje két hónap alatt kivérezzen.
Ha így volt, hadászatilag ésszerű volt. A tókörnyék viszont két éven keresztül lehetett csatatér, senkiföldje miatta. Ez és a százötven éves vegetálás nyilván nyomot hagyott a településeken.
Mind az írott, mind a térképi emlékek azt támasztják alá, hogy Velence jelentős mértékben népességet veszített 1543-tól, és felvetődött az elnéptelenedés-kifejezés használata is a szövegemlékekben. A térképeken az 1700-as évek elején Velence eltűnt egy időre.
Ha azonban a másodlagos adatokat nézzük, van néhány zavarbaejtő nyom, amik a mai értelembe vett elnéptelenedés, meg az annak okaként megjelölt török megszállás ellen szólnak:
– Kupi László könyvében (i.m.33.o) törökkori leletek feltárásáról ír, azaz nem kizárt, hogy Velence-ha védelmet nem is- némi türelmet kaphatott a törököktől, ezzel pedig esélyt a létre.
– A térképeken Velence említése folyamatos a XVIII. század első évtizedét leszámítva.
– Az 1720-as országfelmérés adatbázisában (lásd még: a menü Adatok Velencéről lapján) a 42 felsorolt családnévből legalább 11 olyan van, ami a megye más településeinek összeírásában nem szerepel. Nekik vagy jóval távolabbról kellett ideérkezniük, vagy eleve itt kellett lenniük az összeírás előtt. Erről a témáról egy következő bejegyzésben írok.
A következő forrás:
Sárváry Mariann kéziratának 13. oldalán olvasható:
„1726. máj. 2-án 9 újonnan betelepített község földesurainak kérésére Fejér vármegye
közgyűlése 8 pontból álló úrbáriumot készített a jobbágyok kötelességeinek rögzítésére. Ez a
9 helység a következő volt: Velence, Szentpéter, Vajta, Pázmánd, Perkáta, Cece, Nadap,
Tordas és Felcsut.
Az 1. pont rögzítette a cenzus /földbér/ összegét, ami
egész telek után évenként 4 forintot
féltelek után évenként 2 forintot
negyedtelek után évenként 1 forintot
zsellérnél évenként ½ forintot
tett ki.
2. pont: Minden marhás gazda évente heti 1 napi igásrobotot ad, vagy kívánságra heti 2 napi
gyalogrobotot (8. pont), igavonó állat hiányában a jobbágy és a zsellér pedig heti 1 nap
gyalogrobottal szolgál.
3. pont: Minden terményből természetben kilencedet ad és oda szállítja, ahová a földesúr
kívánja.
4. pont: A mészárszék és a kocsma helyzetének szabályozása a földesúr jogkörébe tartozik.
5. pont: Minden marhás gazda karácsonykor tartozik 1 szekér tüzifát szállítani
6. pont: Minden gazda évenként 1 tyúkot, 1 kappant, 10 tojást és 1 itce vajat ad.
7. pont: A kocsma Szent György naptól (ápr. 24.) Szent Mihály napjáig (szept. 29.) a gazdáké,
ha a falunak van szőlője, különben csak negyedévig.
Mivel ennek az úrbáriumnak a végrehajtása veszélyeztette volna a még alig betelepült falu további benépesítését, sőt a már beköltözöttek is elköltözéssel fenyegetőztek, ezért a földesurak közössége 1735-ben új úrbéri szerződést adott a falunak. Ebben visszatérnek az 1719-es telepítési szerződés alapszolgáltatásaihoz (tehát nem a telek, hanem igásállatpár után fizettek), megmarad a kilenced, az élelmiszerszolgáltatást pedig némileg realizálják, mert minden új év napján 1 őzet, húsvétkor és pünkösdkor pedig „tisztességes ajándékot” kelladjanak. Új teher a minden gazdától – zsellértől is – egyformán járó évi 12 napi robot. Ez amár felemelt, de még a megélhetést biztosító szolgáltatás, továbbra is vonzerőt jelentett a beköltözők számára.”
A szöveg logikusan és mai fejjel akár úgy érthető, hogy az elnéptelenedett falu 1726 előtt új lakókat kapott, akik aztán 1726. előtt az itt írtnál kedvezőbben adóztak a földesuruknak.
(A szájhagyomány szerint ők jobbára Sukoróról, Pákozdról jöttek ide.)
Sárváry Mariann kéziratának 15. oldalán a következő olvasható:
„Velencét Meszlenyi János telepítette be. 1714-ben egy okmánylajstrom említi, hogy Meszlenyi János Vincze György nevű jobbágyának engedélyt adott a velencei puszta benépesítésére. A donátiós levél Velencét „oppidum desertum”-ként [elhagyott helyként] említi.
Az 1730-as dicák és adók összeírása szerint Velence 60 dica után 243 forintot fizetett.
A II. József-kori népesség-összeírás már 1028 főt számlált Velencén. Ez azt jelenti, hogy 1714-1784 között évenként kb. 1,4 %-os volt a népességnövekedés.”
Kérdés: Az apróhirdetések és a telefon kora előtt Vincze György jobbágy hogyan toborzott betelepülőket a faluba? Kérem, ne ötleteket, hanem információkat, leírásokat küldj, vagy erről a konkrét esetről, vagy más települések hasonló megoldásairól!
A választ vagy hozzászólásként, vagy levélben az arpad.feher1@gmail.com -címre küldd el!
Tehát: a történet úgy folytatódik, hogy a birtokait fokozatosan gyarapító Meszlenyi János –mai szóval “jó menedzserként”- ismét állandó lakosokkal igyekezett betelepíteni Velencét, mely szándék némi kuruckori konfliktusa és a lakosokkal folytatott sikeres érdekegyeztetés után II. József korára termőre fordult.
A történetet számos dokumentum támasztja alá.
Van azonban a korábban írt három tényezőn kívül még figyelembe veendő szempont, mégpedig:
– Dávid Zoltán történész (jobbára a XVII-XVIII. századról publikált) egy munkájában (Hajdu)Hadház példáján keresztül végez forráskritikát. Az 1692-es országösszeírás kapcsán és – az összeírások és adózási dokumentumok összevetése mentén- bizonyítja, hogy a „deserta” fogalma akkoriban más értelmezést is takarhatott, mint a szó szerinti.
A forrásdokumentum megfelelő része:
A fentiekből az a következtetés is levonható, hogy Velence lakossága számára nem közvetlenül a török uralom, hanem az 1688-as ostrom körüli időszak adhatta meg a kegyelemdöfést. Az itt vezető hadiút és az előkészítő portyázások együttesen részben elűzték, részben elnyomorították a lakosságot, melynek csak kis, adózásra képtelen része (tehát: adózási szempontból „dezertáltak”) maradt a faluban, vagy személyénél, szakmájánál fogva eleve adómentességet élvezett.
Elképzelhető az is, hogy a falu megmaradt épületeit a környékbeli falvakba menekültek vagy a földek más falvakban lakó művelői ideiglenes szállásként használták a mezőgazdasági szezonban (miképpen a halászok a maguk kalyibáit a tó mellett), ami viszont a faluban érdekelt birtokosok szempontjából rossz, gazdaságilag (pl. „munkaerő-piaci” okokból) bizonytalan megoldás volt.
Meszlenyi János ezen a szomorú helyzeten úgy kívánt változtatni, hogy egyrészt (saját jogon) járadék-kedvezményt adhatott a már itt lakóknak és a betelepülteknek, másrészt vármegyei befolyását felhasználva – alispán volt- együttműködött velük abban, hogy az adóterheket csökkentsék a kilenc újraépülő településen. A II. József-féle felmérés szerint sikerrel.
Ha ez a verzió igaz, Velence nem “puszta” volt és lakatlan, hanem nagyon romos és szegény.
források:
– Kupi László: Város volt, város lett (Velence, 2004.)
– Sárváry Mariann: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai szereplése a XVIII. századtól napjainkig kézirat, 1993. A kézirat egy eredeti példányát a Velencei Városi Könyvtár őrzi. Digitális formában itt érhető el!
– Adatbázis-Online Magyar Országos Levéltár- Arcanum
Kategóriák:Adatok, Légy Társszerző!, Települések, Velence, XVIII. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?