Velence, a II. világháborús hadszíntér -16.rész rész: Ahogy az egyházak emlékeznek

Az egyházak II. világháborúhoz való viszonya nemhogy bejegyzést, akár önálló könyvet is érdemel. A magam dolga ennél lényegesen egyszerűbb. Arra teszek kísérletet, hogy a velencei katolikus és református egyház 1944. decemberétől 1945. tavaszáig tartó időszakra vonatkozó információ-töredékeit rendezzem össze. Az izraelita felekezetet Kápolnásnyéken megsemmisítették, híveit legyilkolták, más kisegyház akkori létezéséről (pl. baptisták) és emlékeiről egyelőre nincs tudomásom.

A háború megviselte az egyházak dokumentumait is. Mindkét egyház dokumentációja sérült, esetenként utólag pótolt. A katolikus halotti anyakönyv eredeti és épen maradt, igen informatív. A Historia Domus vonatkozó oldalait az akkoriak nyomós okból kitépték és az eredeti szöveg helyébe csak kevéske pótlás került. A z egyházmegye a háború után jelentést kért a plébánosoktól a károkról. Burján plébános jelentése fennmaradt.(Ez IDE kattintva olvasható)Ezeket és a háborús időkről fennmaradt naplókat a káptalani levéltár 2004-ben könyv formájában adta ki. Nagyon érdekes és fontos kordokumentum keletkezett ezzel.

A Velencei Református Egyházközség esetében hiányosan, pótolt formában maradt meg a halotti anyakönyv. A presbiteri jegyzőkönyvek sok év után, Pápai Szabó György tiszteletes kutatómunkája eredményeképpen előkerültek. Ezek a dokumentumok, valamint a tiszteletesnek hívek által szóban elmondottak, továbbá a Pajor János presbiter által írt egyháztörténet képezi a református forrásokat. (A Pajor-féle dokumentum idevágó részletét IDE kattintva olvashatod.)

***

A háborús években Burján Imre volt a katolikus plébános (aktivitása Velencén:1938-1962) és Vályi Miklós tiszteletes (velencei aktivitása: 1927-1964.) a reformátusok oldalán.

burján

1.kép: Burján Imre plébános a harmincas években (fotórészlet a Faragó család gyűjteményéből)

Mindkét egyházfi alaposan ismerte a falut, kialakult kapcsolata volt a híveivel. Ez és a személyes tapasztalat volt tájékozottságuk alapja.

A református presbitérium 1944. november 5-én ülésezett utoljára, a harcok előtt. Utána a következő ülés 1945. június 3-án folyt le. A háborús eseményekről a jegyzőkönyvben közvetve esett szó, leginkább a károk helyreállításának mikéntjéről ment a vita.

A front és a küszöbönálló áttörés előtt a vallási vezetők próbálták a híveket felkészíteni a viszontagságokra. Vályi tiszteletes azt a tanácsot adta híveinek, hogy lékeljék meg a boroshordókat, hogy a részegeskedésnek, vele a részeges erőszaknak elejét lehessen venni.

Burján tisztelendő 1945. júniusi jelentésében a következőképpen írta le a december 8-20 közötti időszakot:

„A front december 8-án érkezett Velencéhez és megrekedt a vasútállomásnál. Két hétig, de­cember 21-ig voltunk így. Velence német, Újtelep orosz és folyt a harc nap nap után. A lakos­ság nagy része a szőlőhegyre menekült és a pincékben húzta meg magát. Vasárnaponkint a harcok alatt egy tágas pincében volt a szentmise, ahová 150-200 hívő mindig összejött. Ezen szentmisékről el lehet mondani, hogy felejthetetlenek, szinte katakombai hangulat uralko­dott. De ily érzések között volt a szentmise a templomban is azok részére, akik nem mentek ki a hegyre. Ekkor éreztük igazán, hogy ,.Spiritus ubi volt, spirat”.245

Meghatók voltak a keresztelések is, orvos és bába segítsége nélkül jöttek a gyermekek a vi­lágra pincék mélyén, ágyúdörgések között. Még aznap megkereszteltem őket a pincékben. Egy-egy ilyen keresztelés felért a legszebb prédikációval. Ezeket a kicsinyeket még most is „bunker gyerekeknek” hívja a nép.”

Miután december 20-21én a front áttört, az asszonyok és gyerekek közül sokan a hegy pincéibe menekültek. Pápai tiszteletes tudása szerint a hallgatólag szabad rablási lehetőséget kapott szovjet katonák szesz hiányában is a hegyre menekülteken töltötték ki a dühüket, velük erőszakoskodtak. A faluban maradtak összességében szerencsésebben jártak.

A december 21-i német ellentámadás során súlyos károsodás érte a református tanítólakást, iskolát és paplakot. A harcok leírásuk szerint csak január közepére csillapodtak átmenetileg, amikor a szovjetek szilárdan kiverték a német alakulatokat. (Megjegyzem, a hadtörténet ennél sarkosabban fogalmaz, december végétől a Konrad III. műveletekig viszonylagos harccsend szerepel a feljegyzésekben. Ezt a Pajor-féle irat nem támasztja alá.)

A katolikus jelentés annyiban pontosítja a hadtörténetet, hogy a december 21-én bekövetkezett német harckocsi-ellentámadás nem 22-éig, hanem 23-ig eredményezte az Ófalu átmeneti visszafoglalását. Akkor a szovjetek megint előretörtek. December 22-én egész nap lőtték a katolikus templom tornyát (sejthetően megfigyelőállást gyanítva ott), mely délután 3 órakor ledőlt. A templom födéme is beszakadt. Ugyanekkor tönkrement a zárda és a fiúiskola tetőzete is.

Pápai Szabó György tiszteletes szerint egyházának kegytárgyait mesés csínnyel menekítették el a fosztogatás elől. E szerint Vályi tiszteletes és hívei koporsót csináltattak „Egyházi Jánoska, élt 11 évet” –felirattal, és a temetőben eltemették ezeket az értékes tárgyakat, majd a háború után ismét kihantolták.

1964 Vályi

Vályi Miklós 1964-ben Paulovics László, Luhász László, Juhász Gyula, Kiss Imre, Szücs Béla, Lengyel Szabolcs, Kiss Károly, Csepregi Ferenc konfirmáltak körében (forrás: Juhász Gyula-köszönöm!)

Az 1945. január 18-án megindult Konrad III. hadművelet kezdetén a Nadap felől támadó németek szétlőtték a református templom tornyát. Nem véletlenül. Pápai Szabó tiszteletes elmondása szerint a szovjetek a templomban ideiglenes tábori kórházat, fertőtlenítő fürdőt rendeztek be, a sebesültszállító lovakat is itt tartották, továbbá a toronyban megfigyelőhelyet alakítottak ki. A kilövés ennek vetett részben véget. Burján tisztelendő jelentése szerint 1945. január 21-én ért vissza a német hadsereg. A tó déli részén előrenyomuló páncélos alakulatok a jelentés szerint egészen a templomok környezetéig szorították vissza (nyugati irányba) a szovjeteket, itt azonban a támadás elakadt. A tisztelendő házról – házra folyó, kéthetes küzdelemről számolt be, melynek egyebek mellett a plébánia teteje is áldozatául esett.

ref_urvacs_aszt

2.kép: A református templom úrvacsora-asztala, rajta a háborús sérülés javításának nyomával. Állítólag valamelyik szovjet katona töltötte rajta a dühét, de mivel széttörni végül nem tudta, békén hagyták. Az 1928-as, adományokból vásárolt harmóniumot összetörték.

Az utolsó, minket elérő német ellencsapás, a Tavaszi Ébredés Hadművelet elől 1945. március 11-én a szovjetek gáztámadásra várva a falut evakuálták. Vályi tiszteletes családját Nemesócsára menekítette, ahonnan májusban hozta haza őket. Burján tisztelendő Érdig menekült az apácákkal együtt. Más falubeliek Martonvásártól Budapestig voltak kénytelenek futni. Ők hamarabb, március végén jöhettek vissza a faluba- többnyire kifosztott romok közé, de életben.

A korábban már ismertetett, háború után rekonstruált polgári halotti anyakönyvet elsősorban az ekkor precizebben vezetett katolikus anyakönyv pontosítja. A már korábban, tisztogatások kapcsán említett Pálinkások és Gerlang József kivégzése mellett fejlövés-információ szerepel gróf Szapáry Eszter neve mellett (+ 1944. december 20., ő nem, vagy nem így szerepel a polgári halotti anyakönyvben), Bartos István földművessel 1945. szeptember 15-én lövés-sérülés végzett (a polgári anyakönyvben nem szerepel), ami a harcok rég elvonultával felette szokatlan. Hasonló a helyzet Ascherl Imrével, aki 1945. október 18-án tarkólövés miatt vesztette életét. (ugyancsak nem szerepel a polgári anyakönyvben, vagy nem ezzel a halálnemmel)

Az eltemetők személye is hordoz információt. Burján tisztelendő mellett Berkes László szegedi (!) hittantanár, valamint Németh Gyula zárdalelkész nevét is olvashatjuk. Pár alkalommal Bertha Pál kápolnásnyéki , Baksa Antal nadapi plébános, valamint Nemes Tivadar cisztercita áldozópap neve is feltűnik az aláírók között. Református oldalon csak Vályi tiszteletes neve olvasható. A papok egy része feltehetően ideiglenesen itt meghúzódó menekült lehetett.

A Velencén ideiglenesen élő menekültekről eddig csak áttételes információkat találtam. A polgári anyakönyvben olvasható elhunytak egy része vagy a vidéki telekre menekült városi (talán ilyen pl. Szeiberling György, nyugdíjas gépgyári főgépész vagy Balogh András volt fővárosi altiszt), vagy tényleges, nyugat felé tartó és lemaradt menekült.

A harcok után visszatért egyházi emberek joggal féltették az életüket. Az Inter Arma-kötet számos példát hoz arra, hogy az „arisztokrácia” (ez esetenként nem jelentett többet egy jó óránál vagy nyakkendő hordásánál) és a nők mellett a klérus is kitüntetett célja volt a terrorizáló katonáknak.

A katolikusok szájhagyománya szerint a Historia Domus kitépett lapjain részletes jelentés volt olvasható az embereken eset erőszakról. Burján tisztelendő ezt élete, biztonsága mentése érdekében semmisítette meg, állítólag felsőbb utasításra.

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Velence, mint II. világháborús hadszíntér- 1. rész

Velence, a II. világháborús hadszíntér- 2. rész: Amit eddig összeszedtem

Velence, a II. világháborús hadszíntér 3. rész: A Margit Állás építésének eddig megismert körülményei

Velence, a II. világháborús hadszíntér 4. rész: Amikor a légifotó idejében előkerül…

Velence, a II. világháborús hadszíntér 5.rész: Ütegállás a Bence hegyen

Velence a II. világháborúban 6. rész: A harcok első szakasza (1944- december 5 és 24 között)

Velence a II. világháborúban 7.rész: A harcok 1944. december 23-1945. február 2. közötti szakasza

Velence a II. világháborúban 8. rész: Tisztogatás

Velence a II. világháborúban 9. rész: Katonabögre

Velence a II. világháborúban 10. rész: Balassa Katalin naplója (1944. december 4-1946. szeptember 15.)

Velence a II. világháborúban-11. rész: A harcok utolsó szakasza (1945. február 3-március 22)

Velence a II. világháborúban 12. rész: Kárjelentés, az újjáépítés első pillanatai (1945. április-augusztus)

Velence a II. világháborúban 13. rész: Polgári áldozatok a tó környezetében -adatközlés

Velence a II. világháborúban 14. rész: Katonai áldozatok

Velence a II. világháborúban 15. rész: Amit az orvosok írtak

Dr Lenci Rezső orvos velencei feltűnése és titokzatos eltűnése (1944-46.)

 

Források:



Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, Budapest, Emberek, II. Világháború, Kápolnásnyék, képek, Uncategorized, Vallás, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, Velencei tó, XX. század

Címkék:, , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: