Velence a II. világháborúban 9. rész: Katonabögre

Az ütött-kopott katonabögrét Tóth Lászlóné Zsuzsa nénitől kaptam ajándékba a Vele folytatott beszélgetések alkalmából.

Történetét így írta meg Zsuzsa néni:

Időpont: 1944. karácsonya körül, helyszín: Agárdpuszta, Sigray uradalom

„Mi megint takarítottunk, a németek valamilyen fehér port szórtak a padlóra és az ágyakra a tetvek ellen. Nálunk az egyik szobában, a sarokban közel az ablakhoz odahúztak egy tiszta asztalt azon rádiók és telefonok voltak, sok drót pedig az ablakon volt kivezetve.

Ez a német tiszt állandóan az asztal mellett ült, utasításokat adott telefonon és rádión. Volt kis szabadideje, akkor velem beszélgetett, mert én értettem egy kicsit németül, ő meg értett egy kicsit magyarul. Minden reggel mikor előjöttem a kis szobámból, megkérdezte tőlem: „Gutisz stafun melyhen? Jól aludtál kislány?” Én mondtam: „Gutisz, gutisz”.

Ez utáni napokban jött a Karácsony, nekünk már semmi ennivalónk nem volt. Látta ezt a német tiszt és hozatott a szolgájával, aki bácskai sváb gyerek volt, jól tudott magyarul, németül, nekünk is hozatott egy 5 kg-os doboz marhapörköltet konzervbe és 2 db 1 kg-os kenyeret. Így aztán megvolt a karácsonyi ennivalónk. Sokat beszélgettünk, elmondta a német tiszt, hogy Berlinbe való, ott van a menyasszonya és a mama, a szép menyasszonya, Lottika, és elővette a fényképét, a szívéhez szorította és megpuszilgatta.

Ő már 5 éve katona és ide Afrikából jöttek, mert a Szuezi csatornát kellett nekik védeni. Itt ő most mint utánpótlást intéző működik, de nem sokára úgy is vége lesz a háborúnak és akkor végre hazamennek. Kitette az asztalra Lottika fényképét és mosolyogva nézegette.

bögre2

Talán 3-4 nap múlva lehetett, amikkor egyik délben nagy repülőgép támadást kaptunk az oroszoktól. Én a szekrény oldalához bújtam le a fal mellé, ez a német tiszt meg fogta a fegyverét, és ahogy volt kirohant az ajtón és a tyúkól mellé lehasalt és onnan lőtte a repülőket. Hogy eltalálta-e a repülőket, azt nem tudom, de őt eltalálták a lövedékek. Mikor a repülők elmentek a szolgája kereste a tisztet, én mondtam neki, „Kirohant lőni!” Szolgája megtalálta az udvaron, hanyatt fekve, véresen és egyre azt mondta: Lottika-Mama-Lottika-Mama! Behozták hozzánk, jött a német orvos, de már nem tudott rajta segíteni, mert tüdőlövést kapott és meghalt. Elvitték tőlünk, az összes holmiját a szolgája összeszedte. Én kértem, adjon egy emléket tőle. A szolgája egy fél literes alumínium ivócsajkát adott, ma is megvan.”

b2

A bögre füle tövében kincstári beütőpecsét jelzi a gyártás évét: 1940. A pecsét további részéből csak két betű, a „BE” látszik, a harmadik talán „M” vagy „N”.

A bögre ütött-kopott, elnyűtt, miként a katona lehetett, aki öt éven át magával cipelte a világban, és közben Lottikáról álmodozott.

Öt év erőszak a többségből halottat, a túlélőből állatot csinálhat. Nagyon keveseknek marad más út.

Ez a bögre a Nagy Emberteremtette Nyomorúság kis emlékműve. Díszhelye van a polcomon.



Kategóriák:1939-1945, Agárd, Emberek, Fotók, képek, történetek, II. Világháború, Uncategorized, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század

Címkék:,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: