Szerzők: Kupi László, Szabó József János, Fehér Árpád

Ez a bejegyzés két dologról szól. Egyrészt egy történelmi emlékről, aminek immár nevet lehet adni. Másrészt arról, ahogy ez a bejegyzés megszületett.  Az utóbbival kezdem!

A botcsinálta helytörténész igen változatos végzettséggel, legfeljebb elegendő kíváncsisággal és sokkal szerényebb tudással rendelkezik a hobbijához. Ez szükséges, de nem elégséges feltétel! Aztán jönnek a kapcsolatok, a sokféle tudású ember, és mert pénzből soha sincsen elég, és mert pénzen sem minden megvásárolható, a szolidaritás… És ez nagyon jól van így!

Kupi Lászlóval Velence –könyve miatt hozott össze a sors, nomeg a Velencei Helytörténeti Egyesület és  Galambos Marika.

Szabó József Jánosra az interneten találtam rá. Ő volt az, aki felvállalta a pákozdi katonai emlékparkban a II. világháborús állások rekonstrukciójának  bemutatását, de mindenek előtt a Kárpátok Árpád vonalának feltárásával foglalkozik (jelenleg). Már számos alkalommal igazított útba a hadtörténet és erődítésügy témakörében.(Bővebben: itt!)

***

A Bence hegyi ütegállás feltérképezésének története azzal kezdődött, hogy Kupi László küldött egy levelet, néhány fotóval és azzal a tájékoztatással, hogy az általam keresett világháborús emlékek egyike a Bence hegy keleti lankáin található-nagyjából Ercsi és a Margit Állás fő védvonala irányába.

Pár napra rá GPS-szel és fényképezőgéppel fölszerelkezve felkerestem a helyet és elkészítettem az alább látható fotókat és térképet.

1. kép: Az ütegállás nagyvonalú helyzete Velence és Nadap között

A térképen látható, hogy az ütegállás tájolása Kelet-északkeleti irányú

2. kép: Az ütegállás helyzete és szerkezete közelebbről

Az ütegállás maradványait a Bence hegyre felvezető autóúton lehet legegyszerűbben megközelíteni. A 90. (?) oszlop környékén található Telenor GSM adóegység mellett kell lefelé indulni, és ott lesz az ütegállás.

Az ütegállás eddig általam azonosított elemeinek száma 10. A rajzon négyzetekkel ábrázolt pontok a nagyméretű, lövegeket befogadó mélyedések, a kisebbek géppuskafészkek és fedett bunkerek maradványai (bővebben Szabó József János magyarázatában)

3. kép: A legkisebb ütegállás: belső mérete kb. 8 méter hosszú, négy méter széles -külső mérete kb 6 m*10 m (a helyzetrajz „G” pontja)

Ezen a kb 1 hektáros területen három ütegállást, egy futóárkot, hat kisebb állást azonosítottam. Biztosan van még ott mit keresni, de ahhoz nagyobb hozzáértés, több (és jobb) idő kell, mint március 16-án volt!

4. kép: Az egyik kisebb bunker, vagy géppuskaállás (a helyzetrajz „A” pontja)

A látott és fotózott objektumokat Szabó József János így magyarázza:

„Tisztelt Fehér Árpád!

A Wermacht 1942-es erődítési kézikönyve, – ami önnek is megvan – 14., 15 ábrája szerinti építmények. Ezeknek a föld-fa födémmel ellátott óvóhelyeknek kellett befogadniuk magát a löveget, a kezelőszemélyzettel és a lőszerrel együtt. Tüzeléskor kitolták, nehéz löveg esetén kivontatták a lövegeket a tüzelőállásba, ami nem jelentett külön építményt, hiszen nem közvetlen irányzással lőttek, így csak az álcázásra kellett nagyon odafigyelni, valamint az ellenséges repülőgépek bomba, géppuska és gépágyú lövedékeivel szemben védeni a személyi állományt, a lőszert és a löveget.

5. kép: az 1942-es Wermacht erődítési utasítás 14 ábrája- a lövegállások

Ellenséges légi felderítés, vagy légitámadás esetén a lövegek a fedezékben voltak, tüzelőállásba helyezése néhány percet vett igénybe, mert a löveg talpszárainak állandó helyre való visszatételével nem kellett újra „belőni a lövegeket, hanem már kész lőelemekkel tüzeltek.

Mivel a tüzelőállások a Margit-vonal második lépcsőjében voltak, az ellenség közvetlenül megfigyelni és lőni nem tudta, így csak a légi felderítés ellen kellett álcázni, de az ellenséges tüzérség tüze ellen lövészárkokat, és összekötő árkokat jelentős számban építettek. Ez lehet az a sok árok a területen.

Az üteg közvetlen biztosítását ellátó gyalogos alegység golyószórói és géppuskái számára épített fedezékek lehetnek a 2×2 méteres gödrök (erődítési utasítás 8. ábra). A fa régen elkorhadt, a rajta levő föld a fedezékbe omlott, így ma már csak a gödör látható.

6. kép: alegységi fedezékek a Wermacht kézikönyv szerint

Amennyiben az üteget magaslaton helyezték el, a lőtávolságát 2-4 kilométerrel megnövelhették, de akkor különös gondot kellett fordítani az álcázásra. Ez esetben véleményem szerint erről lehet szó. Erről a magaslatról nem csak a saját csapatok harcát lehetett az üteg tüzével hatékonyan támogatni, de a szovjet csapatok szétbontakozását is lehetett zavarni.

A lövegek kétfélék lehettek: a 10,5 cm-es (könnyű) „Göring” tarack, ezt a kezelőszemélyzet is képes volt rövidtávon mozgatni, hegyvidéken is jól használható volt,lőtávolsága 12,3 km. A másik a 15 cm-es nehéz tarack, amit hegyvidéken a súlya miatt csak korlátozottan alkalmazhattak. Ennek a lőtávolsága 15 km volt. Bár ezek is befértek a 8-15 méter hosszú fedezékbe.”

Végül néhány megjegyzés:

A szakirodalom szerint az ütegbe leginkább 4 löveg tartozott. Én 3 löveg helyét találtam meg. Ebből kétféle magyarázat következhet:

1/ Szegény ember (a háború végén is) vízzel főz: csak három löveg jutott az állásba.

2/ Valahol oldalt még van ütegállás, vagy: a mai rádiótorony fölötti, az ütegállástól pár méterre található természetes kis szurdokot használták fel a negyedik löveg állásának.

Ha van kedved,  Kedves Olvasó, egy szép napon sétálj el arra, a kilátás a tóra és a Duna vonaláig gyönyörű arrafelé!

Kategóriák:Fotók, képek, történetek, II. Világháború, Környezet, Margit állás, Pázmánd, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század

Címkék:Kupi László, Margit állás, Szabó József János