Szerzők: Dr Pajor János presbiter, Biczó Pál lelkipásztor

Az elmúlt időszakban a Velencei Helytörténeti Egyesület több, eddig is ismert, könyv vagy füzetformátumú helytörténeti forrásanyagot publikált digitális formában. Ennek az az előnye, hogy a keresgélő internet-felhasználó sokkal egyszerűbben és gyorsabban juthat hozzá a neki szükséges történeti információhoz.

Dr Pajor János velencei református presbiter 1993-ban egy füzetbe hozta össze a Biczó Pál lelkész által 1894-ben leírt történetet (I. fejezet) a XX. század végéig tartó részekkel és adatokkal (II. fejezet). Pápai Szabó György Tiszteletes a napokban engedélyezte a füzet digitális publikálását helytörténeti célokra.

A szöveg kétféle formátumban kerül közlésre. Egyrészt IDE kattintva töltheted le PDF-formátumban.

Másrészt-elejét véve a sávszélesség szűkéből fakadó korlátoknak- e bejegyzés folytatása a szöveg.

A blogba illesztett szövegből hiányzik a vége, a lelkipásztorok, tanítók felsorolása a kezdetektől. Ennek oka a szöveg formátuma, amit a blogkezelő rendszer nem tud helyesen értelmezni.Ha érdekel ez is, légy szíves a hivatkozott PDF-dokumentumot letölteni!

Az eredeti anyaghoz a fedőlapon található rajzot leszámítva nem tartozik képi információ. Bár könnyedebbé tenné az olvasást, ezúttal eltekintek az illusztrálástól. Abban bízom, a történet kárpótol e kényelmetlenségért!

***

“Tisztelt Olvasó!

E a füzet három fejezetben tartalmaz adatokat a Velencei Református Egyház életéből, történetéből.

Az első fejezet szó szerint tartalmazza Biczó Pál egykori pátkai lelkésznek a velencei gyülekezet első két évszázadáról a Vértesaljai Református Egyház megye történetébe megírt adatait.

A második fejezetben az 1895-1980-as évek szerepelnek. Annak ellenére, hogy ezek az évtizedek igazi közelségben vannak hozzánk, mégis kevés megbízható adatot sikerült felderíteni. Az okmányokat, adatokat tartalmazó irattári anyag a háborús események alatt vagy megsemmisült, vagy “lappang” valahol. Az egyház 1964-70-es évek történetének jelentős része személyiségi jogi védelem alatt áll, még nem publikálható.

A harmadik fejezet az utóbbi bő egy évtized történetéről igyekszik tételes adatok felsorolásával számot adni.

A füzetet elsősorban egyháztagjaink figyelmébe ajánljuk gyülekezetünk régmúlt es jelen történetének, küzdelmes múltjának megismerése es a jövő építésére buzdítás céljából. Természetesen ajánljuk mindazoknak, akiket érdekel gyülekezetünk története.

Velence, 1993, július hava

A presbitérium nevében Dr Pajor János presbiter

I.

A velenczei református egyház élete nem oly régi még; alig kétszázados. A törö­köknek az országból lett kiűzése után a XVII. század vége felé alakul a polgári község­gel együtt. Egyébként régi helység, mert már az 1541. évben lakott volt, Székesfejérvár bírta királyi adományból (Venecze néven), később 1579. évben pedig Rudolf császár mint falut ajándékozza a gyári várkapitánynak vitézsége jutalmául, – jóllehet török hódoltság alatt állott. De hogy volt-e benne a megtisztított vallást követő egyház? nem tudjuk. Ha a többi szomszéd fejérmegyei falvak magyar lakossága az ugynevezett “magyar vallást” követte vagyis a Kálvin-féle tanirányt, úgy a velenczei is azt követte, ha t.i. a lakosság alkotott valami egyházat. Ez időtől kezdve egy századon keresztül a községről nem tudunk semmit. Egyházkerületünk régi jegyzőkönyve, mely 1626-1652. évi időközben több rendbeli gyűléseken megjelent papoknak neveit közli egyházaikkal együtt, nem emlékezik a Velenczéről. Lampe-Ember Pál históriás könyve sem tud róla. Az 1721. évben, az országban létező református egyházak templomainak eredete ügyében kihallgatott tanúk vallomásairól felvett jegyzőkönyv sem emlékezik velenczei ref. egyházról, sót magáról a községről sem. Itt úgy látszik, tanúkihallgatás nem is esz­közöltetett a vármegye álltai, azon egyszerű oknál fogva, mivel a község alig pár évti­zeddel előbb alakulván, a református lakosok templomocskájának eredetére nézve szükségtelen volt nyomozódásokat tenni. Láthatta, tudhatta mindenki, hogy “az oratórium vagyis imaház nem épült a töröknek Bécs város alá menetele előtt (1863.)”, mely esetben senki sem tarthatta katholikus eredetűnek a törvények értelmében. Egyházmegyénknek régi jegyzőkönyve azt mondja, hogy már 1686. évben volt itt ekklézsiánk, melynek papja Veresegyházi István vala. Egyebet azonban sem innen, sem máshonnan nem tudunk. A falu még ekkor “praedium” – puszta – nevet visel, az 1693. évi vármegyei összeírás is annak mondja, de “Fertő-fenék” néven említi; az 1702. év­ben sem falu még (nagyobbrészét a sukoróiak bírták árendában). Faluvá, szervezett községgé 1710. után lesz, bizonyítja a falu pecsétjének körirata: “Velenczei falu pöcsétje 1714.”

Úgy látszik tehát, hogy csakugyan a török kiűzése utáni időben kezdett újból benépesedni a hajdani helység, de több időn keresztül inkább csak puszta volt. A telepedő lakosok, kik jóformán mind református vallásúak voltak (hiszen kath. ekklézsia csak száz esztendő múlva alakul 1788. évben), prédikátort vagy lévitát fogadnak, ki végzé az istentiszteletet, tanította a gyermekeket; építettek egy kis imahá­zat, a mostaninak helyén sárból, nádtetőre. A gyülekezet csekély számu lehetett és hogy mégis tartott papot vagy legalább lévitát Veresegyházi István uram személyében, az buzgó vallásosságának és áldozatkészségének köszönhető. Minő élete volt az egyháznak? nem bénították-e fejlődését, erősödését a mindent katholizáló hatalmasságok? nem tudjuk. De tekintve a vidéknek, mint Buda és Székesfejérvár közötti közlekedő – és hadiútnak mozgalmait, a jövő-menő seregek sarczolásait, – tekintve azon rettenetes terheket, melyeket föld népének ezen időben emelnie kelle, – hozzá tudva még a Rákóczy-forradalom, u.n. kuruczvilág zavarait, gondolhatni, hogy a gyülekezetnek békés és háborítlan élete nem igen lehete. Hogy Veresegyházi meddig szolgált? nem tudjuk biztosan. Ha megszakítás nélkül Velenczén prédikátorkodott, addig, midőn 1716. évben Felcsúthon találjuk, akkor három évtizeden át szolgált. Az 1713. évi superintendentiális gyűlés traktusunknak huszonkét egyházát említvén, Velenczéről nem szól. Lehet, hogy a Rákóczy-féle mozgalom népteleníté el, a mint­hogy a szomszédos falvak (Pókozd, Sukoró, Seregélyes) a vármegyei iratok szerint csaknem egészen végpusztulásra jutottak, papja is tehát eltávozott, mígnem a forradalom lezajlása után az 1714. évben, midőn már a “praediumból” “possessio”, a pusztából falu lesz, újból papot hív, a kit adatunk Lepsényi János néven említ, de sem odamenetelének, sem szolgálati idejének tartamáról nem tudunk. Épen ily bizonytalanságban vagyunk utódjának

Lovasberényi Istvánnak is szolgálati idejéről, csak annyit tudunk, hogy 1731. évben az egyházkerületi jegyzőkönyv által velenczei papnak említtetik. Őt követte Fogtői Pál. Mikor, mely évben? nincs adatunk rá. Azt tudjuk csak, hogy az egyház ez időben már annyira erősödött, hogy külön oskolamestert tartott a gyermekeknek oktatására. Így találjuk oskolamester gyanánt 1728. évben Csajághi Jánost, az1733. évben Pákozdi Mihályt, kiknek következő díjazásuk volt: készpénz 17 frt., búza 17 pozs. mérő, őszi szántás az usuális földön; félmázsa hús, tavaszi szántásra 2 eke, ötven font só, tíz font faggyú, félfont bors, két itcze vaj, egy szekér széna, négy szekér fa. A prédikátor pedig következő fizetést kapott a gyülekezettől: készpénz 25 frt., búza 34 posz. mérő, őszi vetés, tavaszi szántásra 3 eke, takarításra 3 kaszás, egy mázsa hús, egy mázsa só, sertvésre 4 frt., faggyú 20 font, bors egy font, vaj 6 itcze, egy sor fejés, egy öreg akó bor a prebenda bor helyett. Juhos gazdától egy sajt. Széna 4 öreg szekérrel, őröltetés 14 zsákkal, kilencz szekér fa. Stola esketésért 50 pénz, vidékitől 1 frt., keresztelésért 50 pénz. Mutatja a gyülekezet szaporodását, az egyház erősödését az is, hogy a hívek ki­csiny és romladozó templomocskája helyett a vármegyétől kért és nyert engedély folytán az 1743. évben saját költségükön újabb és tágasabb templomot építettek, ezt is azonban csak nádfedélre, mint az előbbeni, mivelhogy így engedtetett meg. A templomocska elé, mely torony nélküli volt szinte, mint a korábbi, faharangláb állíttatott, arra felhelyezték az 1735. és 1740. évben öntetett két harangocskát. Ez időben szereztetett értékes úrvacsorai pohara és tányéra, amaz a következő felirattal: “A velentzei ref. sz. ekklesia gyóntató tála Ao. 1746.” A másiké: “A velentzei ref. sz. ekkl. gyóntató pohara 1746.”

Fogtői Pál lelkész eltávozását az egyházmegye jegyzőkönyve az 1743. évre teszi, utá­na következvén Bicskei Tóth János, ki több mint két évtizeden át – 1743. évtől 1765-ig szolgált. Az 6 idejéből sem egyházkerületünk, sem egyházmegyénk, sem az ekklézsia jegyzőkönyvében semmi adat nincs, mely világot derítene annak külső-belső életének egyes mozzanataira. Teljes zavartalan nem volt, annyit mégis tudunk; hol a kath. földes­urak (Meszleny, Salamon, Végh, Mentler) állottak elő jogokkal, miszerint papot ők állítanak be az egyházba, jóllehet annak terheit nem emelték; hol a pázmándi plébános nyirbálgatta szabad vallás-gyakorlatukat, mely szerint stolát követelt rajtuk, a legszigorúbban eltiltotta a nagypénteki harangozást (a mely még a jelen század harma­dik tizedében is tilalmas volt), eltiltott kath. ünnepeken minden dologtételt; ha folyamodtak valamely építkezési vagy javítási engedélyért a vármegyéhez (p. o. harangláb javításaért két ízben templomtető javításért stb.), azt nagyon megnehezítette a vármegye, illetve a helytartótanács s az engedély csak sokára s nagy utánjárással adatott meg. Ez időben már 22 kath. házaspár lakott Velenczén, kiknek számára a Meszleny uradalmi család részéről volt valami istentiszteleti helyiség állítva, melyben minden harmadik vasárnap volt mise szolgáltatva, mondja a vármegye jegyzőkönyve, mely a megyebeli plébániák összeírásának eszközléséről szól (1753). E jegyzőkönyv a falu benépesítését 1722. évre teszi (a minek ugyan ellentmond a falu pecsétje is) s azt állítja, hogy “a templom (t.i. róm. kath. templom) a réginek romjain ekkor éppíttetett újra.” Ha ez való, az esetben csakugyan volt itt a XVI. században község és a reformácziót megelőzőleg katholikus egyház. Kath. rendes plébánia egyébként csak 1788. évben alakult itt, ezelőtt Pázmánd filiája volt.

Bicskei Tóth Jánost követte a lelkipásztorságban Csepregi István, kinek tizenöt éves szolgálata (1765-1780.) a gyülekezettel való versengés lánczolata levén, ki e miatt egyszer (1771.) a templomi istentisztelet-tartást is beszüntette, zárva tartván annak ajtaját (miért a traktusi gyűlés által meg is feddetett), adjuk át a feledésnek. Csupán az oskolamesterek neveit jegyezzük fel, kik közül tudomással bírunk Bika István, Bika Sámuel, Rádóczi Ferencz tanítókról. Csepregit követte Füredi József lelkész (1780­84.)Ennek is többet tudunk személyi dolgairól, mint az egyház életéről. Ő ugyanis külföldi oskolákban járván, Frankfurtban egy ifju nőt eljegyzett magának, haza jőve Velenczére lelkészül meghívatott, de a nőt el nem vette. Ez panaszt emelt s a superint. gyűlés arra ítélte Füredit, hogy vegye el e nőt, addig Velenczén rendes lelkész nem leend. Füredi sem ezt nem cselekedte, sem ama 40 darab aranyat, melyet menyasszo­nyának jegypénzül írásban ígért, el nem küldte. Midőn azonban mindinkább tapasztalta, hogy ha az egyházi és polgári törvényeknek továbbra is ellenszegül, nagy baj érendi, az 1782. évben bécsi ágens közvetítése folytán lefizette a 40 aranyat, a velenczei egyház pedig kérte a superint. gyűlést, bocsásson meg Füredinek, erősítse meg hivatalában, ami meg is történt és négy évi szolgálata azután békés és rendes viszonyok között folyt le. Őtet követte Végh Mihály lelkész (1784-96), kinek idejében a gyülekezet, mely a hozzátartozó pusztákon lakó hívekkel együtt is alig ment 400 lélekre, romladozó templomának s fatornyocskájának kijavításához készülődött, a mit azonban csak utódja Hollósi Filep Ádám eszközök 1798. évben tetemes költséggel, igérvén a “superint. consistorium” is hathatós segedelmét. Hollósynak idejövetelekor a gyülekezet nagy izgalmaknak lőn kitéve. Őt ugyanis a földesurak, (Végh, Meszleny, Salamon stb.) kik kath. létükre befolyást igényeltek a lelkész meghívására, nem akarták Hollósit elösmerni s midőn a papiházba beköltözni akart, annak ajtaját bezárták, lepecsételtették. A gyülekezet ezen megindulván, egyházmegyei kurátor Vechelius János megkeresése s ettől nyert utasítás után, kinyitotta a papiházat s a lelkészt beköltöztette. A földesurak, engedetlen jobbágyaik által megsértve érezvén magukat, katonai karhatalommal kirakták a lelkészt a parochiából megtiltván neki a visszamenetelt. A gyülekezet a kir. hely­tartótanácshoz folyamodott, hogy az 1790. évi 26. t. cz. 12. §. alapján büntesse meg a földesurakat. A helytartótanács több rendbeli vizsgálat megejtése után, helytelenítvén a földesurak eljárását, a gyülekezetnek adott igazat s a lelkészt lakásába, hivatalába beállította. A gyülekezet azután békességben élte napjait; az egyház ügyeit tizenkét “nemesekből és nem-nemesekből” álló presbytérium sáfárolta; a közerkölcsre felügyelt, a bűnösöket keményen megbüntette”ekklézsia követéssel” Bujtotta. Iskolájában “télen” tanítgattak a fenntiek után Tóth Ferencz (1792-96.), Kabai János (-1797.), Tóth András (-1799.), Váradi János (-1805.), Sági Péter (1806.) tanítómesterek. Taníttatott a kisebb gyermekeknek a debreczeni ABC, Zsoltár, Supervill kátéja, írás s olvasás, – a nagyobbaknak a heidelbergi káté, Hübner-féle historia, paraszt-számvetés, zsoltár­olvasás stb. Teljes írást és olvasást csak a fiú gyermekek sajátítottak el.

Alig javító ki azonban a gyülekezet az úr házát, azt ismét újíttatni kelte, az 1806. évben pedig új fatorony készíttetett. De tapasztaltatván, hogy ily fatorony állandó nem lehet, a templomnak terjedelme pedig többé a czélnak meg nem felel, elhatározó, hogy a fatorony helyett kőtornyot épít s templomát megnagyobbíttatja. Úgy is történt a dolog. “A torony – ugymond jegyzetünk – régiség miatt tovább nem állhatván, le­rontatott, s helyébe minden előre való (pénz) fundus nélkül, egyedül a református lakosoknak adakozásából, minden uradalmi segítség nélkül kőtorony építtetett, elkészült anno 1807., a midőn a templom falazata is jó kemény matériából hosszában harmadrészszel, magasságban másfél öllel neveltetett, régi deszkázata helyett stukatur alá vétetett.” Mindez történt Borsothy Ferencz prédikátorságában, (ki Hollósi után jött) s szolgált 1804. évtől 1816. évig. Ez időben hagyományozott baracskai Töltéssi János az egyháznak 100 frtot (kamata lelkészt illetvén), mely később ötödrész értékre szállván le, belőle a lelkész 32 frt. készpénze pótoltatott 40 frtra. Majd Nagy Ferencz lelkész következett, a kinek szolgálati ideje (1816-22) annyiból nevezetes, a mennyiben ekkor méretvén s osztatván fel a határ, nagy számmal telepedtek le a községben új lakosok. Ezek azután és a köznemesek, hivatkozva arra, hogy miután nekik “sessio” nem adatott, tehát egyházadó fizetést sem tartoznak teljesíteni. Az egyházi felsőbbség ezeket is kötelezte személyenként 1 rh. frt. fizetésére s kézi munkákra, de rendeletének foganata nagykésőre, akkor is csak részben lett, ami sok viszálkodásra adott alkalmat. A határ-felosztás azonban az egyházra előnyös vala, mert meglevő földjeihez egy sessiót kapott az uradalom kegyességéből, a mint ezt a következő ajándékozási levél igazolja: “Anno 1817. die 10 Juni. A velenczei úri gyülekezet végzése. Ezen Tekintetes Uradalom teljes bizodalommal az iránt, hogy ezen velenczei reformáta ekklézsiának lelkipásztora és több utánuk következők velenczei közbirtokos urak személyekhez kinyilatkoztatott jó szándékjokat, jó szivességgel s kézséggel megfogják találni, velen­czei gondviselések alá bizattatott népet Uraságaikhoz való engedelmességre s kívántató felsőség tiszteletére fogják serkenteni, becsesebb életek módjára egy egész sessio földdel dotálják, ahhoz tartozandó és mérettetendő réti földekkel és páskumokkal együtt. Mivel pediglen a reformáta ekklésiának földje mostanság csak egy helyett vol­na, azért ahhoz is még egynéhány száz ölek hozzá adattatván rendeltetnek, hogy három kalkaturában légyen annak az földje melyről leendő jövedelmét a felsőség rendelése szerint a kurátor számba fogja adni az uradalom egyetértésével. Az uradalom nevében Meszleny Ferencz mk.” Ezen kegyes adományozás által az egyház vagyonosodott, lel­kész és tanító javadalmazása tetemesen jobbult. A lelkész most már egész sessio földet kapott minden munkájával együtt; 40 frtot, 40 pozs. m. búzát s a fentebb említett apróbb járandóságok is mind javultak, úgyszintén a tanítóé is nagyobbodott, szaporodott. Tanítók gyanánt Borsothy és Nagy Ferencz lelkészek idejéből Oláh Mihály (1806-07.) Oláh István (-1820.), Bóné Pál (-1823.) szolgáltak. Ezen időben újíttatta a gyülekezet a papiházat és a melléképületeket, majd elhasadt harangja helyett újat öntetett (377 frton) s több egyéb intézkedést tett az egyház előmenetelére.

Az egyház újabbi élete az önfenntartás több kevesebb gondja között folyt. Lélekszám­ban gyarapodván a gyülekezet (1842. évi egyházi összeírás alkalmával 532, az 1852. évben 705, az 1869. évben 860 lélek találtatván Szabolcs-pusztával együtt), anyagilag is erősödött. A hívek évi járulékaikon felül adakozgattak, alapítványokat tettek, nagyobb építkezéseket foganatosítottak. Hollósi Filep Ádám (ifjabb) lelkész idejében, ki 1822. évtől 1837. évig szolgált, a templom tetőzete építtetett újra, majd a papiház az ő romladozásából (1826.) – Gaál Sándor lelkész idejében (1837-1847.) a papiház és melléképületekre költekezett az egyház, a midőn kőkerítések emeltettek; Erdélyi István idejében (-1858.) a romladozó iskolaépület helyett új iskola emeltetett tanítólakással együtt 1800 frt. költséggel (1855.), majd a torony újíttatott, a templomban pedig új ülő­székek, katedra stb. készíttettek 1673 frton (1857.) A folyton jelentkező újabb és újabb szükségek fedezése czéljából 1860. évben kénytelen volt a presbyterium az egyházadó­zást szabályozni, illetve emelni, a midőn az egyháztagok négy osztályba soroztattak: házatlan zsellérek fizetnek 42 krt., a harmincz naposok 40 krt., 10 itze gabonát; házas-zsellérek 40 krt. és 1/4 mérő gabonát, a telkesek 30 krt. és egy véka gabonát. Később méginkább emeltetett az egyházadózás, majdnern kétszerezve. A hívek három osztályba soroztattak az 1884. évben: a házatlan zsellérek 80 krt., a család fenntartó még 20 krt külön, – házaszsellérek: 80 krt., családfő 1 frt. és 20 itcze gabonát, – telkes-gazdák: 60 krt., minden birtokban levő fertály föld után 20 krral több s minden személy után egy véka gabonát. Az így befolyt egyházadó feleslegéből és úgy az egyes jóltevők által hagyományozott összegek jövedelméből, minők Farkas János 100 frtos, Blum Bernát 100 frtos, Szücs József 100 fitos, Baki István 132 frtos, Hollósi István 100 fitos, Géjó József 100 fitos alapítványaiból, a Kápolnás-Nyéki népbank 100 frt., Király Ő Felsége 150 frt. adományából, valamint a vagyonosabb egyháztagok részéről Írásban megajánlott ama jövedelmi forrásból, mely szerint minden egyes birtok-változás alkalmával a vevő 1/4 telek után 5 frtot tartozik évenként, mint szolgalmi díjat az egy­házpénztárba fizetni (a mi egyébként inkább csak “írott malaszt” maradt), vala képes fedezni az egyház a maga soknercű szükségeit. Ilyenek valának: lelkészlakon gazdasági épület emeltetett, az összes egyházi épületek újra fedettek, egy új harang szereztetett (1869.), harmincz öl kőfal rakatott (1872.), templom kiköveztetett (1874.). Mindezek már Kerek György lelkész idejében létesültek, ki szolgált 1859. évtől 1875. évig. Őt megelőzőleg egy éven át (1858.) Czucz Lajos helyettes lelkész szolgált. Taka­rékmagtára pénzre váltatott s mint ilyen tőkésíttetett.

Decsi Károly lelkésznek (1875-) eddigi kétévtizedes szolgálata az egyház korábbi tevékenységének méltó folytatása. Igy 1876. évben templomát, papiházát javíttatta, tor­nyát újíttatta (1877), iskoláját új tetővel látta el (1880.), melléképületeket emelt, haranglábakat készíttetett (1881.), két új harangot szerzett 800 frton (1890.), mivel egyik régi meghasadt s így az egyház három haranggal rendelkezik; majd a tanító fizetését emelte és pedig 530 frtról 660 frtra. Tanítóinak nevét a fenntiek után itt említjük fel: Györék Ferencz (1823.-), Boncz Beniámin (-1835.), Hetyei Sándor (­1837.), Kovács István (-1839.), Százvári Károly (1840.), Nagy István (-1848.), Boczor József (-1859.), Cseh Mihály (-1869.), Balogh József (-1890.), Pólya József (-1894.), Molnár Géza helyettes-tanító, majd rendes tanító, Barcsai Gyula (1895.), ismét Pólya József. Itt kell még felemlítenünk a fennt nevezett pénzbeli adományokat nyújtó egyháztagok mellett azokat, kik másnemű nagyobb áldozatokat hoztak isten dicsőségére. Így: Büsü János márvány-úrasztalt készíttetett, Gróf Szapáry Iván neje Török Gabriella úrasszony saját hímzésű nagyértékű úrasztali és szószéki terítőt ajándékozott; a gyülekezet női szintén értékes bársony terítőt, majd keresztelő edényt ajándékoztak. Továbbá egy ezüst tálczát Decsi Klára asszony; úrvacsorai kenyér takarót Jámbor Rózsa asszony, egy díszes-faszekrényt az úrvacsorai szerelvények részé­re a gyülekezet női ajándékoztak. Ezen kívül mások kisebb adományaikkal járultak az egyház gyámolítására, mely ez idő szerint némi tőkepénzzel mint látni fogjuk – rendelkezik, a mely kölcsönképen (kötelezőkre) az egyháztagoknak van kiadva.

A mi az egyház jelenlegi állapotát, annak külső-belső életét illeti, azt a következő rövid rajz tünteti fel.

Vagyonértékben bír az egyház 1894. évi becslés alapján és pedig földbirtokban 50 kat. holdat 7200 frt. értékben; saját kezelése alatt mintegy 8 holdat 1040 frt. értékben (miből közel három hold temetőkerti helyiség); lelkészi földbirtokban 35 kat. holdat 4800 frt. értékben, tanítói földbirtokban 9 kat. holdat 1300 frt. értékben. Egyházi épületekben és szerelvényekben bír az egyház 10550 frt. értéket. Tőke természetű értékben 1200 frtot. És így összes vagyonértéke tizennyolcz ezer kilenczszáz kilencz­ven forintra rúg. Évi jövedelem 340 egyháztag után (40 személy mint egytelkes, 36 személy mint féltelkes, 20 személy egynegyedes, házaszsellér 153 személy, napszámos 91 személy) lélekpénzben 378 frt., gabona értékben 258 frt., tőkék után 98 frt., tandíj 176 frt. s egyéb apróbb bevételekből, összesen 1754 frt. Ezzel szemben a kiadás vagy szükséglet évenként 1738 frt. összegű, melyben a lelkész járandósága 884 frttal, tanítóé 498 frttal, (ez jelen évre már javíttatott) harangozóé 46 frt., épületek fenntartása 50 frt., különféle adókba 179 frt., tűzkárbiztosításba 21 frt. 40 krt., tanítói nyugdíjba 12 frt, egyházmegyei és kerületi illetékek 35 frt., vegyesekre 15 fit. Látható eme vagyon­rajzból, hogy az egyház a maga kiadásait fedezni képes, bár némely apróbb hiányok pótlására évi 50-60 frt. még szükségeltetnék. – Adóssága nincsen. – Emez elég kedvező helyzetében jelenleg készülődik is avuló templomának és tornyának megújításához, jól tudja azonban, hogy ezt újabb és nagyobb áldozat meghozatala nélkül meg nem valósíthatja, de bízik tagjainak buzgóságában, az egyház ügyeit intéző férfiak – egyháztanácsosok – bölcsességében, erélyében, kik számszerint tizenketten és pedig gondnok Keresztúri Pál, Bognár Mihály, Kollár András, Csapó József, Bognár István, Szűcs Imre, Horváth János, Horváth Pál, Horváth József, Kupi István, Kovács János híven sáfárkodnak, hogy e munkában is megsegíti őket a Kegyelemnek istene. A gyüle­kezeti tagok (884 lélekszámban) elég buzgók, vallásosak, jól látogatják az istentisztele­tet, kivéve a szegényebb sorsú napszámos embereket. Becsülettudók, tisztes erköl­csűek, józan életűek. munkások, serények, takarékosak, értelmesek. Béke s egyetértés uralkodik az Úr házának kőfalain belől és kívül. Uralkodjék ezután is mindenha.

 II.

Decsi Károlynak 1875-1927 közötti 52 évi szolgálata második fele alatt is bizonyá­ra történtek feljegyzésre méltó események. Azonban sem az ó, sem az őt követő Vályi Miklós (1927-1964) szolgálati idején történtekről hiteles okmányok, presbiteri jegyzőkönyvek, számadások nem állván rendelkezésre, Vályi Miklós rövid följegy­zésére és idős egyháztagok emlékezetére vagyunk utalva egyes események leírásánál.

Az mindenesetre biztos, hogy a Biczó Pál által említett és Decsi Károly idejére datált egyházi épületek renoválása, általában az egyház fenntartása érdekében szükségessé vált külső és belső (lelki) építések megtörténtek, mert hiszen 1927-ben Vályi Miklós egy lélekben és anyagiakban egyaránt erős egyházközséget talált Velencén. Szorgalmas templomlátogatók voltak a gyülekezeti tagok továbbra is, fejlett ifjúsági munka folyt, aminek kezdete már a Vályi Miklóst megelőző időre tehető, a korábban itt tanítóskodott Lázár Dezső szorgalmas munkájának gyümölcseként.

Említésre méltó Vályi Miklós idejéből: 1927-ben történt a cinterem palázása, 1928­29-ben az iskola, kántor- és lelkészlakás nád-, illetve fazsindely tetőzetének palára fordítása. 1930-ban a kántorlakást átalakították, egy szobával bővítették. 1931-ben, az addig hosszú, téglalap alakú parasztház-stílusú lelkészlakáshoz az utcai frontra lelkészi irodát építettek, ezzel az épületet megtörve alakították ki mai formájára. Ugyanakkor fürdőszobát, előszobát alakítottak ki és az utcafrontra terméskőlábazatra a ma is meglevő vaskerítést, kaput építették.

1932-ben a torony bádogozása, kőfalépítés, vaskapu-készítés történt. 1933-ban a régi iskolatermet megemelték és második tantermet építettek, az iskola ekkor nyerte el mai formáját. A templomba orgonaharmóniumot vásároltak és az első világháborúban el­rekvirált nagy harang helyett új harangot szereztek.

Mindezek az 1928-30-as évek gazdasági válsága idején, illetve akörül történtek. A gyülekezet nagy áldozatvállalásával, az építkezések évről-évre történő megismétlésé­vel, lelki életének gyarapításával bizonyította élni akarását. Nagy lendülettel folyt a gyülekezeti életben a diakóniai ás az ifjúság körében végzett lelki, szellemi munka. A gyülekezetnek ekkor már működött két tantermes iskolája, s a főként téli időben rendszeres volt a színdarabokra való készülés, szeretet-vendégségek, teadélutánok. Ebbe a munkába a lelkipásztoron és tanítókon kívül világiak is bekapcsolódtak élükön az akkori jegyzővel, Kovács Bélával.

A II. világháború Velencét és gyülekezetünket sem kímélte, sokan haltak hősi halált gyülekezeti tagjaink közül a harctereken, sokan estek hadifogságba. Itthon a polgári lakosság sínylette a háborús nélkülözést, majd esett át a II. világháború utolsó nagy erő­próbáján. 1944. december utolsó napjaiban a szovjet csapatok kíméletlen harcban elfoglalták Kis-Velencét. A Velencei-tóra és a tó északi részére támaszkodó ún. Margit vonal és a magyar-német csapatok 2 hétig tudták föltartani az állandó jellegű támadásokat. A falu december 20-án esett el. 1945. márciusáig a falu mérhetetlen szenvedések színhelye volt. A háború lélektanához tartozván a lakosság állandóan ki volt téve a harcoló, de különösen a pihenő csapatok sarcolásának, a nők pedig zakla­tásoknak. Szomorú tragédiák színterévé vált a község.

A lakosság menedéket keresve a szőlőhegyi pincékbe húzódott, sokszor vesztére, mert részeg katonáknak közülük nem egy ott esett áldozatul.

Az 1944. december 21-i német támadásban megsemmisült a tanítólakás, megsérült a lakással szomszédos tanterem és a parókia tetőszerkezete, igen sok lakóház és gazdasági épület. Néhány napi váltakozó sikerű utcai harc után a szovjetek kiszorították a németeket, s 1945. január közepén megvetették lábukat Velencén. A harci cselekmé­nyek csillapultával többen visszatértek a faluba. Karácsonykor istentiszteletet tartottak a templomban úrvacsora osztással. A lelkipásztor mindvégig a gyülekezetben tartózko­dott, bátorítva és vígasztalva a rászorulókat.

1945. január közepén a németek Nadap felől támadást indítva a falu ellen, a tor­nyunkban levő szovjet megfigyelőállást kilőtték a torony észak-keleti sarokpilléreivel együtt. 1945. február közepe táján a szovjet csapatok nagyobb német támadást várva a falu lakosságát evakuálták, a lakosok túlnyomó részt Baracskára, Érdre menekültek és ott vészelték át a háború befejezéséig tartó nagyon szűkös időt.

1945. áprilisában a szovjet csapatok végleg elhagyták Velencét, a polgári lakosság lassan kezdett visszatérni otthonába. A lelkész májusban hozta vissza Velencére Nemesócsára menekített családját, s mivel a parókia lakhatatlan volt, átmenetileg Domján József asztalos fogadta be a lelkészcsaládot.

1945-48 a háborús károk helyrehozásának ideje. A tanítás mielőbbi megkezdése érdekében kijavították az iskola tetőzetét, felrakták a bedőlt falat, a széthurcolt padokat, iskolaberendezéseket amennyire lehetett, visszaszerezték, az eltüzeltek helyett újakat készítettek. Kijavították a parókia tetőzetét, az ajtókat, ablakokat pótolták. Hasonló­képpen megjavították a templom tetőzetét, fölrakták a torony kilőtt pillérét, pótolták a kilőtt 3 toronyablakot. Az összetört úrasztalát kijavították, az elégetett padok helyett újakat készíttettek. A megsemmisült kántorlakás helyett a tanító részére a melléképületből egy szoba-konyhás, kamrás lakást alakítottak ki. Lázár Dezső tanító a hadifogságból 1946-ban tért haza. Rendszeresen tartottak istentiszteleteket a faluban és újtelepen az iskolában.

1948 után – az országoshoz hasonlóan – a megpróbáltatások évei következtek a gyülekezet számára. Az ismert történelmi eseményekből a velencei egyházra is kijutott a maga része. A várt és remélt szabadság helyett az elnyomás esztendei következtek. A gyülekezet egyideig még bizakodott a dolgok jobbrafordulásában, később azonban még a háború utáni nagy fogadkozásokat is elfeledve, reménytelenül várta a holnapot.

Ebben az időben az egyháznak 51 kataszteri hold és 971 négyszögöl ingatlana volt. Anyagi alapjaiban rendült meg, amikor az egyházingatlanokat államosították, a jobb módú gyülekezeti tagok hasonló sorsra jutottak, így az egyház fenntartása igen nagy áldozatok árán volt csak lehetséges.

Vályi Miklós 1964-ben nyugdíjba vonult, Kápolnásnyéken telepedett le és ott halt meg 1974-ben. Temetésén Szénási Sándor esperes hirdette a feltámadás igéjét János 9;4 igeszakasz alapján.

Vályi Miklóst Meszlényi Zoltán követte a velencei lelkészi székben, aki 1968-ig volt a gyülekezet megválasztott lelkésze. Szolgálati ideje elé a gyülekezet nagy várakozás­sal és reménnyel nézett, hiszen személyében – püspöki titkár volt – jó képességű és a lelkészi szolgálatra elhívott lelkészt remélt. Rövid két esztendő után bizonyos csalódott­ság keletkezett, amely később a gyülekezetben meghasonlásig jutott el. Különböző és itt nem részletezendő szabálytalanságok után fegyelmi, majd egyházi és végül bírósági eljárással fejeződött be a négy esztendős szolgálat. Megjegyezni való ebből az időből pusztán csak annyi van – szomorú szívvel adandó az utókornak -, hogy a gyülekezetben ekkora tehető az a lelki bomlás, amelynek káros hatása hosszú évek alatt sem szűnt meg.

Meszlényi Zoltánt 1970 novemberéig helyettes lelkészek váltották föl, amikor is Szénási Sándor verebi lelkészt választották meg lelkipásztorrá. Szénási Sándor – miután kápolnásnyéki lelkésznek is megválasztották – Kápolnásnyékre költözött.1981 február végéig tartó vereb-velence-kápolnásnyéki szolgálata alatt úgy tűnt, hogy a három egyházközséget társegyház-községgé szervezik át.

Az egyházi ingatlanoknak a község belterületén visszahagyott töredéke egy részét – elsősorban az M-7es építésére – kisajátították, ebből az összegből vásárolták meg 1972-ben a Szabolcsi úti ingatlant, melyet gyülekezeti házzá, imateremmé alakítottak át. A korábbi iskolai istentisztelet megszűnt, ez időtől kezdve saját épületében tartja újtelepi istentiszteletét és egyéb gyülekezeti alkalmait a gyülekezet. Adományokból templomi orgona-harmóniumot vásároltak.

Miután Szénősi Sándor lelkész, vértesaljai esperes 1981. június hó 3-án Bicskére költözése alkalmával jegyzőkönyvileg átadta az egyház pénztárát a megválasztott pénztárosnak, ezzel az aktussal ténylegesen is megszűnt velencei lelkészsége. A továb­biakban a gyülekezetben Szénási János sukorói lelkész felügyelete alatt Kertész Péter exmisszus teológus látta el korlátozott hatáskörrel a lelkészi szolgálatot az 1982. szep­tember 20-án megválasztott Bölcsföldi László seregélyesi lelkész hivatalba lépéséig.

Az 1981. év sorsforduló a gyülekezet életében: a presbiterek – Dr Pajor János indítványára – levélben tárták föl Dr Tóth Károly püspöknek egyházuk 12 esztendeje megoldásra váró helyzetét.

A kért megbeszélésen a püspök úr azt kérte a presbitériumtól, hogy saját erejére támaszkodva bizonyítsa életképességét a gyülekezet. Ó a maga részéről minden támogatást megad. Javasolta: a gyülekezetnek nem régi parókiájának felújítására kell törekednie, hanem építsen új, a kornak megfelelő és maradandó lelkészlakást. Ehhez fog segítséget adni. Templomát pedig a gyülekezet a maga erejéből újítsa föl. Az 1981. szeptember 13.-i presbiteri gyűlésen határozat született az egyház kezén még meglevő telkek értékesítése ügyében, majd ugyanezen év november 14-én a presbitérium egyhangúlag elhatározta a templom renoválását és új parókia építését. Fedezetül a velencei 21, 22, 24, 895 és 891 hrsz-ú ingatlanok, illetve ezek tulajdoni hányadának ellenértéke, továbbá a gyülekezet pénzbeli és munkában vállalt segítsége, valamint a püspök úr által ígért építési segély szolgált.

1982.novemberében telekértékesítésből befolyt 223.725 Ft, 1983-ban ugyancsak telekértékesítésből 115.500 Ft, valamint gyülekezeti adományból 25.600 Ft.

Az iskola államosításakor a kertet és az udvart úgy vették el az egyháztól, hogy a templomhoz csak az államosított udvaron át lehetett bejárni. A parókiaépítéshez, valamint a templom-környék rendezéséhez szükségessé vált az államtól a templom­udvar visszaszerzése. 1981-82-ben a tanácsi szervekkel csere útján sikerült megálla­podni olyként, hogy az egyház tulajdonában visszahagyott rektori lakás melléképületét 101 öl telekkel és a lelkészi javadalmi kertből 88 négyszögöl területért cserébe kapta az egyház a 173 négyszögöl udvart és további 22 négyszögölet a templom területéhez. A csereszerződés 1983. július 27-én íratott alá, az építkezéshez szükséges telekosztási engedélyt a hatóság pedig az év szeptember 16-án jóváhagyta.

Az 1983. július hó 18-i presbiteri gyűlés – miután a korábbi határozatok értelmében véglegesítette az új parókia, lelkészi hivatal és gyülekezeti terem építését – a Pordán H. Ferenc székesfehérvári építészmérnök által készített építési tervet és az 1.700.000 forintos kivitelezési költségvetést elfogadta. A kivitelezési munkával Benkő István helybeli kőművest bízta meg. A presbitérium jegyzőkönyvi köszönetet mondott Dr Tóth Károly püspöknek az igén anyagi támogatásért.

1983. nyarán vette kezdetét a templom felújítása azzal, hogy sok szeretettel végzett munkával a gyülekezet elvégezte a templom és az új parókia területén a tereprendezési A szomszéd telek felől kerítést építettek és megkezdték az anyagvásárlást.

1984. a templom renoválásának és a parókia építés megkezdésének éve. A templom külső renoválási munkái június elejére elkészültek, a 4-i presbiteri gyűlés – miután tételesen ellenőrizte az elszámolást és tudomásul vette, hogy a felújítási munkák 202.163,80 forintot tettek ki – engedélyezte a még kifizetetlen kőműves és bádogozási munkák ellenértékének kiegyenlítését. A presbitérium ugyanekkor elhatározta a templom belső renoválását is, melyre majd később, 1987-ben került sor.

1984. április hó 1-én esperesi kanonika vizitáció keretében volt a parókia ünnepélyes alapkő-letétele. Az alapkőbe elhelyezett emlékirat:

Ezt az épületet ISTEN DICSŐSÉGÉRE a Velencei Református Egyház áldozatkész hívei közadakozásból, az ősi földek megmaradt töredékeinek értékesítéséből és a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával 1984. április 1. napján kezdték építeni

Dr Tóth Károly püspöksége Szénási Sándor esperessége

Bölcsföldi László lelkipásztorsága

Csík Mihály gondnoksága

Bárány Lajos, Bognár Bálint, Juhász Gyula, Kiss Imre, Lengyel Lajos, Dr. Pajor János és Szorády András presbitersége idején.

A gyülekezet lelki hajléka és a mindenkori lelkipásztor lakása céljára.

Velence, 1984. április hó 1. napján

“Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.”

Péter I. levél 2:5.

Az emlékiratot Szénási Sándor esperes a 118. zsoltár 23-26 igeszakasszal és imádsággal helyezte el az alapkőben.

Az alapkő-letétel után az építkezési munkák megkezdődtek és rendben folytak, anyag­ellátásban fennakadás nem volt, a gyülekezeti tagok igen sok szeretet-munkával vették ki részüket. Július végén a tetőszerkezet készítését el lehetett kezdeni. Az ácsmunkákat Bihari György seregélyesi ácsmester végezte.

Az 1984-ben tető alá került parókia építése olyan ütemben haladt, hogy az október 31-i reformáció emlékünnepi istentiszteletet az új parókia gyülekezeti termében tarthatták meg. A presbitérium, hálát adva Istennek az építésben elért eredményekért, október 28-i gyűlésében úgy határozott, hogy a jövőben minden esztendőben a reformáció napján a gyülekezeti teremben tartassék istentisztelet úrvacsora-osztással.

1984-ben telekértékesítésből 205.200 Ft, gyülekezeti tagok pénzadományából 106.460 Ft volt az egyházközség építési bevétele. A templom renoválására és az építkezésre fordított költségek fedezete mindvégig rendelkezésre állt, a gyülekezetnek az építkezés idején adóssága nem volt.

Az 1985-ös esztendő elején az akkori községi tanács elnöke meglátogatta a templom és az épülő parókia munkáit. Az elnökséggel folytatott megbeszélés tárgya volt a községnek a templom körül tervezett park kialakítása gondolatának megbeszélése és a régi parókiával kapcsolatos ügyekben segítségkérés, továbbá a temető rendjének kialakítása.

Az 1985. április 21.-i presbiteri gyűlés határozatot hozott a templom belső renoválásá­ra éspedig a vakolat szükségszerű cseréjére, a padok javítására, az egész belső falfelület meszelésére, festésére. A munkák 1987-ben készültek el.

A történeti hűség kedvéért meg kell emlékezni arról, hogy 1985-ben kezdetét vette az évekig elhúzódó és a volt lelkész által indított olyan hatósági eljárás, amelyben az egyházközség teljesen vétlen volt és amely végülis 1990-ben fejeződött be. Bejelentésre az építési hatóság vizsgálatot tartott a régi parókia életveszélyességének megállapítá­sára. A vizsgálat eredményeként a hatóság elrendelte az udvari szárny lebontását. A presbitérium 1985. október 28-án “mély fájdalommal veszi tudomásul, hogy ez a nagy értékű kár nem a presbitérium nemtörődömségének következménye, hanem rajta kívülálló erők pusztítják immár nem csak a gyülekezetet, hanem annak ingatlanát is.”

Az építési hatóság határozatban kötelezte az egyházközséget a régi parókia-épület teljes felújítására, ami az akkori árakat – munkadíjakat figyelembe véve megközelítően 600.00 Ft-ot tett volna ki. Az indokolatlan követelést alátámasztó hatósági határozato­kat sorozatosan megfellebbezve a hatóság végülis hallgatólagosan elállt a követelés kikényszerítésétől.

A későbbi éveket érinti ugyan, de itt érdemes feljegyezni, hogy az 1990. május 23-án kelt megyei bírósági ítélet indokolása megállapítja : “Felperes (tehát a volt lelkész) jog­cím nélküli rosszhiszemű lakáshasználó, mert a javadalmi lakás használatára alapot adó szolgálati viszonya választott tisztségéről és a hozzá fűződő minden igényéről való lemondással megszűnt, de a lelkészi lakást ennek ellenére nem hagyta el. “

1985-ben a gyülekezet az építkezésre 8.100 Ft-ot, az Amerikai Református Egyház püspöke, dr. Ábrahám Dezső és teológiai professzora, dr. Nagybaczoni Nagy Lajos volt kiskunhalasi diákok 11.950 Ft-ot adományoztak. Telekértékesítésből 265.000 Ft volt a gyülekezet építési bevétele.

Jóllehet a gyülekezet minden erejével az építési munkákat igyekezett szolgálni, mégis meg kellett találni a módját a szükségessé vált temetői kútépítésnek is. A presbitérium 1986. augusztus 27.-i gyűlésében hozzájárult külön e célra történő adománygyűjtésre. A kutat 21.000 Ft költséggel gyülekezeti adományból még az évben megépítették.

Dr Tóth Károly püspök 1986. február 18-án a Gusztáv Adolf Werk. útján 241.080 Ft építési segélyben részesítette a gyülekezetet, a helybeli építési pénzadomány 10.000 Ft volt. Az építés a rendelkezésre álló fedezet arányában 1986-ban tovább folyt.

Az évben vásárolta meg a gyülekezet a lelkészi iroda berendezését: íróasztalt, könyv­szekrényt, tárgyalóasztalt 18.000 Ft értékben.

1987-ben a kőművesmunkákkal megkezdődött a templom belső renoválási munkája. A padok javítását Vodenicsár József gárdonyi ácsmester, római katolikus atyánkfia, há­lából a gárdonyi református iskolában folytatott és végzett tanulmányaiért ingyen, Isten nevében vállalta és végezte el. A kőműves munkákat – ugyancsak szeretet-munkában – Benkő István és Csikesz Lajos helybeli kőművesek végezték el, ezzel több tízezer forintos költségtől mentették meg az egyházközséget.

1987-ben tovább folytak az 1986-ban megkezdett parókiai belső munkák; a központi fűtésszerelés, gázbevezetés, mázolás, festés, meszelés. Befejeződtek a burkoló munkák. A munkák fedezetére Dr Tóth Károly püspök 1987. február 2-án 300.000 Ft egyház­kerületi segélyt utalt ki. 1987-ben a gyülekezeti terem részére 36 db kárpitos széket vásároltak 18.000 Ft értékben.

Az újtelepi gyülekezeti ház elavult szénfűtését korszerűsíteni akarták, ezért a presbiérium elhatározta a palackos gázfűtés bevezetését. Ez a munka a későbbi években tovább folytatódott.

Az 1988-as esztendő az építkezés befejezésének éve. Az esztendőben sok jelentős esemény történt, melyeket időrendben így jegyezzük fel:

A korábban már használatba vett gyülekezeti terem és a lelkészi iroda mellett készen várja a lelkészi lakás a gyülekezet lelkészét; a beköltözés 1988. február hó 20. napján történt, s ezzel valóra vált a gyülekezetnek a helyben lakó lelkész iránti vágya.

Február 14-én a Sebestyén Albert lovasberényi lelkész, egyházmegyei tanácsbíró elnöklete alatt tartott presbiteri gyűlés a tartalmában elavult, az új helyzetnek már semmiképpen meg nem felelő díjlevél helyett új lelkészi díjlevelet alkotott.

Az építési munkák idején ugyan rendszeresen elszállították az építési törmelékeket, az építési területen rend és tisztaság uralkodott, mégis szükségessé vált a templom és a parókia környékén általános tereprendezés, takarítás. A kapu mellett és a templom­udvaron 1978-ban ültetett 4 tölgyfán kívül ekkor ültették a templom udvarán lévő tujákat, fenyőket és egyéb díszfákat.

1988. április 14-én hálaadó napot tartott a gyülekezet elkészült parókiájáért. A szolgálatot ez alkalommal Dr Tóth Károly püspök végezte.

1988. júniusában Vodenicsár József gárdonyi ácsmester elkészítette a régi parókia tetőszerkezetének felújítási munkáit. A munkák értéke anyaggal és munkabérrel együtt 48.000 Ft.

Örökíttessék meg a kivitelező iparosok neve:

– Fejér Megyei Tervező és Építőipari Vállalat, Árva Sándor és Bajda Sándor

(művezetők a templom külső felújítása során)

– Benkő István és Csikesz Lajos velencei kőművesek

– Enyedi László szobafestő és mázoló

– Berki József és Kiss Tibor gárdonyi asztalosok

– Tóth István velencei villanyszerelő

– Vodenicsár József és Bihari György gárdonyi ácsmesterek

• Bárándi Ferenc székesfehérvári burkolómester – Már Ferenc pákozdi parkettázómester
• Szőke István velencei vízvezetékszerelő
• Ne feledkezzünk meg Szorády András presbiternek a templomfelújítás és az építkezés egész ideje alatti sokoldalú, precíz anyagbeszerzéséről. Az ő keze munkáját dícsérik a gyülekezeti terem és a lelkészlakás fafaragású csillárjai és számos más famunkája. Szomorú szívvel kell megemlékezni Csík Mihály gondnokról, kit 1985-ben és Bognár Bálint presbiterről, kit 1986-ban hívott haza az Úr. Ok már nem érhették meg az építke­zés örömteli befejezését. Önzetlen és egyházukért teljesített hűséges szolgálatukért örökíttessék meg nevük. A jó rend kedvéért álljon itt azoknak a presbitereknek a neve, akik az Isten kegyelméből az építkezés alatt hűséggel mindvégig szolgálhattak: Bölcsföldi László elnöklete alatt Juhász Gyula gondnok, Bárány Lajos, Kiss Imre, Kiss József, Lengyel Lajos, Szorády András és Dr Pajor János presbiteri jegyző, pénztáros.

A templom-felújítás és a parókiaépítés pénzügyi elszámolása

Bevételek

1. Adományok: – gyülekezeti 231.910 Ft

• amerikai 950 Ft összesen: 243.860 Ft

2. Telkek ára: 025 Ft
3. Segély: – Gustav Adolf Werk. 241.080 Ft

• Egyházkerület 000 Ft összesen: 541.080 Ft

Bevételek mindösszesen: 1.765.965 Ft

Kiadások

1. Templom-felújítás:

1983. évben 23.272 Ft

1984. évben 179.067 Ft

1987. évben 12.484 Ft

összesen: 214.823 Ft

Kiadások mindösszesen: 1.765.965 Ft Mérleg:

Bevétel: 1.765.965 Ft

Kiadás: 1.765.965 Ft Egyenleg: 0

A pénzügyi elszámolás nem tartalmazza a gyülekezeti tagoknak az építkezésen végzett megközelítően félmillió forintos szeretet-munkáját.

Az építési munkák befejezésével – az évenkénti rendszeres karbantartáson felül – kizárólag saját anyagi erőforrásokra támaszkodva igen jelentős épületfelújítást, korszerűsítést végzett a gyülekezet, éspedig:

– Templom

1990. harangautomatika                    9.402 Ft

1992. fűtés-szerelés                         50.183 Ft

összesen                                  59.585 Ft

– Parókia

1990-91. csatorna érdekeltségi díj és bekötés 52.900 Ft

– Újtelepi gyülekezeti ház

1987-89. gázbevezetés                    62.540 Ft

1990-92. járdaépítés, épület-felújítás 43.546 Ft

összesen                                106.086 Ft

– Temető

Kútépítés                                         28.851 Ft

– Régi parókia

1985-87. bontás, szállítás                36.273 Ft

1988. tetőszerkezet-felújítás           48.215 Ft

1989-90. ereszcsatorna karbantartás 21.345 Ft

1991. csatornabekötés                     68.804 Ft

1993. külső vakolás-festés              77.168 Ft

összesen                                251.805 Ft

mindösszesen                       499.227 Ft

A gyülekezet 1984-1992 közötti 8 év alatt

templomára (214.823 + 59.585)        274.408 Ft

parókia-építésre                       1.551.142 Ft

felújításra-korszerűsítésre    439.642 Ft

összesen                              2.265.192 Ft

forintot költött, amelyből 541.080 Ft (23,8 %) volt a segély, a nagyobb hányadot saját erőből, illetve az ősöktől örökölt vagyonból teremtette elő.

Nem e dolgozat feladata annak bizonyítása, mit jelent, illetve jelentene az egyházi vagyon ügyének bölcs, igazságos rendezése, az ismertetett adatok önmagukért beszélnek.

A Magyarországi Református Egyház életében sorsfordulót jelentő második gimnázium létesítésére és fenntartására 1988. szeptember 18-i gyűlésén a presbitérium a gyülekezet részéről évi 6.000 Ft, a lelkész, a gondnok és a pénztáros 1-1.000 Ft, összesen 9.000 Ft hozzájárulást ajánlott meg.

Az újtelepi gyülekezeti ház 1987-ben megkezdett gázfűtés építését 1988-ban tovább folytatták és vezetékes gázfűtésre tértek át. Az újtelepi gyülekezeti ház gázfűtésére összesen 62.540 forintot költött a gyülekezet.

1989-ben elkészült az egyházközség minden ingó és ingatlan vagyonát tartalmazó leltár, amelyet a presbitérium jóváhagyása után az egyházmegye is tudomásul vett.

Az iskola államosításakor elvett és a templom mögött lévő kertet a Községi Tanács az elvétel óta bérbeadás útján hasznosította. 1990. februárjában a Velencei-tó környéki Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet ABC építése céljára akarta a telket megszerezni. A tervezett értékesítés ellen a presbitérium eredményes tiltakozásával igen hasznos időt nyert, mivel 1990. március 29-én a Községi Tanács titkára arról tájékoztatta az egyházközséget, hogy az államosítást megelőző időben egyházi tulajdonban volt ingatlanok értékesítését a Minisztertanács megtiltotta, ezzel egyidőben felkérte az egyházközséget az államosítást megelőzően tulajdonában volt ingatlanok bejelentésére. A felhívásnak eleget téve április 9-én 4.040 négyzetméter (1124 négyszögöl) államosított belterületi ingatlant jelentett be az egyház, valamint elvett 2 tantermes iskoláját.

Nem árt megjegyezni, hogy ebben az időben az egyházközség tulajdonjoga a fenti 1124 négyszögöl belterületi ingatlanon kívül a lelkészi javadalmi kertre, mely 5082 négyzetméter (1413 négyszögöl) és 1 hektár 3973 négyzetméter temetőre, összesen 2 hektár 3429 négyzetméter területű ingatlanra terjed ki.

A történeti hűség kedvéért jegyezzük fel, hogy a velencei ekklézsiának – egykorú hiteles telekkönyvi adatok szerint – az államosításkor az alábbi ingatlanai voltak:

templom-temető 3 kh 1212 négyszögöl

lelkészi javadalom 35 kh 1162 négyszögöl

tanítói javadalom 8 kh 985 négyszögöl

harangozói javadalom 3 kh 812 négyszögöl

összesen:           51 kh 971 négyszögöl

Kivonat

a Velencei Református Egyházközség presbitériumának 1991. szeptember hó 9. napján tartott gyűléséről felvett 1/1991. sz. jegyzőkönyvéből.

Határozat

A presbitérium alapos megfontolás után az 1991. évi XXXII. törvény alapján visszaigényli a Magyar Állam tulajdonában és Velence Nagyközség Önkormányzata kezelésében levő két tantermes iskolaépületét a hozzátartozó udvarral és kerttel, továbbá az iskola államosítása következtében kényszerű csere útján ugyancsak állami tulajdonba és a velencei nagyközségi önkormányzat kezelésébe került ingatlanrészt az következők szerint részletezve:

Összesen:       4909 négyzetméter

A presbitérium az 1950. évi tagosításkor ellenszolgáltatás nélkül elvett valamennyi ingatlanra az egyházközség tulajdonjogát jelenleg és a jövőre nézve is változatlan érvényességgel fenntartja.

Az ingatlanok visszaigénylése tárgyában igennel szavaztak: Bárány Lajos, Bölcsföldi László, Juhász Gyula, Lengyel Lajos, Kiss Imre, Kiss József, Szorády András, Dr Pajor János presbiterek. Nemmel nem szavazott senki.

Bölcsföldi László sk.             Juhász Gyula sk.       Dr Pajor János sk.

lelkész-elnök                          gondnok                  presbiteri jegyző

Bárány Lajos sk. Kiss József sk. hitelesítők

A különböző című “elvétel” (államosítás, kisajátítás, beolvasztás) az egyházközség 47 kh 856 négyszögöl ingatlanát érintette. Az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi 32. törvény alapján az egyházközség visszaigényelte 2 tantermes iskoláját a hozzátartozó kerttel és udvarral. A kert visszaadása a helybeli képviselőtestület határozata alapján 1993. július hó 1. napjával, az iskoláé pedig az épülő új községi iskola elkészültekor, várhatóan 1994-es tanévkor történik meg.

Szükségessé vált az elhalálozások, betegség folytán 6 főre apadt persbitérium kiegészítése. A választás 1992. június hó 28-án volt, mely alkalommal a presbitérium újra 12 főre bővült. A presbitérium tagjai: id. Juhász Gyula gondnok, Bárány Lajos, Kiss Imre, Dr. Pajos János, Szórádi András, Kiss József, Czifra István, Gál István, Horváth Dániai, ifj. Juhász Gyula, Posvai Lajos, Virágh László. Tiszteletbeli presbiter: Lengyel Lajos.

Számvizsgáló bizottság elnöke: özv. Tornai Miklósné. Tagjai: Dócziné Horváth Erika és Szűcs Gyula.

Jegyezzük föl az 1992. év két fontos eseményét. Elsőként a holland testvéreknek a a templom 250 éves évfordulójára szánt “Johhannis 900” templomi elektromos orgona adományát, melyet saját költségükön szállíttattak ide és szereltek be. A második – ugyancsak a holland testvérek adománya – a templomi fűtőberendezés, amelynek csak a beszerelése terhelte a gyülekezetet 50.183 Ft összegben.

A holland kapcsolat az 1980-as évek közepén az itt nyaraló holland vendégek isten­tiszteletre járásával kezdődött. Kezdetben résztvettek a gyülekezeti istentiszteleten, majd – a templomba járók számának gyarapodásával – felmerült az igény, hogy saját nyelvü­kön hallhassák az Igét. Ennek megszervezésében az itt nyaraló holland lelkészek is segítenek egy-egy alkalommal. Nagy segítség a szervező munkában Jan Machiels, a holland nyaralók itteni ügyintézője, a gyülekezet részéről Kiss Eszter, a kemping gond­noka. Az istentiszteletek július-augusztus hónapban vasárnaponként este hét órakor vannak, utána szeretetvendégséggel.

A 250 éves templom ünnepi alkalmára Herman Florijn presbiter gyűjtést kezdemé­nyezett a Zwartebroek-i és környékbeli gyülekezetekben. A gyűjtés eredménye a már említett orgona és a templom elektromos fűtőberendezése, amelyet Herman Florijn presbiter a saját költségén szállíttatott Velencére.

A törvényes és helyben kialakult lehetőségek határán belül rendszeresen folyik az egyházközség területén a hittan tanítás. Beírattak az egyházközség területén 46 gyerme­ket, a kisegítő iskolában 21 alsós és 2 felsős tanulót. A hittantanítás a központi iskolában az alsó négy osztályban heti 1, a felső négy osztályban pedig heti 2 óra. A velencei kis iskolában heti 1, az újtelepi iskolában szintén heti 1 óra. A szakmunkásképzőben heti 1 óra, továbbá osztályfőnöki órán esetenként. Az általános iskolai tanulók részére a hittankönyveket az egyház ajándékozza, a kisegítő iskola saját költségén vásárolta meg gyerekei részére a könyveket. Az oktatási lehetőség a szakmunkás és kisegítő iskolában akadálymentes volt, a központi iskolában néhányszor ütközés volt más alkalmakkal.

Minden hónap első vasárnap délután ifjusági nap van a gyülekezeti teremben. Az összegyűlt fiatalok vezetője a budapesti teológia hallgatója, az utóbbi években Sárai Ágota teológus.

Hetenként rendszeresen tart a gyülekezet a parókián és az újtelepi imaházban bibliaórát. A gyülekezet asszonyai közül többen résztvesznek a Tahii konferenciákon.

Végül e sorok írója tartozik azzal a személyes megjegyzéssel, hogy az elmúlt évtizedekben – felekezetre való tekintet nélkül – az ország valamennyi gyülekezetét egyformán sújtó megpróbáltatás, de Velencét a helyi viszonyok miatt önálló egyházi létében fenyegető veszélyek között – az újjáépítés kezdeményezőjeként a Krónika I. 28:20 verse vezette, bátorította:

“Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj, mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el nem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét.”

Állnak templomunk kőfalai szilárdan 250 esztendeje. Harangjai imára hívnak, elkísérnek utolsó utunkon. Áldjuk érte Istent a 122. zsoltár 3. versével:

“Légyen te kőfalaidban Csendesség is jó békesség, A község közt egyenesség; Jó szerencse házaidban! Az én atyámfiaiért Es ott lakó feleimért Adjon Isten jó békességet! Szentségiért én e helynek, Mely szerzetett az Istennek, Minden jót kívánok tenéked!”

Kategóriák:1701 1750, 1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Adatok, Baracska, Emberek, Kápolnásnyék, Pákozd, Sukoró, Vallás, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, Vereb, XIX. század, XVII. század, XVIII. század, XX. század

Címkék:Baki István, Balogh József, Barcsai Gyula, Bárándi Ferenc, Bárány Lajos, Bóné Pál, Bölcsföldi László, Büsü János, Benkő István, Berki József, Bicskei Tóth János, Biczó Pál, Bika István, Bika Sámuel, Blum Bernát, Boczor József, Bognár Bálint, Bognár István, Bognár Mihály, Boncz Benjámin, Borsothy Ferencz, Csajághi János, Csapó József, Cseh Mihály, Csepregi István, Csik Mihály, Csikesz Lajos, Czifra István, Czucz Lajos, Dócziné Horváth Erika, Decsi Károly, Decsi Klára, Dr Tóth Károly, Dr. Pajor János, Enyedi László, Erdélyi István, Farkas jános, Füredi József, Fertő-fenék, Fogtői Pál, Gaál Sándor, Gál István, Géjó József, Gróf Szapáry Iván, Györék ferencz, helytörténet, Herman Florijn, Hetyei Sándor, Hollósi Filep Ádám, Hollósi István, Horváth János, Horváth József, Horváth Pál, Jan Machiels, Juhász Gyula, Kabai János, Kápolnás-nyéki Népbank, Kerek györgy, Keresztúri Pál, Kertész Péter, Kiss Imre, Kiss Tibor, Kisvelence, Kollár András, Kovács Béla, Kovács István, Kovács János, Kupi István, Lázár Dezső, Lengyel Lajos, Lovasberényi István, Margit Vonal, Már Ferenc, Meszlényi Zoltán, Molnár Géza, Nagy Ferencz, Nagy István, Oláh istván, Oláh Mihály, Pajor János, Pákozdi Mihály, Pápai Szabó György, Pólya József, Posvai Lajos, Rádóczi Ferencz, Rákóczi szabadságharc, Sági Péter, Sárai Ágota, Sebestyén Albert, Százvári Károly, Szénási János, Szénási Sándor, Szórády András, Szücs József, Szőke István, Szűcs Gyula, Szűcs Imre, Tóth András, Tóth Ferencz, Török Gabriella, Tornai Miklósné, Vályi Miklós, Váradi János, Végh mihály, Vértesaljai református Egyház, Vechelius János, Velence, Velencei Református Egyház, Veresegyházi István, Virágh László., Vodernicsár József, Zwartebroek