Színes társaság volt a maga korában! Régi és nagyonis új urak. Az emléküket legfeljebb kövek őrzik, meg persze, néhány papírdarab. Nem ismétlem meg mindazt, amit már eddig leírtam. Ebben a bejegyzésben Velence gazdaságilag meghatározó földterülete és annak még nem ismertetett tulajdonosai a téma.

Nevét az 1848 előtt ide telepített szilfaültetvény(ek) után kapta. Korában a szilfa hamuja volt a legfinomabb szappanalapanyag, ennek megfelelően jövedelmező befektetés volt a termelése a modernebb anyagok megjelenéséig.

Mint korábban írtam, összességében ez a dűlő volt Velence legértékesebb földterülete. Nem feltétlenül a föld minősége miatt, hanem mert nagy, egybefüggő részei miatt maradéktalanul alkalmas volt a nagytáblás művelésre. 1848 előtt majorsági terület, majd az 1884-környéki időkben eleinte számos esetben bérletbe került, majd jórészt saját (polgár)tulajdonban állt.

Az 1853-as, többször közölt dűlőtérképen 8-as számmal jelölt terület az Urasági Szilfák

A területen döntő hányadában szántóföld volt (van) számos tanyával és (volt) majorsággal (és azok emlékével) máig.

A földterületek eloszlása:

Az Urasági Szilfák-dűlő művelési ágak szerinti megoszlása

Kissé sarkítva tehát volt a szántóterület, az értékes majorságok és minden más e kettő mellett.

Az 1884-es birtokjegyzékben 217 birtokrészletben bő 3732 kataszteri hold terület volt 13 birtokos kezében.

Ők a következők:

Tanulságos, de e bejegyzés szempontjából másodlagos az egyes birtokosok birtokának minősége. Ennek kivonatos ismertetése ITT olvasható.

A föld kétharmadát három polgári tulajdonos birtokolta.

Pillitz Dánielről írtam, és írni is fogok még. Kalandos életű vallási reformer, székesfehérvári, majd szegedi rabbi (mára már ennek tényéről is meggyőződtem) és korának fontos pedagógusa volt a maga közösségében. Ő a dűlő 37, az összes velencei földterület kb. 20%-át birtokolta.

Pillitz Dániel portréja (forrás: Varga Papi László, Szeged)

Munkássága és utódai révén az 1870-es évektől az 1900-as évek első éveiig jelentős hatással volt Velence gazdaságára. Nincs viszont nyoma sem közéleti, sem vallási aktivitásának. Nevét nem lehet sem a kápolnásnyéki (kongresszusi) zsidó hitközség, sem más vallási gyülekezet vezetői között olvasni (sem másutt). Ittlétéről szórványos gazdasági cikkekből és kora közlönyeiből (nomeg sírfeliratából) tudok.

Beck Hugóról (Beck Lajos édesapjáról) is írtam már Madarasi Beck Lajos élete és munkássága miatt. Időben Pillitz után érkezett és jóval tovább maradt. A familia neve máig itt van velünk. Fia révén komolyabb szerepük volt a tó déli részének átformálásában, (és nem csekély az ország 1918. utáni, pénzügyileg önállóvá válásában.) Beck már friss evangelikusként, vezető gazdasági jogászként és bíróként jött ide birtokosnak, és részben a korábbi Pillitz-féle területeken épített mintagazdaságot a maga korában.

A Singer testvérekről a Gárdony testvérek, Gárdony Alfréd és Pál kapcsán írtam. Singer Antal a fivérek apja volt. Ügyvédként és gazdálkodóként (szintén kiváló lótenyésztőként) alapozta meg fiai karrierjét az 1900-as évek eleji jómód felé. Testvére és birtokostársa, Albert nem hagyott maga után ilyen nyomot.

Deutsch Salamon a Kápolnásnyéken a XIX. század elején (többedmagával) zsidó felekezetet megalapító Deutsch Emánuel leszármazottja. Familiája döntően Kápolnásnyéken fejtett ki aktivitást pl. betonáru-üzem építésével és működtetésével. A kápolnásnyéki zsidó hitközség utolsó elnöke a leszármazottja, ifj. Deutsch Miksa volt.

Ifj Deutsch Miksa-forrás: Gergely Anna

Meszlényi (Meszleny) Benedekről a velencei közbirtokosság kapcsán valamint Meszleny Ignác interjújában írtam. Testvére, Meszlényi (Meszleny) Pál élete részletesebb megírása megállapodásunk szerint dédunokájára, Meszleny Benedekre vár. Remélem, mielőbb közölhetem!

Meszlényi Benedek gordonkázik a mai könyvtárnak otthont adó volt Meszleny kastélyban (–forrás: a ma élő Meszleny Benedek, Meszleny Ignác fia, számos esetben kiváló támogatóm)

Sárváry Mariann a következőket írja a testvérekről:

„Lajos (1851-1901), Benedek (1855-1909), Pál (1856-1939).

Mindhárman a pesti jogi egyetemen végeztek. Pál bírói vizsgájának letevése után Dádra ment praktizálni, utána önkéntes évét Kőszegen a 14-es dragonyosoknál szolgálta. Így került 1878-ban a boszniai hadjáratba, ennek befejeződése után mint dragonyos kapitány szerelt le. A középső fiú, Benedek, gyönge szemei miatt nem katonáskodott,[1] a székesfehérvári törvényszéknél kapott állást.

Meszleny Benedek rajongója volt a Velencei-tónak, nagy vadászatokat rendezett tavasszal, amelyben fivére, Pál is szívesen részt vett. Ilyen vadászaton „vendégei voltak József Ágost és László királyi hercegek is.”[2]

1889-1895 között 100 forint ellenében vette bérbe a „gárdonyi szárazi közös vadászterületet”. A szárazi meghatározás alatt azt a közbirtokossági területet értették, amely nem foglalta magába a tavat és közvetlen környékét.

A halászati ügyeket a vármegye a Velencei tavi Halászati Társulatra bízta. Ez 1890. jún. 29-én jött létre, igazgatója Meszleny Benedek lett.[3]

Meszleny Pál katonaportréja (forrás: Meszleny Benedek)

Meszleny Pál volt az, aki gazdálkodott a velencei családi birtokon, amely 632 hold 1350 ölnyit tett ki. (Viszonyításképpen Velence község területe kb. 6000 hold volt.) Fivéreinek évi jövedelmül 4000 forintot biztosított.[4] Később megvette testvéreinek velencei osztályrészét, kivéve Benedek szőlő- és tórészét. Vásárolt továbbá Tutyi mellett 140 magyar holdat, 110 belsőséget, eladó rét- és tórészeket. Később Lajos lányaitól, Meszleny Rozália (1886-1957), Wetzel Ernőnétől és Meszleny Márta (1888-1948), Wetzel Györgynétől megszerezte a dádi hányadot is.

Dádot 1883 körül a Katonai Kincstár évi 34 000 forintért egy csikótelep létrehozása céljából bérbe vette.[5] Dádot a család 1918 nyarán adta el. Benedek családjának vagyona ezután 800000 forint hadikölcsönben (már inflálódott pénzben) és egyéb értékpapírban feküdt. A fokozódó infláció 1921-ben arra kényszerítette őket, hogy a velencei házukat gróf Wenckheim Ferencnek eladják. (Ebből a házból lett 1945 után Velencén általános iskola. Ma Községi Könyvtár és Kultúrház működik az épületben [Tópart út]).[6]

Meszleny Pál kúriája Velencén a mai Gárdonyi úton állt. A 18 szobás ház a hozzátartozó parkkal 1945-ig a családé volt. 1945-ben a kultuszminisztériumnak adták bérbe. 1948-tól állami tulajdonba került.”

Klein Bernát neve elsősorban a familiáján keresztül került elő. Vélhetően hasonlóan Bernát-nevű édesapja neve is a kápolnásnyéki zsidó gyülekezet alapítói között olvasható. A nevüket viselte valaha a Klein tanya és máig a Klein köz. 1889-ben a már említett földbirtokos Burchard Gusztávval a velencei kölcsönös segélyegylet alelnöke volt. Nevét marhavásárokon, kereskedelmi események kapcsán olvashattam az adott időben. Utódai is velencei kereskedők voltak, akik elhurcolásukig és meggyilkolásukig velenceiek voltak. Klein Miksa sírja (valószínűleg Klein Bernát fia) a velencei zsidó temető egyik megmaradt síremléke.

(Báró) Szapáry Ivánról a Felső Nyéki dűlő tulajdonosai között írtam pár napja.

Szöllősy Pál a kevésbé ismert birtokosok közé tartozik. Először az 1848 utáni úrbéres perek ügyvédjeként olvastam róla- velencei parasztokat volt földesuraikkal szemben képviselő ügyvédként.

Id. Szöllősy Pál aláírása az egyik 1862-es úrbéres periraton

Nagy Iván családját „Nagy Szöllősi”-ként azonosította 1825 körül, amikor János nevű őse adóbiztos volt Fejér vármegyében. Édesapja, id. Szöllősy Pál (1822-1879) neve 1861-ben a pesti református főiskola adományozójaként tűnik fel. Kápolnásnyéken (a kápolnásnyék.hu) hivatkozza Balassa Antal földbirtokos 1868-as végrendeletét, amiben barátjával, Szöllősy Pál székesfehérvári ügyvéddel készíttette ez azon végrendeletét, mely szerint vagyona döntő hányadát a pápai és psti református kollégiumra hagyta. 1879-ben a Székesfehérvári színházrészvénytársulat igazgatóságában olvasható székesfehérvári lakosként (mint törölt név, halála miatt).

idősebb Szöllősy Pál gyászlevele (forrás: rakovszky.net)

Fiát a telekkönyvben ehhez képest velenceinek tüntetik fel pár évvel később, amit nem hiszek. 1895-ben (a fiú) velencei ingatlana árverésére került sor ismeretlen körülmények között (2862 forint kikiáltási áron, ha ez segítség). A Szöllősyekről egyelőre nincs más nyomom.

Meszlényi (Meszleny) Istvánról Sárváry Mariann a következőket írja:

„Meszleny István (1853-1914) idősb Károly legkisebb fia, jószágfelügyelő volt Zircen és egy Heves megyei tízezer holdas uradalomban.[7] Meszleny Mária (1935-) emlékezetében úgy él, mint az egri püspökség tiszttartója. Sírkövét szintén a velencei sírkertben találhatjuk meg.”

Offner Antalról nagyon keveset tudok. Az Offner-név a Magyar Zsidó Lexikon „Kápolnásnyék”-szócikkében kerül elő. E szerint Ábrahám és Lipót -nevű kereskedő felmenői a helyi hitközség alapítói között voltak. Ábrahám Kápolnásnyék közgyámja volt 1816-os haláláig Kupi László Kápolnásnyék-könyve szerint. Más utalást nem találtam.

Kuhner Dávid (1828-1885) a valaha itt élt, és komoly nyom nélkül eltűnt zsidók egyike. Gyászlevele és a Geni családkutatási adatbázis elmond valamit az életéről.

A Kuhner/ Kühner –családfa (Nagyításért kattints a képre!) forrás: Geni családtörténeti adatbázis

Apja Kühner Illés (1805-1863.) plzeni régióból származó gabona és terménykereskedő. Róla az első hír az, hogy 1863-ban fiával, Dáviddal, megvásárolta az erdélyi Daruvárt Temes vármegyében, a Kacskovics-Reményi-Daruváry családok korábbi birtokát. (1882-ben adták tovább Wertheimer Albertnek-Budapest.)

Kühner Illés neve-immár Kuhnerként- az 1877-es birtokösszesítőben tűnik fel utoljára 274-es sorszám alatt, mint „Kuhner Illés örökösei”, 236-os házszámnál.

Bejegyzés a velencei 1877-es birtokösszesítőben

A következő említés Dávidé. 1876. 05.23-án céget alapított „Velence Anna Dampfmühle Kuhner & Bloch” néven. Kuhnert budapesti, Bloch Edét velencei lakosokként írták a hivatalos közlönyben. E közben budapesti főteleppel terménykereskedő céget birtokoltak „Kuhner Illés fia – Elias Kuhner Sohn” –néven.

1878-ban módosították a velencei cég nevét a „Pester Niederlage der Velenceer Anna Dampfmühle Kuhner &Bloch”-ra. Ekkor mindkettejüket budapesti lakosként írták.

1880-ban a Néptanítók lapja hírül adta, hogy „Kuhna (!) Dávid velenczei Anna gőzmalomtulajdonos” kisvelencei gyára és környéke tanköteles gyermekei részére (vallásilag és nem szerint-FÁ) osztatlan elemi népiskolát alapított.

A Konfliktuskutató Intézet honlapján, megyei főispáni jelentésként az alábbi szöveg található:

„1882. október 9-én éjjel a Fejér megyei Velencén három, kukoricafosztásból hazatérő suhanc hangosan gúnyolta a zsidókat. Az emiatt megrémült Kuhner Dávid helyi lakos másnap az alispánhoz fordult, miszerint a velencei izraeliták veszélyben érzik életüket és vagyonukat. A főispán a Belügyminisztériumhoz intézett jelentésében magyarázta meg az ügyet, hozzátéve, hogy az előző megyei közgyűlés előtt tartott számonkérő széken a megyei szolgabírók elismerték az antiszemita érzületek létezését, de „ne vásárolj zsidótól” feliratú cédulák osztogatásán kívül más, súlyosabb atrocitásról nem volt tudomásuk a megyében. A főispán utasította a szolgabírákat, hogy minden ilyen mozgalmat figyeljenek és azonnal jelentsenek neki.

Forrás: Fejér megyei főispán jelentése a Belügyminisztériumnak, 1882. 10. 11. MOL BM K148, 8. csomó, 1882−XIV/D−3611”

1884-ben a Martonvásári Takarékpénztár részvénytársaság igazgatójaként már Kuhner Dávid lovagként szerepelt. Egy évre rá, gyászlevelében a vaskorona rend III. osztályú vitéze-címet is szerepeltette a cég igazgatósága. (A címmel nemesség is járt.) Mai tudásom szerint az ehhez hasonló címeket nem közvetlen vásárlással lehetett szerezni, hanem elsősorban közösségi befektetésekkel. Ilyen nyom a korábban írt iskolaalapítás, de nem lenne meglepő, ha komolyabb államkötvény-vásárlást, vagy más hasonlót is találnának a nálam ügyesebb kutatók. (Tükrössy Pick Richárd pár évvel később hasonló előzményekkel vehette fel új címét, ő Tükröspusztán alapított katolikus elemi iskolát.)

Kuhner Dávid gyászlevele (forrás: rakovszky.net )

1885-ben Kuhner Dávid elhunyt.

1887-ben családja, leszármazottai vették át a cég tulajdonát. Lakhelyük ekkor Oberdöbling (Bécs külvárosa) volt, itt hunyt el Kuhner is korábban. Még abban az évben Berger Dávid Hermann-t és Stern Arturt, továbbá Kuffner (ez most nem elírás) Vilmost jelölték meg cégjegyzőnek.

1888-ban a Népszava egy baleset kapcsán „Berger”-ként nevesítette a malom igazgatóját és „Stangel”-ként a főmolnárt.

1896-ban az üzemet Stern Artur kis-velencei malomiparos (korábbi cégjegyző) vette meg az örökösöktől. A cég neve „Velenczei Anna gőzmalom és malátagyár – Stern Velenczeer Anna Dampfmühle und Malzfabrik Stern” lett.

Mindezt összegezve az látszik, hogy Kuhner familia Magyarországra átköltözve gabonakereskedőként megvagyonosodott, majd pedig Velencén befektetett. Birtokának – és a tulajdonát képező Anna gőzmalom alapításának- pontos körülményei homályosak mind Károly János történetírásának kurta említésében, mind Kupi László kutatási anyagaiban. Nem világos, valójában ki, mikor alapította, és pontosan mikor lett a malomból kaszárnya. Kuhner és a többiek nevét sem olvastam sehol a malom kapcsán. A „velencei” Kuhner Dávidot eltemette az idő.

A Déli Vasút Társaságról az üdülőkorszak hajnalát taglaló bejegyzéseimben több alkalommal írtam már. Az első sínpár környékünkbeli 1861-es átadása fokozatosan megváltoztatta a tókörnyék gazdaságát és a településszerkezetet is. A századfordulón már politikai küzdelem folyt a megállóhelyek létesítéséért. Az egyébként rossz anyagi helyzetű Gárdony huszonöt évi küzdelmébe és különadójába került az 1907-es megálló-alapítás.

E bejegyzést csak a sínek alatti terület és egy bakterház erejéig érinti a vasút.

A Velencei közbirtokosságról korábban már írtam. Itt annyi a csavar, hogy a közbirtokos társaság megalapítása előtt, egy annál lazább szokásjogi intézmény volt 1884-ben a bejegyzésben szereplő közbirtokosság.

Kapcsolódó bejegyzések:

– Velence a jobbágyfelszabadítás korában IV: Földek, földbirtokviszonyok, földbirtokosok

– Velence 1848 után I. rész: Összkép a jobbágyfelszabadítás után

-Velence 1848 után II. rész: A (belső) falu szerkezete 1884-ben

– Velence 1848 után III. rész: (Volt) majorsági birtokok és (többnyire) új tulajdonosaik-összkép

–Velence 1848 után IV: Birtokok és tulajdonosaik 1884-ben-Felső Nyék-ki a határra-dűlőn

–Velence 1848 után V : Az Alsó Nyéki dűlő – Urak földje, paraszt földje

Források:

• A Fejér Megyei Levéltár megyei földhivatali anyagai Velencéről
• Magyar Zsidó Lexikon (1929.)-digitális változat
• L. Braham: A magyarországi holocaust földrajzi enciklopédiája (Park, 2007.)
• Gergely Anna: A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája (Vince Kiadó, 2003.)
• Nagy Iván: Magyarország családai. Czímerekkel és nemzékrendi táblákkal. 10. kötet (1863)
• kapolnasnyek.hu
• Sárváry Mariann: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai
  szereplése a XVIII. századtól napjainkig (MEK)
• Kupi László: Kápolnásnyék története. –digitális változat
• Lendvai Miklós: Temes vármegye nemes családjai I. (Budapest, 1896)
• Arcanum Tudásbázis anyagai

Kulcsszavak:

Velence, Velencei-tó, helytörténet, gazdaság, Urasági Szilfák dűlő, Pillitz Dávid, Beck Hugó, Singer Antal, Singer Albert, Deutsch Salamon, Meszlényi Benedek, Meszlényi Pál, Klein Bernát, Szapáry Iván, Szöllősy Pál, Meszlényi István, Offner Antal, Kuhner Dávid, Déli Vasút Társaság, Velencei közbirtokosság, Singer Testvérek, Gárdony Alfréd, Gárdony Pál, Deutsch Emánuel, Deutsch Miksa, Meszleny Ignác, Meszleny Benedek, Burchard Gusztáv, Klein Miksa, Offner Ábrahám, Offner Lipót, Kühner Illés, Anna malom, Anna Gőzmalom, Bloch Ede, lovag, vaskorona rend, Tükrössy Pick Richárd, Oberdöbling, Stern Artur, Berger Dávid Hermann, Stangel,

Lábjegyzetek:

[1] Meszleny Pál (1889-1975) visszaemlékezései

[2] K. J.: F. vm. története. IV. köt. 1901

[3] Erdős-Farkas-Kállay: Gárdony története. Kiadta Gárdony   nagyközség Tanácsa, Gárdony. 1983. p.27, p.36

[4] Meszleny Pál (1889-1975) visszaemlékezései

[5] Meszleny Pál (1889-1975) visszaemlékezései. Ezt Károly János is említi a F. vm. történetében. Dád c. fejezet. IV. köt. 1901

[6] Meszleny Pál (1889-1975) és Meszleny Ignác (1925-) visszaemlékezései

[7] Schneider Miklós és dr. Juhász Viktor: Fejér vármegye.Bp. Magyar városok monográfiája. Földhivatal. 1937. p.170

Kategóriák:1900-1919, Adatok, adózás, Budapest, Emberek, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, Gárdony, Habsburg Birodalom, Kápolnásnyék, Statisztika, Székesfehérvár, történetek, Tükröspuszta, Velence, Velencei tó, XIX. század, XX. század

Címkék:Anna Gőzmalom, Anna malom, Beck Hugó, Berger Dávid Hermann, Bloch Ede, Burchard Gusztáv, Déli Vasút Társaság, Deutsch Emánuel, Deutsch Miksa, Deutsch Salamon, gazdaság, Gárdony Alfréd, Gárdony Pál, helytörténet, Kühner Illés, Klein Bernát, Klein Miksa, Kuhner Dávid, lovag, Meszlényi Benedek, Meszlényi István, Meszleny Benedek, Meszleny Ignác, Meszlenyi Pál, Oberdöbling, Offner Antal, Offner Ábrahám, Offner Lipót, Pillitz Dávid, Singer Albert, Singer Antal, Singer Testvérek, Stangel, Stern Artur, Szapáry Iván, Szöllősy Pál, Tükrössy Pick Richárd, Urasági Szilfák dűlő, vaskorona rend, Velence, Velencei közbirtokosság, Velencei tó