Klein Miksa

„Feltámadt” a velencei zsidó temető

A velencei zsidó temető maradványa gyerekkorom óta Velence egyik szégyenfoltja volt. A gazdátlan, szeméttel teledobált kis terület inkább a nemtörődömségre emlékeztetett, mint a múlékonyságra. Idén ősz óta más a helyzet. A velencei zsidó temető területe a Velencei Református Egyház tulajdonában… Bővebben ›

Kisvelence, Velencefüred, Velencefürdő –településrészek, utcák névváltozása Velencén

1946-ban és 1947-ben is Velence képviselőit az újjáépítések mellett más súlyos kérdések is gyötörték. Legalább két alkalommal foglalkoztak a falu településrészeinek helyes elnevezésével, az abban uralkodó szomorú állapotok felszámolásával. 1947. tavaszán, 18-as szám alatt végül azt a határozatot hozták, hogy… Bővebben ›