Az előző bejegyzésben tisztáztam, hogy mitől indultak gyarapodásnak a Velencére vonatkozó gazdasági információk az 1800-as évek elején (és mitől maradtak néhol felette hiányosak). Most azt veszem sorra, hogy Mária Terézia kora és 1848 között nagyjából hogyan alakult a föld és annak birtokosai helyzete Velencén.

Földek

Velence összes, akkori megítélés szerint “produktív és inproduktív”, (gazdaságilag “hasznos és nem felhasználható”) földterületét az 1853-as, általam elsőnek ismert és pontosnak számító műszeres felmérés 6860 (bécsi vagy katasztrális) holdban és 139 négyszögölben adta meg.

A  föld felmérése már 1850-ben elkezdődött. Az 1850-es jegyzőkönyv, mely a földterület leírásával kezdődött, 12 dűlőt írt le. Ezen Velence község belső szerkezeti egységeit értették, nemcsak a termőterületeket. A szerkezeti tagolásba bevonták a parasztokat is, felhasználva az újratelepülés utáni elmúlt másfél évszázad művelési tapasztalatait. Ezt a leírást aztán fokozatosan harminc éven keresztül finomították.

A dűlők az 1853-as felmérés térképén erősen kontúrozva. Neveik: 1) Belső telkek, 2) Kenderföldek, 3) Szőlőhegy, 4) Csontrét és Csontréti zsellér, 5)Felső Nyéki 6) Velencei-tó, 7) Tó alsó részén fekvő, 8) Urasági Szilfák, 9) Gurjal, 10) Szabolcsi útra 11) Alsó Nyéki határra 12) Réti földek (nagyításért kattints a képre!)

Velence 12 dűlőjének leírása az 1850-1875-1884-es dűlőleírások és az 1853-as első kataszteri térkép dűlőméretei-összefoglaló táblázat a kor szó szerinti szövegével

1817-18-ra a 12 dűlőn a következő gazdálkodási és földkezelési gyakorlat volt:

A) Úrbéri szabályok alá esett,

tehát jobbágyok által lakott vagy művelt, jogszabályilag kötötten adóztatott területek közé tartozott Velence község belterülete, a „Belső telkek” (az összes földterület 2%-a), szántóterületként a „Felső Nyéki határra”, „Rétiföldek”, „Alsó Nyék és Felső Besnyői határra” dűlő, (melynek 1817-es elnevezése még: „Réti földek felett” volt), valamint a „Szabolcsi útra” dűlő. Annak függvényében, hogy a bruttó (művelésre és lakhatásra alkalmatlan területek is ideértő vagy a tiszta, művelhető, belakható területeket is beleszámítjuk, Velence területének 18,8-22,7%-a.

B) Nem pontosan számszerűsíthető, kevésbé szabályozott, jobbágyok által (is) használt további területek:

1. Rétek, kaszálók: Vegyes gazdálkodású földterületek, a leírások szerint a Csontrét, Kenderföldek egy része, a Tónak alsó részén-dűlő tartozott abba a körbe, ahol paraszt kaszálhatott. Együttesen a velencei földek 5,4%-át tették ki. Ebbe az értékbe nem tartoznak bele a Felső Nyéki határra-dűlő jó minőségű kaszálói.
2. Legelők: Egyértelműen legelőként a Gurjalt használták (a velencei földterület 6%-a), bár egy részében annak is volt szántó. Legeltetés foltokban a már korábban megnevezett egyéb földterületeken is folyt.
3. A szőlőhegy-későbbi nevén Bence-hegy: Az összes földterület 3%-a. Míg a rétek és kaszálók nem nevesített formában, a jobbágyok igavonóerő-állatai arányában voltak használhatók, a szőlőterület használatába a birtokosnak nagyobb beleszólása volt. A termés után vagy kilencedet, vagy „hegyvámot”, gyakorlatilag adóátalányt kérhetett. Megbonyolította a képletet az irtásföldek, a parasztok által művelés alá vont földterületek kedvezőbb terheinek kikötése a jogszabályok által.
4. Kenderföldek, káposztáskertek, dohányföldek, stb: Velencén legfeljebb a Kenderföldi dűlő tartozott e körbe. Ugyanakkor a leírások szerint ott sem kendert termeltek a XIX. század elején, csak a neve maradt így. Ha mégis helytálló lenne a kendertermelés e területen, a kilencedes szabály lett volna érvényes rá.

C) Majorsági területek:

Majorsági birtokrésznek egyértelműen az Urasági Szilfák-dűlő számított (az összes földterület 61%-a). Itt egyetlen összeírás sem említ jobbágyföldet. A nagy, egybefüggő földterület sokféle földtípus elegye, benne változó minőségű szántóval, legelővel és szilfa-ültetvénnyel (ebből nyerték akkoriban a legjobb minőségű, szappankészítéshez is használt hamut).

A már korábban közölt Mária-Terézia-féle 1768-as összeírás Velence termőföldjét a négyfokozatú skálán első osztályúnak minősítette.

Tulajdonosok

Velence területe az 1724-es, Meszleny-féle donációs levéllel lezárt persorozat után teljes egészében a Meszleny(i)eké volt-egy darabig. Meszleny Pál (1694-1759) lányai, Rozália és Anna a farádi Vörös testvérekhez mentek feleségül, ezzel kezdetét vette az egységes birtoktest darabolódása.

1817-18-ra a tulajdonosi kör megváltozott tehát. Az előző bejegyzésben írt összefüggések miatt-miközben a jobbágyokról és házas zsellérekről pontosan lehet tudni, mit műveltek és mekkora telken volt a házuk- a birtokosok pontos birtokarányairól nincs közvetlen adat a felmérésekben. (Persze, meglehet, hogy a káptalani levéltárban ki lehetne nyomozni belőle valamit, viszont ebben az esetben a nagy pontosságnak nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget.)

A nemesi birtokviszonyok pontos arányainak adathiányát önkényes közelítő módszerrel igyekszem pótolni. Az 1817-18-as felmérés adatai alapján számbavettem, hogy az adott földesúr hány jobbágy ura volt és azoknak hány négyszögöl szántója volt.

1817-18: Földbirtokosok és a jobbágyaik száma, valamint a jobbágyok által birtokolt földek összesítve, négyszögölben

A kísérlet alapján a földbirtokosok jobbágyainak számában, valamint a jobbágyok által összesítve művelt földméret arányaiban nincs komoly eltérés. Ebből némi joggal következtetek a földbirtokosok földbirtok-arányaira is Velencén.

Magyarázatra szorul a táblázat „családok birtoka” oszlopa.

Báró Lichtenbergné (Pozsony) a későbbiekben ismertetett 1830-as „Barátságos Egyesség” aláírói listája szerint farádi Vörös lány volt. Földjét bérlő(k) útján hasznosította, így került(ek) átmenetileg a faluba a Rattesidek. (lásd: a téma II. bejegyzését)

A Salamon testvérek szintén a farádi Vörös ágba beházasodott, alapi illetőségű nemesek.

Megalapozottan nevezem az ő halmazukat „farádi Vörös”- tehát: korán kiházasodott Meszleny- családnak. Ők birtokolhatták a jobbágyok által használt földterület 48-50%-át.

A Meszlenyek kezén összesen  a jobbágyok által használt föld  37 %-a volt.

Két kisebb földbirtokos maradt még. A Mentlerekről (7%) azt lehet tudni, hogy pusztazámori illetőségű nemesek voltak. Tény azonban, hogy míg a Salamonok gyorsan kikoptak a faluból, a Mentlerek itt maradtak. Hogy ezt bérlői minőségben kezdték-e valaha vagy beházasodással, egyelőre nem tudom. Részben igaz ez a Fiszterer-névvel (7%) is. Ez a név az 1830-as Barátságos Egyességben már nem került elő. Mások aztán igen. Továbbra sem világos, milyen földek gazdája vagy bérlője volt/lett az abban szereplő Ritter Ferenc, Bognár József, Nagy László.

Meg kell emlékezni még azokról a kisnemesekről is, akiket a jobbágy-összeírás nem említ (csak a nemesi), az 1853-as első kezdeti kataszter sem, ám nem jobbágyföldön gazdálkodó nemesek, tehát esetleg törpebirtokosok, a földmérés hajnalának „kerekítési hibái”, vagy birtoktalanok, mint a Vörösmarty család. Ide tartozik, a Mészáros család, és a fentebb említett Ritter család.

Mindez sajnos, nem jelenti azt, hogy a teljes velencei földterületi birtokarányai ugyanezek. Ugyanis pl.  a szőlőterületek, a kenderföldek, káposztások vagy a nádas jogi-gazdasági megítélése akkoriban egészen más volt. Mégis, a földek döntő hányadára ezek az arányok lehettek igazak.

***

1817-18-ra-ha szerény mértékben is- de megindult a valamikor egységes velencei birtok darabolódása. Jobbára örökösödési okokból, de felbukkant már az első-egyelőre nemesi származású- bérlő is a kapitalista idők szerény előfutáraként.

Jól látható a nagy(obb) birtokos(ok) erőfeszítése, hogy birtokát egy tagban tartsa, a legnagyobb hasznosulást elérve. Ezért az előnyért még a kisebb földdarabok fajlagosan nagyobb hozamát is feladta a jobbágyok javára (a “Réti földek” példáján).

Ismertettem a „velencei uralkodó osztály” gazdasági bázisát. A következő bejegyzésben a parasztokat veszem sorra.

Kapcsolódó bejegyzések:

– 1768. április 14: Mária Terézia úrbéri összeírása Velencén

–Velence a jobbágyfelszabadítás korában I. rész: Ahogy a történet kezdődik

–Velence a jobbágyfelszabadítás korában II: Velence népessége 1848-ban

–Velence a jobbágyfelszabadítás korában III: reformok, nyílt parancsok, sokszögelés -történelmi és földmérés-történeti gyorstalpaló

–Meszleny János donációs levele (1724.)

Források:

–          Fejér Megyei Levéltár 1817-18-as, urbariális összeírási dokumentumai, urbariális peres anyagai

–          Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. kötet Dunántúl Akadémiai 1970.

–          Velence 1953-as első „kataszteri” felmérésének dokumentumai (OSZK Térképtár)

–          Arcanum Tudásbázis adatbázisai

Kategóriák:1701 1750, 1751-1800, Adatok, adózás, Gazdaság, Habsburg Birodalom, Statisztika, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, Velencei tó, XIX. század, XVIII. század

Címkék:Alsó Nyék és Felső Besnyői határra, úrbér, úrbériség, Belső telkek, birtokviszonyok, Bognár, Csontrét, Csontréti Legelő és Zsellér, farádi Vörös, földbirtokosok, földtulajdon, Felső Nyéki Határra, Fiszterer, Gurjal, hegyvám, helytörténet, Kenderföldi, kilenced, Lichtenbergné, majorsági földek, Mária-Terézia, Mészáros, Mentler, Meszleny, Meszlenyi Ferentz, Meszlenyi Ignácz, Meszlenyi János, Meszlenyi Pál, Nagy, Pusztazámor, Rattesid, Rétiföldek, Ritter, Salamon Ferentz, Salamon Ignácz, Szabolcsi útra, Szökkők, Tónak alsó részén fekvő, Urasági Szilfák, Vörösmarty, Velence, Velenczei-tó