Az előző részekben leírtam az 1850 körüli velencei társadalomszerkezetet és földtulajdon-viszonyokat, földbirtokosokat. Ebben a bejegyzésben a nagy többséget adó jobbágyságról és zsellérekről igyekszem számot adni-1848 előttről.

A) Kiindulási pont(ok) Mária Terézia Urbáriuma (1768.) és II. József népességvizsgálata (1784.):

Bár időben később volt, a pontosabbnak ható forrással kezdem: II. József felmérése a XVIII. század végén 1033 velencei lakosról számolt be. Ha Mária Terézia jobbágyfelmérése lenne az irányadó, alig 6-700 falubeliről lehetne beszélni abban a korban. Sajnos, az időben későbbi felmérés semmit sem mond a falubeli társadalomszerkezetről. Ha azonban elfogadjuk, hogy Mária Terézia idején 78 jobbágy családfőt számoltak meg, hiányzik 300 ember. Mária Terézia idején 4 (!) házas zsellért írtak össze Velencén és egyetlen ház nélkülit sem. Ha ezt elfogadnám, a 80 évvel későbbi, 1846-os felmérést és annak irányát szociális szempontból csak tragikusnak nevezhetném. Ha meg azt feltételezem, hogy az 1768-ban hiányzó 300 fő a nincstelen, el nem számolt létszám, kicsit kedvezőbb, mert lassabb (bár biztos) lecsúszásról számot adó helyzetet írok le. Döntsd el, melyik tetszik jobban!

Mindenesetre 1768-ban 78 jobbágycsaládot adott meg az Urbárium. A 900-950 fő körüli falulétszám felét tehette ki a jobbágycsaládok köre, akik akkor 30,5, jobbágytelket, összesen 861 bécsi holdas (1600 négyszögöles) szántót és 243 hold rétet művelhettek, a hasznosítható velencei földek 18%-át. (A szőlők, legelők, stb. a kimutatások jellegéből fakadóan nem szerepeltek a kimutatásban-lásd a korábbi bejegyzés magyarázatát.)

Ha a statisztikát összevezetem a megyei átlaggal, kimutatva a jobbágytelkek mérete szerinti arányokat, az eredmény a következő:

Grafikonon ugyanez: Jobbágytelkek megoszlása Velencén és a megyében Mária Terézia korában (1768.)

A táblából és a grafikonból az olvasható ki, hogy Velencén a megyeihez képest kedvezőtlen volt a jobbágytelkek eloszlása. A féltelkesek vagy a felettiek (a jobbágyok kevesebb, mint harmada) ugyan az akkori viszonyokhoz képest jól élhettek, de a meghatározó 72% negyed telek alatt gazdálkodott, ami már akkor is alkalmatlan volt az önálló megélhetésre. A jobbágytelek átlagos nagysága 0,39 telek/családfő volt, miközben a megyei átlag 0,42. Röviden: Velence már a XVIII. század közepén is a megyei átlagot meghaladó mértékben szegregált volt, a nélkül, hogy a vizsgálatba a zselléreket be lehetett volna vonni.

B) Jobbágybirtok-szerkezet 1846-47-ben:

1817-ben saját összegzésemben és 1826-ban illetve 1846-47-ben Sándor Pál kutatási összefoglalói szerint 27,1 jobbágyteleknyi földön folyt úrbéres gazdálkodás, amiből 596-600 holdnyi volt a szántó és 240-250 hold a rét. A jobbágyok által jobbágy-tehát úrbéri jogviszony alá eső- minőségben megművelt terület –legalábbis a szántó tekintetében- tehát 80 év alatt 861 holdról 596 holdra csökkent (kb. 30% csökkenés), miközben a népesség megközelítette az 1400 főt (kb. 35 % növekedés). A jobbágytelken gazdálkodó családfők száma 78-ról 67-re esett. Ezt még a gazdasági hatékonyság növekedésével sem lehetett kiegyenlíteni, nem vitás!

A kialakult helyzet magyarázatai:

Először: folyamatosan tért nyert a majorsági gazdálkodás nálunk is. A földesuraknak az olcsón igénybevehető zsellérmunkához és a kiszolgáltatott(abb) jobbágy létéhez több érdekük fűződött, mint máshoz.

Majorsági épület-Csényeújmajor

Másodszor: Velence déli területein kedvezők az adottságok a nagytáblás, nagyüzemi gazdálkodáshoz. Ez a birtokkoncentráció felé hajtotta a lehetőségekkel élni képes kisebbséget, miközben mások egyre inkább lemaradtak.

Tükrösmajor (Tükröspuszta) az 1884-es kataszteri térképen-ma már nem létezik

Harmadszor: Velence viszonylagosan túlnépesedett addigra.

Jobbágyház belseje a XIX. században-forrás: Sulinet

A három tényező eredőjeként a korábban „élhetetlen” birtokméreten (1/16-od és 7/32-ed jobbágybirtok-méret között) gazdálkodni kénytelenek többsége elveszette földjét, zsellérsorsra jutott, míg mások kissé följebb kapaszkodtak. A „szerencsés” ¼-1/2 jobbágytelken gazdálkodó csoport száma jelentősen gyarapodott, nagyjából annyival, amennyivel az előző csoport csökkent. Visszaesett a ¾-ed -6/8-ad telekméret között (jobb eredményességgel) gazdálkodók aránya. A feletti méretű telken pedig egyáltalán nem volt és nem maradt jobbágy Velencén.

Mindezt táblázatba összefoglalva (Velence jobbágysága az általa művelt jobbágytelek mérete szerint szám és arány szerint:

Mindez grafikonon

Sándor Pál többször idézett tanulmánya (1970.) egy másfajta bontást is hoz: Ő a megyei, majd a Velenceihez hasonló „síkvidéki” adatokat is összegzi, így abból az is kiderül, hogy hasonló folyamat folyt le a nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas(abb), döntően síkvidéki területeken másutt is, igaz, Velence ennek átlagából is kirítt!

Velence, a megye Buda és Székesfehérvár hadiútjától délre eső része, és a teljes megye jobbágytelkeinek megoszlása telekméret szerint 1846-47-ben

A földek fokozatos, földbirtokosok általi visszavételéhez, az elszegényedéshez és a viszonylagos túlnépesedéshez a faluszerkezet is igazodott. A már korábban közölt módon a falu legjelentősebb létszáma a zsellérség lett, akiket létszámban a jobbágyság követett. Kissé rejtélyes a kurtanemesség köre, mert papíron létszámuk (nulláról) 1818-ra 33-ra nőtt. Esetükben bonyolult lehet a helyzet, és csak részben magyarázható a korábbi összeírások gyatraságával. (Pl. az 1754-es nemesi összeírás Velence tekintetében összesen 4 armális nemest írt le: Rattesics (?)-szerintem később: Rattesid- Istvánt, Szalay Mártont, Szalay Andrást és Udvardy Mihályt).

A jobbágytelek egyedi mérete ugyan átlagosan 0,42 „egésztelek-egyenértékűvé” gyarapodott, csakhogy ebből kevesebbeknek jutott, mint előtte!

C) Konrétan, név szerint:

Mivel a Fejér Megyei Levéltárban Velencére vonatkozóan az 1817-es jobbágyösszeírás van meg hiánytalanul, összefoglaló adattáblába foglaltam a jobbágyok, zsellérek és jobbágytelken gazdálkodó nemesek, „értelmiségi státusok” nevét, földesuraik nevét, földterületeit, belterületi házhelyeik méretét (méretek mindenütt négyszögölben)  és akkori házszámát. Ezt a táblát ITT LETÖLTHETŐEN közlöm.

A tábla egyik érdekessége, hogy feltüntetem benne azokat az ingatlanokat is, amik közösségi célokat szolgáltak, ideértve az urasági fogadót, vagy a „kocsmát a mészárszékkel a temető mellett”.

Az 1817-es jobbágyfelmérés is adós a jobbágyok által használt szőlőterületek helyzetével és méretével, ezért a bejegyzés-folyam adós marad ezek bemutatásával a jobbágyfelszabadítás előttről-legalábbis egyelőre.

A másik a házszámozás. A házszámozás intézményét (utcanevek nélkül) II. József vezette be, és ugyanolyan felháborodást váltott ki vele, mint majdnem minden más reformintézkedésével. Halála után a házszámokat lever(et)ték. Érdekes módon az egyébként konzervatív I. Ferenc idejére eső 1817-es összeírásban újra megjelentek a házszámok, (hogy aztán majd az 1884-es telekkönyvben teljesen átalakuljon a sorrendjük). Terveim szerint közlöm majd az 1884-es házszámokat is, Te pedig, Kedves Olvasó, bogarássz, ha érdekel a dolog!

***

Ezzel a bejegyzéssel a jobbágyfelszabadításról szóló bejegyzésfolyam kezdeti állapotait bemutató sorozat végére jutottam. Tudom, nyakatekert, szokatlan, de fontosnak tartom.

Reményeim szerint sikerült leírnom, hogy 1848-ra Velencén (és másutt is) olyan birtokszerkezet alakult ki, ami csíráiban már kapitalista jegyeket mutatott, a nagyüzemi gazdálkodás egy sajátos előfutárát. Másfelől leírtam a velencei társadalom fokozatos tagolódását és szétszakadását, a túlnyomó többség elnyomorodását, mely aztán 1945-ig fennmaradt, és mindenféle társadalmi mozgalmak motorjául szolgált.

Sajátos módon ezt a szétszakadó társadalmi szerkezetet rögzítette a jobbágyfelszabadítás és az örökváltság azzal, hogy a parasztok által megszerezhető földként a korábbi úrbéres földjükkel azonos területeket jelölte meg-akár alkalmas volt az a gazdálkodásra, akár nem.

Ez azonban csak a kiindulópont. A piaci áruvá lett föld és munkaerő ugyanis további fordulatokkal gazdagította Velence gazdaságtörténetét, amit erőmhöz mérten igyekszem bemutatni a következőkben.

Tudom, ez a bejegyzés-sorozat kevésbé szórakoztató, mint a korábbiak. De azt is tudom, hogy olyan információk vannak benne, amik eddig sokak számára elérhetetlenek voltak, múltunk fontos részei és részben a jelent magyarázzák. Szóval: rágódj, Kedves Olvasó, én meg nagy ívben ejtek az olvasottságra!:)

Kapcsolódó bejegyzések:

– 1768. április 14: Mária Terézia úrbéri összeírása Velencén

–Velence a jobbágyfelszabadítás korában I. rész: Ahogy a történet kezdődik

–Velence a jobbágyfelszabadítás korában II: Velence népessége 1848-ban

–Velence a jobbágyfelszabadítás korában III: reformok, nyílt parancsok, sokszögelés -történelmi és földmérés-történeti gyorstalpaló

– Velence a jobbágyfelszabadítás korában IV: Földek, földbirtokviszonyok, földbirtokosok

Források:

• Fejér Megyei Levéltár 1817-18-as, urbariális összeírási dokumentumai, urbariális peres anyagai
• Az úrbéres birtokviszonyok Magyarországon Mária Terézia korában I. kötet Dunántúl -Akadémiai 1970.
• Arcanum Tudásbázis adatbázisai
• Schneider Miklós: Fejér megye nemesi összeírásai 1818-21. Pannónia Nyomdavállalat, 1934.
• Schneider Miklós: Jobbágytelken élő nemesek 1846. évi összeírása Fejér megyében (Székesfehérvár, 1937.)
• Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében –FMTÉ 6. 1972.
• Sándor Pál: Az 1849 utáni parasztbirtok történeti statisztikai vizsgálatához Fejér megyében –ASZ 1970/3-4
• Sándor Pál: A Fejér megyei parasztság rétegződésének kérdéséhez a jobbágyfelszabadítás után Történeti-Statisztikai Tanulmányok 1975.
• A Fejér Megyei Levéltár Velencére vonatkozó, vármegyei úrbéri bírósági anyagai

Kategóriák:Adatok, adózás, Gazdaság, Habsburg Birodalom, Hosszútávú idősorok, Statisztika, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, Velencei tó, XIX. század, XVIII. század

Címkék:örökváltság, úrbériség, helytörténet, II. József, jobbágy, jobbágybirtok, jobbágyfelszabadítás, jobbágytelek, majorság, majorsági gazdálkodás, Mária-Terézia, nagyüzemi gazdálkodás, Sándor Pál, túlnépesedés, urbárium, Velence, zsellér