Az elmúlt hónapokban, kezdetben Somhegyi Jutka unszolására, majd nagyonis önként a Velencei-tó jelenét meghatározó átalakulással, az üdülőterületté válás kezdetével foglalkoztam. Ennek adatgyűjtése kapcsán, a Széchenyi Könyvtárban várakozva tévedtem be a könyvtár térképtárába. Velencéről egyetlen komolyabb térképet őriznek ott, az 1853-as keltezésű kataszteri térképet. Ez a történet a térkép nézegetésével kezdődött.
Kezdetben nem sokat vártam a dologtól. A XIX. század sohasem érdekelt igazán. A XIX. század közepéhez, a jobbágyfelszabadítás gondolatához az agyamban valamiért az elhagyott vályogházak falának áporodott, téli szaga társult, és (ami azt illeti) a kartus lapjainak pontosan ilyen szaga volt!

Az 1853-as kataszteri térkép összefoglaló lapja. (Nagyításért kattints a képre!) Figyelmedbe ajánlom a térkép jobb felső sarkában látható listát a mérnök szerinti tulajdonosokról. Betűkódjuk a térképen a tulajdonuk kapcsán is olvasható, így derül ki, kinek hol volt a földje-forrás: OSZK
Eleinte kedvetlenül, majd csodálkozva néztem a térképet. Negyed óra múlva tudtam, valami érdekesre találtam! Így kezdődött el újból ismerkedésem a XIX. század közepével.
A térkép, melyet Anton Heinmann (?) mérnök, térképész készített a Velencei földekért folyó úrbéres perek kötelező kellékeként, a perek kezdeti állapotaként alig tagolt birtokszerkezetet mutatott, döntően Meszleny Ferenc és a Meszlenyek birtokaként. A fenti kép a térkép kinagyított szeletét mutatja a szőlőhegyről (Bence-hegy).
Emlékezetemben felvillant, hogy az 1884-es, publikált kataszteri térkép, mely számtalan (1915-ben 210) tulajdonos által birtokolt, számtalan darabra szaggatott képet mutatott. Mint egy túlbuzgó tetoválómester munkája, akinek csak térkép jutott!
Harminc év alatt tehát Velence és a földek tulajdona legalább annyit változott, mint az 1930-as évek nagy átalakulásával.
Az okokat-elvben- persze, nem volt nehéz megtalálni. Az örökváltság, a jobbágyfelszabadítás meg az ilyen címen Velencére is eltaláló nagypolitika hozta meg a térképekből és lajstromokból kiolvasható változást.
***
A következő időszak egyes bejegyzéseiben először is igyekszem leírni az 1853-as térkép keletkezésének okát, a jobbágyfelszabadítást és örökváltság körülményeit . Ezután Velence társadalmi szerkezetét vázolom az 1848-53 körüli időszakban. Már jelenlegi tudásom alapján is állíthatom, sokkal mélyebben tagozott, bonyolult szerkezet volt az itt élők köre az iskolai sémákban olvashatóhoz képest. Az elemzési időszakot az adja, hogy a változást az örökváltság (1853.) évtizedes és ellentmondásos végigvitele hozta, nem önmagában a felszabadítás politikai gesztusa.
Ezután igyekszem bemutatni, hogyan változott a földtulajdon az 1817-es, első velencei „úrbéri rendezés” és 1862, a velencei „úrbéri perek” nagy hullámának zárása között.
Ne lepjen meg, ha az egymást követő bejegyzésekben azonos témában más számokat közlök! A XIX. századi Velencét darabokban olvasom magam is, és igen gyakori az eltérő adatforrások eltérő definícióiból és tudásából fakadó különbség. Igyekszem visszamenőleg javítani az ellentmondásokat, remélem, a legtöbbet megtalálom!
***
Előkészítő kutakodásaim után már kezdetben kaptam jutalmat. A Fejér Megyei Levéltárban őrzött Fejér Vármegyei Cs. Kir. Úrbéri Törvényszék úrbérrendezési anyagai között megtaláltam Velence 1816-17-es dikális összeírását, az 1818-as úrbéri tabellákat, és az 1862-ben zárult perek utáni lajstromokat is. Ezek a Mária-Terézia-féle összeírás már ismert anyagaival együtt lehetőséget adnak a falu lakosságának családnév-szintű leírására a XVIII-XIX. században. Várhatóan ezzel fejeződik be a bejegyzés-sorozat-valamikor.
Addig is, nézd meg a térképeket!
Kapcsolódó bejegyzések:
Statisztikai adatforrások Velencéről 1574-2000. között
1768. április 14: Mária Terézia úrbéri összeírása Velencén
„Gyüttmentek” Velencén I: Velence népességének létszáma 1880-2011 között-nameg a bevándorlók
Források:
- Országos Széchenyi Könyvtár
- Fejér Megyei Levéltár
Kategóriák:Adatok, adózás, Gazdaság, Habsburg Birodalom, Statisztika, Térképek, történelmi térkép, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, Velence térkép, XIX. század, XVIII. század
Lenne egy általános kérdésem a képekkel kapcsolatban: számos kép közepén látok egy “célkeresztet”. Mire szolgál? Hogy került rá?
Köszönöm!
A “célkereszt” a Magyar Levéltári Portál” / Arcanum 1884-es kataszteri térképének szoftveréből fakad. Ott van a képernyő közepe.
Köszönöm a választ!