…Egészen pontosan a jobbágyfelszabadítás küszöbén. Ebben a bejegyzésben arról írok, hogyan festett Velence lakossága a forradalom idején. E nélkül nehezen lenne érthető, mi, és hogyan történt a következő évtizedben.

Az adatokat számos helyről kellett összeszedni. Az így kialakult eredményt persze, óvatosan kezeld, a forrásként kezelt kutatási és történelmi-statisztikai anyagok maguk is közelítő módszerekkel dolgoztak.

A közöltek el fognak térni attól a sémától, amit diákkorunkban a feudalizmusról tanultunk. A valóság jóval összetettebb és érdekesebb volt, különösen ott, ahol a kereskedelemnek és szőlőművelésnek jelentősége lehetett. Velence ilyen hely volt.

Adófüzet egy lapja 1839-ből. A füzet 2-2 oldalán az egy-egy jobbágy által kezelt adókivetés alapja és az adott évi teher olvasható. Az adott lapot esküdtek vagy a falubíró hitelesítette. Ezt a lapot éppen Nagy László(?) bíró

Az iskolai séma szerint a falu döntően a földből élt, melyet a földesúr nemesek birtokoltak. Alattuk a „hétszilvafás nemesek” voltak, szép számmal. Nekik nem volt számottevő földjük. Nem adóztak, viszont nyomorogtak. A harmadik szint a jobbágyoké, akik a földesuraktól kapták a művelhető földjüket és házacskájukat, mindezért fizetniük és dolgozniuk kellett a földesúrnak. A negyedik szint a nincstelen zselléreké volt, akik a közvetlenül áruba bocsátott munkájukból éltek. De inkább csak alig.

Innentől érdemes megvizsgálni, mi volt a helyzet PONTOSABBAN a ’70-es évek óta már rendelkezésre álló levéltári és történeti kutatási anyagok alapján Velencén illetve Fejér megyében.

Velence lakosságának szerkezete az 1817-1846 közötti összeírások adatai alapján

A fent leírt séma attól sánta, hogy a szereplők jogi illetve politikai státusát (1/pl. mozgási szabadságát vagy annak hiányát) vette csak figyelembe. A pontos képhez be kell emelni a jövedelemforrást is! Ekkor a nemes/nem nemes-szemponthoz a következő két szempont jön még: 2/ Volt-e a családja megélhetéséhez elegendő kezelt földterülete? 3/ Volt-e egyéb megélhetési (jövedelem) forrása ?

Ha a 2-3. kérdést is megvizsgáljuk, az az eredmény, hogy már 1848 előtt is lehetett egy zsellér jobb módú vagy hasonló egzisztenciájú (mert sikeres iparos volt, kereskedett, mert jó vincellér volt, stb.) mint a kurtanemes, aki esetleg semmihez sem értett és vagyontalan volt. És ez nem elméleti lehetősége volt a kornak, hanem megtapasztalható gyakorlata!

Innen érdemes kezdeni Velence 1818-48 közötti népessége leírását.

Velence népessége az 1817-18-as jobbágyösszeírás, az 1828-as jobbágyösszeírás, az 1818-as nemesi és az 1846-os jobbágytelken élő nemesi összeírás adatai alapján

Az 1818-as nemesi összeírás Velencén a következő neveket rögzítette (csak a családfők, esetleg özvegyek és fiú leszármazottak nevei):

A táblában kiemeltem azokat a családokat, akik 1846-ban NEM szerepeltek a jobbágytelken élő nemesek között. A táblából az tűnik ki, hogy a Meszlenyek magától értetődő földesurakként maradtak ki, a Vörösmarty család részben alkalmazott, részben másodlagos bérlő volt, részben értelmiségiként tartották el magukat. Tisztázatlan a Mentler, Mészáros, Rattesid, Ritter familiák megélhetési forrása, mert az az eddig megismert összeírások szerint sem nem saját föld, sem nem jobbágyföld. Ugyanakkor földesúrként szerepelnek több egyezségben is.

A színezetlen nevek familiái nyomorogtak vagy jobbágyföldet műveltek és az után adót fizettek.

Az ő általuk bírt területek és adójuk 1846-ban: (Tájékoztatásul: eddigi számításaim szerint Velencén a jobbágytelek –méret kb. 22 hold 1600 négyszögöles -u.n. “bécsi” holdban megadva. 1 négyszögöl 3,597 négyzetméter.) -forrás: a Schneider Miklós által közölt 1846-os jobbágytelken élő nemesekre vonatkozó összeírás.

Példaként: A Szűcs (máskor: Szüts) –familia később a Szőlőhegyen, (egy másik, talán leszármazott) Szűcs József pedig hegybíróként tűnt fel 1915-ben. Hogy ebből az következik-e, hogy szőlőművelésből éltek táblás földművelés helyett, azt nem lehet tudni.

Jobbágyok:

Sándor Pál történész, akadémikus több évtizedig kutatta Fejér megye jobbágyságának és zselléreinek körülményeit-szerencsémre. Az általa közölt 1828-as jobbágyösszeírás (az eredeti forrásanyagot egyelőre még nem találom) szerint Velencén 67 jobbágycsalád élt akkor, akik az alábbi méretű telkeket birtokolták:

A jobbágyok által művelt telkek mérete és az adott telekméretet művelő jobbágyok száma Velencén, 1828-ban

Mezőgazdász ismerőseim a XX. század elején 15 tehermentes holdban (kb. a 6/16-od jobbágytelek) határozták meg azt a földterületet, amin egy család meg tudott élni.

A jobbágytelket úrbér és állami adók is terhelték (igaz, ez utóbbi később is fennmaradt) , a művelési kultúra is elmaradottabb volt a XX. századinál. Ezért azt feltételezem, hogy a megélhetési küszöb a 6/16-od telekméret fölött lehetett egy kicsivel. Egyszerűbben szólva: azok a jobbágyok, akik tisztán a földjükből éltek ez alatt a földméret alatt biztosan tengődtek. Elméletileg ez a velencei jobbágyok 77%-a.

Öreg jobbágy fotója Kisgyalánról (Somogy megye)-sejthetően már 1848 utánról. Ha hiteles zsellér vagy jobbágyábrázolást keresel a XIX. századból, elvétve találsz. A paraszt még Munkácsynál is “kiöltözködött”.A bukolikus “izék” mellett valóshoz közelítő falusi proletár-ábrázolás a XIX. században “nem volt téma” forrás: Néprajzi Múzeum

A képet azonban árnyalja az a körülmény, hogy Velencén (is) a járandóság része volt a szőlő, kender, káposzta és legelőterület is. A szőlőművelés a gabonatermesztésnél jobban jövedelmezett, ami –elméletben- javíthatott az itt élők megélhetésén. Részben hasonlóan működött a legeltetés is. (Amikor az úrbéri perek ismertetését írom majd, nem véletlenül lesz szó a legelők körüli konfliktusról.)

Legelő, nád, kenderföld, szőlőterületek-ezekért folyt a küzdelem a termőföld mellett

Egyelőre pusztán leszögezem: az elsődleges adatok alapján a jobbágyok zöme a megélhetéshez szükséges telekméret alatt gazdálkodott-mint a megyében és az országban másutt is.

Mint utaltam rá, az 1828-as összeírást még nem találom. Megvan viszont az 1817-es, melynek névsorát ITT LETÖLTHETŐ formában közlöm. A lista 87 elemű és név szerint tartalmazza a földhasználókat, nem tartalmazza viszont a nevesített földterületeket. Ebben a listában (részben és hiányosan jelezve) helyet kapnak a jobbágytelken gazdálkodó nemesek, valamint az olyan „intézmények”, akiknek hivatalból járt a jobbágyföld- azonban a szokványos jobbágyterhek nélkül. Ilyen a falusi jegyző (nótárius), a harangozó és más egyházfiak, az egyházak és iskolák. Ha e két csoportot leszámítjuk, 1817-ben 68 család(fő)nyi volt Velence jobbágysága. Ez nagyjából egyezik az 1828-assal.

Zsellérek

Kissé problémásabb a zsellérek csoportja. Sándor Pál elemzésében összesen 91 zsellér-családfőről emlékezett meg, akik közül 62 volt házzal rendelkező és 29 ház nélküli, földesúri majorban vagy más birtokán élő.

Azt a lényeges megállapítást is megtette, miszerint ezek az emberek, családok puszta munkaerejük áruba bocsátása mellett zsellérként mégiscsak használhattak bizonyos területeket, például a szőlőket, káposzta és kenderföldeket, legelőket, háztájit, és hogy ez lényegesen módosíthatta alapjaiban nagyon rossz jövedelmi helyzetüket.

Másik lényeges megállapítása a zsellérek részvételéről szólt a kisipar és kereskedelem területén. 20%-uk tevékenykedett ezekben, ami kevéssel az akkori megyei átlag felett van.

Sajnos, egyelőre nem találtam korabeli, Velencére érvényes iparos-összeírást, ezért nem tudom, kik, mit termeltek itt akkoriban.

A másik kérdés, hogy név szerint kik voltak a zsellérek. Ez azért okoz problémát, mert a korabeli gyakorlat szerint az is zsellér lehetett, aki 1/6 jobbágytelek alatt (tehát eltartására önmagában alkalmatlan földterületen) gazdálkodott. Ugyanakkor az a gyakoribb, hogy a vetésre alkalmas földterület teljes hiányában gazdálkodó családfőt sorolják ide. Sándor Pál tanulmányai alapján nálunk is ez lehetett a helyzet.

Akárhogyan is volt, Velence valamikor legnépesebb, többséget alkotó társadalmi csoportjáról van szó.

Mivel zsellérnévsor nem volt az összeírásokban, kétféle utat jártam be:

1/ Az 1817-es összeírás belterületi ingatlantulajdonosokat felsoroló listájából kihúztam a nemeseket és „intézményeket”. Ezzel a 157 ingatlanból és tulajdonosából 114 maradt. Ezután összehasonlítottam a jobbágylista neveit (ez viszonylag pontos lista) az ingatlan-gazdák maradékával. A jobbágyokat is kihúztam. Az eredményt ITT OLVASHATOD. A kísérlet végére 67 név maradt a listán.   (Sándor Pál alapján a házas zsellérek száma 62 volt) . (Sajnos, a házatlanok csoportja így nem közelíthető meg.) A módszer egyáltalán nem megbízható. Tekintsd a valóság óvatos közelítésének! Mindenesetre a nevek többsége köztük lehet.

2/ A másik közelítés egy 1856-ból és egy 1862-ből származó perirat, melyet 25 illetve 26 felperes, volt zsellér írt alá.

Az 1856-os legelőper zsellér aláírói

Ezek az aláírók:

Enyedi Pál, Bertalan Imre, Czikora István, Tóth István, Füsi (?) Pál, Nagy István, ifj. Gránicz József, Volfinger (?) József, Heszler János, Csajági János, Kremm (?) György, Szabó István, Nemes (?) János, Nemes István, Kiss(?) János, Takáts József, öreg Magyar Mihály, Dömsödi József, Divinyi (?)… né, Varjas Istvánné, Heindli (?) Mihályné, özv. Orosz Istvánné

A listán az előző, kizáró módszerhez képest 18 újabb név olvasható-kiemelve. A kiemeletlenek az előző kísérletben is szerepeltek.

Az 1862-es perlevél nevei (kiemelve a másik két listán nem olvashatóakat):

Németh János, Heszler János, Kremmer György, Gránicz József, Németh István, Tömpe István és János, Füsi Pál, Kis János, Szabó István, Retezi József, Bondor István, Fekete Márton, Paizs György, Végh György, Gábor József, Kereszturi András, Nagy Istvánné, Moori János, Bertalan Imre, Töcsér Mihály, Zsilkai Antal, Tóth Mátyás, Steindl József, Végh József, Szecsődi Józsefné.

(Ez 16 új név. A kimutatásban persze, ott a hiba, hogy a források között évek, évtizedek teltek el, és a zsellérek között-úgy tűnik- nagy volt a mozgás.)

A többi zsellérnév egyelőre hiányzik.

***

Az eddig leírtakat összegezve:

Velencén az 1820-1850 közötti időszakban 1300-1400 ember élhetett. Pontos számot – statisztika hiányában- nem lehet megadni. Több, mint felük zsellér, harmaduk jobbágy, a maradék nemes. A maroknyi, kb 7 –re tehető befolyásosabb földbirtokos familiától (Meszleny, Lichtenberg, Bognár, Mentler, Nagy, Aichmayer, Balassa) függött a falu maradéka. Ők összesen kb. 6176 holdat birtokoltak benne, jelentős hányadában, legalább felében majorsági földet (pontos mérete tisztázandó). Munkaerejük a jobbágyok robotja és a zsellérek (nyomorúságosan) fizetett munkája volt.

A különböző összeírások alapján az 1300-1400 főnyi lakosság 190-195 családban élt. A vezető nemesek (kb. 10 család) mellett további 14 jobbágycsalád vagy jobbágytelken gazdálkodó nemescsalád élhetett meg biztonsággal pusztán gabonatermelésből ( együtt a lakosság kb 10%-a). A jobbágytelken gazdálkodók együttesen kb. 1130 holdon gazdálkodtak (a földterület 18, 3%-a). Nagy többségükben egyéb megélhetést is kellett, hogy keressenek, termőföldjük önmagában nem biztosított megélhetést. Ilyen volt a tisztázatlan jövedelmű ( egyébként jövedelmezőnek mondott) szőlőművelés, az állattartás, halászat, iparos és kistermelő tevékenységek, amilyen pl. a kenderfeldolgozás vagy a bőrmunka.

A későbbiekben ismertetett, XVIII. század végétől kezdődő úrbéri perek tétje a földtulajdonosok és a földet művelők közti gazdasági erőviszonyok módosítása volt. Ezek kezdetben egyszerű visszaélések miatti panaszok, majd a majorsági és jobbágyföldek arányainak manipulációja, végül az örökváltság végrehajtási problémái miatt folytak a XVIII. század vége és –Velence esetében- 1862 között. A történet közvetett hatása máig tart a politika és a gazdaság síkján egyaránt.

A következőkben azt igyekszem bemutatni, hogyan alakultak a történeti és gazdasági folyamatok a magyar földviszonyok területén általában, majd  pedig konkrétan  Velencén 1817-1884 között.

Kapcsolódó bejegyzések:

– „Gyüttmentek” Velencén I: Velence népességének létszáma 1880-2011 között-nameg a bevándorlók

– 1768. április 14: Mária Terézia úrbéri összeírása Velencén

– Statisztikai adatforrások Velencéről 1574-2000. között

– 1720: Népszámlálási fejtörő

Források:

• Schneider Miklós: Fejér megye nemesi összeírásai 1818-21. Pannónia Nyomdavállalat, 1934.
• Schneider Miklós: Jobbágytelken élő nemesek 1846. évi összeírása Fejér megyében (Székesfehérvár, 1937.)
• Sándor Pál: Az úrbéres népesség megoszlásának statisztikájához Fejér megyében –FMTÉ 6. 1972.
• Sándor Pál: Az 1849 utáni parasztbirtok történeti statisztikai vizsgálatához Fejér megyében –ASZ 1970/3-4
• Sándor Pál: A Fejér megyei parasztság rétegződésének kérdéséhez a jobbágyfelszabadítás után Történeti-Statisztikai Tanulmányok 1975.
• A Fejér Megyei Levéltár Velencére vonatkozó, vármegyei úrbéri bírósági anyagai

Kategóriák:Adatok, adózás, Gazdaság, Habsburg Birodalom, Statisztika, Településszociológia, Velence, Velencei tó, XIX. század

Címkék:Aichmayer, Albert, Alokker, Bacs, Balassa, Balázs, Baráti, Barna, Bertalan, Bitskei, Bodó, Bodonyi, Bognár, Borjú, Botos, Csajági, Csanádi, Csóri, Csörgei, Cserna, Csik, Csurgó, Czikora, Czimmer, Dömsödi, Deák, Divinyi, Enyedy, Farkas, Fazekas, Füsi, Fiszher, Galambos, Gárdonyi, Géjó, Gránicz, Grotz, Gyarmati, Hadas, Hajdu, Heindli, helytörténet, Heszler, Horváth, Jeges, jobbágy, Kamperth, Kereszturi, Kiss, Kováts, Kupi, Kőmíves, Lados, Lestár, Lichtenberg, Lukasits, Lukátsi, Magyar, Mészáros, Móri, Müller, Mentler, Meszleny, Mike, Moori, Nagy László, Németh, Nemes, Nyári, Olaj, Orosz, Pais, POsvai, Rattesid, Rádi, Réthi, Retezi, Ritter, Sághi, Sághy, Sándor Pál, Schneider Miklós, Sebestyén, Steindl, Szabó, Szarka, Székeli, Szíbert, Szórádi, Szüts, Szecsődi, Takáts, Tóth, Töcsér, Tönkő, török, Tegzes, Tomai, Tuba, Urfi, Vadas, Vadász, Varjas, Vángotzi, Vörösmarty, Velence, Volfinger, Zólomi, Zöld, Zölderdő, zsellér, Zsilkai, Zsoldos, Zsolnai