Károly János (velencei) történetírása

Végy egy töltött pipát! Töltess magadnak a tókörnyék karcos borából (és szorgalmasan iszogasd)! Beszélgess a dicső múltról házigazdád úrilaka kertjében-és ha van még erőd- jegyzetelj! Valahogy így képzelem Károly János vármegyehistóriája ránk vonatkozó részének születését.

 

1896 és 1904 között Károly János (1834-1915) (ismertetését a linken éred el) öt kötetben publikálta Fejér Vármegye történetét. Jóval több, mint 3.300 oldalt adott ki a kilenc év alatt. Hősies erőfeszítés volt, aminek terjedelme a kor rendszerezett helyi történelmi ismereteit messze meghaladta.

KJ

Károly János portréja (forrás: „Emlékmentés” projekt, Székesfehérvár)

 

A vármegyemonográfiák a kor szülöttei voltak. A Magyar Történelmi Társulat 1867-es megalakulása után pár évvel (1872.) az egyik alapító, Pesty Frigyes „tervrajzot”, szakmai irányelvet adott ki (a linken olvashatod el a „Századok”-ban 1872-ben közölt szöveget) a vármegyei monográfiák elkészítéséhez. 1894-ben (a Millenium hajnalán) a Társulat egy másik tagja, Tagányi Károly országos levéltáros igyekezett aktualizálni (az ő szövegét a linken olvashatod), gyakorlati tapasztalatok alapján pontosítani mindezt. Károly János munkájának első kötetében, munkája 1896-os bevezetésében rá hivatkozott.

Pesty

Pesty Frigyes (forrás: Wikipédia)

 

Adott volt tehát a korszellem és jópár „vármegyei értelmiségi” lelkesültsége. Igen számos megyében megszületett a „vármegyetörténet”, ami nagyjából a nemesi almanach és a kor történet(tudomány?)i színvonalának megfelelő históriaírás között volt félúton. A történet/ és a modern társadalom-tudomány ekkor volt megszületőben. A szociológia – Magyarországon- legfeljebb gyerekcipőben járt. A módszeres statisztika a KSH 1867-es alapítása után első hivatalos lépéseit tette. A vármegyehistóriákat Pesten értelmiségiek, vidéken polgárok, („nemesi”) értelmiségiek, jószándékú amatőrök, magamfajták írták a maguk képzettségének megfelelő színvonalon. (Képzeld el, hogy az életedből 10-15 év egy ilyen munkára megy el, különösebb ellenszolgáltatás nélkül! Neked beleférne?)

Károly János polgári származású katolikus pap volt. A kor lehetőségeihez képest magasra jutott (püspökként hunyt el) de nem volt széleskörűen képzett ember. Vidéki humánértelmiségiként a megyei nemesség és értelmiség soraiban mozgott otthonosan. A Pesty/Tagányi –féle „tervrajzok” elvárásainak a fentiek miatt legfeljebb részben tudott megfelelni.

Amikor az 1884-es kataszteri térkép tulajdonosait keresgéltem, leemeltem a polcról  sorozata Velencével foglalkozó kötetét és kissé elhülve olvastam a tartalmát. Kellemetlenül messze volt attól, amit  addigra  már máshonnan megismertem rólunk.

***

Miről írt Károly János?

Öt kötetéből az első a megye történetét igyekezett feldolgozni. 55 oldal földrajzi viszonyok, 150 oldal történetírás, 50 oldal a fő megyei birtokosokról, 130 oldal a közigazgatás és hatalomgyakorlás történetéről, 120 oldal a vallásokról, 20 oldal az iparról, kereskedelemről. Ezek az arányok hűen tükrözik azt a világot, amiből a vármegyei történetírók táplálkoztak, és ami az 1800-as évek végén már anakronizmus volt. Károly János döntően NEM TÖRTÉNELMET, HANEM TÖRTÉNETE(KE)T írt. Azét a nemességét, ahova feltételezésem szerint tartozni vágyott, és ami a századfordulón saját régi dicsősége árnyékában várta a nagyon borús jövőt.

A maradék négy kötetben településenként írta meg ezt a lassanként eltűnő nemesi világot-ahogy beszélgetőtársai látták, ahogy maga a levéltárakban megtalálta. Furcsa irodalmi szerencsejáték ez. A családfák és a nemesi pörök, anekdoták viszonylag pontosnak vagy érdekesnek, a világ ezen kívül eső része viccesnek, pontatlannak, olykor idegesítőnek tűnik a XXI. századi olvasó szemével. A kötetekben epizodistaként tűntek fel jobbágyok, parasztok (a múltbeli szereplők többsége), polgárok (az akkori jelen meghatározói), a gazdaság, a tágabb külvilág, a nemzetközi összefüggések, a nemesi rendet érintő más, kellemetlen szempontok.

***

Velencének a szerző az utolsó, 1904-es kötetében jutott 50 oldal, (meg a környező vagy birtokos nemesek ügyei miatt érintett számos, más kötetekbeli utalás). A törzsszövegből 24 oldal a terület valamikori nemesi birtokosairól szólt. 23 oldal a természeti környezetről, 2 oldal a vallásokról, és szűk 1 oldal a gazdaságról. A jobbágyok majd parasztok, polgárok létéről, minden másról talán összesen talán fél oldal szedhető össze nagy jóindulattal.

akonyv

Az V. kötet borítója

 

A kötet megírásakor már 40 éve működött a Déli Vasút. A földek kb. 80%-át polgárok, parasztok birtokolták, a vagyonnak pedig nagyobb hányadát. A virilisták döntő hányadát a polgárok, vagy frissen „megnemesedettek” adták, miként a helyi gazdaság virágzó részeit is ők birtokolták. Olyan gazdasági ágak tűntek fel a faluban (és enyésztek el utána nem sokkal) mint a pezsgőgyártás (Petheö-Belatiny) és malomipar (Kuhner-Bloch-Stern). Károly János mindezeket vagy nem látta meg (nem érdekelte), vagy a maga nemesi mitológiájába építette be-hamisan vagy torzítva.

***

Esetpélda:

V. kötete 470. oldalán feltehetően hiteles információkat közölt a Meszleny család birtokának darabolódásáról az 1700-as évek második feléből. (Az 1800-as évek eleji és közepi tulajdonkataszterrel egybevágóan ekkortól kerültek ide győri Bognár és alapi Salamon familia-beliek egy időre.)

A 470-471. oldal szövege továbbá:

Krónikás létemre meg kell még neveznem kér férfiút, a kiknek emlékét Velencze történetétől el nem választhatom. Az egyik:

Szigeti Szerencsy István, a ki nem tudom, mely kapocsnál fogva bírta Velencze azon részét, melyen ma az ugynevezett „Velenczei Anna gőzmalom” és a szomszédos igen csinos urasági urilak tartozik.

Szerencsy István Szerencsy Gerzson és Gróf Teleky Anna unokájának Tamásnak Czóbel Juliától… származott fia…

Feleségül bírta Ibrányi Miklós szabolcsi alispán és és gr. Klobusiczky Mária leányát, Annát, a kit 3 évig tartó boldogság után 1825-ben ragadott ki karjából a halál. Egyetlen leányát, Annát, br. Balassa Antal (1818-1870-FÁ) vette feleségül, a kinek nevéről nevezte el aztán a férj a Kis-Velenczén épített gőzmalmát Anna gőzmalomnak.

Lehet, hogy így volt… de valószínűbb, hogy nem!

A történetet bonyolítja, hogy a gőzmalom alapításának idején, az 1850-es években, Balassa Antalnak nem volt birtokában a malom alatti velencei földterület. (Arról sincs egyetlen komolyan dokumentált utalás, hogy korábban Szerencsyé lett volna.) Az eleinte a Meszlenyeké (1853.) majd Beck Miksáé (1884?) lett – feltehetően pár áttételen keresztül- a malom tulajdona nélkül.

kisvelence

Magyarország Harmadik Katonai Felmérése (1885.) térképrészlete Kisvelencéről a malom (Dampfmühle) feltüntetésével. Az 1858-as térképen ez az információ még nem szerepelt!

 

A KSH 1896-os szakkiadványa a malom alapítását az 1850-es évekre teszi, és egyértelműen export-termelésről (morva és osztrák területek felé) ír. Az első, társasági formájáról számot adó cikk 1867-es. (Ebben egy szociális jellegű adományozásról írt a korabeli sajtó.)

Más, statisztikai megfontolások alapján is úgy vélem, valószínűbb a malom 1855-1860 közötti alapítása.

Annak valószínűsége, hogy szakértelem, finanszírozói és piaci kapcsolatok nélkül vidéki birtokos méregdrága, országosan kiemelt (Az Anna ilyen volt) gőzüzemű hengermalmot építsen, viszonylag kicsi. Balassa báró tekintélyes földdarabot (6-700 hold) birtokolt, de  a kiegyezésig tartó, gazdaságilag depressziós  időkben- 1848-1867 között- kis eséllyel szerezhetett volna hitelt a beruházáshoz, ha esetleg ezek a szándékok vezették volna.

Az üzem a maga korában az ország első tíz malma között szerepelt az alkalmazott technológia és gabonaforgalom szempontjából.

Az igazság egy darabja persze, valószínűleg ott van  Károly János könyvében, csak az a kérdés, melyik az. Kupi Lászlóval kötött minapi megállapodásunk alapján felkutatjuk a malom körül lappangó, még fellelhető információkat.

***

Na és?

Úgy vélem, minden történetnek el kell kezdődnie valahol, és a kezdet mindig esendő, az úttörő sorsa pedig a megtámadás. Károly János munkája így, ebben a formában is tiszteletet parancsol.

Másrészt hiszem, hogy mindent arra kell alkalmazni, amire alkalmas. Károly János könyveinél ez a családtörténet és az úri familiák „érdekfeszítő” perei, az anekdoták. Akinek adatok kellenek, forduljon inkább az adópapírok, térképek, kataszterek tudóihoz, levéltárosokhoz, esetleg a történeti statisztika tudományához.

(Szóval: a könyvet illedelmesen becsuktam és visszaraktam a polcra.)

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Velence a jobbágyfelszabadítás korában II: Velence népessége 1848-ban

– Velence 1848 után I. rész: Összkép a jobbágyfelszabadítás után

– Velence 1848 után III. rész: (Volt) majorsági birtokok és (többnyire) új tulajdonosaik-összkép

 

Források:

Károly János: Fejér Vármegye története I-V. (Székesfehérvár, 1896-1904, Csitári Kiadó)

Arcanum Tudásbázis

A KSH Könyvtár 1877-1901 közötti malomipari szakkiadványai



Kategóriák:Emberek, képek, történelmi térkép, történetek, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XIX. század

Címkék:, , , , , , , , , , , ,

3 hozzászólás

  1. Kedves Árpád! Történetírás-filozófiai problémába ütköztél a cikk megírásakor: vagyis lehet-e valamennyire független a szerző(k) személyétől, érdeklődésétől, származásától a megszülető írás? A vármegyei monográfiák általában úgy készültek, hogy a szerkesztő (szerző) felhívást tett közzé a sajtóban vagy személyesen, levélben kereste meg az adott terület papjait, birtokosait, nagyiparosait, tehát az írástudókat és dokumentum-tulajdonosokat (!), hogy írják meg településük történetét. (Gondolom, ritkán fordult elő, hogy egy kisgazda tollat ragadott a felhívásra.) A szerző feladata ezek után az volt, hogy összedolgozza az egymásnak esetleg ellentmondó írásokat, történeteket, megszabja az arányokat, súlypontokat. Az sem mellékes momentum, hogy a megjelenő kötet olvasóközönségének igényeit is figyelembe kellett vennie – magyarán azokét, akik előjegyezték vagy előfizették a megjelenő munkát – s ezek nagyjából azonosak voltak a megkérdezettekkel. S ez érthető is: az a velencei birtokos például, akit meg sem említettek a műben, miért vette volna meg a méregdrága Monográfiát?
    S még egy fontos szempont: a községek, köztük Velence esetében is többnyire a birtokosok családi hagyományát rögzítette Károly, amelyek sokszor erősebbek voltak a család birtokában lévő dokumentumoknál is! (Ha a nagypapa felmenőinkre vonatkozó történetét nem támasztja alá a családi levéltár irata, valószínűleg az irat téved…ismerem a problémát, magam is hasonló családból származom, sokszáz éves családi történetekkel…).
    És még valami: példának okáért Károly János és Meszleny Ignác adatai azonos családi hagyományban, a Meszlenyek családi történetein alapulnak. Ezek a – sokszor anekdotává csiszolt – hagyományok azonban mindenképpen megőrzésre méltóak, még ha egyes dokumentumoknak ellent is mondanak, mert 1) korukban gyökereznek, elmondóikról is informálnak 2) sok esetben kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek mégis az emlékezetet igazolják. Schliemannig, vagy kétezer évig kitalációnak tekintették a trójai háborút, mert írásos dokumentum nem igazolta – aztán jött a régész és rehabilitálta a méterre pontos helyszínrajzot is rögzítő Homéroszt…

    • Kedves Miklós! Hozzászólásoddal részben -“politikai” és kereskedelmi /praktikus megfontolások szerint – egyetértek. Részben- a Magyar Történeti Társulat szándékai szerint akkoriban is hirdetett szakmai elvek szerint- nem. Konkrétan: nem hiszem, hogy Károly János szisztematikusan (és költségesen) feltérképezte volna a Pesty által megkövetelt írnivalót. Azt feltételezem, hogy vármegyei kapcsolatrendszerén keresztül jutott el a települési forrásaihoz, illetve kissé ötletszerűen keresgélt. Azt is feltételezem továbbá, hogy más, érdeklődésétől távoleső lehetőségeket kihagyott, akár volt bennük fizetőképes közönség/kereslet, akár nem. Ideértem például Velence úrhatnám polgárait, akik valószínűleg éppúgy megadták volna az árát az almanachbeli szereplésnek, ahogy a nemesek megvették aztán a könyvet.

      Károly János munkáját-mint írom- jelentős munkának tartom, de nem tudományosnak. Hozzászólásod végén a hagyományok rögzítéseként konkretizálod Károly János munkáját, amivel megint egyetértek. Amit állítok az az, hogy a XIX-XX. század fordulóján mindez nagyon avult volt már a maga műfajában is. Azt is állítom, hogy mindez érték, csak nem tudományos értelemben.

  2. Egyetértünk a korszerű-korszerűtlen minősítésben, és azt se feledjük el, hogy a Borovszky-féle sorozat Fejér-megyei kötete talán épp Károly tárgyalt munkája miatt nem készült el – valószínűleg senki sem vett volna 10-15 éven belül egy újabb monumentális megyetörténetet. Ami viszont mint forrást illeti, fontos. Mint minden forrás, beleértve ebbe a népdaloktól a légifelvételekig minden adathordozót. Számos olyan megye van, ami teljesen kimaradt a millennium környéki vármegye-monográfiákból, ezekhez képest mindenesetre jobb helyzetben vagyunk… ebben is egyetértünk.
    Még egy érdekesség: levéltárostól hallottam, hogy az 50-60-as évek fordulóján e mű köteteinek hegyei kerültek elő a levéltár pincéjéből. Mivel akkor aztán igazán korszerűtlennek számított, egy ideig bárki vihette, ha kellett (nem igen kellett…). A többit aztán bezúzták.
    Barátsággal: Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: