Előbb volt csónakunk Velencén, mint házunk. Kis történetem Apa első csónakjáról, kikötőkről, emberekről szól.

Ha van kedved, hallgass velem zenét hozzá! (Amorf Lovagok: Őrjárat)

Anya a minap régi képeslapot mutatott. A lap a ’70-’80-as évek fordulóján keletkezhetett.

A képeslap- szerintem a ’70-es évek végéről

A kép bal felső képe a sok éve bezárt Autóscsárda látható(az M7 Balaton felé menő sávja oldalán, a MOL-kút feletti platón áll a maradványa, a korszak legmenőbb vendéglátóhelye, ahol még békacomb is kapható volt.)

A jobb felső kép a LIDO-t mutatja-még jó állapotban.

A bal alsó kép merengésem tárgya. A Tóbíró-köz a már kész „KNEB[1]”-üdülővel. Teljes pompájában kész volt már a kikötő betonmóló-rendszere. … És igen, ott volt Apa első csónakja is!

A jobb alsó képet nem ismerem fel. Te igen-Kedves Olvasó?

***

1974-ben költöztünk Anamajorból Velencére. Talán két évvel előtte történt, hogy Apa Süle Pista bácsitól használt csónakot vett.

Süle Pista bácsi amolyan helyi horgászlegenda volt. A ma néhányunk által „Süle-kanyar”-nak nevezett vasutasház és vasúti átjáró egyik épületében volt székhelye, onnan osztogatott horgásztudást, csalit, csónakot, ha az kellett.

A „Süle-kanyar” kikötője gyermekkoromban (fent) és 2015-ben (lent). A ma ott látható, kikövezett kikötő akkor még nem létezett. A kikötőhelyek a nádasban bújtak meg (forrás: Hadtörténeti Térképtár, Google Föld)

Apa etetett helyet tartott fenn-nagyjából a mai mesterséges sziget körzetében. Estelente, ha magával vitt, szédületes mennyiségű szúnyog csemegézett a gyerekvéremből. Nemigen élveztem a pecázást, mert eleinte komoly bot sem jutott nekem, és még annál is kevesebb siker.

Apa csónakja a képeslapon

Apa csónakja már akkor tízéves, böhöm jószág volt. Széles, nehéz, három ember nyögött, ha ki kellett emelni a vízből.   Apa ritkán jutott horgászathoz, így a csónak eleinte gyakran kiszáradt, elsüllyedt. Mindenesetre Apának csónakja volt immár, és már csak idő kérdése volt, mikor vehetem kezembe a sorsát.

Amikor Velencére költöztünk, Apa a csónakot áttelepítette a Wickenburg-kastély/ Nádüzem alá. Abban az időben a mai felső parkolószint magasában  hangulatos padsor és murvás sétány vezetett el az aszfaltút mellett. Talán három méterrel alatta már a víz kezdődött, ide cövekelte le Apa a csónakot.

Még később, a nagy kotrások idején a mai „Holland házak” –partszakaszon tartottuk, míg végül a kikötőépítés végével a csónaknak az új Tóbíró-kikötőben volt a helye a Holland-házak felőli oldalon. Ezt ábrázolja a fenti kép.

Apának valahogy sohasem akaródzott rendes leszúrókarót beszerezni a csónakhoz. Pista bácsitól gyönyörű feketefenyő evezőt vett (ma is megvan), de a karók nem érdekelték. Kínszenvedés volt velük dolgozni. Mégis, saját csónakunk volt, vele pedig miénk a Nádas Országa!

***

Persze, nem pontosan ilyen csónakról álmodoztam!

Álmaim netovábbja a pákászcsónak volt. Kisebb, aligmerülő, íves fenekű fajta, amin könnyűszerrel át lehet kelni a kisebb nádakadályokon is. Hasán vezetőlécek tartják irányba, szimpla evezővel is könnyen hajtható, ilyen volt a filmbeli Matulának is.

Nagy Károly barátom dédapja (Nagy Károly), Wolf Emilt, a Chinoin elnök-vezérigazgatóját vadásztatja egy igazi pákászcsónakban. (talán a harmincas években). Nagy Károly kezében gyönyörű csáklya, Károly barátom szerint még ma is megvan a padlásukon. Jól látszik a csónakfenék finom görbülete. Ennek révén a pákász csónakbeli helyzetváltoztatásával és a csáklya segítségével könnyen átbillenthette a csónakot a méternél keskenyebb nádakadályokon-(forrás: Nagy Károly)

Velencén még számos ilyen volt akkoriban. A csónakállomány szedett-vedett volt ugyan, de akinek volt tudása, pénze, ilyennel vette be magát a nádba.

Nagy Karcsi régi csónakja. Jól megfigyelhető rajta az íves fenék, igaz ez a csónak szélesebb a pákász-fajtánál. Az orra levágott. Az ilyet inkább nádazásra használhatták egykor. (forrás: Nagy Károly)

Ezt a csónakot pár napja pákászcsónakot keresgélve találtam a gárdonyi kikötőben. Hasonlít a pákászcsónakra, karcsú és enyhe szivaralakja van. Az „eredeti” kissé rövidebb volt.

„Ilyenek voltunk”! Itt éppen Károly barátom a maga ladikjában járta a nádast-amikor még több volt a nád és a csapás (forrás: Nagy Károly)

***

Tízéves voltam. A VVSI-ben már letettem az úszásvizsgát a külső medence tizenfokos áprilisi vizében. Apától a csónak kulcsát kunyeráltam addig, amíg végül saját próbára bocsátott. Júniusban a Tóbíró-köztől a Főszegig kellett a csónak mellett úsznom érte. Nagyon boldog úszás volt! Attól kezdve a tavaszi festést és bonomitozást leszámítva én kezeltem a csónakot és riogattam a halakat –nameg Nagyapa adománya, a vadiúj „Úttörő”-üvegbot és Ryobi orsó.

Aztán sok idő telt el. Apa csónakja lassan szétesett. Én Veszprémben, kollégiumban éltem, aztán sokat Pesten. Az ezredfordulón hazaköltöztem, és sok évvel rá ismét horgászni kezdtem. Nem facsónakot vettem, hanem apával közösen- alumíniumot, mert praktikus, igénytelen, az időben szűkölködők ladikja az ilyen. Apa egyedül már sohasem járt le a vízre. Valójában magam használtam.

Mégis, ott volt, ott van Apa neve is, ahogy ő is ott van velem, amikor a nádfalon az árnyékok játékát figyelem. Ő, az öreg ladik, Trabek Frici, meg Sós Béla bácsi, és egy kicsit az öreg Süle. Meg sokan.

Lábjegyzet:

[1] KNEB: Központi Népi Ellenőrzési Bizottság. (Mindenféle pénzügyi szabálybetartást ellenőrző hatóság) Az üdülő aztán az Állami Számvevőszéké lett, majd pedig ki tudja éppen milyen oktató/nyaraltatóhely.

Kategóriák:1920-1939, 1945-1989, Önblog, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Légifotó, Tóbíró köz, történetek, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XX. század

Címkék:Annamajor, Chinoin, helytörténet, képeslap, KNEB-üdülő, LIDO, Nagy Károly, Nádüzem, pákászcsónak, Sós Béla, Süle István, Süle-kanyar, Tóbíró köz, Trabek Frigyes, Velence, Velencei tó, Wickenburg-kastély, Wolf Emil