Néhány kiegészítés a Mezőföld-benne Velence- XVIII. századi újrabetelepítéséhez

A Szent István Király Múzeum 1980-ban egy kis könyvnyi közleményt adott ki a Mezőföld történetéről, benne sok művészi-és esetenként ritka- képpel, s jópár információval.Kárpáti Miklós megtalálta, így most bemutathatom.

Az alábbiakban a kötetecskéből közlök egy szerény részletet, melyhez néhány kiegészítést fűzök lábjegyzet és záró megjegyzések formájában.

 

 

 

 

konyv

A könyv borítója

„A török elleni háborúk és a török megszállás ténye persze erősen megritkította a lakosságot; nyugodtan mondhatjuk, hogy a Mezőföld elnéptelenedett. A már említett 1543-as összeírás 20 helységet vett számba, s ezekben mindössze 266 portát. Egy 1720-as összeírás pedig már az egész megyében is csak 54 helységet talált, 20 702 lélekkel. A török uralom alatt (1543-1688) nyilvánvalóan a hadihelyzet változása szerint újabb és újabb újratelepítési és elnéptelenedési hullám mutatható ki a korszak írásos forrásaiból; a lakosság igen gyakran cserélődött, de mindig magyarokra. Vizsgáljuk meg például a következő török összeírásból származó adatokat, amelyek a budai nahie[1] területéhez tartozó Duna melletti helységekre vonatkoznak. A házak lakói valamennyien magyarok:

Ercsiben                   1559-ben 20 ház 1581-ben 23 ház

Adonyban                1559-ben 86 ház 1581-ben — ház

Pentelén                   1559-ben 28 ház 1581-ben 36 ház

Venyimen                 1559-ben 58 ház 1581-ben — ház

Karácsonyszálláson 1559-ben 44 ház 1581-ben 55 ház

Előszálláson             1559-ben 50 ház 1581-ben 60 ház

 

Az igazi pusztulást azonban ezeken a területeken a tizenötéves háború okozta (1593-1606), amikor a császári zsoldoscsapatok vállalkoztak a magyarok törökellenes harcának megsegítésére.[2]

sziszek

A sziszeki csatát (1593.) megörökítő freskó a sárvári Nádasdy múzeumban

Tegyük még hozzá, hogy a nagyfokú pusztulás itt elsősorban a zsoldoscsapatok garázdálkodásainak eredménye.

Előszálláson                                       az 1581-es 60 ház helyén 1627-ben egy sem

Ercsiben                                             az 1581-es 23 ház helyén 1627-ben 3

Karácsonyszálláson                           az 1581-es 55 ház helyén 1627-ben egy sem állt.

 

Egy 1617-es összeírás szerint a palotai várbirtokhoz tartozó Fejér megyei falvak közül csak Sárszentmihályon lakott 4 család, Seregélyes, Föveny, Vám, Láng, Alap, Káloz, Keresztúr, Hörcsök, Igar, Vajta, Hatvan, Szentiván, Hard, Szentmiklós, Almás teljesen néptelenek voltak.

Ez a nagymértékű elnéptelenedési hullám tette lehetővé a 17. század első évtizedében az első rác telepek létrejöttét a Duna mellékén: Pentelén, Almáson, Adonyban, Ercsiben, és a környező pusztákon, Cikolán, Szabolcson és Venyimen. Ekkor más helységekben is megtelepedett néhány rác család, mint pl. Vajtán, Cecén és Fövenyen, de a magyarok visszaáramlásával párhuzamosan ők is a Duna melléki erősebb rác telepekre húzódtak vissza.

A török megszállás évszázadai alatt mélyreható változások jöttek tehát létre a Mezőföld településszerkezetében. Nem az évszázadok óta műveletlen, a pusztásodás sorsára jutott, kishatárú középkori falvak helyén jöttek létre az új települések a török alóli felszabadulás után, hanem csak a viszonylag folyamatosan lakott és művelt területek települtek újjá; nagyhatárú, az alföldi településszerkezethez ennyiben hasonló falvak alakultak ki. Azok a falvak viszont, amelyek a török hódoltság idején lakottak voltak, s csak a felszabadító háborúk során pusztultak el, ha­mar újratelepültek (Soponya, Ráckeresztúr, Cece, Vajta, Igar).

Battyhány Ádám

Battyhány Ádám-a kevésszámú Fejér vármegyei császárhű nemes (ő éppen arisztokrata)  egyike, aki ténylegesen harcolt a törökök ellen-forrás: OSZK

A török megszállás alóli felszabadulással (1688) a bécsi udvar egész Fejér megye területét újszerzeménynek tekintette és az újszerzeményi Bizottság (Neoacvistica Comissio) fennhatóságába utalta. A helyi igazgatást a már 1543-ban elmenekült vármegyei hatóság helyett a fehérvári Harmincad Hivatal, a terület déli részén és a Duna mellékén pedig a földvári Provisoratus végezte. Az 1692-ben visszatért megyei tisztikar első dolga volt, hogy megpróbálta kivonni a területet az újszerzeményi Bizottság hatásköréből, mondván: az egész megye nem állott török megszállás alatt, a meg nem szállt területek pedig részt vettek a törökellenes felszabadításban, így a fegyverváltságot (a birtok értékének 10%-át) nem kell megfizetniük. A megyei tisztikar célja kettős volt: egyrészt a nagybirtokosok korábbi birtokjogát kívánták háborítatlanul megőrizni, másrészt pedig a törökellenes harcokban részt vett császári katonaság zaklatásai miatt kitört lázongást igyekeztek ezzel is lecsendesíteni. A lakosság háborús szenvedései ugyanis nem szűntek meg 1688-ban. A törökellenes csatározások még hosszú évekig tartottak a Dél-Dunántúlon, így a császári katonaság és adminisztráció jelenléte is elhúzódott.

A vármegyei kérvény nem érte el a célját. Sőt, a császári katonaság bizonytalan helyzete miatt a Mezőföldön csak olyan családok kaptak birtokot, akik feltétlen Habsburg-hűségükről a törökellenes harcokban tanúskodtak. Egyedül a török alóli felszabadító harcokban is jeleskedő Batthyány-család birtokolta a török előtt is most visszakapott területét. A Zichy-család is a régebbi birtokosok közül való: még a török megszállás idején kapta meg a palotai várbirtokot, ehhez tartozott Seregélyes, Szentmihály és Tác; most ez jelentősen kiegészült (Adony, Soponya, Káloz, Szabolcs, Cikola, Szentiván, Vajta, Láng, Hörcsök, Vám).

E két családon kívül jelentős birtokokhoz jutottak a gr. Esterházy-, a Hochburg-, a Heister[3]-, a Szapáry-, a Meszlényi-családok; a cisztercita rend, a veszprémi káptalan, a komáromi és a győri jezsuita rendház; valamint kevés birtokhoz jutott egy elég nagyszámú családból álló köznemesi, középbirtokos tömb. A terület birtokstruktúrájára tehát a nagybirtokok és ezen belül is a török kiűzése után kialakult nagybirtokok túlsúlya a jellemző, s az is marad az 1945-ös földosztásig. A birtoknagyságokra jellemző, hogy 1930-ban a Mezőföld területének 47,5%-a volt az 1000 holdon felüli nagybirtokok földje. Fényes Elek adatai szerint a 19. század első felében egyedül a Zichy grófi család jószágain a megye lakosságának 1/6-a, 22 335 jobbágy élt. 1910-es kimutatások szerint a lakosság 0,3%-a a földterület 68%-át tartotta kezében.

250px-Heister_Sigbert

Sigbert Heister portréja a Wikipédiában

E hatalmas területek birtokjogi rendezésével azonban még nem sokat értek maguk az új birtokosok sem: a földeket megmunkáló jobbágylakosságot is pótolni kellett. Erre csak folyamatosan, az uradalmi gazdálkodási rend megszervezésével, a 18. század közepe tájára kerülhetett sor mindenütt, hiszen két évszázad alatt a lakosság 4/5 része eltűnt (kb. 40 000-ről 1696-ra 8000-re csökkent). Megművelendő föld viszont volt bőven, az idetelepülő jobbágycsa­ládok gazdasági erejüknek megfelelő mennyiségűt foglalhattak maguknak, az amúgy is kitágult faluhatárokból. Ez a tény területünket vonzóvá is tette azokon a vidékeken, ahol földszűkében voltak a jobbágyok, sőt ott is ahol a folyamatos földesúri terhek miatt elviselhetetlen volt az élet a jobbágyok számára. Az újratelepítésre magyarok vállalkoztak: Somogy, Tolna, Zala, Vas, Komárom és Pest megyéből és a Felföldről. A telepesek mindenképpen élveztek a letelepedés, az újrakezdés időszakában kedvezményeket: pár évi adókedvezményt, földesúri jövedelmeket, szabad földbirtoklást. Batthyány Ádám, a felszabadító háborúk generálisa, már a felszabadulás évé­ben telepítést kezdett Hídvégen. A letelepedés évében átengedte jobbágyainak a hídvám, a kocsma és a mészárszék jövedelmét és csak katonai szolgálatot követelt ennek fejében.

A telepítések folyamatát a Rákóczi-szabadságharc eseményei (1703-1711) egy évtizedre megállították, sőt a lakott területek gazdaságát is erősen visszavetették.[4] A terület közigazgatá­silag is két részre szakadt: a labanc érzelmű Székesfehérvárral szemben a Sárvízen túl az ún. „kuruc vármegye” állt. 1704 januárjában Károlyi Sándor kuruc csapatai megszállták Fehérvárt, majd a városból kivonultak ugyan, de hosszú ideig körülzárva, blokád alatt tartották, ami a háborús időben az egész lakosság gazdasági erejét igen súlyosan érintette.

A szabadságharc után szinte elölről kellett kezdeni a telepítő akciókat. Az 1710-es 20-as években írott telepítő szerződések a telepesek és a földesúr között rögzítették a jobbágy terheit, jogait és kötelezettségeit, s így az úrbérrendezésig szabályozták is a jobbágyszolgáltatásokat a 1.8. század első felében. A terület lakossága az új birtokstruktúra kialakulásáig, azaz a Habsburg-hű, tehát katolikus nagybirtokosok térhódításáig református volt.[5] Ezzel párhuzamosan az újratelepítő nagybirtokosok vallása szerint a 18. század első felében lejátszódott a rekatolizáció folyamata.

Ez nem jelentette természetesen azt, hogy mindenki áttért volnaa katolikus hitre, azt viszont mindenesetre jelentette, hogy az új birtokosok a katolikus egyház intézményeit, iskoláit és templomépítéseit támogatták, és igen jelentős részben jobbágyaik rekatolizációját elősegítették még oly módon is, hogy igyekeztek a telepeseket eleve katolikusok közül kiválasztani.”

Mezofold

A Mezőföld térképe a könyvben

 

 

 

 

Megjegyzések:

1/ A forrás alapján feltehető, hogy a Mezőföld-és Velence- elnéptelenedése a korábbinál 70-90 évvel korábban történhetett meg, a XVII. század elején.

2/ Tisztázásra szorul, hogy a forrásokban említett Siegbert Heistertől hogyan került át Velence mások birtokába a XVIII. század elején.

3/ A szövegben olvasható hat áttelepülési forrásterület (Somogy, Tolna, Zala, Vas, Komárom és Pest vármegyék) támpontot adhat arra, hol kell keressük a Velencét újrabetelepítő magyarok (felének) szülőhelyét.

4/ Ezzel együtt továbbra sem világos, hogyan működött az újratelepítés (szervezése) a gyakorlatban. Az a bizonyos Vincze György jobbágy hogyan, kikkel hajthatta végre ezt a feladatot-ilyen rövid idő alatt?

 

Végül: Köszönöm Kárpáti Miklósnak, aki megtalálta és elhozta nekem ezt a könyvet!  Pár hétre leteszem a városi könyvtárba betekintés céljából. Csak a képek miatt is érdemes megnézni!

 

 

Kapcsolódó bejegyzések:

300 éve kezdődött Velence újra(le)települése

A Velencei Református Egyházközség története 1993-ig-forrásközlés

Meszleny János donációs levele (1724.)

1714: Még egyszer Velence betelepítéséről,a bizonyítékokról

Az 1540-1720 közötti Velence: Mi a feladat, ha nincs adat?

Mit jelentett az a szó Velencén, a XVI-XVII. században, hogy “puszta”?

1720: Népszámlálási fejtörő

A XVIII. század eleje: Velence elnéptelenedéséről

 

Források:

  • A puszták népe, a Mezőföld története A Szent István Király Múzeum közleménye, 1980, Székesfehérvár

 

Lábjegyzetek:

[1] FÁ: Kis közigazgatási egység, elméletileg a magyar „járás” megfelelője. Csak birodalmi méretben.

[2] FÁ: Ha ez a helytálló, akkor Velence elnéptelenedése esetleg mégsem csak a felszabadító harcok idején, hanem annál hamarabb következhetett be.

[3] FÁ: Környékünkön, pl. Lovasberényben és Velence mai területén is Heister volt a birtokos egy rövid ideig. A pontos időszakot nem ismerem.

[4] FÁ: 2014-es bejegyzésemben ennél többet állítottam: azt, hogy a felszabadító harcok és a szabadságharc küzdelmei együtt népteleníthették el a környéket.

[5] FÁ: Erről a velencei református egyháztörténetben olvashatsz többet.



Kategóriák:1701 1750, Adatok, adózás, Agárd, Gazdaság, Gárdony, Habsburg Birodalom, Kápolnásnyék, Martonvásár, Pusztaszabolcs, Székesfehérvár, Török hódoltság, Településszociológia, Vallás, Velence, Velencei tó, XVI. század, XVII. század, XVIII. század, Zichyújfalu

Címkék:, , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: