Korabeli parasztok
Elődeink a török hódoltság közelében és közvetlenül utána nagyon kemény és kiszámíthatatlan körülmények között éltek. Ezt mai fogalmakkal meglehetősen nehéz leírni, elképzelni. Különösen akkor, ha nincsen kézzelfogható és hihető információ Velence akkori állapotát illetően.
Nincsenek komoly, részletes források Velencét (és a tókörnyék településeit) illetően a kor összeírásaiban. Két – három kivétellel az ismert források birtokvitákhoz köthetőek. A tágan értelmezett tókörnyék falvai hasonló helyzetben vannak azzal a különbséggel, hogy néhány történetét a 70-80-as években a Fejér Megyei levéltár munkatársai feldolgozták és részben publikálták. Ilyen Pákozd, Lovasberény és Kápolnásnyék. Kéziratban fennmaradt történetírása van Agárdnak és Dinnyésnek. Velence történetét Kupi László írta meg azzal a hézagossággal, ami az adathiányból következik.
Akkor mégis, hogyan lehet bármit mondani arról, milyen körülmények között éltek az akkori velenceiek, ha valóban laktak a településen? Jobb ötlet -források- híján a környezet összefüggéseinek leírásával lehet mondani valamit arról, mi, mikor, hogyan történhetett akkoriban, és miért.
A munkában felhasználom a Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. részének korra vonatkozó kronológiáját Farkas Gábortól, a sorozat 22. kötetének Pákozdra vonatkozó részét ugyancsak Farkas Gábortól, Buzási János és Dani Lukács e kötetben megjelent munkáját Kápolnásnyékről, a 23. kötet Erdős Ferenc-féle munkáját Lovasberényről. Ha később hozzáférek, kiegészítem ezt Erdősi Imre kéziratai adataival Agárd és Dinnyés viszonylatában. (korrekt hivatkozásokat a bejegyzés végén találsz)
Az adatokat egy táblába rendezem, melynek sorait az egyes évtizedek eseményei adják (idődimenzió), oszlopait pedig a települések, melyekre az információk vonatkoznak (területi dimenzió). Ez a koordinátarendszer –ha nem is helyettesíti a közvetlen információkat Velencéről- segít értelmezni akár a nyilvánvaló adathiány időszakait is.
A jelenleg már rendelkezésre álló adatokat ezt a CSATOLMÁNY (kattints a hiperlinkre!) tartalmazza, olvasásához Adobe Readerre van szükség, amit ITT tudsz letölteni.
LÉGY TÁRSZERZŐ!
Ha a tókörnyéki települések korabeli történetéről birtokában vagy általam nem ismert, hivatkozott munkának, amivel az itt leírtakat jobbá, pontosabbá teheted, küldd el, vagy tedd közzé hozzászólásként! Esetleg hívj fel munkaidő után a 20/439-56-48-as telefonszámon!Megtisztelnél vele! Helytálló információ esetén a bejegyzés társszerzőjeként feltüntetlek!
***
A történet 1543-nál kicsit korábban kezdődött. II. Lajos halála után arra volt ereje a kor hatalmasainak, hogy Szapolyai János személyében királyt válasszanak, de arra nem maradt erő, hogy a központi hatalom rendet tartson és biztonságot nyújtson. Arisztokratikus anarchia dúlt, amiben török nélkül is pusztultak a javak és az emberélet. És bizony, volt török is, akik 1526-ban és 1529-ben is ostromolták Székesfehérvárt-egyelőre eredménytelenül.
Valószínűleg ez a kaotikus, biztonsági szempontból védtelen helyzet eredményezte azt, hogy közvetlenül a török ostrom előtt, 1540-ben Székesfehérvár hűségesküt tett Habsburg Ferdinándnak.
I. (Habsburg) Ferdinánd Vált, Velencét, Tabajdot, Verebet Székesfehérvárnak adományozta, majd felmentette a vámfizetés alól is. (hálából a háláért) A hűtlenségre válaszul a magyar udvar hadakat próbált szervezni Székesfehérvár ellen. Ostromra már nem kerül sor, a török viszont még 1541-ben elfoglalta a megye É-K-i részét, rendszeressé váltak a mélyebb betörések. Küszöbön állt a török ostrom. Székesfehérvár lakossága menekült-pl. Ráckevére. Folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb ütközetek a törökökkel, ami a hadiutak mellett található településeket halmozottan sújthatta-közte Velencét.
1543-ban –már az ostrommal és a távolabbi hódítással összefüggésben a törökök Lovasberényt feldúlták, a lakosság többségét megölték. Nyéket a rovásadó-összeírás (1543) szerint ekkor már néptelennek írták. Velencét elhagyta a közbirtokosság és a szolgák, a település „deserta” lett. Pákozd említése 1588-ig megszűnik.
1543-tól az 1570-es évek végéig Fejér megye és a tó északi része hadi felvonulási terep. Az elnéptelenedés mértéke ijesztő volt. Székesfehérvár 7000 keresztény lakosából 1500 maradt, ez a tendencia másutt is igaz.
E mellett kialakul a kettős tulajdon és kettős adóztatás rendszere, melynek emlékei olvashatók az irodalomban. Így válhatott a győri (habsburg) várkapitány „birtokává” (járadék-forrásává) Velence 1579-ben.
A tizenötéves háború (1591-1606) kezdetéig mégiscsak volt valamilyen konszolidáció. A környék lakosságát párhuzamosan nyúzta a török és a birodalmi nemesség, viszont a korábbinál kevesebbet ölhette. Velencén 1595-ben 2, Pákozdon 50,Sukorón 13 „kapu” találtatott méltónak a török adóra. Betelepítési kísérletről is lehet tudni Lovasberényben a (Habsburg-alattvaló és kúria-tulajdonos) Pálffyak részéről.
Kovácsműhely képe
A betelepítési kísérletek egyik mozgatórugója a gazdasági és stratégiai érdek volt. A magyar/habsburg érdekelt hite szerint a törökök előbb-utóbb kiűzetnek, és akkor az általa betelepített jobbágyság neki termel hasznot, addig pedig valamennyi járadékot a töröké mellé. A török érdekelt szintén jövedelmet, többletadót remélt-akárki kezdeményezte is a betelepítést. A különbség abban van, hogy a török betelepítő rác és bosnyák népességet, a habsburg/magyar magyar, szlovák és németajkú népességet próbált betelepíteni a megyébe. Ki-ki a szerint, kitől várhatott több lojalitást. A közös mozzanat viszont az, hogy a közösen nyúzott területeken mindkét oldal próbált előre engedélyt kapni a telepítéshez a másik fegyveres oldaltól. A betelepítés sikere attól függött, jött-e új hadjárat, volt-e erős (bármelyik oldali) martalóchad a környéken. Ami azt illeti: többnyire jött!
A betelepítések például Székesfehérváron azt eredményezték, hogy Székesfehérváron a népesség közel az elfoglalás előtti szintre emelkedett-csak éppen muzulmán hitűekből.
Vallon zsoldosok korabeli rajza
A tizenötéves háború (1591-1606) majd az 1590-1602 közötti, sikertelen felszabadítási harcsorozat ezt a bonyolult helyzetet annyiban nehezítette tovább, hogy a többnyire magyar származású végvári katonaság (ők sem lehettek széplelkűek túlzottan) és a törökök mellett nagy számban tűnt fel az idegen, és kizárólag azonnali zsákmányban gondolkodó zsoldoshad. Leggyakrabban a vallonokat emlegetik azok kegyetlenkedései miatt, de nyilván más népek fiai is hozzájárultak akkoriban a hazai népesség további nyomorításához és gyilkolászásához.
1610-1660 között viszonylag konszolidált időszak következett a megyében (is). A török birodalom „vezetési válsággal” küzdött. Az 1670-es évekig nem volt határozott vezetése a birodalomnak, így annak terjeszkedése a „nagyvezirek koráig” (kb. 1650-1690.) megállt. Pákozdot 1625-ben újratelepítették. 1637-ben 3, 1648-ban 10 portát adóztat a török. Sajnos, egyelőre nem tudni, kikkel. Lovasberényt 1637-ben Tolna megyei bikácsiakkal telepítették újra. (Jellemző, hogy Lovasberényből 10 évre rá a telepesek ideiglenesen elmenekültek a fosztogató habsburg/magyar erők okán.)
1617-ben Pálffy Mártonnnak volt oka tiltakozni velencei birtokrésze sérelme okán. Akkor pedig azt volt kivel és miért műveltetnie is azt!
A Habsburg birodalom megerősödött. Az 1660-as évektől erősödött a katonai nyomás a megyében (is) a törökökön, vele a lakosság zaklatása.
Az 1680-as évek elején, a hivatkozott „nagyvezirek kora” idején indult az utolsó nagy török hadjárat Bécs ellen. A lakosság az 1683-as győri hadjáratban közel ugyanakkora károkat szenvedett, mint az 1500-as években. A tókörnyéket kifosztották. Pákozd korábban lakott 40 telkéből 20 lakatlanná vált. Lovasberény elnyomorodott, az épületek elpusztultak, a lakosság elmenekült. Velence ekkor (ismét) eltűnt egy időre a térképről. 1683-88. között a megye a pusztulás szélére jutott.
A keresztény ellentámadás eredményeképpen 1686-ra Buda ismét Habsburg kézen volt. Székesfehérvár és környéke előbb katonai zaklatás, majd tervezett blokád alá került. 1687. telére Székesfehérvár éhezett a megszállóival együtt. 1688-ban Székesfehérvárt visszafoglalták.
Sigbert Heister (1646-1718)
Hangsúlyozottan lassú (!) konszolidáció kezdődött. Bár a hatalmi szerkezet a vármegye újbólalakításával viszonylag gyorsan megtörtént (1692) a köz és jogbiztonság biztosítása túl sokáig váratott magára. A Rákóczi szabadságharc során kétes hírnevet szerzett Heister jelentős birtokokat kapott jutalmul a megyében, köztük Lovasberényt, Velencét, Gárdonyt, Nyéket és Pettendet. (Urbaria et Conscriptiones 1710.okt.10. UC 10:26.) (Lovasberény népessége Heister és a kuruc mozgolódás hatására a XVIII. elején csökkent.) A megye középső része a hírhedt Vánosy Lőrinc harmincados (birodalmi vám haszonbérlője) igazgatásába került. A lakosságot mind a hozzá beszállásolt katonaság, mind a szélnek eresztett obsitosok zaklatták. A béke egyáltalán nem volt mindenkié.
A konszolidáció (lassan!) az 1690-es években indult meg. 1692-ben sukorói lakosok Velence földjének bérbeadására kérik a helyi földbirtokosokat. 1692-ben, a megyei összeíráson Velence (ezt csak Kupi László könyve 34. oldaláról tudom) Fertofinyek-néven szerepel, majd az 1696-os országoson is-a földje és nem a lakossága révén. 1696-ban Meszleny János birtokba kerül a faluban házasodás révén. Pákozdon 1696-ban 52 telkes jobbágy, név szerint említve az 52-ből 34 újonnan érkezett (Somogy, Baranya Zala) Pákozdra Mátyusfölről 1, Vácról 1, Acsádról 1, Tapolcáról 1, Baltavárról1, Szentpéterről 1 jött. Sukorón 10 új telepes lakott akkor.
Az 1700-as évek elejéig I. Lipót (1640-1720) a végvárak bontásával kapcsolatos új robotterhet vezetett be az alig talpraállt magyar lakosságnak. Császári “érdemes emberek” szerezhettek földbirtokokat a felszabadított területeken, akik egy része fittyet hányt az elszegényedettek talpraállására.
Ennek és a korábban említett más önkénynek köszönhető, hogy Fejér vármegye lakossága többsége támogatta a kuruc szabadságharcot. Fejér megye 1710-ig kitartott-és pusztult- a szabadságharcban. Jelentős harcokat vívott itt Bottyán János, itt esett fogságba 1710-ben Béri Balog Ádám. A megye ismertebb-de rendes bibliográfiával nem rendelkező katonai vezetői például: Fördős Mihály és rokona, Szekeres István. A megye tehát újfent csatatérré vált 1704-1710 között. A túloldalon személyében sértett, kegyetlen katona állt: Heister, és a hozzá hasonlók.
Velence szempontjából érdekes, hogy a szabadságharc elején Meszleny János a fejedelem emberének számított éppen. A fejedelmi eskü után a kurucok elengedték alkalmi fogságából, és alispáni posztját is megtarthatta. (miképpen az 1710-es Habsburg hitvallása után is). Meszleny született túlélő volt, akármit értsünk is ez alatt! 1710-ben, az aktuális pálfordulása után a kurucok bosszúból elhajtották Meszleny marháit. Hogy ebből a kártételből a velencei lakosok részesedtek-e valahogy, az egyelőre nem derült ki.
A szabadságharc leverése után új konszolidáció következett. Pákozdon 1715-ben 60 család élt. Lovasberényben 1715-ben 78 család, (igaz,1720-ban 66 családot számoltak meg ott). Velencét-Kápolnásnyékkel együtt-mint 150 hold termőföld-összefüggésben szerepeltetik egy jogügyletben. Velencén 1714-ben kap Vincze György megbízást a falu újratelepítésével. Kb 1751-ben Bél Mátyás Pákozdon 117 családot említett. Lovasberényben ugyanő nagy és népes falut ír. Velencét majorként említi. Magyarország I. Katonai Felmérése (1784-87-ben) Velencén urasági kastélyt és nemesi udvarházakat említ. Seutter 1718-as kartusával Velence község ismét stabil pontja a térképeknek.
Ezt a történetet biztosan színezni fogja még Agárd és Dinnyés anyaga. Nyilvánvaló, hogy Velence lakottságára vagy néptelenségére egyértelmű bizonyítékot abból az időszakból nem szerezhetek. A hadiút szélén azonban Velence lakóinak túlélési esélyei akkoriban rosszak voltak, miként békében ugyanez, aztán a vasút hozott többletesélyt az itt lakóknak.
A többi következtetést vond le Te, Kedves Olvasó!
Források:
Buzási János-Dani Lukács: Kápolnásnyék Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22.
Eperjessy Kálmán: Fejér megye katonai leírása II. József korában Fejér Megyei Történeti Évkönyv 11.
Erdős Ferenc: Lovasberény története Fejér Megyei Történeti Évkönyv 23.
Farkas Gábor: Pákozd története Fejér Megyei Történeti Évkönyv 22.
Fejér Megyei Történeti Évkönyv 19. Tematikus szám a török hódoltságról a megyében
Kupi László: Város volt, város lett-Velence (Velence, 2004)
Sárváry Mariann: A meszleni Meszleny család közéleti és politikai
szereplése a XVIII. századtól napjainkig (MEK)
Kategóriák:Adatok, adózás, Légy Társszerző!, Lovasberény, Pákozd, Statisztika, Székesfehérvár, Török hódoltság, Velence, XVI. század, XVII. század, XVIII. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?