A tó vízszintje 2021.augusztus 8-án, az agárdi vízmércénél 83 cm volt. A víz kissé büdös, túlvagyunk egy halpusztuláson, pang az idegenforgalom. A történetbe belekeveredik a politika: eleinte nagy garral megoldást ígért (valamikor) aztán elsunnyog (egyelőre), mert csak a becsült költségek világosak, a megoldás valós kimenete a jövő évi választáson messze túlmutat, az eszközrendszer vitatható lesz, ha lesz egyáltalán.
Nem ártana tisztázni, a tó honnan indult hozzánk, hova tart velünk és tágabb környezetével. Ha ezt elfelejtjük, vagy nem ismerjük meg, beteljesíthetetlen várakozásaink támadhatnak, amit kóklerek lovagolnak meg-ahogy az ma is látszik!
Gyerekkorom óta élek itt. Szeretem ezt a földet. Jórészt itt éltem le az életem. Kikerülhetetlen, hogy emlékezzek!
A hetvenes évek elején érkeztünk ide a szüleimmel. A tó akkor a szabályozás első pillanatait élte. Itt-ott már kotorták a medret, de mindez csak évek múlva ért el Velencéig. A mai Korzó felett kis, kövezett sétány, a felső parkolója körül csónakkikötő állt. Alacsony víz, óriási iszap. A tavon, a nádasban elképesztő mennyiségben szúnyog. Ha pecáztunk, vagánykodásból meg a szúnyognőcik ellen Filtolt, Szimfóniát szívtunk, dohánylét kentünk a bőrünkre, vállalva a kikerülhetetlen lebukást otthon.
A tó-akkor még nem tudtam- már a hetvenes években sem volt teljesen természetes állapotában. A túlvíz leengedésére már 1966-ban átadták a Kajtori-csatornát. Ennek előzménye az 1963. március közepi, rekordmagas, 244-cm-es vízállás, mely súlyos károkat okozott a környéken. (Egészen biztosan voltak nagyobb vizek is ennél a tó életében, de mérni csak 1931 óta mérik Agárdnál.) Fotót kerestem erről a magasvízről a korabeli sajtóban. Nem találtam. Ha Neked van, légy társzerző és küldd el, vagy hívj fel, légy szíves!
Találtam viszont egy kordivathoz illő, alányalós “termelési riportot”, a Fejér Megyei Hírlap 1963.március 24-i számában, pár nappal a nagy baj lazulása után:
(Visszafelé olvasva egyébként úgy tűnik, az akkoriak még pár nappal a csúcsvíz megjelenése előtt sem készültek a természeti katasztrófára.)
… és míg belenőttem a velencei életbe, megkezdődött a tó gyökeres átalakítása.
Forrás: Sédi Károly (1936.)
Nehéz elképzelni, de jópár századdal ezelőtt a tó mai víztömegének legalább háromszorosával rendelkezett, legalábbis a kutatások szerint. Az Újkor kezdetén a mocsárvilág tőlünk nagyjából Várpalotáig tartott. A klímaváltozások -és kisebb mértékben az ember közreműködése- révén csökkent oda, amilyennek a huszadik század elején Sédi Károly leírhatta, ahogy ma ismerjük.
Forrás: Sédi Károly (1936.)
Akkorra -az ingadozásokat leszámítva- nagyjából akkora kiterjedésű volt, mint ma. Klasszikus szikes tó volt még, vizét nagyban a Vértes adta, lefolyása nem volt, csak a párolgás. Aztán az éghajlat, a vértesi bányászat sokat apasztott a vízbevitelen, a régi vízforrások mára nyárra kiszáradnak. Ennek megoldására, a tószabályozás részeként támogatták meg a Csákvár környéki vizeket idehozó Császár-patakot a pátkai víztározóval 1974-ben. Ezért épült a zámolyi tározó is.
A tó átalakítása egészen a 80-as évek közepéig tartott. Ennek mentén kialakították a majdnem hézagmentesre sikerült kövezett partfalat, eltűnt 3,5 km2 nádas, medermélyítéssel, az iszapból képzett szigetekkel, partfeltöltéssel alakult ki a jelenleg ismert tó, ami most ismét átalakítás alatt áll.
Forrás: Szabó (1997.)
Jelenlegi állapotában a Velencei-tó egy amorf képződmény. Egyfelől-különösen a természetvédelmi területen- sokat megőrzött valamikori természetes állapotából, de lényegét tekintve, az 1976-os rendezési tervnek megfelelően inkább emberalkotta infrastruktúra, akár egy víztározó.
Az akkori tervezési anyagokban jól látható, hogy a nyolcvanas évekbe belegondolt végállapot egy üdülőtó, amiben nagyon korlátozottan kaphat helyt a szikes szeszélyessége. Némely akkori tudós látott némi veszélyt az átalakításában, de inkább józanabb technológiai megfontolásokban, meg a nyaralónépességből fakadó terhelés korlátozásában gondolkodott, mintsem önfenntartó rendszerben.
Összehasonlító tábla az átalakítás előtti és az átalakítás utáni első évek adataiból Forrás: Szabó, 1997.
A szabályozási vízszint minimum 130, maximum 160 cm volt, ezt eleinte a kedvező időjárás, meg a tározók használata nagyjából biztosítani is tudta (mint később kiderült) a tározók viszonylag gyors leromlása árán. A nyolcvanas évektől a tározók kapacitása megcsappant, 1988-90-ben is súlyos csapadékhiány alakult ki, ebből fakadó komoly vízminőségi problémákkal. Ekkor már látszottak a korábbi elképzelés hiányosságai.
A méltányosság megkívánja: soha egyetlen szakember sem írta-mondta, hogy a tározókkal garantálható a Velencei-tó jó vízminősége tartós aszály esetén. Csak annak nagyobb valószínűségét állították.
Forrás: Baranyi-Varga (1992.)
Jelenleg a két tározó alkalmatlan a tó vízpótlására. Bár már a kilencvenes évektől korrekciót szorgalmazott a szakma,( benne a tavi szabályozási sáv tágításával (130-170 cm), a szükségtározók működési színvonala javításával, a környékbeli nagyüzemi vízhasználat felülvizsgálatával, környezetvédelmi monitoringrendszer kialakításával, stb), ezekből máig szinte semmi nem valósult meg.
Idő kérdése volt, hogy az ingatag gépezet a karbantartás és alkalmazkodás hiányában mikor omlik össze. A jelek szerint ehhez két aszályos év elegendő lett.
Összefoglalva: a tó már nem a régi, alacsony idegenforgalmú, igénytelen szikes tó, ahol a fürdőzők között marhacsordát fürdettek eleink, és még nem teljesen uszoda, ahol a vizet csapból engedve szabályozzák a kezelők a lubickolnivalót. A jelenlegi lakosság, meg a kormányzat számára nem alternatíva a régi szikeshez való visszatérés, de nem tudatosodott teher a nagyranőtt mesterséges tó fenntartási költsége sem. Elvesszük, amit csak lehet, „oszt’ jónapot”, így megy ez. Köztes állapotban vagyunk – vagy negyven éve.
Ott vagyunk mi is, meg a politikusaink is a két véglet között, és kerülgetjük a félbehagyott vízi Frankensteint, mert a következő módszeres döntés meghozatala nem kifizetődő egyelőre senkinek.
Az igazi feladat nem a megoldásra szükségesnek vélt 40 milliárd megszerzése és elköltése! Azt a kérdést is meg kell válaszolni, hogy az éghajlatváltozást, csapadékcsökkenést, felhalmozódott tudást figyelembevéve mi jelenti a tó számára a fenntartható állapotot.
Jó iránynak vélem a part egy részének újból vizes élőhellyé alakítását. Jó ötlet a kövezés komoly hányadának felszámolása, az újsütetű burzsoázia tóelkerítése, ezzel a természet intenzívebb kizsákmányolása elleni politikai küzdelem.
Csakhogy ebből nem lesz több víz a lavórban! Honnan lesz az aszály idején a többlet, legalább húsz-harminc évig? Milyen minőségben és mennyi? Kitől, miből vesszük el? Mert ha ezt nem válaszoljuk meg, a jelek szerint a most tapasztalt pusztulás csak kezdet, és pár év múlva nemcsak az ingatlanbiznisz vámszedői tűnnek el innen, de a nyaralóközönség is. Marad a csend. Mert az a szikes (nagyjából) természetes állapota.
***
Mellékszál: Hogyan is volt a történet a tó kiszáradásával?
Gyerekkorunkban úgy tanultuk, valamikor a XIX.században teljesen kiszáradt a tó. Száraz porában katonák gyakorlatoztak, a derék déli parti földbirtokosok fel akarták osztani, beszántani a keletkezett földeket. Mindez intő jelként mostanában is előkerült a szóbeszédben. Ma például itt.
Bukovszky György az ezredfordulón (2000.) felfrissítette a tudást erről a történetről. A Hidrológiai Tájékoztatóban megjelent rövid cikkében a következőket bizonyította:
A korábban szakirodalomban megjelent állítások, melyek alapja az 1863-66 közötti rendkívüli aszály, annyiban igazak, hogy a tó víztömege valóban kritikusra csökkent (a szikesekben megszokott módon). A magasabban fekvő mederfenék kiszáradt. A halállomány valószínűleg elpusztult, a többi életnek is nehéz korszaka lehetett.
Vízügyi információk hiányában Bukovszky a fellelhető igazságügyi, közigazgatási, építésügyi dokumentumokat felhasználva számomra meglehetős hitelességgel bizonyította, hogy a tó 1867-re már vizében jelentősen gyarapodott. Amikor a megyei közgyűlés 1867-ben tárgyalta az esetleges végleges lecsapolás gazdasági egyenlegét, végül ellene döntött. Ebben szerepet játszott, hogy 1866-tól csapadékosabb idők jöttek és a tó fokozatosan feltöltődött.
Érdekes velencei szál, hogy cikkének egyik kitétele szerint a lecsapolás ellenlábasainak egyike Kuhner Dávid velencei malomtulajdonos volt, hisz Ő a malmához a tófenékről szivattyúzott vizet.
Baranyi és Varga 1992-es kutatása során egy modellszámítást végzett. E szerint pl. a kritikus években az éves csapadék 443 mm-re csökkent. (Ez a tavalyi, Fejér megyeihez hasonló.) Számításuk szerint a vízfelület akkor rövid idő alatt 7,1 km2-re csökkent (ez a jelenleginek kevesebb, mint harmada), az átlagvízszint végül 1866. nyarán,15 cm körül lehetett. (Ezt tekinthette volna a XIX.századi tudós a tó akkori viszonyok közötti természetes, de száraz állapotának.) Az átlagvízszint azonban a három száraz év után az 1866-os, csapadékosra fordult ősz végére gyorsan elérhette az 55 cm-t.
Az éghajlati változások miatt elvben ma rosszabb is lehetne a helyzet. Ehhez képest a tó lényegesen jobb állapotban van – egyelőre.
***
Az a véleményem, hogy a tó jelenlegi állapota akkor javulhat érdemben, ha a vízügyes és geológus szakma megfelelő, kivihető jövőképet lát, és közvetít felénk, ha a környékbeliek elszántak és összefognak a javulás ügyében, ha a különböző gazdasági szereplők érdeke is ez, és emiatt a politika számára a cselekvés már valóban kikerülhetetlen.Persze, mindez egyszerre.
Addig marad a civil kármentés, meg a népszerűség-hajhász szövegek a sajtóban.
Kapcsolódó bejegyzések:
-A Velencei-tó és környezete ma ismert formájáról-forrásközlés
–A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala I : Az úttörők kora (1930-ig)
Források:
- A Velencei-tavi üdülőtáj általános rendezési terve, városépítési koncepció (kézirat, VÁTI, 1976.)
- Dr Bogárdi István-Koris Kálmán-Vajnai Imre: A Velencei-tó vízgazdálkodási problémái (Hidrológiai Közlöny, 1976.7.sz)
- Szabó Gyula: A Velencei-tó és tározói vízkészlet-gazdálkodásának vizsgálata vízmérleg-szimulációval (Hidrológiai Tájékoztató, 1987.20.o.)
- Dr Hajós Béla: A Velencei-tó vízgazdálkodás-fejlesztési programja (Hidrológiai Tájékoztató, 1988. 34.o)
- Bukovszky György: A Velencei-tó „kiszáradása” (Hidrológiai Tájékoztató, 2000.39.o.)
- Bukovszky György: A Velencei-tó szélsőségesen magas vízállásai elkerülési lehetőségének vizsgálata (Hidrológiai Tájékoztató, 2001.38.o.)
- Sédi Károly: A Velencei-tó vízrajza (Vízügyi Közlemények, 1936. 5.o.)
- Dr Baranyi Sándor-Varga György: A Velencei-tó és vízrendszerének hidrológiai jellemzői (1992/2.)
- Dr Baranyi Sándor-Pappné Urbán Judit: Csapadék és lefolyás a Velencei-tó vízgyűjtőjén (1961-1993.) (Vízügyi Közlemények, 1995./2)
- Szabó Mátyás: A Velencei-tó vízháztartása (Vízügyi Közlemények, 1997/2.)
Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1989-től napjainkig, Adatok, Ókor, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, Gárdony, Katolikus templom, képek, Statisztika, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XIX. század, XVIII. század, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?