A tó vízszintje 2021.augusztus 8-án, az agárdi vízmércénél 83 cm volt. A víz kissé büdös, túlvagyunk egy halpusztuláson, pang az idegenforgalom. A történetbe belekeveredik a politika: eleinte nagy garral megoldást ígért (valamikor) aztán elsunnyog (egyelőre), mert csak a becsült költségek világosak, a megoldás valós kimenete a jövő évi választáson messze túlmutat, az eszközrendszer vitatható lesz, ha lesz egyáltalán.
Nem ártana tisztázni, a tó honnan indult hozzánk, hova tart velünk és tágabb környezetével. Ha ezt elfelejtjük, vagy nem ismerjük meg, beteljesíthetetlen várakozásaink támadhatnak, amit kóklerek lovagolnak meg-ahogy az ma is látszik!
Gyerekkorom óta élek itt. Szeretem ezt a földet. Jórészt itt éltem le az életem. Kikerülhetetlen, hogy emlékezzek!
A hetvenes évek elején érkeztünk ide a szüleimmel. A tó akkor a szabályozás első pillanatait élte. Itt-ott már kotorták a medret, de mindez csak évek múlva ért el Velencéig. A mai Korzó felett kis, kövezett sétány, a felső parkolója körül csónakkikötő állt. Alacsony víz, óriási iszap. A tavon, a nádasban elképesztő mennyiségben szúnyog. Ha pecáztunk, vagánykodásból meg a szúnyognőcik ellen Filtolt, Szimfóniát szívtunk, dohánylét kentünk a bőrünkre, vállalva a kikerülhetetlen lebukást otthon.
A tó-akkor még nem tudtam- már a hetvenes években sem volt teljesen természetes állapotában. A túlvíz leengedésére már 1962-ben felújították a Kajtori-csatornát, de ez nem volt elegendő. Mementó az 1963. március közepi, rekordmagas, 244-cm-es vízállás, mely súlyos károkat okozott a környéken. (Egészen biztosan voltak nagyobb vizek is ennél a tó életében, de mérni csak 1931 óta mérik Agárdnál.) Fotót kerestem erről a magasvízről a korabeli sajtóban. Nem találtam. Ha Neked van, légy társzerző és küldd el, vagy hívj fel, légy szíves!
Találtam viszont egy kordivathoz illő, alányalós “termelési riportot”, a Fejér Megyei Hírlap 1963.március 24-i számában, pár nappal a nagy baj lazulása után:
(Visszafelé olvasva egyébként úgy tűnik, az akkoriak még pár nappal a csúcsvíz megjelenése előtt sem készültek a természeti katasztrófára.)
… és míg belenőttem a velencei életbe, megkezdődött a tó gyökeres átalakítása.
Forrás: Sédi Károly (1936.)
Nehéz elképzelni, de jópár századdal ezelőtt a tó mai víztömegének legalább háromszorosával rendelkezett, legalábbis a kutatások szerint. Az Újkor kezdetén a mocsárvilág tőlünk nagyjából Várpalotáig tartott. A klímaváltozások -és kisebb mértékben az ember közreműködése- révén csökkent oda, amilyennek a huszadik század elején Sédi Károly leírhatta, ahogy ma ismerjük.
Forrás: Sédi Károly (1936.)
Akkorra -az ingadozásokat leszámítva- nagyjából akkora kiterjedésű volt, mint ma. Klasszikus szikes tó volt még, vizét nagyban a Vértes adta, lefolyása nem volt, csak a párolgás. Aztán az éghajlat, a vértesi bányászat sokat apasztott a vízbevitelen, a régi vízforrások mára nyárra kiszáradnak. Ennek megoldására, a tószabályozás részeként támogatták meg a Csákvár környéki vizeket idehozó Császár-patakot a pátkai víztározóval 1974-ben. Ezért épült a zámolyi tározó is.
A tó átalakítása egészen a 80-as évek közepéig tartott. Ennek mentén kialakították a majdnem hézagmentesre sikerült kövezett partfalat, eltűnt 3,5 km2 nádas, medermélyítéssel, az iszapból képzett szigetekkel, partfeltöltéssel alakult ki a jelenleg ismert tó, ami most ismét átalakítás alatt áll.
Forrás: Szabó (1997.)
Jelenlegi állapotában a Velencei-tó egy amorf képződmény. Egyfelől-különösen a természetvédelmi területen- sokat megőrzött valamikori természetes állapotából, de lényegét tekintve, az 1976-os rendezési tervnek megfelelően inkább emberalkotta infrastruktúra, akár egy víztározó.
Az akkori tervezési anyagokban jól látható, hogy a nyolcvanas évekbe belegondolt végállapot egy üdülőtó, amiben nagyon korlátozottan kaphat helyt a szikes szeszélyessége. Némely akkori tudós látott némi veszélyt az átalakításában, de inkább józanabb technológiai megfontolásokban, meg a nyaralónépességből fakadó terhelés korlátozásában gondolkodott, mintsem önfenntartó rendszerben.
Összehasonlító tábla az átalakítás előtti és az átalakítás utáni első évek adataiból Forrás: Szabó, 1997.
A szabályozási vízszint minimum 130, maximum 160 cm volt, ezt eleinte a kedvező időjárás, meg a tározók használata nagyjából biztosítani is tudta (mint később kiderült) a tározók viszonylag gyors leromlása árán. A nyolcvanas évektől a tározók kapacitása megcsappant, 1988-90-ben is súlyos csapadékhiány alakult ki, ebből fakadó komoly vízminőségi problémákkal. Ekkor már látszottak a korábbi elképzelés hiányosságai.
A méltányosság megkívánja: soha egyetlen szakember sem írta-mondta, hogy a tározókkal garantálható a Velencei-tó jó vízminősége tartós aszály esetén. Csak annak nagyobb valószínűségét állították.
Forrás: Baranyi-Varga (1992.)
Jelenleg a két tározó alkalmatlan a tó vízpótlására. Bár már a kilencvenes évektől korrekciót szorgalmazott a szakma,( benne a tavi szabályozási sáv tágításával (130-170 cm), a szükségtározók működési színvonala javításával, a környékbeli nagyüzemi vízhasználat felülvizsgálatával, környezetvédelmi monitoringrendszer kialakításával, stb), ezekből máig szinte semmi nem valósult meg.
Idő kérdése volt, hogy az ingatag gépezet a karbantartás és alkalmazkodás hiányában mikor omlik össze. A jelek szerint ehhez két aszályos év elegendő lett.
Összefoglalva: a tó már nem a régi, alacsony idegenforgalmú, igénytelen szikes tó, ahol a fürdőzők között marhacsordát fürdettek eleink, és még nem teljesen uszoda, ahol a vizet csapból engedve szabályozzák a kezelők a lubickolnivalót. A jelenlegi lakosság, meg a kormányzat számára nem alternatíva a régi szikeshez való visszatérés, de nem tudatosodott teher a nagyranőtt mesterséges tó fenntartási költsége sem. Elvesszük, amit csak lehet, „oszt’ jónapot”, így megy ez. Köztes állapotban vagyunk – vagy negyven éve.
Ott vagyunk mi is, meg a politikusaink is a két véglet között, és kerülgetjük a félbehagyott vízi Frankensteint, mert a következő módszeres döntés meghozatala nem kifizetődő egyelőre senkinek.
Az igazi feladat nem a megoldásra szükségesnek vélt 40 milliárd megszerzése és elköltése! Azt a kérdést is meg kell válaszolni, hogy az éghajlatváltozást, csapadékcsökkenést, felhalmozódott tudást figyelembevéve mi jelenti a tó számára a fenntartható állapotot.
Jó iránynak vélem a part egy részének újból vizes élőhellyé alakítását. Jó ötlet a kövezés komoly hányadának felszámolása, az újsütetű burzsoázia tóelkerítése, ezzel a természet intenzívebb kizsákmányolása elleni politikai küzdelem.
Csakhogy ebből nem lesz több víz a lavórban! Honnan lesz az aszály idején a többlet, legalább húsz-harminc évig? Milyen minőségben és mennyi? Kitől, miből vesszük el? Mert ha ezt nem válaszoljuk meg, a jelek szerint a most tapasztalt pusztulás csak kezdet, és pár év múlva nemcsak az ingatlanbiznisz vámszedői tűnnek el innen, de a nyaralóközönség is. Marad a csend. Mert az a szikes (nagyjából) természetes állapota.
***
Mellékszál: Hogyan is volt a történet a tó kiszáradásával?
Gyerekkorunkban úgy tanultuk, valamikor a XIX.században teljesen kiszáradt a tó. Száraz porában katonák gyakorlatoztak, a derék déli parti földbirtokosok fel akarták osztani, beszántani a keletkezett földeket. Mindez intő jelként mostanában is előkerült a szóbeszédben. Ma például itt.
Bukovszky György az ezredfordulón (2000.) felfrissítette a tudást erről a történetről. A Hidrológiai Tájékoztatóban megjelent rövid cikkében a következőket bizonyította:
A korábban szakirodalomban megjelent állítások, melyek alapja az 1863-66 közötti rendkívüli aszály, annyiban igazak, hogy a tó víztömege valóban kritikusra csökkent (a szikesekben megszokott módon). A magasabban fekvő mederfenék kiszáradt. A halállomány valószínűleg elpusztult, a többi életnek is nehéz korszaka lehetett.
Vízügyi információk hiányában Bukovszky a fellelhető igazságügyi, közigazgatási, építésügyi dokumentumokat felhasználva számomra meglehetős hitelességgel bizonyította, hogy a tó 1867-re már vizében jelentősen gyarapodott. Amikor a megyei közgyűlés 1867-ben tárgyalta az esetleges végleges lecsapolás gazdasági egyenlegét, végül ellene döntött. Ebben szerepet játszott, hogy 1866-tól csapadékosabb idők jöttek és a tó fokozatosan feltöltődött.
Érdekes velencei szál, hogy cikkének egyik kitétele szerint a lecsapolás ellenlábasainak egyike Kuhner Dávid velencei malomtulajdonos volt, hisz Ő a malmához a tófenékről szivattyúzott vizet.
Baranyi és Varga 1992-es kutatása során egy modellszámítást végzett. E szerint pl. a kritikus években az éves csapadék 443 mm-re csökkent. (Ez a tavalyi, Fejér megyeihez hasonló.) Számításuk szerint a vízfelület akkor rövid idő alatt 7,1 km2-re csökkent (ez a jelenleginek kevesebb, mint harmada), az átlagvízszint végül 1866. nyarán,15 cm körül lehetett. (Ezt tekinthette volna a XIX.századi tudós a tó akkori viszonyok közötti természetes, de száraz állapotának.) Az átlagvízszint azonban a három száraz év után az 1866-os, csapadékosra fordult ősz végére gyorsan elérhette az 55 cm-t.
Az éghajlati változások miatt elvben ma rosszabb is lehetne a helyzet. Ehhez képest a tó lényegesen jobb állapotban van – egyelőre.
***
Az a véleményem, hogy a tó jelenlegi állapota akkor javulhat érdemben, ha a vízügyes és geológus szakma megfelelő, kivihető jövőképet lát, és közvetít felénk, ha a környékbeliek elszántak és összefognak a javulás ügyében, ha a különböző gazdasági szereplők érdeke is ez, és emiatt a politika számára a cselekvés már valóban kikerülhetetlen.Persze, mindez egyszerre.
Addig marad a civil kármentés, meg a népszerűség-hajhász szövegek a sajtóban.
Kapcsolódó bejegyzések:
-A Velencei-tó és környezete ma ismert formájáról-forrásközlés
–A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala I : Az úttörők kora (1930-ig)
English extract
This personal, source-based essay examines the 2021 debate over the critically low water level of Lake Velence. Drawing on childhood memories, historical press reports and hydrological studies by Károly Sédi, Sándor Baranyi, György Varga, Mátyás Szabó and György Bukovszky, it traces how a naturally fluctuating soda lake was transformed during the twentieth century through shoreline engineering, dredging, reservoirs and regulated water levels. The author argues that the lake now occupies an unresolved intermediate state: neither a self-regulating wetland nor a fully controllable recreational reservoir. Historical droughts, especially 1863–1866, show that extreme low water is not unprecedented, but climate change, degraded infrastructure and intensified human use have altered the risks. The central issue is therefore not simply financing water replacement, but defining a sustainable ecological and social condition for the lake and securing long-term professional, civic, economic and political cooperation.
Források:
- A Velencei-tavi üdülőtáj általános rendezési terve, városépítési koncepció (kézirat, VÁTI, 1976.)
- Dr Bogárdi István-Koris Kálmán-Vajnai Imre: A Velencei-tó vízgazdálkodási problémái (Hidrológiai Közlöny, 1976.7.sz)
- Szabó Gyula: A Velencei-tó és tározói vízkészlet-gazdálkodásának vizsgálata vízmérleg-szimulációval (Hidrológiai Tájékoztató, 1987.20.o.)
- Dr Hajós Béla: A Velencei-tó vízgazdálkodás-fejlesztési programja (Hidrológiai Tájékoztató, 1988. 34.o)
- Bukovszky György: A Velencei-tó „kiszáradása” (Hidrológiai Tájékoztató, 2000.39.o.)
- Bukovszky György: A Velencei-tó szélsőségesen magas vízállásai elkerülési lehetőségének vizsgálata (Hidrológiai Tájékoztató, 2001.38.o.)
- Sédi Károly: A Velencei-tó vízrajza (Vízügyi Közlemények, 1936. 5.o.)
- Dr Baranyi Sándor-Varga György: A Velencei-tó és vízrendszerének hidrológiai jellemzői (1992/2.)
- Dr Baranyi Sándor-Pappné Urbán Judit: Csapadék és lefolyás a Velencei-tó vízgyűjtőjén (1961-1993.) (Vízügyi Közlemények, 1995./2)
- Szabó Mátyás: A Velencei-tó vízháztartása (Vízügyi Közlemények, 1997/2.)
Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1989-től napjainkig, Adatok, Ókor, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, Gárdony, Katolikus templom, képek, Statisztika, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XIX. század, XVIII. század, XX. század
Velenceblog 
Hozzászólás