Óda az öreg parasztházhoz

Nem túl divatosak ezek a szavak. Az idő sem az, az öregség sem az, mégis, ha a viselőjében marad tartás, erő, ugyanolyan szép, mint bármely más idő. Ilyenkor a magam részéről nem szégyellek (öreges) ódát zengeni.

A Viola utca 10. szám alatt pusztuló parasztház lakik. Valaha szép lehetett, de elfogyott mögüle az erő. A fal rogyadozik, a tető szerkezete elenged, az épület lassan az enyészeté lesz. Lehet. A tulajdonos azt kéri az önkormányzattól, hogy lebonthassa, hogy az épület helyén valami lakhatót építsen.

A Viola utca 10.

Szembetűnő a pusztulás

Összevetve a mellette közvetlen található kedvencemmel, a Viola utca 8-cal jól látható, nincs sok hátra neki, ha minden így marad. (Igaz, az a ház is omladozik, ha nem is látható.)

A Viola utca 8.

Mielőtt felhorgad benned a harag, Kedves Olvasó, gondold végig a helyzetét! Jó eséllyel szereti ezt a házat és gondoskodik róla. Ezeken az ablakokon télen átsüvít a hideg, vizesedik a fal, a csövezések elavultak, nyilván ugyanúgy gyengélkednek, mint maga a fő szerkezet.  A sejthetően  XIX-XX. század fordulóján épült ház  nem a bakonyi kőházak, hanem a velencei vert falú házak közül való, nem az örökkévalóságnak épült!  Ezek a házak a tulajdonos fokozott gondoskodása révén létezhetnek még egyáltalán, nem feltétlen gazdasági megfontolásból. Az ilyet  is meg lehet menteni, korhűen restaurálni, ennek költsége azonban egy új építés két-háromszorosa.  Van az a szeretet, ami a magánembernek túl drága!

És ott vagyunk mi, velenceiek. Ellentmondásos a hozzáállásunk. Ha eltűnik valami a gyökereinkből, ahogy legutóbb a Fő út 58. meg a Ludmann-ház, sírdogálunk, dühöngünk  egy kicsit, vagy épp megvonjuk a vállunkat, aztán minden megy tovább.

A Fő utca 98.

Most a tulajdonos  magatartása és a hatékony hivatalnoki hozzáállás révén döntési helyzetben van a közösség meg a képviselői. Ez a ház a harmadik leghitelesebb a Viola utca 8  a Fő út 98 alatti után a véleményem szerint, ők a város legeredetibb formában megmaradt parasztházai. Mindegyik máson jelentős átalakítások történtek már.

A tulajdonosokkal szemben jog szerint nem lehet, nem is méltányos pusztán hatósági erőszakot tenni, és az egyre lehetetlenebb költségekkel járó fenntartásra kényszeríteni. Ezt jól mutatja a közelmúlt tapasztalata.

Ha azt akarjuk, hogy maradjon Velence múltjából emlék, bizony, közpénzt kell rá áldozni. Vagy a tulajdonossal való megállapodás révén, jelentős támogatás formájában, a megmaradás érdekében, szakmai és kulturális alku után, vagy megvétel és felújítás formájában, átvállalva a felújítás bizonyára jelentős terheit, kitalálva az épület új funkcióját.

Erre Velence és sajnos, sok más település esetében  nincsen múltbeli példa. De lehet! Ugyanez a kérdés a Bod Kápolnával is.

Igen! Az a döntési kérdés, hogy a szintén fontos egészségügy, oktatás, épített javak mellé befér-e és hova! És ha befér, elég gyorsan-e, nehogy összeroggyon az épület, akár a Ludmann-ház legutóbb. És ha megmentjük, miből tartjuk fenn és mi célból, hogy ne legyen az enyészeté aztán?  Kérdezzétek erről Kupi Lacit a szomszédból, megtapasztalta! Ez igazi szellemi feladat!

Szóval lehet gondolkodni, Kedves Velenceiek, Tisztelt Képviselőink! Ezt nem ússzuk meg sunnyogással!

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Az öreg parasztház esete az elmúlással – emlékirat



Kategóriák:Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Település-szerkezet, Velence, XIX. század, XX. század

Címkék:, , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: