A szép történetekben gyakran akad fordulat. A hadinaplóéban az, hogy hogy Tóth Sándor története gyerekkori játszótársam története is. Fülöp Berta Helga Tóth Sándor unokája. A publikálás után megkeresett. Arcot adott Tóth Sándornak. Megkértem, írja meg, ő hogyan látja nagyapját és a múltat. Olvasd!
Szerző: Fülöp Berta Helga
“Tóth Sándor cipőfelsőrészkészítő 1902-ben Egerben szül,1920-ban szabadult fel Egerben. Mint segéd Eger, Budapest, Berettyóújfalun fejlesztette szaktudását 1926-ban lett önálló. Képzett fiatal iparos. Az iparos mozgalmakban állandóan résztvesz.”
Ennyi olvasható nagyapámról A MAGYAR IPAR ALMANACHJA 1931 c. kiadványában egy lapon több felmenőnkkel. Talán akkor még nem is sejtették, hogy 8 év múlva újra lángba borul a világ és az lesz az igazi haddelhadd.
Emlékem róla természetesen nincs, hisz jóval azelőtt meghalt, hogy én megszülettem. Nagyanyám és anyám történeteiből alkottam képet magamnak róla. Amik mostanra megmaradtak? Mondatok és egy-egy emlékkép amik megragadtak és az ezekhez kapcsolódó érzések.
Emlékszem, nagyanyámnak – igen szerette a virágokat,- volt egy amarillisz növénye ami mindig Sándor napra kivirágzott.
Mama ilyenkor pityergett kicsit, hogy ‘Sanyi üzen neki, hogy várja’ és kirakta a virágcserepet az udvar közepére, hogy mindenki lássa vagy csak vissza akart üzenni …
Sajnáltam nagyanyámat, gondoltam ha ilyenkor kérdezgetem, a meséléstől könnyebb lesz a fájdalma.
“-Mégis milyen volt a férjed?”
Tóth Sándor elsőszülött lányával, aki a naplóban Bebaként fordul elő. Ő Berta néni, akit gyerekkorunkból sokan a velencei iskolából ismerünk.
Azt anyámtól tudtam, hogy törékeny alkatú, finom kis ember volt, aki mindig öltönyben járt és kesztyűt viselt, hogy óvja a kezét.
‘-Gyenge kis szar ember volt!’
“-Húha! De miért mondod ezt Mama?!”
És akkor jött a keserű magyarázat.
Többen voltak ismerősök, környékbeliek a fogolytáborban. Megbeszélték, hogy hazaszöknek. Találkoznak éjjel egy adott helyen. De a nagyapám nem volt ott. Egy darabig vártak rá és útnak indultak nélküle. Mind hazaértek.
Nagyanyám úgy érezte, gyávaságból nem szökött meg.
De mi van, ha már olyan rosszul érezte magát ( már akkor hónapok óta betegeskedett, tüdőgyulladása volt), és nem bírt felkelni, vagy nem érezte magát elég erősnek a hosszú gyalogláshoz? Vagy félt a lebukástól, aminek biztos halál a vége? Vagy csak hitt egy igazságos világban, ahol még magához ölelheti a kislányait?
Mikor próbáltam az ismeretlen nagyapámnak mentségeket találni, Mama csak keserűen legyintett rá.
Mindig szerettem volna tudni mi volt a valódi ok.
A béke első napján halt meg 43 évesen.
Mire az akkor 11 éves anyámmal, nagyanyám elvergődött Vácra , már elföldelték. A megáradt Duna mosta ki a frissen és régebben elhantolt hullákat…anyám sohase tudta elfelejteni a látványt és a szagot.
A tábor orvosa, emlékezett, hogy hová temették T.Sándort . A lábáról és a kezéről bizton azonosította Mama. Keresett egy papot,és a városi temetőben helyezték el, ahová minden évben ellátogattunk míg az idő új testeknek nem követelte a régi sírhelyeket.
Anyám teljesítette édesapjának tett ígéretét, tanító lett.
Nem érhette meg, hogy nagyobbik leánykája írni-olvasni tanít és nem készíthetett többet csodaszép cipőcskéket gyermekeinek és majdani unokáinak sem. Többet nem táncolhatott az iparos bálokon az Ő ‘gyönyörű dagadtjával’ ( nagyanyámat becézte így).
Gyerekként kérdeztem anyámat, hogy miért vitték el az édesapját? Állítólag 1944 őrületében már mindenkit besoroztak aki élt és mozgott.
Az akkori ösztönösen anarchista gyermeki lelkem – ami az idő múlásával mit sem változott- értetlenül állt az emberi ostobaság és szolgalelkűség előtt. És a kérdés még mindig ugyanaz. Hogy lehet az, hogy ember alkotta törvénynek engedelmeskedünk, ha kell ölünk és halálba megyünk…míg a nagyon egyszerű és világos NE ÖLJ ! isteni törvényt átlépjük?!
Ha üzenhetnék nagyapámnak és az összes férfinak, aki valaha elhitte azt az égbekiáltó hazugságot, hogy a hazájáért vagy a családjáért fog fegyvert, azt talán Milos Forman Hair c. világhírű alkotásával tenném.
Égessétek el a behívó parancsaitokat mind!
***
Kedves Berta, köszönöm!
Nincs hozzáfűznivalóm! (F.Á.)
Kapcsolódó bejegyzések:
Hadinapló I. rész: A napló maga (forrásközlés)
***
Velence, mint II. világháborús hadszíntér- 1. rész
Velence, a II. világháborús hadszíntér- 2. rész: Amit eddig összeszedtem
Velence, a II. világháborús hadszíntér 3. rész: A Margit Állás építésének eddig megismert körülményei
Velence, a II. világháborús hadszíntér 4. rész: Amikor a légifotó idejében előkerül…
Velence, a II. világháborús hadszíntér 5.rész: Ütegállás a Bence hegyen
Velence a II. világháborúban 6. rész: A harcok első szakasza (1944- december 5 és 24 között)
Velence a II. világháborúban 7.rész: A harcok 1944. december 23-1945. február 2. közötti szakasza
Velence a II. világháborúban 8. rész: Tisztogatás
Velence, a II. világháborús hadszíntér- 2. rész: Amit eddig összeszedtem
Velence, a II. világháborús hadszíntér 3. rész: A Margit Állás építésének eddig megismert körülményei
Velence, a II. világháborús hadszíntér 4. rész: Amikor a légifotó idejében előkerül…
Velence, a II. világháborús hadszíntér 5.rész: Ütegállás a Bence hegyen
Velence a II. világháborúban 6. rész: A harcok első szakasza (1944- december 5 és 24 között)
Velence a II. világháborúban 7.rész: A harcok 1944. december 23-1945. február 2. közötti szakasza
Velence a II. világháborúban 8. rész: Tisztogatás
Velence a II. világháborúban 9. rész: Katonabögre
Velence a II. világháborúban 10. rész: Balassa Katalin naplója (1944. december 4-1946. szeptember 15.)
Velence a II. világháborúban-11. rész: A harcok utolsó szakasza (1945. február 3-március 22)
Velence a II. világháborúban 12. rész: Kárjelentés, az újjáépítés első pillanatai (1945. április-augusztus)
Velence a II. világháborúban 13. rész: Polgári áldozatok a tó környezetében -adatközlés
Velence a II. világháborúban 14. rész: Katonai áldozatok
Velence a II. világháborúban 15. rész: Amit az orvosok írtak
Dr Lenci Rezső orvos velencei feltűnése és titokzatos eltűnése (1944-46.)
Velence, a II. világháborús hadszíntér -16.rész rész: Ahogy az egyházak emlékeznek
Velence, a II. világháborús hadszíntér-17. rész: Akik ástak
Velence, a II. világháborús hadszíntér-18. rész: Összegzés
Kategóriák:1939-1945, 1945-1989, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, II. Világháború, képek, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?