Volt egyszer egy Fürdető-nevű terület. Volt-nincs! Ez a bejegyzés arról szól, hogy amikor volt még, milyen volt, és hogyan múlt el a régi életmóddal együtt.
1974-ben, Velencére költözésünk évében, Apa a csónakját a „Nádüzem” (korábban Wickenburg Kúria, újabban Helios Szálló) alatti partfalához költöztette sok más ladik mellé. Meredek partfal volt, a tetején szép kis sétánnyal. Az aljában a csónakok. Nem tudtam, hogy a ladik a valamikori Fürdető szélén ringatózott.
***
Pár hete pedig a Darabanth Aukciósház egy képeslapot hirdetett, ami a Fürdető jóval gyermekkorom előtti állapotát mutatja be szemléletesen. Erről a korszakról szól a történetem.
Tehát a képeslap, 1913-ból:
A kép az (akkor még) szikes, aszály idején sok helyen mocsárszerű tavunkat mutatja. A meder mélyülése szinte semmi-legalábbis a velencei részen.
A kép bal-középső részén marhák és pár szárnyas. Kissé távolabb, a fák alatt két világos szakasz, talán parti védmű, nagyjából az akkori Wickenburg Kúria környékén.
Még távolabb a régi kedvencem, a ma már szintén nem létező Nagyhíd.
Tőle jobbra egy épület homályos képe.
A továbbiakban ezt a látványt írom le alaposabban.
„AKKOR”
1884-ben készült Velencéről az első, ma is ismert ÉS térképileg is alátámasztott kataszteri térkép, meglehetősen pontos területi leírással[1].
Fürdető
A térkép közvetlenül a tó partján egy szabálytalan alakú területet ír le, amit más térképeken „Fürdető”-nek neveznek. Tulajdonosa a „Velencei közbirtokosság”. Ez azt jelenti, hogy az adott területet osztatlan formában sokan, közösen birtokolják adott részarányban[2]. Velencén jellemzően legelők, rossz minőségű part menti területek tartoztak ilyen tulajdonba[3].
A Fürdető a nevét arról kapta, amit a korábbi képeslapon látsz: oda terelték a parasztok marháit inni és fürdeni a nyári meleg idején. (A képeslap kacsái odavetődött statiszták, akik jó eséllyel az Alszeg házaiból jártak oda dagonyázni.)
A Fürdető kiterjedése a vízállás függvényében szélsőségesen ingadozott. Magas vízállásnál megszűnt, alacsonynál pedig mélyen benyúlt a tóba. (Ezt később, a jelenlegi elhelyezkedés kapcsán ábrázolom.)
A képeslap tehát egy alacsony vízállás-beli állapotot mutat, egészen biztosan nyáron.
Érdemes eljátszani a gondolattal, milyen is lehetett, amikor a forró nyárban, Meszleny Náci bácsi elmondása szerint egy „előkelő” öltözősátrat emeltek a parton, ahol lengébbe átöltözködve az úri közönség a marhatrágyát kerülgetve közelíthetett a vízhez. Ez évtizedekig így volt, míg kialakultak az első „marhamentesített” strandok, konfliktusban a parasztok megszokott rendszerével. Nem csak Velencén, de az egész déli parton!
Nagyhíd
A képen majdnem középen látható Nagyhíd kötötte össze régen az Ófalut és Kápolnásnyéket, meg a déli partot egymással. A Bágyom patakon ívelt át az a szép híd. Lehetővé tette, hogy a parasztok marhái minden évszakban elérjék a Gurjal legelőit, és a déli part postai megközelítését is biztosította. Nagyon más idők voltak még azok!
A vasút megjelenésével, majd az utasforgalom kiépülésével a szerepe fokozatosan felértékelődött, hisz vagy ezen keresztül, vagy Kápolnásnyéknél, több kilóméterrel arrébb érhették el a a Déli Vasút vonalát a távolabb élők.
Kocsma?
A képeslap legbizonytalanabbul meghatározható része. Egyelőre nincs írásos nyoma annak, hogy az 1910-es években milyen funkciójú épület lehetett ez.
Kárpáti Miklós barátom szerint lehetett akár a Tudományos Gyűjtemény által, pontos helyzetmeghatározás nélkül említett „Kis Velentzei Kortsma”.
Biztosan nem lehet a pár méterrel följebbre épített akkori vasútállomás.
A harmincas években épített Tóth Kálmán-féle halászati építmények előképe sem lehet, mert az a tóhoz közelebb esett.
A bolti/ vendéglátási funkció a legvalószínűbb. Az biztos, hogy az 1930-as évektől a Füredi család kezelésében volt. Ők itt vegyesboltot és kocsmát üzemeltettek. 1944-ben Auschwitzba hurcolták őket. 1944. őszétől Meszleny Náci bácsi emlékei szerint az itt Margit -vonalat építő munkaszolgálatosok alkalmi szállása volt.
A háború után idővel halászcsárda lett, cigányzenével, ahogy kell, zenélt itt az Utolsó Velencei Halász, Oláh Géza bácsi is.
A „MOST”
A „Most” ebben az esetben nem most kezdődött, hanem a hatvanas-hetvenes években, amikor stabil vízszabályozást építettek ki a tó körül. Megszűnt a tó szikes tavakra jellemző jelentős szintingadozása, vele természetes jellege. Mire gyerekként ideértem, nem láthattam már azt a lapályt, amit a képeslap mutat.
Nem láthattam marhákat sem a parton, mert nem volt már marha, ami a nemlétező lapályon dagonyázhatott volna. Azok bekerültek a szövetkezeti közösbe, a valamikori önálló parasztokkal, azok korábbi életmódjával együtt. Ezzel, meg egy sor más körülménnyel gyökeresen megváltozott a tó, a part, az élet. A falu a ’70-es évekre már (legfeljebb) félig agrárius település, félig nyaralótelep volt.
A következő lépés a hetven-nyolcvanas években a partfal alapos átalakítása, feltöltése volt.
***
A Fürdető, a Nagyhíd, a Füredi-kocsma sorsa, meg ezer más példa azt mutatja, változás VAN. Nem az a kérdés, hogy legyen-e! Az viszont mindig, nagyonis kérdéses, miféle. Kinek válik valójában javára? Milyen hosszú távon? Az dönti el, milyen léptékben gondolkodunk, gondolkodsz Te, meg én és a Fontos Mások. És találkozik-e valamilyen megoldásban ez a sok kicsi és nagy.
Azért érdemes időnként visszatekinteni, hogy tanuljunk belőle. Javára vált-e a velenceieknek az üdülőterületté, faluból várossá válás? Hazánknak a valamikor szikes tó átalakítása azzá, ami ma? Természeti környezetünknek a Vértesből kinyert vízpótlás? És mi a fontosabb? Milyen időhorizonton és kinek?
Hogy ki nyeri a rövidtávú meccseket, az egy dolog. De vajon, miért is van az, hogy ma alig emlékezünk Springer Ferenc nevére, aki ezt a mai jelent a tó körül ötven éve formába öntötte, nem kis erőfeszítéssel?
Az a nagyon határozott véleményem, hogy dolgaink eldöntése mindannyiunk közös ügye akkor is, ha a pénz és hatalom a kisemberek számára nem feltétlenül kézzelfogható. Ma sokkal könnyebb helyzetben vagyunk, mint Springer korában. A mi tanulásunk, hosszútávú akaratunk dönti el, milyen lesz a HOLNAP tava, tópartja. Arborétum, vagy Fiatalok Központ, hogy egy példát mondjak.
Tetszik, vagy sem, a döntések mindig megszületnek. Veled, vagy nélküled. Gondolj bele!
Kapcsolódó bejegyzések:
1927: Velence (eddig előkerült) legrégebbi légifotói I. rész
Velence 1848 után VII. rész: A Gurjal –dűlő-1884-ben
Velence 1848 után XI. rész: „Velencei-tó”, és a „Tónak alsó részén fekvő” –dűlő
Kié itt a tér III: 1930-89 között
Lábjegyzetek:
[1] Az 1850-es évekbeliek mögött inkább listák, vázlatok szerepelnek.
[2] Ezt nevezik ma osztatlan közös tulajdonnak.
[3] Részletesen a velencei közbirtokosságról szóló bejegyzésben olvashatsz erről.
Kategóriák:1900-1919, 1945-1989, Adatok, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, képek, Légifotó, Nagyhíd, történelmi térkép, történetek, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, Velence térkép, XX. század
Velenceblog 
Hozzászólás