Oláh Géza bácsi jó eséllyel az utolsó velencei, és meglehet, az utolsó, még élő halász a tavon. (Ha lenne más is, az külön öröm!) Többszöri, különös megismerkedésünk rövid történetét alább olvashatod. Egyelőre talán elegendő, hogy még megszólítható velencei halászt bő fél évtizede keresek.
A Géza bácsival folytatott beszélgetés során nem mertem diktafont használni. Az idősebbek nem kedvelik az ilyet. Ebből a leírás során félreértések adódhatnak. Előre is bocsánat!
Tehát Géza bácsi 1939 márciusában született. Édesapja Oláh Béla, zenész. Kilencen voltak testvérek, ezek mind a környéken maradtak. E sorok leírásakor egy testvére él még.
Géza bácsi gyerekként elég tehetséges muzsikus volt ahhoz, hogy a még jelenleg is élő Cserny Vilmos apja -szintén Cserny Vilmos tanító- zenélni tanítsa. Zeneiskolába is ajánlotta, de ehhez Géza bácsinak se ruhája, se pénze nem volt, akár a Móra Ferenc-féle cinegének a cipővel. Pár osztály után az iskolából is kimaradt.
Jó ideig alkalmi munkából élt, majd a hatvanas évektől halásznak állt. Eleinte csak besegített a jégről való halászatba, aztán jelentkezett a halászbrigádba a halászati szövetkezetben. Befogadták. Géza bácsi összes ismerőseim szerint nagyon dolgos ember máig.
A halászbrigád -másutt halászbanda-Géza bácsi idejében héttagú volt. A kormányos (vezető) Géza bácsi pályafutása kezdetén Moharos István volt, később pedig Jeges József. A brigád további tagjai: Benkő János, Oláh Géza, Urfi János, Jeges Imre, Hajdemák (Vaszil) József. Géza bácsi eleinte Moharos úrtól tanulta a hálófoltozást, hálóterítést.
A brigád nyáron-ősszel “nagyhálózott”. A nagyháló 2*420 méteres hálóféle, középen zsákvarsából, két végén kerítőhálóból állt. (Ennek nagyon hasonló, de rögzített változatát nevezte a Magyar Néprajzi Lexikon „szárnyas varsának”.) A velencei változatnál a „csigás hajó” (kötéldobon keresztül) húzta össze a háló szárait, terelve a varsa felé a halat, előtte a „nagyhajó” pedig kifeszítette a hálót a “kerítés” szakaszában. A brigád tehát kettévált, két ember a csigás, öt a nagyhajóban, utóbbiak gondoskodtak a háló feszesen tartásáról.
(Ugyanezt a metódust a Hej halászok kiadvány így foglalja össze: “A nagyháló hossza négyszáz méter volt, és háromméteres mélységű, közepén volt egy 10-15 méter hosszúságú zsák. A hálót az un. terícsfáról szedték le, amit 1910-től használtak a tavon, addig csak a fűre terítették száradni a nagyhálót, a csigát a Fertőről hozták, és 1908-tól alkalmazták. Herman Ottó a nagyhálót öreghálónak, vagy gyalomnak nevezte.”)
A halászbrigád a munkát a ma nagyjából a Bágyom patak torkolatától délnyugatra álló szövetkezeti kikötőben kezdte. Leszedték a nagyhálót a szárítás célját szolgáló „tericsfáról” és a kormányos által meghatározott hal-lelőhelyre mentek. Ezek elnevezése „tanya” volt. Nevezetes helyek a ’60-as években: Nagypontyos, Kárászos, Hosszú tisztás, Kenderáztató, Százas tanya. (Ezek egynémelyikét az 1987-es vízügyi térkép még feltünteti.) Ez a fajta halászat viszonylag ritka volt, talán a halállomány fenntarthatósága miatt. Halászat végén a háló visszakerült a tericsfára.
Amikor hajnalonta magában dolgozott, kisebb „cérnahálót” használt, az 2 m*8-10 méteres volt, vagy „tapogatott”, kosárszerű eszközzel a nádban kereste a halat.
A nagyhálós halászat idejét leszámítva Géza bácsi az alábbi napirendet követte: hozzávetőleg hajnal fél négykor kelt. Ha „fürdött a hal” (a felszín közelében mozgott, vagy éppen kivetődött belőle) halászni indult.
A reggeli órákban már úton volt a fogással a Bágyom-parti haltelep felé. Az út a Tóbíró-köztől 30 perc, 1 óra volt. Kevesebb fogás esetén, vagy ha saját célra fogott, a hal varsazsákba került a kikötőben.
Utána evett, a háziállataival, malaccal, szárnyasokkal foglalkozott, vagy alkalmi munkát vállalt. Délben ebéd, ismét munka, este kilenc körül pedig alvás. A szövetkezet révén 1 hold kukoricát is megművelt.
A rendszeres halászat mellett szórványos munkái voltak. Betakarítás idején „masinázott”, azaz az arató vagy cséplőgépek mellett vállalt kisegítő munkát. Télen nádat vágott a jég alóli halászatok mellett.
Géza bácsi idővel szert tett egy hegedűre. Van, aki hallotta még Őt játszani a környék szórakozóhelyein.
Ez az életmód 1972-ig tartott. Utána a MOHOSZ átvette a tó kezelését és a tavi halászat megszűnt. A szövetkezeti épületet és a halneveldét a hetvenes évekbeli tereprendezéssel, tófeltöltésekkel számolták fel.
A Szücs Lajos által vezetett halászati szövetkezet egy darabig még működött, Pátkára jártak dolgozni. Utána Géza bácsi az akkor ereje teljében működő Agárdi Agrokomplex nádüzemében dolgozott még egy ideig.
Géza bácsi húsz évesen, 1959-ben nősült. Első feleségével 37 évig élt. Gyermekük nem született. Otthonuk a korábban megírt „Hétkéményes” volt 1974-ig. Utána költözött a Halász utcába, ahol meglátogattam.
***
Milyen is a velencei halászlé?
Az egyik gyengém a halászlé. Amerre járok, igyekszem megkóstolni az adott nép ilyen főztjét. Bosszantott, hogy pont a velenceit nem ismerem.
Ezen segített most Géza bácsi. Elmondta a beszélgetésen, milyen az, ahogy Ők főzték, főzik.
Az egész a halász egyszerű körülményeihez igazodik, amibe többnyire nem fért bele a konyhai piszmogás.
E szerint a felvágott vöröshagymát vízben megfőzi, a főtt hagymás vízbe teszi a szeletelt halat, majd a főzés végén a piros paprikát, paradicsomot, erőspaprikát. Ebben a levesben-ha így van- nincs hozzáadott zsiradék (mint Baján és másutt), nincs alaplé (mint a balatoniban, vagy dunaiban, tiszaiban) -hogy is tudnák elkészíteni- és természetesen tészta sem. Nem cél a többféle hal belefőzése. Ami épp jut!
Géza bácsi megígérte, ha megfelelő halat viszek, megfőzi ezt a halászlevet. A következő bejegyzések egyike ez az élmény lesz.
(Idő közben a kezembe került egy 2019-es kiadvány Hej halászok, horgászok-címmel. Ebben a szerzők ötféle halászléről tesznek említést a tónál, sajnos, recept nélkül. Igaz, azt is írják, némelyik a Dunáról idetelepült halászhoz kötődik. A jelek szerint a velencei halászlé a lecsóhoz, focihoz és a politikához hasonlít. Mindannyiunknak van rá eredeti receptje! Hajrá!)
Velence hivatalos oldalán is található lap a témáról. Jól megírt anyag, javaslom olvasásra! Ebben az egyszerűbbik-és kevésbé népszerű- variációként ír a Solymos Edét idéző szerző a Géza bácsiéhoz hasonló receptről.
***
Az emberi kapcsolódás új és újabb körein keresztül jutottam el Oláh Gézához, az utolsó velencei halászhoz.
A történet úgy kezdődött, hogy évekkel ezelőtt foglalkoztatott a velencei halászlé, amit gyerekkoromban kóstoltam a valamikori velencei halászcsárdában; de túl csenevész voltam akkor, nem emlékszem már a részletekre.
Aztán előbukkant megint. A tavi pákászcsónak halvány emlékeiben, amiket egykor még a Tóbíró-közben láttam. Hónapokig kutattam, van-e még élő tavi halász. Mintha nem lett volna… Az egyik özvegye pár éve Pákozdon élt. Telefonon egyeztettünk, a megbeszélt időpontban megjelentem Nála, de zárt kaput találtam.
Azt gondoltam, ez a vége; a velencei halászat élő emberi emlékét el kell engedni.
Persze, a valódiság, a tényleges élet sokszor más!
Kárpáti Miklós barátom és Nagy György földim bebizonyították, hogy pár évvel később is él igazi velencei halász, ha élettörténete nagyon sokkal más is, mint amit Herman Ottó irataiból sejteni lehet. Nagy György volt olyan kedves, és rábeszélte az eleinte nehezen győzködhető Géza bácsit a beszélgetésre.
A valóságos utolsó halászt már évekkel ezelőttről ismertem, amikor a drága Csép Zsuzsa jóvoltából természetesen nevelt kakast kerestem Nála.
Oláh Géza bácsi konkrétan háromszáz méterre lakott akkori otthonomtól. Kakasa épp nem volt, én meg nem tudhattam, Ő az, akit amúgy évek óta keresek.
Eltelt még pár év. Kiderült, Hogy a hatvanas évek Géza bácsija bizony, velencei halász volt. Meg hegedűs, akit sosem hallottam játszani.
Mindezt azért írom le, mert Lázár Ervin megmondta előre: a kisebb-nagyobb Csoda ott lakik az utcánkban, csak észre kell venni. Nekem segítettek. Megtaláltam.
Kapcsolódó bejegyzések:
– A Hétkéményes- a „láthatatlanok” egykori menedéke
– Önblog: Van-e olyan, hogy velencei-tavi halászlé?
– 1927: Velence (eddig előkerült) legrégebbi légifotói I. rész
–Önblog: Apa csónakja
Irodalom:
–Igali Mészáros József: A Velencei-tavon (1938.)
–Igali Mészáros József: Télen a Velencei -tavon (1942.)
-Purgel István-Szabó Imre: Hej halászok, horgászok, Agrárminisztérium, 2019.
Kategóriák:1945-1989, Agárd, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Nagyhíd, Tóbíró köz, Településszociológia, Velence, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Kedves Árpi!
Egy kis korrekció: A Halászati szövetkezet elnöke Szűcs Lajos volt, de nem a Sára-Szűcs. Egyikük a Bod kápolnánál, a másikuk a Fő utcán lakott.
Köszönöm, Ágota, javítom! Ha esetleg lenne még hozzátenni valód, kérlek, tedd meg! Ha ez számos esetleg, szívesen közölném önálló bejegyzésben!
Kedves Árpi!
Örülök, hogy sikerült szóra bírnod Géza bácsit.
Jó és fontos írás!
Miklós