Biológus ágyúval II.rész –  Hal, halászat, háború… Egy 1944-es levél és ami mögötte van -másodközlés

szerző: Kárpáti Miklós

(Az eredeti publikáció megjelenése: velma.hu, 2022. július 07.)

1944 júniusának közepén a Velencei-tó környékén nem sokat lehetett érzékelni a háborúból. Vitorlások szelték a hullámokat, kezdtek megtelni a nyaralók, kinyitottak a strandok, esténként cigányzene szólt a kerthelyiségekben. Legalábbis a korabeli üdvözlőlapokból ez a kép rajzolódik ki a késői olvasó előtt – legfeljebb a fiatalembereket hiányolták a táncolni vágyók. A háború távolinak tűnt, a magyar csapatok a Kárpátoktól pár száz kilométerre keletre álltak, április közepe óta Budapest sem kapott jelentős bombatámadást. Be kell azonban kalkulálnunk azt, hogy a német megszállás után a cenzúra miatt óvatosabban fogalmaztak a levélírók, legfeljebb négyszemközt tárgyalták ki a megrázó, nyugtalanító híreket, mint a tókörnyéki zsidóság összegyűjtését és Fehérvárra szállítását, a légiriadókat, a szövetségesek partra szállását, a szovjet hadsereg erőösszpontosítását. A levelekben hallgattak ezekről, vagy legfeljebb virágnyelven utaltak rájuk.


Emiatt is érdekes az alább közölt levél, amelyet Tóth Kálmán, a velencei-tavi halászati jog bérlője, a halászok foglalkoztatója, a tó gazdája írt a fiatalon nagy nevet szerzett (később nemzetközi hírű) halbiológusnak, Woynárovich Eleknek. A Németországba küldött szöveg a helyi eseményekről hallgat, szakmai kérdésekre koncentrál és a háborúra, a háború után várhatókra is csak halvány utalást tesz. Mindketten sokat tettek tavunk vízi világáért, érdemes megismerkednünk velük és sorsukkal.


(A levelet szerkesztés nélkül közöljük.)

Címzés:
Herrn dr. Elek Woynarovich
KÖ N IG SB ERG (P r.)
Tragheimer-Kirchen strasse 83.
(Fischerei-Institut) (1)

„Kedves Lekszi!

Nagyon megörültem levelező lapodnak, mit ma kaptam kézhez. –
Örömömet mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy azonnal válaszolok. –
Igazán nagyon szép Tőled, hogy a kies tengeri tájakról is gondolsz öreg
„pocsolyahalász” barátodra.- Gyurkával (2) nem régen emlegettünk és
érdeklődéssel gondoltunk hazatérésedre, amikor beszámolsz majd gazdag
tapasztalataidról.- Bizony egy-két ujabb halfogási mód megismerése
elkelne nekünk, mert a pontyaink igen rafináltak lettek, mióta így
felhajtották az árukat.-(3) Alig lehet velük találkozni, nemhogy fogni
lehetne belőlük.-


Nagyon jól érzik magukat a nádasokban.-


A P-C. fonállal (4) vagy három éve – azt hiszem, a legutolsó
nemzetközi vásáron – ismerkedtem meg, és olvasva remek és általad is leírt
jótulajdonságait, rögtön nagyobb rendelésre irányuló hajlandóságomat
jelentettem be.- Sajnos érdeklődésemre azt a felvilágosítást kaptam, hogy
csak a háboru után lehet szó rendelésem kielégítéséről.- Boldogan
vállalom a kipróbálást és az eredményről a legpontosabban be fogok
számolni.-

Ivadéknevelő tó létesítése a Velencei-tó környékén, állandó
programmszámaim egyike.- Gondolom igen jól ismered ebbeli
igyekezetemet a pákozdi, illetve kisfaludi birtokon tervbevettel
kapcsolatban.- (5) Sajnos most úgy begubóznak az emberek, ha ilyesmit
emlegetsz nekik, és mindent a háboru utánra igérnek.- Pedig az életnek
nem szabadna megállania a háboru miatt és kerüljön bármilyen
erőfeszitésbe úgy kellene mindennek mennie, mintha uj honfoglaláson
munkálkodnánk.-


Még egyszer köszönöm szives megemlékezésedet (6) és arra kérlek,
hogy tanulmányaidban továbbra is a gyakorlatiasságot tartsd szem előtt.
Szerencsés hazatérést és további eredményes munkálkodást kivánva,
baráti szeretettel ölellek:

Kálmán”

***

Jegyzetek a levélhez:


1) Woynárovich 1943 végén 9 hónapos ösztöndíjat kapott Berlinbe. Az ottani halászati intézet a karácsonyi angolszász bombázásban megsemmisült, így átkérte magát a Balti-tenger melletti, königsbergi hasonló intézménybe. (Kelet-Poroszországot a háború után a Szovjetunió magához csatolta, ma Oroszország része, Königsberget azóta Kalinyingrád néven emlegetik.) A német tanulmányútról szeptember elején tért haza.


2) Minden bizonnyal Kontúr Györgyről (1910–1994), az Orsz. Halászati Egyesület akkori vezetőjéről van szó, aki ebben az időben a velencei halászattal és Tóth Kálmán munkájával több szakcikkben is foglalkozott.

3) A háborús időszakban a ponty ára néhány év alatt megháromszorozódott.

4) P-C-fonal: (vagy „pe-ce” későbbi nevén PVC) műszál, a németek által a tengerentúli gyapot és gyapjú kiváltására nagy tömegben gyártott, hálókötésre is alkalmas műanyag.

5) Tóth Kálmán tóbérlete kezdetétől, 1935-től az előírt mennyiség többszörösét, évi 90-110 mázsa halivadékot vásárolt és telepített a tóba, érthető, ha foglalkozott a saját ivadéknevelő létesítésével. 1945-ben bérleti jogát az államosítás megszüntette, az ivadéknevelő tavakat jóval később, 1961-ben az általa kinézett helyen valósították meg.

6) Tóth Kálmán születésnapja június 11-én volt, erről emlékezett meg a levelezőlapon Woynárovich.

***

A levél szereplői:

dr. Woynárovich Elek


(1915. Tiszakóród – 2011. Budapest) nemzetközi hírű hidrobiológus, halbiológus, Széchenyi-díjas egyetemi tanár. 1937-ben végez az egyetemen, 1938-ban doktori címet szerez. A halélettan elméleti és gyakorlati kérdései állnak érdeklődése homlokterében, részt vesz az Országos Halászati Egyesület munkájában, így kerül kapcsolatba a Velencei-tóval és Tóth Kálmánnal. 1940-től több alkalommal behívják katonának, a keleti fronton is harcol, de közben is folyamatosan publikál. 1944-ben ösztöndíjjal Németországban képezi magát tovább a halbiológia, haltermelés területén. 1944 őszén ismét behívják, részt vesz a közép- és nyugat-magyarországi harcokban. 1945 elején tüzértovábbképzésre Németországba vezénylik, ahol angol fogságba esik.

Hazatérése után halélettani kutatói helyet kap, majd a felsőoktatásban tanít, öt évig vezeti a Tihanyi Biológiai Intézetet. A hatvanas-hetvenes években egyetemi tanár, később – évtizedekig – a FAO megbízásából egzotikus országok haltermelését segít megalapozni. Tóth Kálmánnal a jó viszony a háború után sem szakadt meg, Tóth Kálmán szövetkezeti elnöksége idején maga Woynárovich impregnálta időről időre a saját maga kidolgozta eljárással a halászati szövetkezet hálóit, de a családi emlékezet szerint később is tartották a kapcsolatot.

Tóth Kálmán


(1902, Martonvásár-1983, Velence) Apja (a századfordulón a Dreher-uradalom intézője), 1920-ban elhunyt, ezért TK érettségi után csak egy gazdasági-kereskedelmi iskolát végezhetett, utána a Tógazdaság RT-ben tisztviselő. A terület megismerése után a Hortobágyi Tógazdaságnál dolgozott. 1935-ben a Velencei-tó addigi bérlője elhunyt, TK megpályázta a helyét és igen magas bérleti díj fejében elnyerte a halászati szempontból teljesen elhanyagolt Velencei-tó bérletét.

Nagyarányú fejlesztéseket hajtott végre a halasításban és az infrastruktúrában egyaránt, célja a minél intenzívebb „haltermelés” volt. Meghonosította a harcsát, süllőt, megújította a ponty- és csukaállományt. A szakmai szervezetekben is tevékenyen részt vett, kiváló személyes kapcsolatokat épített ki, fogékony volt az újításokra. A halászat és a sporthorgászat akkor kezdődő ellentéteit sikeresen kezelte, közreműködött a mindkét fél számára elfogadható országos szabályozás kialakításában. A velencei hadiesemények során nagyrészt megsemmisült az addig létrehozott halászati infrastruktúra, felszerelés, ráadásul 1945-ben állami kézbe került a Velencei-tó, így a korábbi tulajdonosokkal kötött szerződése is megszűnt.

 Szakmai tekintélye és helyismerete alapján a minisztérium a tó halászati felügyelőjének nevezte ki, azonban látva a gondokat és a tó lerablását, az egyetlen lehetséges utat választotta, egyik halászával 1946-ban megalapította a velencei (később Törekvés) Halászati Szövetkezetet. A szövetkezettel hamarosan rendbe tették az infrastruktúrát, az országban elsőként elindították az ivadéktelepítést és már a következő években igen jó eredményeket értek el, így a halászok sorra léptek be az akkor még önkéntes alapon szerveződő szövetkezetbe.

Jó szervezőkészségét felismerve 1950- től a velencei Nádüzem egyik irányítójának kérik fel 1956 végéig, amikor feljelentés után, koholt vádakkal (ellenforradalmi szervezkedés) hónapokat töltött vizsgálati fogságban. Nem találtak semmi terhelőt, elengedték, de eltanácsolták a helyi munkavállalástól, így – hiába tudott mindent a tó halairól-vizéről-nádjáról – kénytelen volt Budapestre ingázni, csak ott talált állást a Halértékesítő Vállalat egyik telepén.

Nyugdíjasként aztán még a velencei Szölfa telepén is dolgozott. A tó körülbetonozása idején többször is felemelte szavát a horgászok érdekében. A halál – stílusosan – horgászatra készülve, szeretett tava partján érte 1983-ban…

Harcok, pusztulás, újrakezdés


A levél címzettje, Woynárovich Elek részt vett a magyar hadsereg védelmi harcában. Végigharcolta és -fényképezte a háborúnak ezt az utolsó felvonását. Az Észak-Alföldtől hátrálva 1944 végén egysége a Velence környéki harcokban kapott szerepet. Velencén már nem találkozhatott a mai Tópart úton élő Tóth Kálmánnal, mert ő december elején családjával a várható atrocitások elől Nyugat-Magyarországra menekült. Woynárovich saját szemével láthatta, hogyan semmisül meg a barátja által létrehozott halászati infrastruktúra – és egész addigi világuk. Néhány fényképe fennmaradt ebből az időszakból, egyet itt is bemutatunk.

A nehéz időszakot mindketten túlélték, a háború után azonban, a remény rövid időszaka után nem a levélben várt „új honfoglalás”, hanem egy semmivel sem jobb politikai rendszer kiépítése következett. Két hősünk szakértelme vitán felüli volt, így, ha nem is az általuk elképzelt módon és pályán, de az új rend is hasznosította tudásukat.

A dokumentumot közreadta és magyarázta: Kárpáti Miklós

***

Mint azt az előző bejegyzésben írtam, valójában a most közölt cikk előkészületeivel indult Woynarovicz Elek tóhoz kapcsolódásának feltárása. Miklós hosszasan utánajárt a forrásoknak, ahogy máskor is, ennek eredménye a fenti cikk és valójában a sorozat.

Nyitva marad a kérdés: egészen pontosan miért nem találkozott a két barát a tóparton, 1944. decemberében. Miért menekült el családjával egy időre, és ott hogyan élt? Sokan járták be ezt az utat, köztük Dr Kovács Árpád, Velence orvosa, de sajnos, Ő sem írta meg az emlékeit. Tóth Kálmán fia viszont utólag igen. Ez ad majd némi támpontot a témához.

Források:


– Saját (K.M.) dokumentum-, kép- és adattár
– Tóth Kálmán leszármazottainak dokumentumai,
adatai és képei (Köszönet érte!-K.M.)
– Igali-Mészáros József: Magyar vizeken (Bp. 1942)
– Illésfalvi Péter: Egy tartalékos honvédtiszt háborúja (Bp. 2007. Timp k.)
– Magyar Nagylexikon 19. köt. (Bp. 2004)
– Solymos Ede: A Velencei-tó halászata (Bp. 1996)
– Arcanum Digitális Tudománytár, Wikipédia, egyéb
internetes források.

Kapcsolódó bejegyzések:



Kategóriák:1939-1945, 1945-1989, Adatok, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, Gárdony, történetek, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, Velencei tó, XX. század

Címkék:, , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: