A bejegyzés Woynárovicz Elek azon fotóiból készült, amikor a derék tüzér 1944. decemberében éppen nem a támadó harci gépekre lövöldözött.
Az ilyen időszakokban hősünknek négy témája volt: a környezet, ahol épp volt, az állatok, nők, szép számmal, valamint katonai érdekességek. Nagyjából ebben a sorrendben! (Sajnálatos módon a tókörnyéki időkben nőről nem maradt fotó, csak -feltevésem szerint- Vértesacsa és Zsámbék tájáról.)
Van viszont Sukoróról és Nadapról. Továbbá két „kutyásmacskás”-bárhonnan.
Sukorói képek



(Talán) nadapi képek

(Ezek a templomok! Szerkezetük és Krausz György rokonságának figyelme nagyot lendített elemzői fantáziámon! A sukorói templom ablakai kerekdedek, a barokkot idézik. A nadapié ellenben a gótikára hajaz. Ez az apróság tette helyre, hogy pontosabban el tudjam helyezni a VI. bejegyzésben ismertetésre kerülő üteg helyzetét.)

Kedves Olvasó! Nagyon érdekelne, felismersz-e valakit a képről! Légy Társszerző, kérlek! Írd meg, ha felismersz a képről valakit! mailcímem: arpad.feher1@gmail.com, munkaidő után hívható telefonom a 20/ 439-56-48. Előre is köszönöm!
“Nős”, „állatos” képek

***
A következő, VI. részben egy lezuhant bombázógép kapcsán született fotókat, történetet ismertetem.
Kapcsolódó bejegyzések:
- Biológus ágyúval I. rész– Woynarovicz Elek fotói
- Biológus ágyúval II.rész – Hal, halászat, háború… Egy 1944-es levél és ami mögötte van -másodközlés
- Biológus Ágyúval III.-Woynárovicz Elek fotói: Sukoró képek -löveg a dombokon
- Biológus Ágyuval IV-Woynarovicz Elek fotói: A „hasraesett” Messerschmidt esete
- Velence, a II. világháborús hadszíntér- 2. rész: Amit eddig összeszedtem
- Velence, a II. világháborús hadszíntér 5.rész: Ütegállás a Bence hegyen
- Velence a II. világháborúban 6. rész: A harcok első szakasza (1944- december 5 és 24 között)
- Velence a II. világháborúban 9. rész: Katonabögre
Források:
· A Hadtörténeti Intézet Fototára fotói
– Illésfalvi Péter: Egy tartalékos honvédtiszt háborúja (Timp 2007.)
Kategóriák:1939-1945, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, II. Világháború, képek, Környezet, Légy Társszerző!, Margit állás, Nadap, Sukoró, Települések, Velence a II. Világháború csatatere, Velencei tó, XX. század
Vélemény, hozzászólás?