Merengés a fotózásról erős idegzetűeknek. Jópár éve fotózok már, meg gyűjtök fotókat, képeslapokat. Látványt. Sokáig, részben még ma is, nem tudtam, miért. Itt az ideje, hogy írjak erről egy keveset. Úgy kezdődött, hogy Máté fiam születésekor sokmindenre ügyeltünk Macskával,… Bővebben ›
Fotók
Késő tél-kora tavasz
egy hete már a rigóim hangját hallgatom. Megszoktam, hogy figyeljek rájuk. Megéri, nekem elhiheted! Egy bő hete tehát ismét énekelnek, meg az örvösgalamb és mások. Kiürült az etető, alig fogynak a magvak. Hajdinakenyeret lehet kapni a boltban. Újdonság. Szép! Ma… Bővebben ›
Velence (talán) legöregebb lakójáról
Velencének számos harangja volt. Ezek közt azonban van egy kivételes. 1554-ben készült, jó eséllyel protestánsok öntették. Ezen kívül azonban nem tudunk róla semmit! A Meszleny család emlékezete[1] szerint: „A katolikus templomban van az ország [2] legrégibb harangjai közül a… Bővebben ›
Tóth Zsuzsa néni (1925-2017)
Zsuzsa néni –ahogy megismertem- világító kék szemű, élő öregasszony volt, nagyjából nyolcvanhét évesen. Tett róla, hogy elbűvölő legyen. Történeteket mondott azoknak, akiket érdekelt. Látszólag mindig a múltról. Igazából meg a múltról és magából –egy keveset, amennyit némi figyelemmel érteni lehetett…. Bővebben ›
Moharos Lajos története
Berta Kristóf szerzőtársam jó ideje foglalkozik már rokona, Moharos Lajos viharos katonasorsával. 75 éve gyalogolt a halálba ez a földink nagyon sokadmagával. Kristóf időutazáson vesz rész vele, sorsokat ért meg közben. Ez a lényeg. És leírja mindezt nekünk. Szerző: Berta… Bővebben ›
“Egy hölgy arcképe”
Ülök a Kisvilág egyik antikváriumának sarkában, képeslapokat nézek, olvasok. Az egyiken Havel Lipótné néz velem szembe 1909-ből. A kép Uher Ödön műtermében készült. Ő is ismerős. Ha van kedved, ismerd meg őket! Kezdem az egyszerűbbel. Uher Ödön fotográfus (1859…. Bővebben ›
Önblog: Decemberi gyerekek
Hazafelé tartottunk Anyával. A gyerekkoráról beszélt. Decemberi gyerek, ahogy nagyobbik nagyfiam is. A decemberi gyerekek a karácsonyfa alá születnek. Akkor is, ha késnek egy kicsit. Vallásost és vallástalant megtalál a várakozás és megszületés története. Édesanyám 1941. decemberében született Debrecenben. Nagyapa… Bővebben ›
Az öreg parasztház esete az elmúlással – emlékirat
Talán tíz maradt meg mára azokból a házakból, amik nem is olyan régen Velence képét adták. Halászházak, parasztházak. Az úri építmények kisebbsége mellett a sokaké. Valamikori földiké. A parasztház a tó környékén nem túl bonyolult valami. Egymás mellé rakott szobák… Bővebben ›
Velencei vadászatok az 1880-as években
Kárpáti Miklós szerzőtársam pár napja az alábbi munkájával és forrásközlésével lepett meg-remélem, sokunk örömére. Bár a vadászatot inkább messziről tisztelem, a történet közös múltunk darabja, így fontos. Köszönöm, Miklós! Velencei vadászatok az 1880-as években A XIX. század végének velencei-tavi vadászatairól… Bővebben ›
Hajdu Géza története
Jó ideje írtam már a velencei virilistákról. Köztük voltak a Hajdu testvérek is, akik emlékét ma is tanya őrzi a külterületen. Írtam a sorsukról, amit tudtam. Pár napja az a szerencse ért, hogy Hajdu Géza lánya, Klára asszony talált rám… Bővebben ›