Édesanyám 52.születésnapomra megajándékozott első kis cipőmmel és a történetével, 1966-ból. Erről szól ez a bejegyzés, és hogy hű legyek magamhoz, jól belefirkálok!

szerző: Fehér Györgyné

„Gondom van…

Árpi fiam születésnapja közeledik. Mit is ajándékozhatnék neki, ami nem anyagi?

Valami emléket gyermekkorából. A jókívánságos borítékba kora gyermekfotókat és valami nagyon személyeset mellé. A születési szalagot, az első hajfürtjét már megkapta. Őrzök még valamit. Ezt kapja tőlem most. És jobb, ha most adom oda, mintha egyszer csak rátalálna. Így lett születésnapi ajándék az első kiscipője. Több, mint ötven évig őriztem, vigyázzon mostantól rá Ő.

Története is van a kis cipőnek, nem különös, de szép és igaz.

A kis cipő 1966-ból. Érdekes lenne tudni, ki készítette!

Fiam, helyesebben fiunk, nyolc hónapos korára biztonsággal lépegetett a lakásban, lábán bársonyos „puha” babacipőben. Bent alkalmas volt ez a viselet, de az udvarban, kint abban nem járhatott. Tavasz volt, elhatároztuk, hogy sürgősen veszünk cipőcskét.

Jó lenne belelátni az ötvenegy évvel ezelőtti Anyafejbe: Miért vállalt ekkora terhet? Talán valami ilyen kép járt a fejében. (Forrás: Fortepan, 1966.)

Karomon a gyerekemmel a pesti Körúton nézelődtem, keresve a megfelelő boltot, 1966-ban. A Nyugati Pályaudvarnál indultam el, és a József Körútig jutottunk el, különösebb eredmény nélkül. Ott megláttam egy utcai kirakatot, amiben kis gyerekcipők voltak, különböző színben, anyagban, méretben. Ezek bemutatásával hirdette magát egy mester. Méretre készítette ezeket az udvari műhelyében. (Se a címre, se a nevére nem emlékszem már. De az igyekezetére igen!)

1966: Blaha Lujza -tér: Ez még nem a metró, csak egy kiadós csatornaépítés (Forrás: Fortepan)

Párbeszédünk lényege: milyet szeretnék, a válaszom: puha bőr legyen és ne csússzon a talpa. Méretet vett. Megnézte a gyerekem kis lábát, kérdezte a korát, majd megjegyezte mindezt. Magas férfi lesz ebből a fiúcskából, mert a korához képest fejlett méretű a lába – mondta. (Megszavazta nekünk, amire mi is vágytunk.) Természetesen a fehér színt választottam a cipőcskének.

Körúti utcakép két évvel később (Erre sem emlékszem valami tisztán…) (Forrás: Fortepan)

A megjelölt időpontban átvettük az első komoly lábbelit. Azonnal a lábára húztuk. Gyermekünk furcsállotta egy kicsit, de nem akarta lehúzni. Hamar megszokta.

Tessék, itt a bizonyíték, hogy jól megvoltam vele. Ott feszítek a vadiúj cipőmben!

Utólag beismerve a kérésemet teljesítette a mester. Mind színben, mind a bőr minőségében, csúszásmentességében. Valódi, nyersgumi talpat kapott a cipő. Elismerés illeti a munkáját. Igen jól bírta a „gyűrődést”, csak sarok nem készült rá. Pedig kellett volna. De tudta ezt akkor egy első gyermekes, naiv és büszke anya? Ki tudja megmondani, hány lépést tett meg kisgyermek korában, ameddig a következő, nagyobb méretű következett. Ez, az első, tizenhetes méretű volt. (Igen, a cipő most is annyi… : )  … csak kicsit kopott, szakadt, de így is szép.

Igazolásul a cipő hitelére, fotók is vannak róla azon a nyáron, benne Árpi. Akkor még nem volt kopott.”

***

FÁ: 1966: A dús szemöldökű Brezsnyev elvtárs, a Szovjetunió vezetője már két éve hatalmon volt. Nálunk tartott a kádári konszolidáció, aki csendben maradt, azt többnyire békén hagyták. A szövetkezetesítés befejeződött, viszont háztájival lehetett hozzákeresni a falusiak egyébként alacsonyan tartott béréhez.

Na, és persze, Magyarország Liverpoolban 3:1-re verte Braziliát!

Bemutatták az Aranysárkányt Ranódy Lászlótól, meg a Hideg Napokat is Kovács Andrástól.

Nyolc hónapos voltam, mikor Anya a karjára vett, és felvonatozott Pestre. Jó cipőt akart venni, nem akármit, ami 1966. májusában nem volt magától értetődő dolog! Meg nem volt reklám, se „aranyoldalak”, se internet, se semmi más, ahol keresni lehetett. Elvileg volt telefonkönyv, de nem egy tanyasi tanítónéninek. Felvett hát, és nyakába vette a Körutat. Kilóméterek után talált rá a cipészre, és aligha adott csekély árat egy méret után varrott, gumitalpú kis cipőre.

Anya 1200 Ft-ot keresett akkor, Apa 1800-at. Ez az akkori átlagkereset alatt volt. Viszont hozzákerestek még a háztájival, azaz Anya tanítás után meg hét végén kapálhatott a kiadott kukoricásban még nagy pocakkal is. Ezzel együtt is jelentős teher lehetett ez a kis cipő a valamikor cselédlakásban élő szüleimnek.

***

Bevallom, elfelejtettem ezt a kis cipőt. Viszont eszembe jut róla két másik, amiket Macskától kaptam közleményként a két fiamról. Őrzöm őket. Egyszer még jól jöhetnek!

Kapcsolódó bejegyzések:

–Önblog: Ahogy születtem

-Önblog: „Gyüttmentségek”: Debreceni, annamajori és velencei évek (1956-1976)

Források:

• édesanyám emlékezete
• Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében (Osiris, 2005.)
• KSH Stadat
• Fortepan

Kategóriák:1945-1989, Adatok, Önblog, Budapest, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Statisztika, Velence, XX. század

Címkék:1966, Önblog, Velence, Velencei tó