Nagy Károly 2015. 04. 13-i és Kárpáti Miklós 2015. 12.05-i kiegészítésével. Ha Neked is van tudásod, ne habozz, írd meg!

Történt pedig a XX. század közepén, hogy Velence második vasúti megállót is szeretett volna magának, a régitől alig egy kilóméterre. Ez a bejegyzés részben kordokumentumokra épül, részben a szerző spekulációiból áll. Károly János költői nyomdokain haladva elmesélem, amit az építésről, az okokról és körülményekről tudok vagy vélek.

Kedves Olvasó, légy Társszerző! Te mit tudsz a vasútállomásunkról? Írd meg hozzászólásként vagy mailben az arpad.feher1@gmail.com – ra!

***

Hogy ne legyek annyira elrugaszkodott, kétféle betűvel írom e bejegyzést. Fekete színnel szerepel a tényekkel alátámasztott, pirossal a vélelem.

Előzmények:

Az 1850-es években indult meg a Déli Vasút építése Budapesttől Fiume felé, melynek Budától Nagykanizsáig tartó szakaszát 1861-ben adták át. Történetesen úgy esett, hogy az építés időszakában „valakik” 1859-ben, Velencén megalapították az Anna Gőzmalmot. Az alapítás körülményeivel és annak főszereplőivel egyelőre adós vagyok, de remélem, nem sokáig! Feltevésem szerint nem véletlen, hogy a vele egyidőben megépült egynyomtávú vasút közvetlen közelében épült meg a maga korában és helyi szinten jelentős és fölötte szállítókapacitás-függő malom.

Kérdéses hogy megtudom-e valaha, pontosan miért az akkori helyén épült meg az első, vélhetően 1860-61-ben elkészült vasútállomás a később, a malomig tartó, lóvontatású alvágányként leírt sínpárral, de-spekulálok én- nem lennék nagyon meglepve, ha a derék malomépítő tőkések pénzzel szálltak volna be a megálló kialakításába, mint ahogy az utána is sok évtizedig tulajdonosi elvárás és gyakorlat maradt a Déli Vasút majd pedig a MÁV részéről.

A vasút egy 1900-as képeslapon (forrás: Zempléni Képeslap Múzeum) A rajz kissé költői. A vasút nem volt ilyen közel az Anna Malomhoz

Vélelmem szerint a derék malmászok 1859-ben idejekorán felismerték a megálló-alapítás hasznát (és ki is tudták fizetni az árát), a falu és a Meszlenyek vagy nem mérték fel helyesen ugyanezt, vagy pénzük nem volt rá. Így épült meg Kisvelencén, a mai Velencefürdőn, Velence első hivatalos megállója 1861 felé. A velencei szerény iparosok, például Petheő Imre pezsgőgyáros velencei telephelyéhez a kápolnásnyéki postát és vasútállomást jelölte meg postai és rakodási pontnak e miatt, mert bizony a velenceiek többségéhez az közelebb esett.

Nagyon sokáig így ment ez. Az idegenforgalom lassú fellendülésével és a túlméretezett nyomorral párhuzamosan azonban a térség kitörést keresett. 1907-ben, sok évtizedes harc és tetemes községi különadók árán Gárdony végre saját vasútállomást építtethetett. A vasút révén pótlólagos bevételeket vártak, majd kaptak. A modell működött!

A velencei vasútállomás: XX. század eleji képeslapkép a http://www.vasutallomasok.hu-ról. Történeti okokból azt feltételezem, hogy a kép nem a jelenlegi velencei, és nem is a mai velencefürdői) állomás helyén álló épületet mutatja az egynyomsávú időkből, hanem egy harmadikat-ami talán 1939-ig működött. (Ez a fajta képeslapkép egyébként a tizes-huszas években volt jellemző, akár ez a felirat.)

A régi velencei vasútállomás régi -és első- épülete. A mára eldugott építmény Velencefürdő Köves utcájának végén,a sínek déli oldalán, a vasút hangelnyelő fala mögött van. Jól felismerhető az épület a négy kéményről. Jó darabig azt hittem, hogy az állomás tőle 200 méterrel keletebbre, a “Süle -kanyari” gyalogos átjáró / kis kikötő mellett volt megtalálható. Az alább bemutatott 1936-1937-es kataszteri térkép azonban más támpontot adott. Mint azt később írom, a Déli Vasút az állomásépületeket eredetileg  a vasútsínek déli oldalára helyeztette (ezt számolta fel Velencén 1935-ben az útépítés). Ennek oka eredetileg talán a talaj akkor még jelentős vizesedése, a magas talajvízszint lehetett, akár a Balaton déli részén akkoriban.

Az 1936-37-es kataszteri térképrészlet Velencefürdőről. A térképen IV. számmal jelölt terület az Anna Malom. A malom két épületét keskeny nyomtávú iparvágány kötötte össze a vasúttal. Ennek vonala viszonylag jól látható a képen-és a kép bal felső sarkában található hosszúkás épülethez, az eredeti velencei vasútállomáshoz vezet. Ezt az épületet látod fentebb, a két képen.

Évtizedek teltek el ismét. Az 1930-as évek kezdetétől a tó déli partjára helyeződött át a fejlődés tengelye a vasút és az útépítés révén. Velence 1932. december 28-án, rendkívüli közgyűlésen vállalta az új megálló építési költségeit. Ennek alapján az immár állami tulajdonú MÁV-tól (Ó)Velence 1934. augusztus 25-én kapott megállót, egyelőre „Kisvelence” –megnevezéssel. Az ITT OLVASHATÓ LEVÉLFOLYAM (érdemes végigbogarászni, nyisd meg!) első levelében-feltehetően Kovács Béla jegyző- azt írta le a főispánnak, hogy a falu 1934-ben saját költségén már létesített jegykiadó helyet és várószobát a vasútvonalon. Azonban 1935-ben a Balatoni út építése miatt a megállót át kellett helyezni a sínek nyugati, tó felé eső oldalára- részben az útépítés költségei terhére. (Tehát ez a váró a vasút déli oldalán állhatott, ahol máig halad az út.) Ekkor azonban a várót és jegykiadót már nem építette újra a MÁV, se az útépítők.)

1936. november 23-án Velence jegyzője amolyan folyamodványt írt a főispánnak a helyzet orvoslására. Ezzel megindultak a hatalom és a lobby fogaskerekei.

1937. januárjában Szathmáry Ferenc, a Velencei Fürdőegyesület elnöke a jegyzői levél tartalmával azonos levelet írt a Velencei Tavi Országos Egyesület díszelnökeként is szerepet vállaló Széchényi Viktor főispánnak, támogatását kérve a vasútállomás megépíttetéséhez.

1937.márciusában a MÁV illetékese elegánsan mellébeszélt. Arra hivatkozott, hogy 1933-ban Velence azért kapott megállót, mert vállalta a megálló költségei viselését. A költségeket a MÁV részéről viszont nem vállalta.

Árpád sínautóbusz. Idős beszélgetőtársaim emlékezetében élénken megmaradt ez a műszaki csoda, amivel iskolába járhattak -forrás: http://web.t-online.hu/ppksz/arpad75.htm. Nagy Károly szerint ez tévedés. Az Árpádhoz hasonló, de más konstrukciójú darabbal járhattak, mert az Árpádból nagyon kevés volt.

1937. augusztus 10-én számos helyi érdekelt és megyei hatalmasság részvételével tárgyalás folyt az állomásról Velencén. Érdekes, hogy ekkor a fő hangsúly már nem a vendégforgalmon, hanem a Székesfehérvárra vonaton bejáró iskolás gyerekeken volt! Sigray István és ifj. Meszleny Pál is ezt a körülményt hangsúlyozta. Meszleny Ignác, (Náci bácsi) interjújában megemlékezett a lobbyzók sikeréről, a diákok Árpád sínautóbuszos, vicinálisos székesfehérvári bejárásáról, saját gyerekkoráról. Ifjabb Meszleny Pál az édesapja volt. (Amikor Velence urbanizációjáról beszélünk, tartsd szem előtt ezt a téglácskát is!)

A Fejér Megyei Levéltár egyetlen főispáni dokumentuma sem mutatja, hogy eközben milyen technikával gyakorolt nyomást a főispán a MÁV-ra. De hogy gyakorolt, az valószínű, mert a MÁV illetékese óvatosan elmozdult. Bár továbbra is Velence kötelezettségének említi a váróterem biztosítását…

1937. szeptember 10-én azt írta:

„…E vonal második vágányának megépítésével kapcsolatban tervbe vettük Kisvelence megállóhely várótermének megépítését. Ennek elhelyezése azonban szoros összefüggésben van a második vágány megépítésével. Erre rövid időn belül sor kerül.” (1939-ben történt meg-FÁ.) A levelet azzal zárta, hogy ha Velence előbb akar megállót, akkor annak költségeit állnia kell.

Széchényi Viktor átmeneti kompromisszumot keresett. Féltetős váróhely ideiglenes engedélyezését kérhette a MÁV illetékesétől. Az illetékes főtanácsos 1937. december 20-án azt válaszolta, Velence megkapja erre az engedélyt. Közben egy háttérszámítás szerint helyi erőből 9360 pengőből vélték felállítani ezt a várót (Hajdu András ács számításai szerint) Még ez előtt a MÁV illetékesei kiszállásukon (1937. dec. 16.) igyekeztek nyomást gyakorolni a falusi elöljárókra. Valahogy így:

„Közölték velem, hogy a kettős vágány építésénél majd ismét fel fogják a községet szóllítani, hogy építse meg a várószobát, de ha lesz egy kis protekciónk, és szépen tudunk könyörögni, talán a Máv. is megépíti.” (Velence akkor jegyzőjének jelentése a szemléről)

A vasút nyugati oldalán (akkor még) álló épület(ek) a ’80-as években. Talán közük lehetett a ’30-as évekbeli huzavonához

1939-ben megépült a vasút második sínpárja és a MÁV megépítette a vasútállomást a (nagyjából) ma ismert formában. 1939-ben a vasútállomásokon a MÁV-velencei kérelemre- nevet váltott. Azontúl a keletebbi vasútállomás lett a velencei, a nyugatabbi a kisvelencei, majd 1947-től , némi herce-hurca után– velencefürdői vasútállomás.

Innentől már csak kisebb átalakulások történtek. A vasút felett átívelő vasszerkezetű felüljáró (már nincs meg, de a ’80-as években még lefotóztam), a hamarabb megszűnt közúti átjáró (erről nincsen fotóm, Neked van?) a Gárdonyi út-Pusztaszabolcsi út között, stb.

A vasúti felüljáró képe a ’80-as években

Kárpáti Miklós kiegészítése 2015. decemberében:

“Egy fontos információt tartalmazó képeslapot sikerült vásárolnom tíz napja (árverésen). A mozaik képeslapot a háború utáni helyreállításokat országszerte rögzítő Apostol képeslapkiadó jelentette meg, valamikor 1946-1948 között. Ezen található egy képkocka “MÁV-állomás” felirattal. (Külön levélben küldöm át, hogy beilleszthesd.) A felvétel ugyan elég homályos, de bizonyítja, hogy a velencei vasútállomás épülete azonos lehet a hatodik képed baloldalán látható épülettel. (A felüljáróhoz viszonyított helyzetük azonos.) Maga az épület ezek szerint túlélte a frontot (legalábbis olyan mértékben, hogy érdemes volt helyreállítani) és túlélte az új, két vágány közti állomásépület felépítését is, hogy aztán közel ötven év szolgálat után egyszer csak eltűnjön…”

Aztán jött a villamosítás, a villamosítás utáni villamosítás, az azt követő modernizáció és így tovább. A tó felé eső épületet rég eldózerolták, akár a felüljárót. Hetvenes évekbeli emlékeimben él a közúti átjáró, ahol Apám a haját tépte a várakozás hossza miatt. A megálló épületét legalább kétszer átépítették eddigi életem alatt és ki tudja, hol a vége! Az Árpád sínautóbusz Szergejre váltott, aztán nem tudom, mire még, miközben ma a fiaimat közel ugyanazzal a menetidővel szállítja a zónázó vonat Velencére, mint hetven évvel ezelőtt. Igaz, az új kocsikban már mobiltelefon-töltő is található!

Az állomás ma -forrás: http://www.hupsz.hu

Kapcsolódó bejegyzések:

–1935: Új autóút Gárdony felé?

–Kisvelence, Velencefüred, Velencefürdő –településrészek, utcák névváltozása Velencén

–A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala I : Az úttörők kora (1930-ig)

–A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala II : A parcellázások kora (1930-1945)

Források:

• A Fejér Megyei Levéltár főispáni fondjai (Velencei-tó, idegenforgalom)

Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Budapest, Emberek, Falusi épületek, Fotók, Gazdaság, Gárdony, képek, Légifotó, Légy Társszerző!, Székesfehérvár, Település-szerkezet, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XIX. század, XX. század

Címkék:Balatoni út, Déli Vasút, helytörténet, idegenforgalom, Károly János, MÁV, Meszleny Ignác, Meszleny Pál, Meszlenyek, Petheő Imre, Sigray István, Szathmáry Ferenc, Széchenyi Viktor, Velence, Velencei Fürdőegyesület, Velencei tó