Beszélgetés Oláh Farkassal a Mauthner családról, egy eltűnt kastélyról és a huszadik század töréseiről

Egy rosszul azonosított családi fényképből indultunk ki, majd néhány óra alatt eljutottunk Tükrös puszta elpusztult kastélyáig, a kitelepítés elől megmentő leányfalusi házig, a velencei növényvédelmi állomás világáig, Kambodzsáig és egy család szétszóródott emlékezetéig. Oláh Farkas nem kész történetet adott át: inkább fényképeket, töredékeket. Éppen ezért ez az interjú nemcsak visszaemlékezés, hanem egy folyamatban lévő helytörténeti kutatás elsődleges forrása is.

1. kép. Oláh Farkas az interjú alkalmával, 2026. június 17. Forrás: az interjúhoz átadott felvétel.

Egy fénykép, amely nem a Mauthner családot ábrázolta

VB: A találkozásunk egy fényképpel kezdődött, amelyről ön azt hitte, hogy Mauthner[1] Ilona Kanadába került családi ágát ábrázolja.

OF: Igen, és rögtön ki is derült, hogy tévedtem. A képen Meszlenyi Ignác és a családja látható.

VB: Mégsem teljesen idegen ez a szál.

OF: Meszlenyi Andrással együtt dolgoztam később, egy rövid ideig.

Az elhallgatott tükrösi származás

VB: 1966-ban már itt, Velencén dolgozott, mégsem ment ki Tükrösre.

OF: Nem mertem. A megyei növényvédelmi állomás szolgálati lakásában laktunk, én pedig a bicskei járás felügyelője voltam. Egyszer a portás azt mondta: „Uram, én magát csecsemőként parádéskocsival vittem a velencei templomba keresztelni.” Aztán hozzátette: „De ne mondja senkinek, hogy én mondtam.”

VB: A mondatban benne van az egész korszak.

OF: Igen. Major Géza, az igazgató valószínűleg tudta, hogy honnan jöttem. Nem szakemberként emelkedett föl, hanem a rendszer megbízható embereként, mégis tisztességesen bánt velünk. Több deklasszált család gyermekét alkalmazta. Soha nem zaklatott, dolgozni hagyott. Ezért nem akarom utólag egyszerűen rossz embernek leírni.

VB: Tükrösre csak a kárpótlás után tért vissza.

OF: Akkor már iratokkal kellett bizonyítani, mi tartozott a nagyapámhoz. Én 105 hektárt szereztem az árverésen, a féltestvérem ötvenet. A birtok egészének régi nagyságáról azonban két adat él: hatszáz és ezerkétszáz hold. Ezt csak a telekkönyv döntheti el.

családi archívuma.

Mauthner Margit[2], Mauthner Ilona és a szétszóródott család

VB: Ön Mauthner Mihály dédunokája. Melyik ágon kapcsolódik hozzá?

OF: Anyai nagyanyám Mauthner Margit volt. 1888-ban született és 1950-ben halt meg. A nővére Mauthner Ilona. Ilona a férjével, Schwarz bankigazgatóval és a lányukkal, Andreával 1937-ben elhagyta az országot.

VB: A családi emlékezet szerint Kanadában jelentős vállalkozást építettek.

OF: Úgy tudom, Vancouver környékén fafeldolgozással lettek sikeresek, és az 1960-as évekre már magánrepülőgépük is volt. Ezt én családi közlésből ismerem. Lányuk IKKA utalványokkal segítette később a megélhetésünket.

VB: A másik Mauthner ág sorsában ott volt a tragédia

OF: Mauthner Nándort a kiváló vegyészt a holokauszt áldozatai között tartják számon. Nándorról anyám egyszer elmondott egy megrázó történetet, de én sem tudom, igaz-e. Nem szeretném bizonyított tényként továbbadni. A családi emlékezetben az is fontos, hogy megmaradjon a bizonytalanság.

VB: Mauthner Zoltán (1880-1936) neve sporttörténeti emlékkel is összekapcsolódik.

OF: Igen. Úgy tudom, az Újpest nagy mecénása volt, és emléktábla is őrzi a nevét. az Újpest stadionjánál[3]. Ő és Imre vitték tovább a vállalkozást Wiegner Antallal közösen. Zoltán nagy mecénása volt Újpestnek. Árvaház, öregek otthona, a kórház támogatása fűződik a nevéhez a korai stadion építésén túl.

Leányfalu: egy át nem írt ház mentette meg a családot

VB: 1950-ben Budapestről Leányfalura kellett költözniük.

OF: A nagyanyám halála után megjött a végzés, hogy el kell hagynunk a villát (Bp. XII. ker Bíró u 3.) Nagyapám összepakolta, amit lehetett. A lányfalusi házat korábban megvette, de a tulajdonjog nem került át a nevére. Papíron albérlőként költöztünk egy olyan házba, ami valójában az Övé volt. Ez mentett meg bennünket a kitelepítéstől.

VB: A család egy része később Nyugatra ment.

OF: A húgom 1965 tavaszán, anyám augusztusban távozott. Huszonhárom évesen egyedül maradtam. Akkor kerültem a Tolna megyei Fácánkertre, majd a bicskei járásba növényvédelmi felügyelőnek.

VB: A pályakezdéshez a rossz utak és a Pannónia motor is hozzátartozott.

OF: Egy „szoknyás” Pannóniát kaptam. Olyan zötyögős utakon jártam, hogy egyszer elhagytam a hátsó burkolatot a rendszámmal együtt. Visszamentünk, összeszedtük, megjavítottuk.

A növényvédelmi állomás és a rendszer kettős arca

VB: A velencei állomás nem kis helyi műhely volt.

OF: Nem. Permetezőbrigádok dolgoztak, karanténmunkákat és kárfelméréseket végeztünk, majd virológiai központ is épült. A növényvédelem országos, erős szervezet volt.

VB: Közben a politikai hierarchia mindenütt jelen volt.

OF: Volt olyan vezető, aki azt kérte, hogy ne tegezzük, hanem „elvtársnak” szólítsuk. Egy kis szakmai közösségben ez akkor is furcsán hatott. Major Géza viszont, bár politikai kiválasztott volt, emberileg sokszor korrektebbnek bizonyult, mint amit a pozíciója alapján várnánk.

Egy életút Velencétől Kambodzsáig

VB: A felesége családját is sújtotta a diktatúra.

OF: Az apósomat háromszor börtönözték be. Mérnökember volt, Bonyhádra helyezték, később főmérnök lett, aztán 1956 után újra leültették.

VB: A fiuk 1967-ben született, és 1999-ben veszítették el.

OF: Nagyon sikeres grafikus volt, Stuttgartban is végzett. Az ejtőernyőzést magas szinten csinálta. Szolnokon, egy szürkületi gyakorló ugrásnál zuhant le. A rendőrség vizsgálta, hogy kényszerhelyzet alakult-e ki, de én nem akartam tovább kutatni. Ezt a veszteséget nem lehetett feldolgozni.

VB: Közben három évet Kambodzsában is dolgozott.

OF: Egy kukoricavetőmag-termelő és vizsgáló állomást kellett beüzemelni. Körülbelül háromszáz hektár és harmincegy épület tartozott hozzá. Hárman vittük a magyar oldalt. Nem azért, mert rendkívüliek voltunk, hanem mert a kambodzsai fél ehhez ragaszkodott. Szakmailag nagy feladat volt, és anyagilag is segített a családnak.

Diki nagybácsi: a Don-kanyartól Addis Abebáig

VB: A fényképeken gyakran visszatér egy fiatal férfi, akit a család Diki néven emlegetett.

OF: Az ifjú Tükrössy Pick Richárd 1917-ben született. 1942 körül munkaszolgálatra vitték. A Don-kanyarból visszakerült; az egyik lábfeje részben elfagyott, ezért sántított és ortopéd cipőt viselt.

VB: Később elhagyta Magyarországot.

OF: 1947–1948 körül ment el. Addis Abebában halt meg. Úgy tudjuk, építkezést vezetett, és egy állványról zuhant le. A sírja megvan, de a kinti életéről keveset tudunk. A családi szóbeszéd szerint afrikai felesége és gyermekei is lehettek. Ezt még fel kellene kutatni.

VB: A története jól mutatja, milyen messzire szóródott szét a család.

OF: Igen. A fényképeken itt van közöttünk, aztán egyszer csak eltűnik a magyar történetből, és Etiópiában bukkan fel. A fotó és néhány mondat maradt utána.

A kastély, amelyre már csak az elhanyagolt park emlékeztet

VB: Térjünk vissza Tükrösre. Mikor került a birtok a családhoz?

OF: Úgy tudom, 1917 körül, csere útján. A nagyapám később kibővítette a kastélyt. Az egyik homlokzati oldalon öt, a másikon hét ablak volt; a két plusz ablak vonala lehetett a toldás.

VB: A pontos építési időt nem ismerjük.

OF: 1917 után és valószínűleg az 1930-as évek előtt történhetett. A gazdasági alkalmazottak leszármazottai már nem emlékeztek magára az építkezésre. Tervrajzot nem láttam. A puszta dolgozói 60 fő körül lehettek akkoriban. Pontos területét sem ismerem.

VB: A második világháború vetett véget a kastély történetének.

OF: A térségben borzalmas harcok voltak. Pázmánd és Vereb többször gazdát cserélt. Tükröst tüzérségi tűz érte. A lebombázott kastély szuterénjében később csirkéket tartottak, majd a terület fácántelep és vezetői vendéglátóhely lett.

VB: A park és az út nyomai még felismerhetők.

OF: Amikor 2013–2014-ben biciklivel bejártam, a pusztaszabolcsi út felől vezető makadámút meglepően jó állapotban volt. Elvadult kultúrfák, régi parkjáratok és gazdasági romok maradtak. Tükrös a cukorrépa-vasút egyik megállója is volt; a sín a gazdasági udvarig vezethetett.

9. kép. A család egy Adler gépkocsi előtt. A személyek, a helyszín és a dátum ellenőrzendő. Forrás: Oláh Farkas családi archívuma.

Vadászat, társadalmi érintkezés és az asszimiláció kérdése

VB: Az egyik fényképén vadásztársaság áll az erdőben.

OF: A vadászat a régi arisztokrácia és az új nagypolgárság találkozási tere volt. A Meszlenyiek, a Mauthnerek és más birtokos családok ebben a világban is kapcsolatba kerültek egymással.

VB: A Mauthner és a Madarasi Beck család történetében is megjelent az asszimiláció.

OF: Igen. A vagyon, az életforma és a társadalmi kapcsolatok közelítették őket az arisztokráciához. De a zsidó származású családokat ez sem védte meg az üldöztetéstől. A magyar gazdaság fejlődésében nagy szerepük volt, és közben politikai igény épült az ellenük fordított gyűlöletre.

VB: Az interjúban elhangzott egy számszerű állítás is a zsidó tulajdon arányáról a magyar iparban.

OF: Azt nem tekinteném ellenőrzött adatnak. Az én mondandóm lényege nem a százalék, hanem az, hogy a gazdasági teljesítmény és az antiszemita politikai mozgósítás egyszerre volt jelen. A pontos arányokat történésznek és szakforrásoknak kell megmondaniuk.

A fénykép mint bizonyíték és mint kérdés

VB: Az átadott képek egy része biztosan azonosított, más részük csak feltételezés.

OF: Pontosan. Egy képnél tudjuk, hogy ki Mauthner Margit, ki az anyám, Mária, és ki Diki. Másutt csak annyit tudunk mondani, hogy talán a kastély parkjában készült, talán Nizzában, vagy hogy az Adler a nagyapám autója volt.

VB: Ezért a képaláírásban is meg kell különböztetni a biztos tudást a családi feltételezéstől.

OF: Igen. A helytörténetben az is adat, hogy valamit nem tudunk. Ha elhallgatjuk a bizonytalanságot, egy feltételezésből könnyen „tény” lesz, és később mindenki egymást idézi.

A történet itt nem ér véget

A beszélgetés végén nem lezárt családtörténet áll előttünk, hanem kutatási feladatok sora. A képek és az elbeszélés azonban visszaadtak valamit abból a világból, amelynek Tükrösön alig maradt látható nyoma.

Kapcsolódó bejegyzések a Velenceblogon

A témához legszorosabban kapcsolódó korábbi bejegyzések:

• Velence – Tükrös Pusztáról I. rész, 1919-ig

• Velence-Tükröspuszta II: 1933–41 között

• Velence – Tükröspuszta III: ahogy Malomvári Tiborné, Teréz látta Tükröspusztát 1955–1971 között

• Velence-Tükröspuszta IV: Ki volt Jancsó Mózes?

• Beszélgetés Meszleny Ignáccal

• Velence-Tükröspuszta V: Interjú Galambos Györggyel – Tükröspuszta a 70-es évektől a pusztulásig

• Velence-Tükröspuszta VI: 1942-től az 1990-es évekbeli végekig

English extract

Based on Oláh Farkas’s memories and family photographs, this oral-history interview reconstructs the intertwined histories of Tükröspuszta, the Mauthner family and the Tükrössy Pick family amid the social ruptures of twentieth-century Hungary. It traces connections persecution of Jewish families, forced labour service, the Don River front, wartime destruction, avoidance of communist-era forced resettlement, and post-socialist restitution. Farkas also recalls his work in plant protection, a professional assignment in Cambodia, and the death of his son. The source-oriented narrative carefully distinguishes documented facts from inherited family accounts and uncertain identifications of people and places in photographs. It therefore functions simultaneously as a personal life-history interview, a family-history record, and a starting point for further local historical research.

Lábjegyzetek

[1] VB: Számos helyen Mautnernek írják a család nevét. A Tükrössy család síremlékén Mauthnerként szerepelnek, ezért ezt használom.

[2] A családtörténet kissé bonyolult. A vállalkozó dinasztia-alapító Mauthner Mihály első felesége Heidelbergi Erzsébet. E házasságból született Nándor, Zoltán és Imre fiuk. Heidelbergi Erzsébet korán elhunyt. Mauthner második felesége Braun Berta, egy tehetős dunaföldvári földbirtokos lánya. Ebből a házasságból született Mauthner Margit (OF nagymamája, aki a „katonás” fotó balról második alakja).

[3] VB: A tábla vagy emlékmű stadion közelében áll. A témában pl. Radnóti Zoltán blogján olvashatsz többet.

Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, 1989-től napjainkig, Adatok, Budapest, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, történetek, Tükröspuszta, Településszociológia, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század