A Nagy Háború épp, hogy végetért. A Parlament egyik legerősebb, Horthyék által eleinte méltán rettegett pártja a Nagyatádi –féle kisgazdapárt volt. Fő programja a földosztás. Velence számos tekintetben megosztott volt, az okok egyike pedig pont a földtulajdon.
Az I. Világháború alatt – mint arról korábban több összefüggésben, Tükrössy Pick és a Hajdu –testvérek kapcsán is írtam- Velencén –ötven éven belül másodszor- ismét alaposan megváltozott a földtulajdon szerkezete. A háborús szállítók a háború alatt megjelentek Velencén, és pénzt fektettek be az itteni, éppen olcsó földbe. Kiszorult a hagyományos nemesség egy része és a kisebb, 1880-as hullámban érkező polgári befektetők.
Persze, nem csak erről volt szó! Az új földesurak gyökeret is akartak verni itt, vele új identitást szerezni. Pick Richárd felvette az általa vásárolt majorság nevét előnév gyanánt, katolizált, és akár a Hajdu –testvérek, és minden újsütetű földbirtokos komolyan támogatta az egyházakat meg mindenféle helyi közösséget, amilyen a gazdakör meg az iskola. (A Beckek evangelikusként inkább a reformátusok köreit.)
Egy kisebb kutatásom a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltárban sok egyéb mellett egy levelet eredményezett, melyben Tőke István plébános azért lobbizott Prohászka Ottokár (politikailag fölötte befolyásos) püspöknél, hogy járjon közbe a velencei katolikus egyház akkor két legjelentősebb támogatója, a levélben nevükön is említett Hajdu –testvérek, és a közvetve hivatkozott (Tükrössy) Pick Richárd földjeinek védelmében a földigénylőkkel szemben.
Prohászka Ottokár
A levél itt olvasható:
A kis történet egyik szereplője tehát Tőke István, aki 1920-1930 között volt Velence plébánosa. Róla eddig még nem írtam. 1920-as, plébánosi posztra pályázó levele alapján 1884-ben született Székesfehérváron. Törökbálinton, Zsámbékon és Budafokon volt káplán a háború előtt, majd tábori lelkész lett. 1918-ban a Piavénál súlyosan megsebesült, majd 1919-ben megbetegedett elődjét helyettesítette Velencén 4 hónapig. Tehát kb. 36 évesen került ide, és Meszleny Pálnak a helyi kegyúrnak is rá esett a választása. Nem volt erőssége az adminisztráció, 10 évig egy sort sem írt a Historia Domusba, ezzel ugyancsak megnehezítette a kutakodó utókor dolgát. (Egyéb forrás híján nem lehet tudni róla semmit; így jár az, aki nem szeret írni.)
A többiek:
Pick Richárdról meglehetősen sokat írtam már. Kelmesfestékkel kereskedett, ami a háborús időkben felette jól jövedelmezett. A háború alatt telepedett le nálunk. Tükröspusztán katolikus népiskolát létesített és tartott fent. Tóth Zsuzsa néni önéletírásából tudható, hogy az iskola 1933-ban már egy ideje működött, a népiskolai rendszer felállítását pedig Klebelsberg Kuno 1926-ban kezdte el. Tehát az új földesurak egyháztámogató hajlandósága tartósnak bizonyult.
A Hajduk leginkább tőkebefektetőknek és állattenyésztőknek számítottak, mégpedig tehetségesnek. Befektetéseik Szatmártól Somogyig voltak megtalálhatók.
Az ellenoldal:
Velencén kimagaslóan sok, 438 volt a földigénylők száma, Gárdonyban (a Hajduknak ott is volt földje) 191. A Hajdu-féle földek méretét hol 800-hol 1000 holdban határozták meg a különböző dokumentumok. Ebből kb 60 holdnyi lett volna az első körben Hajduktól igényelt terület, igaz, nagy volt a bizonytalanság abban, hol is lesz a folyamat vége. A kisgazda mozgalomban elhanyagolhatóan kevés volt a katolikus. A szegényparasztság pedig gyenge szponzor. Sok izgága alak, sok más vallásbéli, urambocsá’ vallástalan. Tőke Istvánnak akkor aligha okozott sok fejtörést, hova is húzzon.
Ma nincs a birtokomban arra vonatkozó információ, hogy végül mekkora földterületet osztottak szét a szegények között, de az 1945-ös, háború utáni földvisszaigénylések szerint aligha komolyat. Hogy ez Tőke István lobbizásának volt-e köszönhető? Nem hiszem.
Tény, hogy Tőke István plébános 1922-ben egyháza nagyvonalú támogatói, és nem a helyi parasztság érdekében írt kijárólevelet.
Kedves Olvasó, értékeld a kis történet zamatát! Adott egy korszak először csak heves, majd brutális antiszemitizmusa, melynek kezdeti időszakában Prohászka püspök, a címzett, az egyik vezető ideológus volt. Adott a katolikus plébános a maga vallásos közössége helyi gazdasági érdekeivel, és egy csomó kisember a maga élnivágyásával. És dönteni kell… Bizonyára elvi alapon.
Kapcsolódó bejegyzések:
–Velence virilistái VII. : madarasi Beck Lajos, Velence (1928-ban) legbefolyásosabb embere- II. rész- Beck, a magánember és velencei
–Velencei virilisták – V. rész: A Hajdu Testvérek
– Hajdu Géza története
–Hajdu Testvérek: a velencei időszak vége
–Velence – Tükröspusztáról I. rész, 1919-ig
–Velence-Tükröspuszta II: 1933-41 között
–Cserti József és a kisgazda mozgalom esete a kormányzó erőkkel (1920-35)
Beszélgetés Meszleny Ignáccal
Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, Gazdaság, Gárdony, I. Világháború, történetek, Településszociológia, Uncategorized, Vallás, Velence, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Nagyapám, Lakner György szeretett tarokkozni. A társaságába tartozott, mások mellett Tőke István plébános, akit nagymamám „Tőke Pista”-ként sokat emlegetett. Volt ott a társaságban egy fiatal szimpatikus fiatalember, a Kasó Imre. Az ő szívszorító gyönyörű történetét érdemes elolvasni: http://www.helytortenet.eoldal.hu/cikkek/az-egyesulet-sajat-gyujtesei/toth-laszlone-elbeszelese-nyoman—tarogato-hang.html.
A történet szerint „a velencei temetőbe van eltemetve ez a hős segédjegyző, a felesége szép fekete gránit sírkövet csináltatott neki. Pár évig meg is volt, de egy éjjel valaki ellopta.”
Kár lett volna, ha a történet valóban így végződik, de szerencsére semmiféle lopás nem volt, hanem Kasó Imre maradványai átkerültek Abára, ahol testvére körorvos volt. Ezt pedig nagynénémtől és édesanyámtól tudom, a két idős hölgy a ’80-as években csak azért utazott el Abára, hogy Imre sírját felkeressék (de lehet, hogy nem Abára, hanem Kálozra, ezt sajnos már nem tudom megkérdezni tőlük.)
Tőke Istvántól indultam, aki akár egy Krúdy is lehetett volna, a kártya szenvedélye meg volt hozzá, de más esélye Árpi szerint nem volt. Ez már nem is érdekes annyira, inkább annak örülök, hogy éledezik a velenceblog.
Köszönöm, Gyuri!