Jó ideje írtam már a velencei virilistákról. Köztük voltak a Hajdu testvérek is, akik emlékét ma is tanya őrzi a külterületen. Írtam a sorsukról, amit tudtam. Pár napja az a szerencse ért, hogy Hajdu Géza lánya, Klára asszony talált rám Izraelből, és mondta el a maga emlékeit apjáról, tehát egy kicsit rólunk is. Hajdu Gézáról ma már keveseknek ugorna be bármi is. A többségnek írom: ő és testvérei alapították egyebek mellett a tó első kulturált strandját a mai Velencefürdő területén.
Szerencsés, ha egy ilyen történet életrajzzal indul. 1962-ben, Izraelbe érkezésekor Hajdu Géza fogalmazta. Az eredeti levelet itt találod.
A begépelt változatott itt:
„Alulírott Hajdu Géza születtem Nyírtasson, 1892-ben, gazdacsalád gyerekeként.
A középiskola elvégzése után a budapesti Tudomány Egyetem Természettudományi Karán gyógyszerész diplomát szereztem /1913. évben/
1914-18-ig katonai szolgálatot teljesítettem a világháborúban.
Hajdu Géza, a világháború tisztje. Nem volt örömkatona, 4 évet szolgált.
Hajdu Géza – talán a húszas évek végén, a harmincas évek elején
1918-27-ig a velencei családi gazdaságot vezettem, melynek területe 1000 hold volt.
Deutsch Zsuzsanna, Géza felesége, a korán elhunyt Évával és Lacival (becslésem szerint a ’30-as években)
1927-től 1944-ig a Kisszállási Uradalom RT igazgatója, és annak főrészvényese voltam. A gazdaság talaja rendkívül változatos volt, jó bácskai föld, futóhomok és szikes talaj vegyesen. Éppen ezért a termelés is igen sokoldalú volt. Közismert volt az országban a futóhomok javítása terén elért eredmény. Módszeremmel ezeket a terméketlen homokterületeket sikerült úgy megjavítani, hogy azon igényes növényeket, mint lucerna, virginia-dohány stb eredményesen termeltünk. A gazdaságban sokoldalú és intenzív állattenyésztés volt. A négy tehenészetből kettő az 1934/35 és az 1935/36. években az országos versenyben a legnagyobb fejési átlagú és legértékesebb tehenészet első és második helyezést ért el. A gazdaság évente 30-40 tenyészbikát adott el bel és külföldre. A gazdaságban még mintegy 200 db. magyar fajtájú tehén volt, amit elsősorban igavonó állatnak használtunk, és egész gyenge minőségű legelőn tartottunk. A gazdaságban mintegy 180-200 db. törzskönyvezett kanca volt, ezek szaporulatából évente 20-25 tenyészmént adott el a gazdaság az államnak, de külföldre is exportált. Ezen kívül nagy juh és sertéstenyészet is volt.
Hajduék kisszállási háza
Cikk a gazdaságról (Nagyításért kattints a képre!)
1944-ben deportáltak Németországba.
1945-ben mire a deportálásból visszatértem, a gazdaságot feloszlatták.
1945-től 1948-ig az „Export” Magyar Malátagyár[1] igazgatója voltam, az államosításáig.
Hajdu Géza 1950-ben
1951-ig nem dolgoztam, illetve a velencei gazdaságból megmaradt 100 holdon gazdálkodtam.
1951-55-ig a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából tejtermelési és takarmányozási kutatásokat végeztem, 1955-ben kértem nyugdíjazásomat.
Cikk Hajdu Géza érdemeiről a Lúdas Matyiban (!) Nagyításért kattints a képre!
Nyugdíjazásom után a Tudományos Akadémia Üzemszervezési Osztályának külső munkatársaként, és a bácsmegyei Tanács megbízásából üzemszervezési munkát végeztem. A Bácsmegyei Tanács megbízásából javaslatot dolgoztam ki a megye területén a homokos talajon elterülő termelő szövetkezetek takarmánybázisának biztosítására.
Az utóbbi években az „Egerszegi” néven ismert homokjavítási munkákban működtem közre. Ennek keretében javaslatot tettem az eljáráshoz szükséges istállótrágya helyettesítésére, zöld trágyával. E javaslatomat az MTA Agrokémiai Intézete három éves kísérletben kikísérletezte. Bebizonyosodott, hogy az istálló-trágyát pótolni lehet az általam javasolt zöldtömeggel, csicsóka /topinambour/ szárával, ami a takarmányként jól alkalmazható csicsóka gumó mellékterméke.
1962 májusában érkeztem az országba. Az első időben beutaztam az országot, hogy az itteni mezőgazdasági viszonyokat megismerjem.
Hajdu Géza már Izraelben, gazdák társaságában
Ez év március 20-tól madrichként[2] dolgozom Shafir mosávban[3].”
***
Munka közben Izraelben (a középső alak)
Hajdu Klára gyermekkora jelentős részét Kisszálláson töltötte. Kevés emléke maradt Velencéről, annál több édesapjáról.
Az életrajzhoz a képeken túl az alábbiakat tette még hozzá (leginkább Skype-on beszélgettünk, a szöveg inkább tartalmi kivonatnak tekintendő):
Hajdu Géza 1927-ben távozott Velencéről Kisszállásra. A velencei gazdaságot Aladár testvére vette át, aki a deportálásáig vitte azt[4]. A velencei virilisták közt feltűnt Leó nagybácsi ezek szerint Velencén kevésbé lehetett aktív. Klára szerint a testvérek közül Leó, József és unokaöccsük, Elemér vitték a Somogy megyei jólmenő állatttenyésztő telepet.
Hajdu Leó, Géza testéve (becslésem szerint a 20-as évek vége felé)
Klára említette még, hogy a háború után görögdinnye-termesztéssel próbálkoztak a velencei 100 holdon. Az államosítások és kulákosítás idején azonban, amikor kitelepítést hozhatott az ekkora tulajdon, Hajdu Géza igyekezett önként megszabadulni a földtől, hogy elkerülje ezt.
Korábbi bejegyzésemre udvariasan reflektálva Klára fontosnak tartotta megjegyezni:
„Apám 5-kor ült lóra Kisszálláson. Mezőgazda volt, nem kapitalista. Ha valaki rosszul fogta a kapát, fogta, kijavította.”
Klárát arról is faggattam, milyen emlékei maradtak neki és édesapjának Velencéről. Klára eszmélése évei a háború időszakára estek, így a háború utáni korszakot élte meg Velence kapcsán. Erről a kínlódás jutott leginkább eszébe. Édesapja az ő és testvérei által 1923-ban alapított strandról beszélt szívesen. Ez volt a tó első, mai fogalmak szerint is kulturált, strandnak nevezhető létesítménye a mai Velencefürdő területén, nagyjából a mai vasúti megálló vonalában.
Klára ma szépkorú már. Korábbi, vegyész (jól emlékszem, Klára?) szakmájáról mára leköszönve Kiriat Shimona városban él a libanoni határ közelében. Diszlexiás gyerekek fejlesztésével foglalkozik (Kérem, Klára, javítson, ha rosszul, vagy hiányosan emlékszem!)
Hajdu-leszármazottak a jelenben
Az egyik beszélgetésünk végén Klára megjegyezte:
„Apám a földből akarta kihozni, ami kihozható. Közös bennünk, hogy én meg a gyerekekből akarom kihozni, ami kihozható”.
***
Klára László nevű bátyja él. Nem kizárt, vele is felveszem a kapcsolatot még. Klára a későbbiekben esetleg még további, Velencei éveket érintő dokumentumokat is küld még. Akárhogy lesz is, én hálás vagyok neki ezért a történetért.
Jó lenne valami frappáns összegzéssel zárni ezt a kis történetet. Ami szép lenne és kerek.
Mégis, inkább igazinak szánom. Az meg ilyen.
Kapcsolódó bejegyzések:
Velencei virilisták – V. rész: A Hajdu Testvérek
A velencei Anna Gőzmalom története VI: Megint maláta és ismét ágyú (1919-1945)
Velence virilistái – 1. rész
A velencei közbirtokosságról
Hagyaték -4.rész Spätek a XIX.-XXI. században
Lábjegyzetek:
[1] Ide némi magyarázat tartozik. 1939-ben hozták meg a második zsidótörvény-csúfnevű jogszabályt, mely a zsidók kiszorítását célozta a gazdasági életből. Ezzel limitálták a zsidók létszámát az egyes gazdasági ágakban. 1941-ben Hajdu Gézának azért kellett lemondania, hogy megfeleljen ennek a törvénynek, és ne veszélyeztesse vele gazdaságuk működését. Persze, próbáltak lojális utódról gondoskodni, de ez már a szalmaszálak egyike volt. A korábban gazdaságban dolgozó zsidóknak vagy nem volt munkája, vagy strómanokon keresztül végezték. Klára asszony arról mesélt, apja a magas jövedelméről lemondva több, nehezebb helyzetű sorstársán segített ezzel a lépéssel, akik maradhattak.
Egy laza velencei szál: Deutsch Arthur, az Export Malátagyár igazgatója és többségi tulajdonosa, 1941-ben hunyt el (Hajdu Géza felesége, Deutsch Zsuzsa apja). A kora húszas években még ő volt a velencei Anna –malom tulajdonosa, ami ekkorra már malátagyár volt, mint azt írtam. Deutsch halála után a malátagyár vezetését sem vehette át Géza, csak a háború után, 1945-48 között, mint írta. Akkor mindent államosítottak a budapesti Jászberényi úton-is.
[2] tanácsadó, felügyelő
[3] Amennyire tudom, ez mezőgazdasági munkából élő közösséget, települést takar. Írva a „moshav” –alakot találtam gyakrabban.
[4] Aladár sorsa innentől ismeretlen. Tény, hogy nem tért vissza a deportálásból.
Kategóriák:1900-1919, 1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, Adatok, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, I. Világháború, képek, történetek, Velence, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Szeretném felvenni a kapcsolatot a cikk írójával, én Kisszálláson élek és a helyi történelem ismerője, jó lenne beszélgetni.
Kedves Ildikó! A telefonszámom +36 20 439 56 48. Ha lehet, d.u. 4 után hívjon!