Náci bácsi három nyírfája

Pár napja elhunyt Meszleny Ignác, Náci bácsi. Róla szól ez a bejegyzés. Nekrológféle, de nem csak az. Náci bácsi ugyanis jelenség volt, mégpedig történelmi, kertészeti és emberi jelenség, és ez előbbi kettő is szót érdemel.

Meszleny Ignác 1925-ben született. A falut (újra)alapító, hűbérúr Meszlenyek gyermekeként tehetős kisnemesi kölyökéveket élt Velencén. Jó iskolába járt, jó ételeket evett, személyzet szolgálta ki őt, szerető szülei voltak, fiatalon vadászhatott a tavon, úrigyerek volt, egy a nem túl sok sok közül.

Aztán jött a háború, és a frontvonal hónapokig pontosan a kerítése vonalában húzódott. A Meszleny –kastélyban sebesülteket ápoltak, Náci bácsit pedig bűntudat gyötörte, mert mundér helyett még mindig polgárnadrágot hordott. És jöttek az oroszok,  megoldották a kérdést, kifosztották a birtokot,  Náci bácsi a többi falubelivel talicskával meg tehervagonban menekült, ahogy tudott. Náci bácsi áldozat lett, mint a többiek. Egy közülük.

És itt kezdődik az, ami engem érdekel.

Náci bácsi földönfutó lett, a fejében némi tudással a felmenőitől, meg a ciszterciektől, mert Náci bácsi persze, magától értetődően katolikus volt. A legnagyobb politikai ellenszélben, az internálás után beverekedte magát a kertészeti egyetemre,  végül kertész lett. És nekem: filozófus.

Náci bácsiról ugyan az interjú alkalmából készíthettem fotót, de így szerette magát látni, feleségével , kosvai Simon Ilonkával, fiaival, Lászlóval, Antallal és Benedekkel.

Náci bácsi ifjabb felnőttkoráról keveset tudok azon kívül, hogy három fiúgyermeke született, akik közül Lacit és Benedeket ismerem.  Kertész lett Budapesten, gyümölcsösgazda Velencén. Az él bennem igazából, hogy a kilencvenes években épített velencei iskola parkjának kialakításában Náci bácsi közreműködött, meg tizenöt évvel ezelőtt, amikor a teraszomon fröccsöztünk, Náci bácsi a kert közepére három nyírfát álmodott, szorosan egymás mellé, és ma ott áll a három grácia, szépek, megnőttek, árnyékot adnak, és arról beszélt, hogy ha jó májust fogok ki, gond nélkül szaporodnak a cserjék a tavaszi esőtől, csak semmi erőszak meg erőlködés, és hogy a Bence-hegyre nem kell feltétlen kilátó, mert szép az úgy is, hogy mire is való a nád, hogy a műanyag, meg a mulcs a kertész bukása, hogy a tarack az egy szívós fűféle, amit békén lehet hagyni,és így tovább.

A falubeli öregek némelyike még emlékszik, az ittragadt nemesek egy része nyomorúságos életet élt nálunk haláláig. Nem tudtak eleget változni. És nem is nagyon hagyták nekik.

Kertem dísze, a három grácia

Náci bácsi más volt. Térdrelökte a sorsa, aztán feltápászkodott, és élt, ahogy lehetett. Alkotott, ahogy tehette. Írt, vallást és falutörténetet, elültetett egy cserjékből, meg fákból álló hadat, tanácsot adott a magamfajta városi parasztnak, építkezett. Nincs márkajegy a művein, a növények elhullanak idővel (valójában persze sohase), és ha nem ismered őt, maradjon meg annyi, egy ember volt, aki fákat ültetett. Például nekem.

***

Kinézek az ablakomon.

Lassan hanyatlik a Nap, nyírfáim levelén szépen megtörik a fénye, alábukik,  eltűnik egy időre, ahogy majd a fáim fognak, ahogy én fogok; ahogy majd Náci bácsi atomjai keverednek a földdel, vízzel, velem, sokakkal, hogy földben, vízben, levegőben feltámadjanak megint.

Kinek-kinek a maga hite szerint.

Náci bácsit kedden, 2017. július 11-én 11.kor temetik a velencei Meszleny temetőben.

Béke poraira, Náci bácsi!

 

 Kapcsolódó bejegyzések:

Beszélgetés Meszleny Ignáccal

Meszleny-temető: Aichmayertől Manndorffig

„Kinyílt” a Meszleny temető kapuja- 300 éve települt újra Velence

Meszleny Ignác : Velencei Tallózások -füzete az interneten



Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, 1989-től napjainkig, Önblog, Emberek, Margit állás, Településszociológia, Vallás, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század

Címkék:, , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: