A kertemben idén nyáron, kora reggel, napos időben kis fényjelenség látható. A spireabokor ágai közé pók font magának apró hálót, arra pedig éjjelente harmatcseppek telepednek. A kerítés rácsai között 6.10 felé érkezik a hálóra az első napsugár, és 6.30 körül takarja el a hársfa lombja. Ekkor az aznapi előadásnak vége.
Abban a húsz percben a harmatcseppek szivárványosan ragyognak, tükröződnek, játszanak a fénnyel.
- Ha a gondolataim eltakarják, nem látom mindezt.
- Ha a testem nincs jelen, nem látom mindezt.
- Ha nem érdekel ez a látvány, nem látom mindezt.
Minden nap lehetőség az érzékelés számára.
Ízlelhető? Szagolható? Látható vagy hallható? Konkrét vagy absztrakt élmény inkább? Emlék vagy jelenkori tapasztalat? Milyen érzéket nyit meg? Szerintem mindegy, ha benne van a varázslat.
A világ kapui nyitnak-zárnak. Az ajtók mögött kisebb-nagyobb új világok vannak, és köztük egy a pókocskám reggeli hálója. Különböző készségek birtokában, tudatunk állapotától függően látunk meg belőlük valamennyit. És jó, hogy sokféle a látás!
Ezek a világok bennünk vannak. És nálunk van a kulcs.
Nem érdemes minden ajtón benyitni. De jó észrevenni, hogy vannak, és fontos némelyiket megtapasztalni.
És jó –nagyon jó- megosztani a szépet, amit adnak.
Kategóriák:Önblog
Velenceblog 
Ha találgatnom kellene, mert nem olvastam még a szöveget, akkor kora nyarat és kora reggelt olvasnék ki a képekből. Komolyan mondom, már ötödször nézem meg. Színvonalas bejegyzés, kell hozzá egy nyári reggel, a pók a technika és az Árpi.