szerző: Kárpáti Miklós – másodközlés – az eredeti megjelenés itt található Kárpáti Miklós facebook-oldalán pár hete publikálta Amerikában élő ismerőse képeit és visszaemlékezését az üdülőkorszak kezdeteiről. Emlékei és fotói nagyon jól kiegészíti Farkas Józsefné Éva néni korábban közölt visszaemlékezését. Igyekszem… Bővebben ›
Emberek
Két hagyományőrző: Berta Gyula és Berta Kristóf
Két fiatal díszelgett a Velencei Helytörténeti Egyesület kiállításának megnyitóján. Az ikertestvérek egyikén az első, másikon a második világháború magyar katonai egyenruhája. Önérzetesen viselték az egyenruhát és a szerepet. A kiállításon avatottan válaszoltak a kérdésekre. Tizenhét évesek. Kristóf (későbbiekben: BK)… Bővebben ›
Világháborús kiállítás a Wenckheim kastélyban
Május 1-én nyílt meg az I és II világháborúról szóló kiállítás a Velencei Helytörténeti Egyesület szervezésében. Figyelmedbe ajánlom! A kiállítás anyaga Újvári Mihály (tanulmányai például itt olvashatók), Berta Gyula és Kristóf magángyűjteményéből és egyéb forrásokból származik. A katonai… Bővebben ›
Bárány Károly története az időkapszulával
Pár napja, a Meszleny temető ápolásának egyik résztvevője, Bárány Károly, egy bekeretezett szöveget mutatott 1856-os dátummal. Erről szól ez a bejegyzés. Károly elmondása szerint régi házuk 1986-os bontásakor a falba épített mészkővájuban egy palackba zárt levelet és jópár 1816-os… Bővebben ›
Meszleny-temető: Aichmayertől Manndorffig
Április 11-én Nagy Károly szervezésében másodjára takarítottunk a Meszleny-temetőben. Az idő szép volt és meleg, Karcsi barátom söre kellemes volt és hideg, az eredménnyel is elégedettek vagyunk. A csapat a tavalyi volt: Meszleny Benedek és László, Nagy Károly és baráti… Bővebben ›
A Velencei Anna Gőzmalom története II: A “Balassa-korszak” (1853-1866.)
Szerzők: Felletár Zsolt, Kupi László, Fehér Árpád Módosítva legutóbb: Kárpáti Miklós információival 2016.10.22-én Velence valamikori nevezetességének története rendhagyó módon kezdődött. Mégis, igen tanulságos. Ez a bejegyzés a korai kezdetekről szól. *** A feudális és átmeneti korszak malomüzletéről A feudális kor… Bővebben ›
A Velencei Anna Gőzmalom története I: Bevezetés-beharangozó-féle
Szerzők: Felletár Zsolt, Kupi László, Fehér Árpád Pár kődarab és négy öntöttvas tárcsa. Ennyi maradt Velence valamikori látványosságából, az Anna Gőzmalomból. A következő hónapokban összefoglaljuk, amit a malomról az elmúlt években, ennek ürügyén pedig amit a XIX. század közepének vállalkozási… Bővebben ›
Igali Mészáros József : A Velencei -tavon (1938.)
„Túl vagyunk a Péter-Pálon. Az utána következő forró hétköznapok egyikének reggelén a Velencei-tó felé bandukolok. Negyedórai csendes járás lakásomtól. Teljesen tiszta az idő, egy felhőfoltot sem látni az égen, a magasból vakítóan ontja a nap sugarait a földre. A göröngyös… Bővebben ›
Pillitz Dániel, Velence valahavolt nagybirtokosa
Kárpáti Miklós megjegyzéseivel- a hozzászólásokban és a szövegben keresd őket- (2015. márciusában) Nagybirtoknak az 1.000, kataszteri hold feletti, egységes kezelésben lévő birtokot tartotta a korszak szakirodalma. Nekünk a Meszlenyek birtokdarabolódása után egy ilyen jutott: Pillitzé. Cseh Viktor kiegészítésével Kápolnásnyéken több… Bővebben ›
Fényes Elek velencei fejtörője 1865-ből
Szerzők: Kárpáti Miklós, Fehér Árpád Fényes Elek egy nagyszabású Dunántúl-leírásában megörökítette azt, amit Velencéről 1865-ben tudott. Akár helytálló volt a tudása, akár nem, feladta vele a leckét az utókornak. Fényes Elek a magyar statisztikatudomány úttörője. Az ő korában e tudáskör… Bővebben ›