Két fiatal díszelgett a Velencei Helytörténeti Egyesület kiállításának megnyitóján. Az ikertestvérek egyikén az első, másikon a második világháború magyar katonai egyenruhája. Önérzetesen viselték az egyenruhát és a szerepet. A kiállításon avatottan válaszoltak a kérdésekre. Tizenhét évesek.
Kristóf (későbbiekben: BK) és Gyula (BGY) gyerekeim iskolai, részben osztálytársai, játszótársai voltak. Mostanában leginkább születésnapokon találkoznak. Tudtam a relikviagyűjtő hobbijukról, mégis meghökkentett, amit a kiállításon tapasztaltam.
Berta Kristóf és Gyula a világháborús kiállítás megnyitóján
A kiállítás után interjút kértem a két fiataltól.
Bemelegítésként letoltunk némi fagylaltot
Kristóf először beavatott az I. világháborús lábszártekercs használatába. A fagyi olvadozása közben mutatta be a felhelyezés módját.
FÁ: Ezt meddig tanultad, amíg így ment?
BK: Egyszer talán rosszul kötöttem be. Akkor még nem ezt a ruhát hordtam. Aztán amikor megkaptam ezt az egyenruhát az egyesülettől ( Magyar királyi “Szent István” 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület) , először megpróbáltam megkötni. Aztán megkérdeztem az egyesületünk alelnökét, hogy hogyan is kell megkötni. Azt mondta, akkor jó, ha a bandázs nagyjából a felét takarja az alatta lévő sornak. A többire gyakorlással, logikai úton rá lehetett jönni.
A tiszteknek eredetileg bőrből volt, de aztán ők is áttértek a kincstári szürkére, mert a mesterlövészeknek nagyon megkönnyítette a dolgát.
A lábszártekercs felhelyezése Berta-módra (Gyula lábán – a kép bal felső sarkán- már a II. világháború kamáslija látszik)
FÁ: Azt olvastam, nagyon sok volt a lábsérülés az első világháborúban, különösen a rossz bakancsok miatt. Te hogyan tettél szert megfelelő darabra?
BK: Ezt a Papától hoztam. Olasz bakancs valójában. Gumiból volt a sarka. Cipészhez vittem. Befoltozta néhol, a talpán fa sarkat tett rá, megvasalta. A II. világháborús „35.M”-bakancs esetében ugyanez fakocka volt, bőrrel bevonva.
FÁ: Nagyon csúszhatott!
BK: Nagyon is. És volt sarokvas is. Kemény kövön, a Mátyás templomban igen csúszkált a márványon, azt láttam.
(…)
FÁ: Télen kemény lehetett benne a mozgás.
BGY: A I. világháborúban az olasz fronton szétszedett tábori ágyukat cipeltek benne a majdnem függőleges hegyoldalon.
FÁ: Már jó tíz éve ismerjük egymást, igaz elsősorban mindenféle játékok meg bulik kapcsán. Azért jól megleptetek, amikor a kiállítás meghívóján a neveteket olvastam. Hogy volt ez?
BK: Először volt a gyűjtés. A hagyományőrző egyesülettel való kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy tavaly nyár elején volt a Ludovika Fesztivál Budapesten. Először ott találkoztunk az egyesülettel.
FÁ: A 17-esek azok a fehérváriak voltak?
BK: Igen.
BK: Beszélgettünk velük, amiből kiderült, hogy lehet jelentkezni hagyományőrzőnek. Komolyan elgondolkodtunk róla. Látogattuk őket pár hónapig, aztán idővel felvettek a tagok közé. Szülői engedély is kellett hozzá. Végül 2014. december 18-án lettünk hivatalosan is tagok.
A Berta testvérek velencei illetőségű háborús relikviáiból kettő: itt készült lőszeres láda, rohamsisakból „épített” pöcegödör-tisztító
FÁ: Gyula, Te Pestre jártál suliba. Gyakorlat is volt. Kristóf, Te ugyanezt Székesfehérvár viszonylatában csinálod. Pázmándon laktok. Mikor van időtök minderre?
BGY: Általában hatkor érek haza, de rendezvények a hét végére esnek. Arra is van példa, hogy időpontot cseréltünk. Általában azonban nem üti a kettő egymást.
FÁ: Milyen időigényű ez az elfoglaltságotok? Egyáltalán minek tartjátok? Hobbi? Játék? Mi ez?
BK: Hobbi.
BGY: Hááát…
BK: Hobbinak indul, aztán szenvedély is lehet belőle.
BGY: Akár szenvedély, amikor már betegesen gyűjt az ember valami szűk témára. Láttunk már ilyet is. Az időnkben ez úgy jelenik meg, hogy ha kapunk vagy találunk valamit, akkor beazonosítjuk. A múltkor Apa (Berta Gyula) talált robbanótesteket. Bejelentettük. Kristóf utána még elment keresni és megtalálta egy német 75mm-es hegyiágyú töltényhüvelyét.
FÁ: Ez után mi a következő lépés?
BGY: Elolvassuk, amit a maradványokon látunk. Utána internetes fórumokon kérdezünk a képek alapján. Órák alatt beazonosították, mit találtunk. Így azonosították például a talált mélyedést a lövedékmaradványokkal ágyúállásnak.
BK: Nemrég Erdélyben voltunk a Rákóczi várnál. Fotóztam a csoportot. A lépcsőn lefelé találtam egy lövedékmaradványt. Lepucolás után a fenékbélyeg alapján tudtuk azonosítani, hogy egy Mauser töltényhüvely volt valamikor.
FÁ: Amikor ezt a foglalatosságotokat végzitek és találtok valamit vagy foglalkoztok valamivel, minek alapján dől el, hogy az értékes, érdekes a számotokra vagy sem?
BGY: Nincs világos határ. Elsősorban I. és II. világháborús emlékeket gyűjtünk. Inkább magyart vagy németet, oroszt nemigen. De nincs igazán további szűkítés. Ami nem tetszik, végül elajándékozzuk. Egyetlen lőszer fenékbélyege is lehet érdekes. Mikor gyártották, hol gyártották, ki használhatta?
BK: Képzeld el, hogy van egy egyszerű Mannlicher töltényhüvely a külső szemlélőnek. Kétféle gyártója volt. A hüvelyen évszám van, jelzés az újrafelhasználásra és így tovább. Sokat meg lehet tudni – szinte semmiből.
(…)
FÁ: A kiállítóteremben elmondtátok Moharos Lajos történetét. Elismételnétek még egyszer? Hogy szedtétek össze az anyagot?
BK: A kutatást jórészt én végeztem ebben az esetben. Mamáéknák a szekrényben keresgéltünk, amikor régi fotók, képeslapok, tábori levelezőlapok kerültek elő.
FÁ: Moharosék a rokonaitok?
BK: Igen. Kérdeztem, hogy kik a képen látható emberek. A Mama elmondta, kit láthatok a képeken. Olvasgattam a levelezőlapokat. Sok összegyűlt belőlük. Kiderült, mikor, hol, melyik egységnél harcoltak. Hogy hazajöttek-e a háborúból. Három személyről találtam fotót. Ludmann Istvánról, aki Fehérváron volt fogatolt tüzér, Ludmann Pálról, aki légvédelmi gépágyús volt, és Moharos Lajosról, aki pedig szintén Székesfehérváron, a 3. gyalogezredben volt gépkocsizó.
Később aztán elkezdtük azokat is kutatni, akik nem tértek vissza. Moharos Lajosról annyi szerepel a velencei emlékművön, hogy a háborúban eltűnt. Viszont semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak a rokonok. Még 1944-ben is azt írták, hogy akkor is frontszolgálatot teljesített. Közben meg a kutatás kiderítette, hogy 1943. január 28-án már meghalt.
FÁ: Ez hogyan csináltátok?
BK: Először Székesfehérváron a megyei levéltárban kutattunk. Ott nem volt irat, csak a születési anyakönyv. Aztán utánakerestünk egy bizonyos Ludmann Györgynek is. Ő kápolnásnyéki. Ő sem tért haza. A felvidéki bevonulás során megismert egy felvidéki lányt, és oda házasodott aztán. Szóval Ludmannok a Felvidéken is vannak.
És van még Ludmann Pál, aki az öreg Ludmann Pál apja. Ő sem tért haza a háborúból. Az ő történetüknek jártam utána a Hadtörténeti Levéltárban. A veszteségi kartonoknál mindent megtaláltam. Hogy hol, mikor tűntek el. Orosz hadműveleti területen. Az egyik „Sztarij Nyikolszkoje” környékén volt. A dokumentumokról fénymásolatot készítettem magamnak és a rokonoknak.
A hálás rokonok meséltek még aztán. Hogy a háború alatt hányszor voltak otthon a katonák. Volt olyan legenda, hogy Moharos Lajos és még néhányak az oroszországi vontút alatt rést vágtak a padlón és a kiugráskor meghaltak. A valóság meg az, hogy harctéren haltak meg.
(…)
FÁ: Hogyan tovább, Uraim? Lassan vége a sulinak. Mit szeretnétek?
BGY: Először az érettségit szeretném letenni. Pesten szeretnék dolgozni, mert ott sokkal jobb a fizetés. (…) Nem nagy étteremben kezdenék. Középszintű, magyaros étterem lenne jó, ahova elképzelem magamat, megtanulhatom a szakmát. Aztán majd ki tudja, mi lesz.
BK: Én is érettségizni akarok. Cukrászdában szeretnék elhelyezkedni Pesten vagy Fehérváron lehetőség szerint. Külföldi munkában egyelőre nem gondolkodtam még, bár Ausztriában keresnek cukrászokat. Igaz, még nemigen beszélek németül, inkább angolul. Ha megvan a szakmai tapasztalatom és a mestervizsga, szeretnék saját cukrászdát. Ez lenne a folytatás.
BGY: A cseresznye a torta tetején! (nevet!)
FÁ: Miben szeretnél mást csinálni, mint mások?
BK: Nem hagyományos süteményeket szeretnék készíteni, hanem saját ötleteket.
BGY: Vezető posztra egyelőre nem vágyom. Aztán ahogy adja magát a dolog.
FÁ: Mire vágytok még a majdani önállóság lehetősége mellett?
BGY: Családot szeretnék. Anyagi biztonságot.
BK: Ugyanezt. Meg vezető pozíciót, jó szakmai hírnevet egyszer.
FÁ: Tisztelt Uraim, köszönöm, hogy rám szántátok az időtöket!
Kapcsolódó bejegyzések:
–Világháborús kiállítás a Wenckheim kastélyban
Kategóriák:1900-1919, 1939-1945, 1945-1989, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, I. Világháború, II. Világháború, Velence, Velence a II. Világháború csatatere, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?