szerző: Kárpáti Miklós – másodközlés – az eredeti megjelenés itt található
Kárpáti Miklós facebook-oldalán pár hete publikálta Amerikában élő ismerőse képeit és visszaemlékezését az üdülőkorszak kezdeteiről. Emlékei és fotói nagyon jól kiegészíti Farkas Józsefné Éva néni korábban közölt visszaemlékezését. Igyekszem Miklós írását a maga szerkezetében megőrizni. Kiegészítéseimet a bejegyzés végére írom. Íme a visszaemlékezés:
„A helytörténet fontos forrásai a személyes visszaemlékezések, a családoknál rejtőzködő fényképek pedig – ha hozzájutunk – egyenesen nélkülözhetetlenek. Az általuk rögzített hétköznapok és ünnepek, örömök és bánatok megkönnyítik az azonosulást elődeinkkel és lehetőséget adnak a múltbeli változások érzékelésére, rögzítésére.
Az egykori Kisvelence parti sávja közigazgatásilag korábban egészében Velencéhez, ma felerészt Gárdonyhoz tartozik. A mocsaras rétek nyaralóteleppé válásáról néhány fényképhez és érdekes emlékekhez is hozzájutottam a napokban.
Az Egyesült Államokban élő hölgy fiatal lányként élte meg az Alice-lak nevű (róla elnevezett) nyaralójuk 1936-os építését és a nyaralók honfoglalását. Kérésemre a küldött fényképekhez fűződő személyes emlékeit is leírta és hozzájárult a közreadáshoz.
Egyszobás nyaralójuk az elsők között épült, nagy valószínűséggel a mai Viola utcában. (Akkoriban – utca és házszám híján – a legtöbb ház viselt valamilyen azonosításra alkalmas feliratot, ezért a sok, mai napig is látható „-lak”.) Humoros eset: egy nyugalmazott tanítóéval egyszerre építette a kőműves a házukat és a két tervet elcserélve véletlenül az övék lett lapostetős – kárpótlásul a következő évben hozzáépített egy szobát… ahogyan a képeken látható is. (A nyaraló építtetője a két háború között, majd az emigrációban számos szépirodalmi, politikai és történelmi munkát is publikáló Kerecseny János volt.)
És most következzék néhány részlet az emlékekből:
„Rajtunk kívül már állt: a ny. tanító háza (aminek a lapos tetőt kellett volna kapnia), Tóth(?) vívómesteréké – feleségének szalonja volt Bp-en -, még egy család nevét elfelejtettem, S-sel kezdődött. Egy ház nagyobb terasszal, itt gyűlt össze a fiatalság esténkint gramofon mellett táncolni (itt tanultam én is táncolni) “
„A strand még nem épült ki, mikor mi lementünk. Akkor kezdték a kis fákat ültetni, utakat kijelölni.”
“Abban az időben nem volt betörés, rablás, a télen lakatlan házakban sem. Csendőrök járták a környéket. Rend, tisztaság volt mindenhol.”
“Bevásárolni Gárdonyban lehetett. Az országúton nem volt szabad fürdőruhában vagy hátnélküli ruhában járni. Mi hozattuk az ebédet egy vendéglőből? kifőzdéből? Mindent házhoz hoztak. Annyi és olyan finom gyümölcsöt életemben nem ettem, mint ott nyáron.”
“Gárdony elején – felénk – volt egy vendéglő. Ott szórakozott a fiatalság, sörözött, de nekem keserű volt a sör, nem szerettem – én hosszúlépést ittam.”
Az épület már nem áll, a háborúban súlyos belövést kapott, 1945 nyarára tégláit is széthordták. Erről azonban tulajdonosai már csak a távolból, a család barátaitól kaptak hírt Nyugat-Európában.
Valamennyi fénykép a harmincas-negyvenes években készült, az utolsó kép azonban számunkra is meglepetést hozott: a baloldali csinos fiatal lány feleségem (ugyancsak nyaralótulajdonos) édesanyja…”
***
FÁ: A fotókon sok feltűnő van. Kezdem a fürdőruhás hölgyeken! Képzeld el, hogy 1936-ban, legfeljebb öt –hat évvel a nyaralókorszak kezdete után polgári ruhások, sőt, ismeretlen, fiatal lányok tűntek fel, akiket alaposabb tájékozódás után nyaranta fürdőruhában is láthatott a falu inghez-szoknyához-begombolkozottsághoz szokott lakossága. Ráadásul ezeknek az embereknek némi pénze is volt, ami jótékonyan hozzájárult a szegény környék megélhetéséhez. Ez jelentős változás volt mindenféle értelemben!
Ha én akkor lettem volna fiatal, sürgősen az üdülőtelepen eladható gyümölcs után néztem volna!
Másodszor szembetűnő az ifjú hölgyet hátulról, vitorlást elölről ábrázoló fotó ábrázolása a Sukoró-Pákozd közötti dombokról. Kevés környezeti részlet maradt meg ahhoz közelítő állapotban, mint az 1936-os. Ez a terület az egyik legkevesebbet változó részlet azóta is.
Harmadszor: A ház. Farkas Éva néni és mások is megemlékeztek a „Beck-féle mintaházról”. A “modern” viszont randa kis építmény vagy az egyik mintaház lehetett az első hatból, vagy a mintájukra épített magánkezdeményezés, amiből egy pár még látható az országban. Nem sok! Tessék alaposan megnézni, a maga módján ritkaság!
Negyedszer: a pad. Ifjú hölgy pózol a partmenti sétány padjainak egyikén. Ilyen beton-fa pad volt sokáig a vasútállomásokon, a valamikori, mai Velencei –tó Kapuja fölötti kis parkban hosszan, meg számtalan más helyen, köztük a velencei mozitól pár méternyire is. Eddig szocreál terméknek vettem a maga masszív, igénytelen praktikumával, amin örvendetesen könnyen lehetett csókolózni. Tévedtem-mármint a keletkezése korszakát illetően.
Kapcsolódó bejegyzések:
– A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala III: A „Beck-féle mintaház”, a parcellakorszak emlékműve
– A Velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala IV: Interjú Farkas Józsefné Éva nénivel-ahogy a gyerek, majd fiatalasszony látta
Kategóriák:1920-1939, Emberek, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gárdony, képek, Környezet, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Kedves Árpád!
Köszönöm a közlést. Egy-két kiegészítő megjegyzés, amire egy FB-bejegyzésben terjedelmi és műfaji okok miatt nincs lehetőség .
A címhez: az Alice-lak /helye/ ma Gárdonyhoz tartozik, akkor Velence volt. A XVIII. századtól 1949-ig (egykori Meszlényi-birtok volta miatt) gyakorlatilag a mai gárdonyi félszigetnél húzódott Velence közigazgatási határa. Vitek Gábor Gárdony történetében (160. p.) lehet olvasni az átcsatolásról, amely valószínűleg Dinnyés 1947-es leválását volt hivatott kompenzálni. Jó XX-XXI. századi indoklás szerint a lakosság kérte az átcsatolást. A nagypolitikával szemben azonban itt hihető is a “népi kezdeményezés”, mert az ottaniak a közelség miatt inkább Gárdonyhoz kötődtek, oda jártak templomba, vásárolni, szórakozni is, csak a hivatalos ügyeiket intézték a valóban távoli velencei községházán. (Érdemes lenne utánanézni, tárgyalta-e az átcsatolást és mit szólt hozzá az akkori velencei képviselőtestület…)
Nem részleteztem, de ez a honfoglalás a vasút és a tó közötti területre vonatkozott, a vasút fölött már valamivel korábban is épültek nyaralók.
Szerintem a Beck-féle mintaház ellen szól az, hogy az eredeti tervben nem lapostető szerepelt. Ez persze nem zárja ki, hogy ezen a területen is építhettek nyaralókat a mintaházak alapján – főleg, ha a kivitelezők kényelmi okokból igyekeztek rábeszélni az építtetőket.
Végül a személyes szálhoz: képcsere miatt a bejegyzésem utolsó mondatában említett baloldali fiatal hölgy itt a 2. képen látható.
Üdvözöllek:
Miklós
Kedves Miklós,
először is köszönöm a bejegyzést! Másodszor: az 1947-es történet (aminek az előzményei már a ’30-as évekig nyúlnak vissza) szerintem még megírandó. A vármegyei alispáni iratokban meg a fürdőegyleti anyagokban van a forrás. A Beck-féle mintaházzal kapcsolatban talán félreérthetően fogalmaztam. A megvalósult építmény egyértelműen-talán még mérethelyesen is- a mintaházé, de ezt csak az emberi alakok mérete alapján vélelmezem. Persze, könnyen meglehet, hogy a kőműves hozta össze saját hatáskörben e tévedést. Ez csak akkor áll meg, ha a megrendelő nemigen látogatta az építést. A házikó azonban megépült és derűs hölgyek mosolyogtak az árnyékában. És ez jó! :)))