A ház közelről (forrás: a Somhegyi házaspár)
Somhegyi Judit egyesületi tagunk hívta fel a figyelmet a velencefürdői, II. utca-Vörösmarty utca sarkán álló kis építményre. (Vörösmarty utca 13.) A házikó szemre nem túl csábító, története azonban érdekes!
Judit édesanyja, Farkas Józsefné, Éva néni mesélte el, hogy a házikó az általa ismert egyetlen megmaradt „Beck-féle mintaház”. Az épület 1931-ben épült, a parcellázások kezdetén. Több másik épülettel együtt az volt a funkciója, hogy a nézelődő vevőjelöltek el tudják képzelni, az általuk kinézett parcellán milyen módokon lenne célszerű építeni. Több-Éva néni emlékei szerint legalább négy- épületet emeltek e célból, de mai tudomásom szerint csak ez az egy maradt meg máig.
A házikó a térképen
A telek, amin ma áll, kb. 10*28 méteres, ami az Éva néni által említett típus-telekméret (kb 160-165 négyszögöl) fele. Az idők folyamán tehát telekosztásra került sor az amúgy sem nagy telken, így alakult ki annak mai területe.
A ház és kertje egyszerű elhelyezkedési rajza
Az utcabeliek szerint a házat ritkán látogatják a tulajdonosok. Az udvarát gondozó helybeli segítségével próbálok kapcsolatba lépni velük-egyelőre sikertelenül. Emiatt a ház belsejét sem ismerhettem meg.
A házikó keleti oldala
Ami az utcáról megállapítható: A házikó kétszintes, lapos tetőkkel, ami a bátor napozók ambíciójához méretezett. Eredetileg talán L-alaprajzú lehetett, ami aztán a bal oldali sufniszerűséggel bővülhetett. Szabálytalan alapterületét maximum 30 m2-re becsülöm, amit a tornyocska 3-4 m2-e bővít tovább. Meglehetősen rossz állapotban van.
A ház és a tornyocska nagyjából délről (forrás: a Somhegyi házaspár)
Csordás Lajos mérnök-újságíró (a GÉM tagja) a fotók kapcsán annyit mondott: „szeretjük a modernizmust”, ami akár azt is jelentheti (neki), hogy ez egy modernista épület.
***
Kérdezheted, mi az értelme ilyen kis házikó dokumentálásának.
Ugyanaz, mint anyáink háztartáskönyveit előszedni!
Velence jól ellátott kisebb-nagyobb úrilakokkal, kastélyokkal. Közelebbi múltját azonban nem rajtuk keresztül lehet igazán leírni, hanem sokkal földhözragadtabb dolgokon keresztül. A huszadik századot, így a huszadik század Velencéjét a kisemberek nagy társadalmi mozgalmai határozták meg, nem az arisztokrácia.
A (velencei) parasztot a földvágy mozgatta, hajtotta különböző konfliktusokba, vagy Velencétől messze, akár a Tanácsköztársaság idején, akár a nyilasmozgalom kezdetén, a harmincas években, akár 1945-ben. A városi kisembert a nyugalom, a tiszta levegő, a változás és a kis gyarapodás vágya hajthatta Velencére máig. Döntően belőlük és a parasztok, halászok ükunokáiból áll Velence lakossága.
Ezeket az embereket, a vágyaikat és lehetőségeiket inkább a Vörösmarty utcai házikó adja vissza, mint Beck, vagy bárki más kastélya. Ha a tényekhez hű emlékművet építenénk az üdülőkorszak hajnalának, azt kulipintyónak kéne nevezni!
Kapcsolódó bejegyzések:
A velencei-tó parti nyaralókorszak hajnala II : A parcellázások kora (1930-1945)
A velencei tó-parti nyaralókorszak hajnala I : Az úttörők kora (1930-ig
Velencei virilisták – V. rész: A Hajdu Testvérek
Forrás:
- A Somhegyi házaspár fotói
- Farkas Józsefné Éva néni emlékei
Kategóriák:1920-1939, Fotók, Fotók, képek, történetek, Gazdaság, képek, történetek, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?