Pár napja, a Meszleny temető ápolásának egyik résztvevője, Bárány Károly, egy bekeretezett szöveget mutatott 1856-os dátummal. Erről szól ez a bejegyzés.
Károly elmondása szerint régi házuk 1986-os bontásakor a falba épített mészkővájuban egy palackba zárt levelet és jópár 1816-os rézkrajcárt talált.
Az irat szövege:
„Ezen Házat Építette Öreg Tóth János 1856 ban épitette Vendis György gyel ifjú Tóth János Tóth Rozálja ifjú Tóth András … ifjú Tóth Istvány ifjú Tóth Pál Tóth Anna Töcsök Julianna Ős Öreg Tóth András Velenczén”
Az 1853-as első kataszteri térkép nagyon vázlatosra sikerült, vagy csak kevés maradt meg belőle. A falu belterületének akkori állapotáról nem maradt fenn dokumentáció. Az 1884-ben összeállított kataszteri térkép belterületi részének ez a házhelye maszatosan maradt meg. A telek kerti részén olvasható a „János” keresztnév, a vezetéknév viszont olvashatatlan.
Károly tudása szerint a ház a későbbiekben Kupi familia birtokába került. 1986-ra már rég a Bárány családé (Pár nappal ezelőttig ezt a házat vélelmeztem az eredeti Bárány-háznak.). Állapota műszakilag elavult, ezért az átalakítás mellett döntöttek.

A bontás alatt álló ház. A kép bal sarkában négyzetes, faragott kővályú látható. Abban volt az időkapszula.
Az időkapszula tartalma volt még jópár rézkrajcár, amiből egyet Károly példakánt mutatott.
A krajcár két oldala:
***
A katolikus templom építésével-ha volt egyáltalán bizonytalanság a kérdésben- eldőlt, merre fejlődik a falumag a Főszeg felől. Egymás közelségében épült meg a zárdaépület, a faluház, a postaház, viszonylagos közelségében maradt a jómódú parasztok többsége.
A Tóth familia ebbe a körbe tartozott. Aligha véletlen, hogy a ház építésére itt került sor. Károly jelezte, a régi ház alapjainak bolygatásakor korábbi beavatkozások nyomait tapasztalta. Az sem teljesen lehetetlen, hogy az 1856-os épület is egy azt megelőző épület helyére épült.
1884-re már a Tóth familia ifjabb tagjai nevén volt a föld, legalábbis akkor Tóth András, István, és más Tótok nevét rögzítette a kataszter.
Kapcsolódó bejegyzés:
1927: Velence (eddig előkerült) legrégebbi légifotói III. rész, az Ófalu legbelseje
Kategóriák:Adatok, Emberek, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Légifotó, történelmi térkép, történetek, Település-szerkezet, Velence, Velence térkép, XIX. század, XX. század
Vélemény, hozzászólás?