Kárpáti Miklós barátom pár hete a Facebookon publikálta az általam most másodközölt kutatását.  A szöveg helytörténet jelentőségén túl más következtetésre is okot ad. Nekem ezért is tetszik.

Kárpáti Miklós bejegyzése:

„A GÁRDONYI REFORMÁTUS TORONYÓRA ÉS ADOMÁNYOZÓJA.

Úgy tűnik, a tókörnyéki toronyórák közül többhöz is érdekes történet fűződik. Néhány éve írtam arról, hogy a velencei katolikus templom órájának elkészíttetését lottónyereményéből ajánlotta fel 1843-ban az ott birtokot vásárló Aichmayer József. Ez az óra közel nyolcvan évig, az 1917-es tűzvészig szolgálta a velenceieket.

Csaknem negyedszázaddal később, 1866-ban Gárdony református temploma kapott adományként toronyórát, de az ügynek több különlegessége is van. Gárdony túlnyomórészt reformátusok lakta község ebben az időben, nagybirtokos nélkül, református vallású kis- és középbirtokosokkal, akik közösen igyekeztek fenntartani a helyi gyülekezetet. A sok fenntartó megléte általában azzal jár, hogy mindenki méricskéli, a többiek mennyivel szálltak be a közösbe és igyekszik maga is ehhez szabni, a kötelező minimumon tartva a hozzájárulását. A templom és az iskola karbantartásához feltétlenül szükséges beruházásokon kívül ezért ritkán adódik lehetőség nagyobb, nem létfontosságú kiadásokra.

1866-ban azonban kisebbfajta csoda történt. A dunamelléki püspök beszámolója szerint a faluban birtokos Singer Ede ugyanis 600 Ft értékben (nagy összeg, ekkor egy malomigazgató egy évi bére!) toronyórát készíttetett a református templom számára. Az igazi csavar azonban most következik: Singer úr ugyanis nem volt református, nem volt protestáns, a katolikus egyház tagja sem – hanem mózeshitű, izraelita.

A toronyóra egy 1905-1909 közötti képeslapon (forrás Kárpáti Miklós)

A korabeli híradás így foglalja össze az ügyet:

„Singer úr, izraelita, gárdonyi földbirtokos, az ottani ref. templom tornyába 600 frtos órát készíttetett, s a ref. egyház terhei birtokaránylagos hordozását saját s utódai nevében elvállalja. „

Singer Eduard („Edéről”) nincs általam fellelhető fotó. A Geni adatbázisban található gyászjelentése az egyetlen, amit találtam-FÁ Ebből azonban a személyes kapcsolatok rendszere egyértelmű.

(A másik újsághír közbirtokosnak mondja Singer urat, ami azt jelenti, hogy nemesi birtokot vásárolt, hiszen közbirtokos csak a nemesi birtok után lehetett valaki.)

Mi az oka a zsidók – előre nem látható – egyenjogúsítása előtti években egy ilyen komoly adománynak, nem tudjuk. Elődje adósságát törlesztette vele vagy talán ezzel kívánta elfogadtatni magát és családját a helyi, meglehetősen zárt közösségben?

Singer Ede adománya. Megjelent: Pesti Napló 1866. június 17. (gyűjtő: Kárpáti Miklós)

Nagylelkű adománynak csak a toronyóra számít, a református egyház „birtokaránylagos” eltartására adott vállalás csak látszólag az, valójában erre a kegyúri jog kötelezte őt, függetlenül attól, hogy vallása megegyezett-e a támogatandó közösségével vagy sem.

A kegyúri jog ugyanis az egyházjog része, de a polgári jog is rendelkezett a kikényszerítéséről. A birtokos cserélődések miatt 1864. aug. 24-én királyi rendelet született a nem keresztény birtokosok kegyúri kötelezettségeiről, eszerint „az illető birtokkal válhatatlanul s annyira kapcsolatos, hogy (…) a nem keresztényre is a jószággal együtt közvetlenül átszármazik.”

A Singer-család a későbbiekben közel 80 évig fontos szerepet játszott a tókörnyék gazdasági és közéletében, az adományozó fiai például 1884-ben szeszgyárat alapítottak az akkor Velencéhez tartozó, később „depó”-nak, majd „gödör”-nek is nevezett, ma kínai áruháznak helyet adó kisvelencei helyszínen. Kastélyuk (vagy inkább udvarházuk) a gárdonyi iskola újabb szárnya helyén állt. A családfő a legnagyobb adófizetők között (virilis alapon) tagja volt a községet irányító testületnek. A család többször is adományozott a katolikus és a református egyháznak, Gárdonyban és Velencén is (Gárdonyban ők adták a katolikus iskola telkét). A Singerek nevét egyébként a Gárdonyi félsziget és a velencefürdői strand közötti nádas, a Singer-nádas őrizte meg máig, a család ugyanis a századfordulón Gárdonyra magyarosított.

Nem tudjuk, a vállalt egyháztámogatás folyósítása a későbbiekben zökkenőmentes volt-e vagy sem. A jelek arra utalnak, hogy a gárdonyi református egyház és a Singerek kapcsolata nem volt felhőtlen. Erre két közvetett bizonyítékot találtam.

Az egyik Biczó Pál 1896-ban írt, „A gárdonyi ev. reformált egyház története 1896-ig” c. munkája, amely egyáltalán nem említi Singer úr toronyóra-adományát, annak ellenére sem, hogy ennél kisebb értékű ajándékozásokat is felsorol.

A másik, hogy 1903-ban az adományozó fia, Singer (akkor már Gárdony) Antal temetésén a református egyházat nem a gárdonyi, hanem a velencei lelkész, Decsy Károly képviselte…

A toronyóra azonban – esetleges villongásoktól függetlenül – felekezetre való tekintet nélkül híven szolgálta a gárdonyiakat, rendületlenül mérve idejüket, akár olcsó, akár drága volt az.”

***

Megjegyzések (F.Á.):

Singer Eduard, a közbirtokos

Igyekeztem utánajárni annak, hogy egy évvel a kiegyezés előtt miként lehetett már egy korábban gazdasági jogaiban korlátozott vallás képviselője földbirtokos.

A mai információk szerint Singer Eduard 1825-ben, Lovasberényben született. A lovasberényi zsidó kolónia a XVIII. század elején virágzott fel, aztán, fokozatosan szóródott szét, szerepét egyebek között Kápolnásnyék vette át.

(A lovasberényi kolónia történetét Somkuti Éva dolgozta fel. Ha érdekel, olvasd el!)

A zsidók és a császári megosztó politika

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után Ferenc-József egy bő évtizedig büntetett minden résztvevő etnikumot, közte a magyar zsidókat is. A korábbi, emberi szabadságjogokat biztosító jogszabályokat ideiglenesen korlátozta.

Sajnos, nem találtam megfelelő, nyilvános, hivatkozható forrást az Őcsászári ámokfutásról, így csak közvetett forrásokra hivatkozhatok a rendeleteiről. Ennek megfelelően az itt leírtak óvatosan kezelendők.

1853: „…Egy császári pátens 1853. október 2-án ismét életbe léptette azokat a törvényeket, amelyek korlátozták a zsidók birtokképességét: helyreállítva az 1848. január 1 előtti jogrendet, megszüntette a zsidóknak a Birodalmi alkotmányban megadott jogát új ingatlantulajdon szerzésére. A rendelkezés nagy zavart váltott ki, mert bár fenntar­totta a korábban szerzett ingatlan státusát, nem rendelkezett az időközben szerzett tulajdonról, öröklésről stb… (Komoróczy)

1859: „…a belügyminiszter rendeletileg elejtette azokat a pereket, ame­lyeket zsidók ellen az 1853-ban bevezetett ingatlanszerzési tilalom megszerzése mi­att indítottak…” (Komoróczy)

„…1860. január 6: az uralkodó érvénytelenítette az osztrák polgári törvénykönyvnek azt a paragrafusát, amely korlátozta a zsidók tanúzási képességét (593. 4), például, aggályosnak nyilvánítva tanúvallomását keresztényekkel szemben, és megengedte, hogy zsidó tanúként szerepeljen keresztény vallású örökhagyó végrendeletén is…(Komoróczy)

„…1860. január 13: hatályon kívül helyezték azokat a rendelkezéseket, amelyek eltil­tották a zsidókat a gyógyszerészet, szeszfőzés, italmérés mesterségétől és a malom­ipartól…’ (Komoróczy)

„..1860. február 18: az uralkodó, helyreállítva a már az olmützi alkotmányban (1849. március 4) megadott, de a szilveszteri pátensben (1851. december 31) visszavont jogot, rendeletileg felruházta a zsidókat Magyarországon, Horvátország-Szlavóni­ában, a Bánát- / Temesi bánságban és Erdélyben a birtokszerzés jogával (Besitzfdhig-keit) a birodalom egész területén, azaz lehetővé tette a zsidók szabad ingatlan tulaj­don – lakás- stb. ingatlan, földbirtok stb. – szerzését. A rendelet elhárította a legfőbb akadályt a zsidók letelepedése elől, a zsidó községeknek pedig megkönnyítette, hogy nagyobb szabású zsinagógaépítésbe fogjanak. A pesti hitközség 28 tagú küldöttsége 1860 márciusában Meisel főrabbi vezetésével hódolatát tette Bécsben Ferenc József előtt. A császár úgy nyilatkozott nekik, hogy a zsidók birtokképességének megadása az ő császári akaratát valósította meg. A zsidók ebből az alkalomból emlékérmet verettek…” (Komoróczy)

(A császári szándék az volt, békében terelje az új rendbe-ami az övé- birodalma etnikumait.)

***

Mindebből az következik, hogy jóval a kiegyezési megállapodás előtt, lassan, fokozatosan, oda-vissza táncolva, erősen elnagyoltan, a császári hatalom közelített a vallás szerinti egyenlőséghez. Lehetőleg a császári alattvaló egyéni jogait az etnikai elé helyezve. Ugyanolyan elletmondásosan, napi érdek vezette módon, ahogy a mai magyar jogalkotás teszi, ha más okból, céltól vezetve is.

Singer Edmund, lovasberényi születésű zsidó, tehát 1860-tól jogszerűen lehetett gárdonyi illetőségű birtokos.

Persze, az azonos birtok nem jelentett azonos rangot, tekintélyt, befolyást a helyi dolgokra!

A zsidók által birtokolt (egész vagy rész) földtulajdonon például -legalább elvben- a tulajdonosi kegyúri kötelezettségekkel járt. Másrészt ennek ellentmondó rendeletek is voltak. Erről értekezik a kor jogtudósa Timon Ákos.(A névbejegyzés alatt, a szerzői jegyzékben, letölthető PDF formában található.) Ember legyen, aki elmegy rajta!

Szóval, mint ezt Kárpáti Miklóssal értekeztük, az volt akkoriban is, a tájékozottak, bennfentesek, a hivatalos jogszabályokat könnyedén megelőzve szereztek-eladtak, buktak vagy nyertek tulajdont, előnyöket, néha a törvény előtt, néha a törvény után kétarasszal. Miként ma!

A földtulajdon-szerzés akkor és sokáig kényes politikai kérdés volt. (akár a közelmúltban) A politikai úton kivéreztetett, ellenálló, gyakran református polgári és földbirtokosi réteget kiválóan ki lehetett játszani a zsidók ellen, és fordítva. Ez remekül működött, hatása 1945-ig maradandó volt. Ennek századfordulós termése pl. Petrássevitz Géza munkája-a gyengédebbek közül.

Ami a kegyúri kötelezettségeket illeti, a zsidók kötelezettségeiről van egyéb információ is. Kuhner Dávid malma kapcsán 1880-ban népiskolát alapított Újvelencén. A Hajduk inkább a fürdők körüli társaságot szervezték. Beck a helyi reformátusok támogatója volt. Pick katolikus népiskolát finanszírozott Tükrösön, meg lövészegyletet a faluban.

Tehát: Igen, Singer „Edének” kötelezettsége volt földbirtok-arányosan hozzájárulni a birtokával összhangban álló mértékben Gárdony hitéletével. Nem, nem volt kötelezettsége ekkora adományt adni. Csakhogy akár el is akarhatta fogadtatni viszonylag friss szerzeményű birtokát és saját magát a helybeli oligarchiával. Törvény ide, vagy oda! Csakhogy: akár szerethette is azt a vidéket. Csakhogy: megtehette, és tette. Csakhogy: akár az önérzete is sarkallhatta.

Nem tudni, mi, mennyire.

A lényeg a kellő időbeli távolságból: az óra működik!

Kapcsolódó bejegyzések:

Velencei virilisták – IV. rész: Gárdony Alfréd és Gárdony Pál

Gárdony Pál, akinek arca is van

A valamikori velencei gazdagokról (1874-1930)

A velencei Anna Gőzmalom története IV A malom virágzó korszaka (1866-1896)

Velence-Tükröspuszta II: 1933-41 között

Források:

• Kárpáti Miklós Facebook-bejegyzése, mint alap
• Geni adatbázis
• Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon II. (Pozsony, 2012.)
• Erdős Ferenc-Dakó Ferenc: Lovasberény története (Budapest, 2000.)
• A zsidók Fejér megyében – Fejér Megyei Levéltár közleményei 4. (Székesfehérvár, Somkuti Éva: A lovasberényi zsidó község 1798. évi privilégiumlevele
• Petrássevicz Géza: Zsidó földbirtokosok és bérlők Magyarországon (Bp. 1904.)
• Arcanum Digitális Tudománytár
• Tanczik Balázs: Egyházjogi változások és azok civiljogi változásai Magyarországon a XIX.század második felében (PPKE, 2012.)
• Timon Ákos: A városi kegyuraság Magyarországon. Budapest : Pallas Irodalmi és Nyomdaipari Rt., 1889.

Kategóriák:Adatok, Emberek, Gazdaság, Gárdony, Habsburg Birodalom, Lovasberény, történetek, Településszociológia, Uncategorized, Vallás, Velence, XIX. század

Címkék:Aichmayer József, emancipáció, Ferenc József, Gárdony, helytörténet, Kárpáti Miklós, Singer Ede, Singer Eduárd, toronyóra, Velence, Velencei-tó