Szép, napos reggel volt aznap! A köd lassan felszállt, a Nap sem narancsszín, indulni kéne már! Pumpálok, megnyújtom az izmaim, indulás! Vár a Csepel-sziget!
Velencét Pusztaszabolccsal régi út köti össze. Jelenleg a 6207-es számot viseli. Hogy milyen régi pontosan, nem tudhatom. Rajzolva először Magyarország Első Katonai Felmérésén láttam ( kb 1785.), a Csapó-féle megyetérképen (1805) meg nem tűnik fel. Gyanítom, eleinte jelentéktelen lehetett, a helyzet apránként, a fuvarozás kiterjedésével változott meg a XIX. századra.
Magyarország Első Katonai Felmérése részlete ( kb 1785, forrás: Arcanum)…
…és a Csapó Benjamin-féle megyetérkép változat, (1805, Hungaricana) a Velence-Pusztaszabolcs közötti területről
A valamikori poros földút már jó ideje aszfaltot kapott, a finnyás virsligumikon kellemesen hajthatok az őszi napsütésben.
Ahogy eltűnik az Újtelep, földek következnek, mögöttük balra a Gurjal, aztán jobbra Hajdutanya, aztán Tükröspuszta emléke. Tükrös nagyjából ott van, ahova az út legmagasabb pontja esik, (155 méter), a tótól (104 méter) szinte észrevehetetlen emelkedik az a domb ötven métert.
A tükröspusztai kastély az 1930-as években (forrás: Hungaricana)
Tóth Zsuzsa néni édesapja, Tóth József az 1930-s évek elején naponta megtette a 10-11 kilóméteres utat biciklin oda-vissza egy ideig a jelenlegi Meszleny utcából Tükrösig,( míg előléphetett gépésszé, és onnantól ház is járt már neki a pusztán.) Mindezt legfeljebb makadámúton, stapabiciklivel, télen-nyáron.
Tóth József még fiatalon, talán ugyanazzal a kerékpárral, amiről Zsuzsa néni megemlékezett. 1898-ban született, az arcvonásai alapján a fotó készítésekor 18-20 éves lehetett. A képet így 1918-19 körülire tippelem. Akkoriban a strapabiciklik súlya 16-20 kg volt, acélból készültek. Szinte elnyűhetetlenek voltak, különösen, ha a József-féle gépészek gondozták őket. Ma a bicajok súlya 6-12 kg, vegyes anyagúak és aligha bírják tovább 10 évnél. Ha ma olyan utakon közlekednénk velük, mint annak idején József, és minden nap, legfeljebb 1-2 évet adnék nekik. (a fotó forrása Tóth Zsuzsa néni)
Tükrösből egy facsoport, meg egy árnyas bekötőút maradt mostanára.
Tükröstől a Dunáig már végig lejt az út. Májusban és júniusban, ha az útkezelők, földtulajdonosok elengedik a gyeplőt, az útszél és a mezők pipacsárba borulnak itt. Gyakran csak azért jövök erre biciklivel vagy autón, hogy gyönyörködjek bennük. Most, októberben, ez a színorgia szinte hihetetlen.
Pár kilométer, és látszik már Pusztaszabolcs. A nagymúltú mezőgazdasági település a vasútépítések nyertese a XIX. századtól. Még inkább, mint Velence. A Mezőföld terményeit, állatait vették-vitték onnan a közelmúltig. Míg Velence a turizmusból profitál, Pusztaszabolcsé a közlekedés és a mezőgazdaság.
A következő település Adony. Régi kereskedelmi csomópont, dunai átkelőhely a Csepel-sziget felé. A római kor óta lakott, erődített település volt.
Gyanítom, az idevezető út Pusztaszabolcs (Székesfehérvár) felől éppoly régi, mint az innen induló kompátkelő Lórév felé.
Jelentős volt az út (ami Székesfehérvártól Pusztaszabolcson keresztül vezetett ide) és a komp is. Apróság, hogy a Velence-Pusztaszabolcs úthoz képest ezt az utat és a kompot Csapó már fontosnak tartotta ábrázolni. Kedves út vezet odáig, kedves nyárfákkal az út szélén.
A város túloldalán a komp. Óránként jár oda-vissza. Kedvenc hajósom „Kompos Pisti”, a lórévi oldal büfése, akinél valaha karikába hajtott szerb kolbászt lehetett enni. Amikor Pistit a vezetéknevéről faggattam egyszer, nevetve annyit mondott: „ne kínozd magad, magyar számára kimondhatatlan!”
A révtől Lóréven keresztül vezet az út Ráckeve felé. A falu határában szép rác temető van néhány régi kővel. Sok szerb, itt-ott magyar nevek.
Régi szerb sírkövek
Megszólítottam a temetőben gazoló öregasszonyt.
-Ebben a faluban ilyen sok a szerb és ilyen kevés a magyar? Vagy két temető van a faluban?
-Nincs másik temető. Megvagyunk mi így, együtt-mondta.
Fotót mindenesetre nem engedett készíteni magáról. Tanultam belőle.
A falu egyike azoknak, ahova a török időkben jelentős szerb kisebbség települt be a törökök támogatásával. (Ilyen volt egyébként Székesfehérvár is). A visszahódítás után hol támadottak, hol tűrtek lettek. Itt, Lóréven, éppen maradhattak.
A Csepel -sziget jellemzője a magyar dominanciájú etnikai és vallási sokféleség. (A Duna, ahogy minden nagy folyó, hozza-viszi az árut, gondolatot, géneket, hitet. Tetszik nekem!)
Kis kalandom után utánanéztem a statisztikákban.
Túrám útvonalának nagyobb településeinek 1910-es lélekszáma, etnikuma és vallása így alakult: Érdekesség, de nem új, hogy a Mezőföld települései (Velence, Pusztaszabolcs, Adony), a „puszták népe” jellemzően katolikusok, míg Ráckeve, Tass, Makád reformátusok voltak és jobbára azok ma is. Kivétel-mint írtam- Lórév.
Pár kilométer után megérkeztem Ráckevére.
Így kerekesként is, meg mindig is kedveltem ezt a várost. A Duna-ágon csillogó hullámokat, a három templomtornyot, a tűztornyot, hajómalmot, meg valami laza nyugalmat. Volt, hogy eljátszottam vele, milyen lenne itt élni. Aztán maradt Velence. Nem bánom!
Át a hídon, Bács-Kiskunba. Ez az út végig a víz és a nyaralóövezet fut Tassig. Hétvégén nyaralók, pecások világa. Nagyon békés, kissé egyszínű világ, talán le kéne lassulni hozzá.
Ez a Duna-ág kissé hasonlít a Velencei-tóhoz. Vadvilági ízét hosszabb idő alatt vesztette el, a XX.század elejétől. Mai állapotában lassú folyású mesterséges víz, újabban inkább álló vizű mesterséges üdülőtó. Hasonló, csak kisebb mértékű problémákkal, mint Velence.
Tasson halászcsárda (most kihagyom, az út fele hátravan), a zsilip, aztán a gát, ami a legutóbbi árvíz óta menti a Duna-ágat. Innentől tart visszafelé az utam.
A gáton Makádig jutok. Egyszerű, mindig csendes falu, szép református templommal, lelkészházzal. Dél után szépen tükröződik rajta a napfény.
Onnantól vezet az út vissza, Lórévre. Szerencsésen, kettőre értem el a kompot. Nincs más dolgom, mint hogy az út maradék harminckét kilóméterét visszafelé megtegyem hazáig.
***
A biciklizés szerencsés átmenet a gyaloglás, vándorlás meditatív állapota és a géperejű járművek gyors helyváltoztatása között. Ahhoz elég gyors, hogy nagyobb távolságot járhassak be a vándor tempójánál. Ahhoz pedig elég lassú, hogy már éppen lássak, mégpedig kósza hangulatnál sokkal többet.
Sokmindent nem írtam le, amit ebből a vidékből eddig megéltem, vagy úgy vélem. Mitől büszkébb az egyik, vagy mitől tekintélyelvűbb a másik ember a földik között, hogy a körülmények hogyan teszik őket alkalmazkodóvá és hogyan… hogyan nevel minket a természet… (Nem is baj, sőt! Ez amúgy is csak agyas hiúság.)
Ha van kedved és bírod, bicajozz vagy gyalogolj ide, megéri; tapasztald meg, és légy olyan boldog, mint aznap én!
Kapcsolódó bejegyzések:
- –1782-1785: Magyarország Első Katonai Felmérése
- –Csapó Benjamin (Chiapo Beniaminus) tótérképe 1792-92-ból
- –Velence – Tükrös Pusztáról I. rész, 1919-ig– –Velence 1848 után VII. rész: A Gurjal –dűlő-1884-ben
- – Tóth Zsuzsa néni (1925-2017)
- – Velence-Tükröspuszta II: 1933-41 között
Források:
- -Arcanum.hu,
- -Hungaricana.hu,
- -Tóth Lászlóné Zsuzsa néni önéletírása,
- -KSH NEDA,
- -Illyés Gyula: Puszták népe (Osiris 2003.)
- -saját interjúk, kalandok, beszélgetések
- – bringazas.hu
- -Pusztaszabolcs.hu
- -Adony.hu
Kategóriák:1989-től napjainkig, Adatok, Ókor, Emberek, Fotók, Fotók, képek, történetek, Környezet, Székesfehérvár, történelmi térkép, Tükröspuszta, Vallás, Velence, XIX. század, XVI. század, XVII. század, XVIII. század, XX. század
Velenceblog 
Vélemény, hozzászólás?