Kárpáti Miklós barátom pár hónapja remek FB bejegyzést tett közzé Velence egyik „fantomjáról”, a valamikori Mercur üdülőről. Kérésemre kibővítve publikálja ebben a bejegyzésben. Köszönöm Neki és mindazoknak, akik segítették a munkában!
Szerző: Kárpáti Miklós
„A fényképek, képeslapok inspirálnak. Kivágott pillanatfelvételként megőrzik, dokumentálják azokat a múltbeli eseményeket, épületeket, tárgyakat és személyeket, amiket-akiket az idő kirostált a közös emlékezetből vagy csak egyesek, kevesek emlékeibe süllyesztett. Ha felbukkannak, felkeltik a vágyat, hogy birtokba vegyük a múltat, megismerjük és másokkal is megismertessük.
A Mercur üdülő korabeli képeslap-fotója
Képeslap gyűjteményemben régóta ott van néhány 1940-es évek elejei képeslap, amelyek (a színvariánsokat nem számítva) összesen öt fényképet közölnek egy bizonyos velencei Mercur üdülőről. A „Mercur” fantázianévnek tűnt, ha kissé fellengzősnek is hatott egy falusi vendégháznál, ami ráadásul a faluban bárhol lehetett… Kupi László Város volt, város lett-je egy szóval sem említi, a velenceblogon Fehér Árpi egy képeslapot adott közre róla az egyik írásában, az értéktári munkában sem került elő, nem lehetett tehát olyan különösen fontos, gondoltam, így hát eléggé hátra sorolódott a kutatási terveimben.
Egy félévvel ezelőtt azonban a lapok rendezgetése közben mégiscsak felkeltette a kíváncsiságomat az öt fénykép egyike. Nem az épületfotók (azok láthatóan több, jóvágású, hosszú tornácos parasztházat ábrázoltak), hanem a tó stégjéről felvett, a domboldalba épített homokozó (és öltöző?) fényképe.
Mercur üdülő. Tópart a homokozóval.
Ez a kép ugyanis alkalmasnak tűnt az üdülő helyének körülbelüli behatárolására. Olyan, a tóra ereszkedő domboldal ugyanis, amelyet sem út, sem vasúti pálya nem metsz, csak Ófaluban volt a harmincas-negyvenes években, méghozzá a Főszegtől a Csontréti patakig terjedő szakaszon. A pataktól a Vásártérig lapos a terület, onnét a vasútállomásig a dombok alján, közvetlenül a part mellett fut a mai Tópart utca, Újtelepen, Kisvelencén, Velencefürdőn pedig a dombvonulat és a tó között vasút és út is metszette a tópart felé nyúló lejtőket.
Kézenfekvőnek tűnt a következtetés: az egykori üdülőt a Fő utca déli, tó felőli oldalán kell keresni – kerestem is hasonló telkeket, házakat, de nem találtam. Talán a háború vitte el … gondoltam.
Velence Mercur üdülő
Ezzel a feltételezett helyszínnel jelentettem meg aztán március 1-jén a Mercur-üdülőről szóló bejegyzésemet a Gárdonyi Antikvárium facebook-oldalán. Az írás végén azt írtam, remélem, hogy a sokat megélt velenceiek között lesz majd, aki személyes vagy családi emlékeivel pontosítani tudja az eddig feltártakat.
Nos, fél év elteltével egy kerítés segített…
Két hete felhívott Galambos Mihályné Zsuzsa, akivel a régi ismeretség mellett négy évig együtt dolgoztunk az Értéktár Bizottságban. A XVI. kerületben járva hívták fel a figyelmét az ottani villáknál gyakori Haidekker-kerítésekre (1) s eszébe jutott, hogy Velencén, a Fő utcában is volt ilyen.
Haidekker-reklám a XX. század elejéről
Ellenőrizte emlékeit, s valóban, az óvoda melletti telek kerítése ma is ugyanolyan, mint a budapesti villáké, ugyanolyan Haidekker-gyártmány.
Mercur üdülő, Haidekker-kerítéssel
Beugrott Zsuzsának az is, hogy az épületet valaha Merkúr-házként hallotta emlegetni. Szólt hát nekem, hogy megvan a keresett helyszín: az óvoda és a Füri-pincéhez vezető út közötti telek. Ezután Nagy Ferenc barátom is megerősítette, hogy gyerekkorában csak Merkúrként emlegették azt a telekegyüttest.
Tulajdonképpen mulatságos, hogy az a fénykép, ami eredetileg segített a körülbelüli helymeghatározásban (Ófalu, Fő utca), egyben tévútra is vitt a pontosabb helyszín megállapításában. A tóparti telekrész a homokozóval, öltözővel ugyanis eszerint nem az üdülő telkén volt, hanem – vélhetően megállapodás vagy bérleti díj fejében – az út túloldalán álló üdülő vendégei átjárhattak egy, a tóig lenyúló telken, hogy elérjék a vizet és ott strandolhassanak. Ebben az időben ugyanis nem vezetett le a tóra utca vagy köz a főutca Tóbíró köz és Bod-kápolna közötti szakaszán. Az sincs kizárva, hogy a szemben lévő községháza adott erre lehetőséget.
Nagyjából ennyi magának az írás születésének a története, a többi a szokásos aprómunka, a dokumentumok, adatok összevadászása, rendezése, értelmezése, a háttér kikutatása, a hézagok lehetőség szerinti kitöltése… ahogyan azt kell.
(Jól tudom, így sem tökéletes, ezért örömmel látnék további adatokat, emlékeket, helyesbítéseket.)
***
És most lássuk a tényeket, mi is volt ez a Mercur (vagy Merkur) üdülő.
Merkur (!) üdülő
Szakszervezeti üdülők már néhány évvel korábban megjelentek a déli parton, de a Velencei-tó első vállalati üdülője Velence-Ófalu főutcájában állt a negyvenes évek első felében. Az üdülő épületei azonban jóval korábbiak: a Petheö- majd Belatiny pezsgőgyárhoz tartozhattak. Az 1880-as kataszteri térképen két épületet látunk, az egyik az 1-es számmal jelölt, ma is álló lakóház helyén állt, a másik, a 2-es, a keleti telekhatáron, ott most garázsok, fészerek találhatók. (Ekkor még Petheö Imre pezsgőgyára működött itt!)
Velence 1880 körüli kataszteri térkép kivágata
Komoly változások láthatók az 1927-ben készült légifelvételen, amelyen jól kivehető ugyanez a két épület, sőt, a telekhatáron álló jóval nagyobb az 1880-as elődjénél. Ugyanakkor az úttal párhuzamosan nem egy, hanem két hosszú épületet sejtek. Ez az építkezés a Belatiny-korszakban, a századfordulón történhetett. Ez megmagyarázná a Mercur fényképein elkülöníthető három épületet.
Légifelvétel részlete Velencéről, 1927. (forrás: Hadtörténeti Intézet Térképtára)
Az üdülő létrejöttéről azt kell tudni, hogy a területet és az épületeket 1939 végén vagy 1940 elején vásárolta meg és alakította át alaposan a gyár munkásai részére a budapesti, Illatos úti Mercur Műszaki és Vegyipari RT (2) Jóléti Alapja.
A Mercur Rt. népgázálarcát hirdető plakátot Hollós Endre készítette 1938-ban.
A bővítés és átalakítás után a fizetéshez igazodó, alacsony térítési díj ellenében turnusonként 12 munkás- és tisztviselőcsalád nyaralhatott itt 1-2 hetet, emellett – a közeli Velencei-hegységre tekintettel – 30 ágyas kirándulószállást is kialakítottak. Az egyik képeslapom tanúsága szerint 1940 nyarán már használták.
A Honvédelmi Minisztérium tulajdonában álló cég – amely civil használati tárgyakon kívül többek között gázálarcot is gyártott a hadsereg és a polgári védelem számára – jóléti alapját az segített létrehozni, hogy a cégcsoport elnöke, a kormányzó veje, ifj. gróf Károlyi Gyula (3) 1939 júliusától lemondott járandóságáról és azt a róla elnevezett jóléti alapnak ajánlotta fel.
Ifj. gróf Károlyi Gyula arcképe 1941-1942-ből
(Hogy a felajánlás nem propagandacélokat szolgált, az bizonyítja, hogy a korabeli napilapokban, pl. a Népszavában is hírt adtak róla, de csak tényszerűen, mindenféle ömlengés nélkül.) Az alap létrejötte után a cég is lépett, éves nyeresége néhány százalékát befizetve munkásai részére nyugdíj- és segélyalapot létesített, kisebb részéből pedig sport-és kulturális célokra áldozott. Az elnöki alap mellett ez tette lehetővé a munkásüdülő megvásárlását és működtetését. (4)
1940 decemberében a cég mérlegében e kiadások után a Károlyi Gyula Munkásjóléti Alap még mindig 28.000 Pengővel szerepelt, 1941 végén 48.000, 1942 decemberében (ekkor Károlyi már halott) 62.000 Pengővel. (5)
A jóléti alapot sajnos nem sokáig növelte Károlyi fizetése, mert 1942 szeptemberében repülőgép szerencsétlenségben elhunyt. (Voltak, akikben gyanút keltett az a különös véletlen, hogy Horthy István kormányzóhelyettes repülőhalála után a kormányzóhelyettesnek kiszemelt Károlyi két héten belül ugyanilyen módon vesztette életét. Talán a vadkan szerepét a XX. századra a repülőgép vette át…?)
Sógorok. Ifj. Horthy István és ifj. Károlyi Gyula. Kormányzóhelyettes és kiszemelt kormányzóhelyettes. Két hét különbséggel repülőbaleset áldozatai lettek.
Jó lenne biztosat tudni, miért Velence mellett döntött a vállalat az ekkor már alaposan felfutott, vasúton sokkal jobban megközelíthető Kisvelence, Agárd vagy Gárdony helyett? Ami szóba jöhet: Velence-Ófalu olcsósága vagy valamilyen személyes kapcsolat. Mivel a terület a Petheö-Belatiny pince tartozékaként a korábban elhunyt Gschwindt Ernő családja tulajdonában volt, valószínűleg a legfelsőbb körökig nyúló személyes kapcsolat is megvolt és ipari területként nyilván jóval olcsóbb lehetett a déli part telkeinél.
A Petheö-Balatiny-Gschwindt-féle házakon jelentős átalakítások történtek: mint feljebb írtam, tizenkét család számára választottak le külön lakrészeket, harmincágyas turistaszállást, sőt, még mozitermet is kialakítottak. (A háború után ezt a termet, a „Merkur mozi”-t Velence képviselő-testülete közösségi célokra kiigényelte. Ide hívták össze például a vasárnapi istentiszteletek idejére a gazdákat – rendeletmagyarázatra…) (6)
A gyár hadiüzem volt, dolgozói többsége mentesült behívás alól, így a háború alatt is folyamatos volt az üdültetés. Az egyik tulajdonomban lévő képeslap szövegének tanúsága szerint 1944 augusztusában még biztosan voltak turnusok.
1944 végén, Velence hadszíntérré válásakor hadicélokra igénybe vették az épületeket, adatunk van arra, hogy december 15-e körül egy magyar egységet szállásoltak be a „Mercur-villába” (7) A település központja a harcokban súlyos károkat szenvedett, feltehető, hogy a Mercur épületei is megrongálódtak. Ha valóban három épület volt, az egyik ekkor pusztulhatott el. (Erre utal az 1954-es állapot, ld. a 8. sz. jegyzetben írtakat.)
Annyi bizonyos, hogy a Mercur vállalatcsoportot 1946 februárjában háborús jóvátétel címén a kormány szovjet tulajdonba adta, s az üdülő a továbbiakban már egészen más célokat szolgált.
A terület a háború után honvédségi tulajdonban volt, a „mozi” rövid közösségi célú használata után a hadsereg ténylegesen is használatba vette, a Petheö-Belatiny-pincében az ötvenes évek elején katonai eszközöket, felszereléseket (pl. gázálarcokat és -betéteket) tároltak, az őrzéssel megbízott kékparolis államvédelmisek a volt üdülőépületben voltak elszállásolva. Ezen kívül egy melléképület állt még a területen, az óvoda kerítésével párhuzamosan. (8)
Az egykori üdülő területét, megmaradt épületegyüttesét (beleértve a pincét is) kapta meg az 1954-ben, Velencén megalakított Fejér megyei Növényvédő Állomás földi és légi részlege. A máshonnét Velencére került szakemberek furcsállták ugyan, hogy a helyi dolgozók az állomást „Merkúrnak becézik”, de ennek okát nyilván nem firtatták, így fordulhatott elő, hogy ez a kifejezés így, ebben a formában, magyarázat nélkül, az intézmény történetét összefoglaló, évtizedekkel később megjelent füzetbe is bekerült… (9) Az állomás mai helyére, a Gschwindt-kastélyhoz költözése után, 1956 végén a pincét más célokra hasznosították (a Szőlőoltvány- és Facsemeteforgalmi Vállalat – SZÖLFA – vette át (10)), a megmaradt Fő utcai épületben a Növényvédő szolgálati lakásait alakították ki, amelynek első lakói a Szolgálat vezetői közül kerültek ki. Ezeket a lakásokat a rendszerváltás körül a bérlők megvásárolhatták, így mára magántulajdonba került a négy lakás és a Mercur üdülő területe. (11)
***
Néhány napja felkerestem az egykori üdülőt. A Fő utcai düledező kerítés valóban Haidekker-gyártmány, érdemes lenne a védelemre, rendbehozatalért kiált!
A volt Mercur-kerítés részletei ma. Érdemes összehasonlítani a feljebb látható képeslappal ill. reklámrajzzal.
A Haidekker-kerítést valószínűleg a Mercur készíttette 1940 körül, nem Belatiny idején (akkor a Haidekker még nagyon új cég volt) és nem a Gschwindt-időszakban került a helyére, hiszen sokkal dekoratívabb a kastély országutat határoló kerítésénél, az pedig nehezen elképzelhető, hogy a pincéhez tartozó ipartelepet Gschwindték elegánsabb kerítéssel vegyék körül, mint a kastélyt.
Az egykori üdülő épületei közül ma a lakóépület van meg, a felismerhetetlenségig átépítve, a másik helyén a lakók garázsokat, fészereket alakítottak ki. Csak a park árnyas fái emlékeztetnek a régi időkre. Mégis, ha arra visz az utunk, jusson eszünkbe: ehhez az épülethez, kerítéshez köthető Velence történetének, korai üdülőéletének néhány érdekes mozzanata.
Az egykori Mercur-üdülő egyetlen megmaradt épülete – átépítve
***
Gyönyörködtet a közös alkotás, másoké is! Köszönöm! (F.Á.)
Kedves Olvasó! Amint az Miklós bejegyzéséből kiderül, sok kis tudás kellett ahhoz, hogy ez az írás megszülessen Miklós tollából. Légy Társszerző! Ha van emléked az épületről, korszakról, keress meg vele Mindannyiunk gyarapodására!
***
Kapcsolódó bejegyzés:
-1927: Velence (eddig előkerült) legrégebbi légifotói III. rész, az Ófalu legbelseje
Jegyzetek:
1) Haidekker-kerítés. Az 1899-ben, id. Haidekker Sándor által alapított gyár terméke, dekoratív hatású, olcsó és kész elemei könnyen beépíthetőek, variálhatóak. Az üzemet a II. világháború után államosították.
2) Mercur Műszaki és Vegyipari Rt.: az 1928-ban alapított céget 1934-ben államosították, hadiüzemként működött. 1948-ban felszámolták,, 1949-ben hadianyag gyárként újraindították, 1950-51-ben 1004. sz. Vállalat, 1952-től Műszaki Művek fedőnéven szerepelt = Hadtörténelmi Közlemények 2012/3. sz.
A cég sokoldalú tevékenységi körét jól jelzi egy 1940-es HM rendelet, amely a honvédség számára előírta, hogy a Mercurtól közbeszerzés esetén ajánlatot kell kérni.
A XX. század második felétől a 90-es évekig a cég egy része Budapesti Vegyi Művekként volt ismert. (FÁ)
3) Ifj. gróf Károlyi Gyula (1907-1942) 1930-ban szerzett gépészmérnöki diplomát a Műegyetemen, ugyanabban az évben elvette a kormányzó leányát, Paulette-et. Horthy Miklós veje gépészmérnökként, öt év múlva igazgatóhelyettesként dolgozott a Ganz-Danubiusnál, majd lépésről-lépésre a gazdaságirányítást sajátította el. Előbb az Angol-Magyar Bank felügyelőbizottságában tevékenykedett, később ipari nagyüzemeket irányított (pl. Danubia, Mercur). A kormánypártban angolbarát, szélsőjobb-ellenes nézeteiről volt ismert.
Károlyi a felesége 1940-es halála után visszavonult a közélet élvonalából, munkába temetkezett. Sógorát és barátját, ifj. Horthy Istvánt váltotta a Magyar Aero Szövetség elnöki székében. C-típusú pilótavizsgája után a frontra készült, típusgyakorlás és műrepülési gyakorlat közben vesztette életét – kísérőjével, Tasnádi Lászlóval, az egyik legkiválóbb oktatóval együtt a Dunába zuhant. Balesetének oka a feltételezések szerint géphiba lehetett. Tizenhárom nap után (!) követte a halálba sógorát, akinek halála után a kormányzóhelyettesi poszt várományosának számított.
4) Magyar Katonai Szemle 1940. 4. negyedévi szám, 276.p.
5) A Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz adott évekre kiadott kötetei
6) Fehérvári Napló 1948. XI.18. „… Gondoskodtak arról is, hogy a jövőben megfelelő helyiség álljon a képviselő-testület s a tömegszervezetek rendelkezésére. E célra kiigényelték a községházával szemben levő Merkur mozi helyiségét. Itt rendezhet majd tanuló és szórakozó összejöveteleket a falu ifjusága, itt tartanak gyűléseket s jönnek majd össze a jól bevált vasárnap délelőtti rendeletmagyarázatokra a gazdák.”
7) Szabadság 1945. ápr.21. Hirdetés: „Keresem Marjanov Péter kovácsmestert, aki 1944 dec. 15. körül Velencén a Mercur-villában volt, s innen a csapat Szentgotthárdnak lett irányítva, ha valaki tud róla, értesítse feleségét Marjanov Péternét, Bpest IX. Gát u….”
8) Gránitz Károly és Nagy Ferenc szíves közlése
9) „1954.áprilisában alakították meg Velencén a II.sz.Növényvédő Állomást. Székhelye Velence Fő út 282, ahol rendelkezésre állt két lakás, néhány szoba az iroda számára, egy melléképület, ahol műhelyt alakítottak ki, és egy pince, amely raktárként szolgált. A telephelyet évekig “Merkur” néven becézték a munkatársak.” = A FM Növény- Talajv. Szolgálat 50 éves története (2004) 7. p. – Egy 1954. tavaszán kelt miniszteri rendelettel 17 megyei növényvédő állomást alapítottak, ezek egyike a velencei. Fő u. 282. – ma ez a Fő u. 81. (a falvak hivatalos címzésében ekkor még nem az utca-házszám, hanem az utca megnevezése + a házak településszintű számozása volt az általános gyakorlat)
10) Füri Mihály, a pince mai tulajdonosa ugyan úgy tudja (velenceblog-beli hozzászólásában írja), hogy a SZÖLFA már 1950 előtt megkapta a pincét, de ez már azért sem lehetséges, mert a vállalat 1953 végén-1954 elején alakult meg. A pincét 1954 előtt a honvédség, 1954-1956 között pedig a Növényvédő használta.
11) Gránitz Károly és Nagy Ferenc szíves tájékoztatása alapján
Források:
– saját képeslapgyűjtemény (KM)
– A Fejér megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat 50 éves története (2004)
– Kupi L.: Város volt, város lett (2004)
– Arcanum Digitális Tudománytár
– a Velenceblog tanulmányai
– a Gárdonyi Antikvárium FB-oldalának helytörténeti bejegyzései
– az 1927-es légifelvétel Fehér Árpád jóvoltából (közvetlen forrás: Honvédelmi Levéltár Térképtára)
– Galambos Mihályné, Nagy Ferenc, Gránitz Károly emlékei
-www.mapire.hu
Kategóriák:1920-1939, 1939-1945, 1945-1989, Adatok, Falusi épületek, Fotók, Fotók, képek, történetek, képek, Légifotó, Légy Társszerző!, Település-szerkezet, Településszociológia, Velence, Velence térkép, Velencei tó, XX. század
Velenceblog 
Szüleim, amikor Velencére költöztek a 70-es évek elején, itt laktak egészen 1979-ig, a születésem napjáig.
A mai napig úgy hívjuk, hogy a “Merkúr” :))